Szennyezett üzemanyag: Amikor a gázolaj bajt okoz a benzinnek és fordítva
Az autója az üzemanyag-ellátással kapcsolatos problémákat nagyon gyorsan jelzi: elerőtlenedik, kihagy, lefullad, vagy nehezen indul. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a tünetek más hibákra is utalhatnak, ezért érdemes odafigyelni, mikor és milyen módon jelentkeznek. A szennyezett üzemanyag, vagy egy szerelési beavatkozás miatt piszkossá vált üzemanyagrendszer akadályozza az ellátást, ami komoly következményekkel járhat.
Vízzel szennyezett üzemanyag: Tények és következmények
A víztartalom hatása, hogy a kocsi elerőtlenedik. Vizes benzint tankolva pár kilométeren belül megtörténik a változás - például az elérhető végsebesség padlógázzal körülbelül 80 km/óra lesz. Tankolás után az autó jobban húz, majd a nafta fogyásával arányosan romlik a helyzet.
A magyar autós közösségekben időről időre felmerül a kérdés: vajon tényleg előfordulhat, hogy egyes benzinkutakon vízzel kevert benzint árulnak? Míg a legtöbb esetben ezek csupán félinformációkon alapuló városi legendák, néhány ritka eset rávilágít arra, hogy a gondatlan üzemeltetés valóban súlyos problémákhoz vezethet.
A „vizezett benzin” jelensége leginkább technikai hiba következménye lehet. Például, ha csapadékos időben a tartálytömítések sérülnek, és a talajvíz beszivárog, akkor a víz - mivel nem keveredik a benzinnel - leül a tartály aljára. Ha ez a szint eléri a szívócső végét, a víz bekerülhet az üzemanyag-ellátó rendszerbe, ami akár súlyos motorhibákhoz is vezethet. Szándékos „vizezésnek” sem gazdasági, sem műszaki értelme nincs.
Komoly kellemetlenséget okozott egy spanyol benzinkút, ahol vízzel szennyezett benzint adtak el az autósoknak. A hibát túl későn vették észre, így közel negyven járműben keletkezett súlyos kár - a javítás akár 600 euróba is kerülhet. Az eset a kelet-spanyolországi Alaquàs településen történt. Az érintett benzinkúton valahogyan víz jutott az üzemanyagtartályokba. A meghibásodást csak azután vették észre, amikor sorra robbantak le az autók közvetlenül a tankolás után. A helyi tévé beszámolója szerint az autósok először azt hitték, véletlen egybeesés történt, ám miután szerelőhöz fordultak, minden esetben ugyanaz volt az ok: a benzinbe került víz tette tönkre a motort vagy az üzemanyagrendszert. A benzinkutat időközben bezárták, a cég pedig közleményben jelezte: vállalják a felelősséget, és minden károsult ügyét rendezni fogják. Állításuk szerint egy külső vízszivárgás miatt került nedvesség a 95-ös benzin tárolótartályába, és miután észlelték a problémát, azonnal leállították az üzemanyag-kiadást. Az ügyben hivatalos vizsgálat is indult, hogy megállapítsák, hogy mulasztás okozta-e a szennyeződést.
Toyota Auris hibrid részletes adatok
Bár az ilyen jellegű meghibásodás ritka, nem példa nélküli. Nemcsak külföldön, de Magyarországon is előfordult már, hogy talajvíz vagy páratartalom miatt víz került az üzemanyagtartályba. Ha ilyesmi történik, a gépjármű könnyen működésképtelenné válhat, a javítás pedig költséges és időigényes. Szerencsére a legtöbb kútüzemeltető vállalja a felelősséget ilyen esetekben, és megtéríti a károkat.
Szilárd szennyeződések az üzemanyagrendszerben
A szilárd szennyeződés más jellegű problémát okoz. Eltömíti a szűrőket, vagy lerakódásként a kis átömlési keresztmetszetű pontokat a rendszerben - például karburátoroknál a fúvókákat. Emiatt a dugulás okozhat hektikus hibát, például ha alacsony a tankban az üzemanyagszint, a lebegő, úszó „szmötyit” a pumpa rászívja a szűrőre, ami eltömődik.
Ilyenkor nagyobb gázadásnál fullad a motor, vagy le is áll - mivel a rendszer a szűrő eltömődése miatt csak szűk keresztmetszeten át tudja szállítani az üzemanyagot, értelemszerűen így kevesebbet. Tehát a motor alacsony fordulaton elketyeg, erősebb terhelésen fullad. Az ilyen tartály-szűrő mocsoknál könnyen előfordul, hogy a kocsi a fulladás után indítható - a szűrőre rászívott kosz leülepszik. Erre a hibaokra utal az is, ha teletankolás után a jelenség lényegében megszűnik: nem mindegy, hogy 50 vagy mondjuk kilenc liter üzemanyag tartalmazza ugyanazt a mennyiségű koszt.
Ilyen gyanú esetén ellenőrizni kell az üzemanyagtartály tartalmát, mennyire szennyeződött az üzemanyag. A pumpaegység kiemelésével az ott lévő szűrőt is csekkolni kell, ha mocskos, cserélendő. Ekkor érdemes ellenőrizni a tankon belüli üzemanyag-vezetékeket (ha van), mert az elméletileg üzemanyagálló csövek idővel tönkremennek a hajtóanyagban jelen lévő agresszív lepárlási segédanyagoktól, illetve az alkoholtartalomtól.
Félretankolás: Benzint gázolajba, gázolajat benzinbe
Sajnos elég gyakran előfordul, hogy véletlenül rossz üzemanyagtípust tankolunk az autóba. Ha időben észrevesszük, ne kapcsoljuk be a gyújtást és ne indítsuk el a motort. Így megakadályozhatjuk, hogy a szennyezett üzemanyag bekerüljön az autó rendszerébe.
A Shell Füredi úti esete: Amikor a tévedés drága volt
Kétszer 6500 liter üzemanyagot cseréltek fel 2019. szeptember 20-án a budapesti Füredi úton található Shell benzinkúton. A gázolajtartályba 95-ös oktánszámú ólommentes benzin, a benzintartályba pedig gázolaj került. A cég közleménye szerint minden autós érintett lehetett, aki az adott időszakban FuelSave95 benzint vagy FuelSave Diesel üzemanyagot tankolt ezen a kúton.
Információink szerint az amúgy negyvenezer liter kapacitású földalatti tartályokba egyenként 6500 liter, nem megfelelő üzemanyagot töltöttek egy szállítócég tartályautójából. Azért nem észlelték a hibát a szállítók, illetve a kút személyzete, mert a tévedésre semmilyen berendezés nem figyelmeztet. A két üzemanyafajtából aznap azonos mennyiséget fejtettek át, és ez tévesztette meg a dolgozókat. Felcserélték a betöltőcsöveket, amikor a tartályautóból átszivattyúzták a gázolajat, illetve a benzint a kút tartályaiba.
Mivel a gázolaj sűrűsége nagyobb, mint a benziné, vélhetően a lefejtést követően kis idő múlva a gázolaj leszállt a tartályok aljára, így a probléma elsősorban a benzines autókban jelentkezhetett. Egy autós beszámolója szerint: „Én 20-án reggel tankoltam a benzines Golfomba 52 liter dízelt a 95-s pisztollyal. Mire a Hungária körútra értem, furcsa lett az alapjárat. Ingadozott. A munkahelyemre tartva beugrottam a boltba vásárolni, és onnan már nem indult el.”
Az ügy fontos tanulsága, hogy 2019-ben még mindig ott tart a kutakat kiszolgáló háttéripar, hogy mérőlécekkel ellenőrzik a tartályokban lévő üzemanyag-mennyiségeket, és a jelek szerint nincs olyan elektronikus berendezés, vagy szenzor a kutakon, amely jelez, ha egy benzintartályba gázolaj került és viszont. A Shell Magyarország vállalta a felelősséget, és minden jogos igénynek helyt adott. A tartályokat és a csőhálózatot megtisztították, majd laboratóriumi bevizsgálás után töltötték fel újra a megfelelő üzemanyaggal.
Miért gond a félretankolás?
A félretankolás súlyos károkat okozhat a járművekben, attól függően, hogy milyen üzemanyagot tankoltak a nem megfelelő típusú autóba.
C-Max benzin szivattyú relé problémák
| Hiba típusa | Benzines autóba gázolaj | Dízel autóba benzin |
|---|---|---|
| Tünetek | Teljesítményvesztés, füstölés, leállás, gyújtáskimaradás | Motor leállása vagy nehéz indulása, csökkent kenés |
| Potenciális károk | Katalizátor eltömődése korommal, gyújtógyertyák meghibásodása, üzemanyag-ellátó rendszer károsodása | Nagynyomású üzemanyagpumpa és injektorok tönkremenetele (fém részecskék), elégtelen kenés miatti kopás |
| Azonnali teendő (ha még nem indítottuk be) | Ne kapcsoljuk be a gyújtást, a tartály teljes kiürítése, rendszer átöblítése, új üzemanyaggal feltöltés | Ne kapcsoljuk be a gyújtást, a tartály teljes kiürítése, rendszer átöblítése, új üzemanyaggal feltöltés |
| Teendő (ha már elindítottuk) | Szennyezett üzemanyag kiürítése, üzemanyagvezetékek és rendszer átöblítése tiszta benzinnel, szűrőcsere | Szennyezett üzemanyag kiürítése, üzemanyagvezetékek és rendszer átöblítése tiszta dízellel, szűrőcsere |
Gázolaj benzines autóban
Dízel üzemanyagot tankolni benzinnel működő autóba nem igazán „könnyű”, hiszen a dízel üzemanyag-betöltő pisztoly átmérője általában nagyobb, mint a benzines autók betöltőnyílása. De természetesen előfordulhat.
Annak jele, hogy dízel van a benzines tankban: a motor csak néha indul, egyáltalán nem indul, a motor leáll, vagy vezetés közben a kipufogó erőteljesen füstöl. A benzines autó a gyújtógyertyák által generált szikra segítségével működik. Ha dízelt tankoltunk bele és az autót elindítjuk, a gázolaj eltömítheti „beköpheti” a gyertyákat és az üzemanyag-ellátó rendszert, ami gyújtáskimaradást okozhat, füstölhet és esetleg le is állhat a motor.
Teendők:
- Ne kapcsoljunk be a gyújtást és ne indítsuk el az autót.
- A tank teljes kiürítésére és tiszta üzemanyaggal való feltöltésére van szükség.
- Ha kevesebb, mint 2 liter gázolaj került bele (a tank kevesebb mint 5%-a), javasolt a tank teljes leeresztése, ezután az egész feltöltése benzinnel és így nem okozhat semmilyen problémát.
- Ha több mint 2 liter (a teljes tank több mint 5%-a), ne indítsuk el a motort. Kérjünk segítséget egy szakértőtől, aki eltávolítja és kitisztítja majd az üzemanyagtartályt. Miután ez megtörtént, elindíthatjuk és tovább használhatjuk az autót.
- Ha már elindítottuk az autót, ajánlott a szennyezett üzemanyag kiürítése és az üzemanyag vezetékek, teljes rendszer átöblítése tiszta benzinnel. Ezután töltsük fel az autót benzinnel és további teendő nincsen.
- Ha vezetünk, és közben észleljük a problémát, álljunk meg amilyen gyorsan csak lehet. A vezetékek és a tartály átöblítése elengedhetetlen annak érdekében, hogy eltávolítsuk a szennyezett üzemanyagot.
- Feltétlenül szükséges minden esetben kicseréltetni az üzemanyagszűrőt is.
- Tipp: ha bármilyen mennyiségben is, de gázolajat tettünk a benzines tankba, használjunk speciális adalékot, amely eltávolítja a dízel maradékokat az üzemanyag rendszerből.
- Egyes járművekben az érzékelők és a vezérlők szennyeződése miatt problémák léphetnek fel. Ha dízelt tankoltunk benzines autóba, és bármilyen problémát tapasztalunk, mindenképp kérjünk tanácsot szakembertől.
Benzin dízel autóban
A benzin a dízel autóban oldószerként hat, csökkenti a kenést, és kárt okozhat az üzemanyagpumpában. A sérült pumpában található fém részecskék további problémákat okozhatnak az üzemanyag-ellátó rendszerben. Nagyobb probléma lehet viszont a dízeleknél, melyek eleve magas üzemi nyomáson juttatják az elporlasztott gázolajat a hengerekbe, és itt erősen összesűrítve az úgynevezett öngyulladás folytán indul be az égés.
A dízelmotoros autók nagynyomású üzemanyagszivattyúja, illetve a régebbiek adagolója nagyon hamar tönkremegy, ha nem kap megfelelő kenést. Amikor néhány százaléknál több benzin kerül egy modern dízelmotor üzemanyagrendszerébe, az autógyártók általában a teljes rendszer szétszerelését és sokszor cseréjét írják elő, ugyanis az elégtelen kenéssel működő szivattyú mozgó alkatrészeiről finom fémtörmelék válik le, amely a teljes üzemanyagrendszert károsítja, beleértve például a modern dízelek egyenként 100-200 ezer forintos, 1600-2000 bar nyomáson dolgozó injektorait is.
Teendők:
- Ne kapcsoljuk be a gyújtást és ne indítsuk el az autót.
- A tartály teljes kiürítésére van szükség: minden szennyezett benzint el kell távolítani a tartályból és helyette tiszta üzemanyaggal feltölteni. Csak ezután szabad gyújtást adni rá.
Hogyan csökkenthető a kockázat?
Senki nem tankol szándékosan rossz üzemanyagot, de mégis nagyon sokan elkövetik ezt a hibát, még annak ellenére is, hogy a két üzemanyagtípus esetén a betöltőnyílás mérete különböző. Minden autón fel van tüntetve, hogy milyen típusú üzemanyaggal működik, általában a tanksapkán és az üzemanyag töltőnyíláson is. Ezekre mindig figyeljünk. Mindig ellenőrizzük le kétszer az üzemanyag típusát, mielőtt nekiállunk tankolni!
A tévesztés aránya magasabb lehet, ha:
- ismeretlen benzinkúton tankolunk;
- a tömlők színét nézve választunk márkát;
- csereautót használunk;
- autót bérelünk, ami eltérő üzemanyaggal működik, mint a sajátunk;
- új autót veszünk, ami más üzemanyagú, mint a régi;
- tankolás közben az utasokkal beszélgetünk;
- késésben vagyunk és sietünk.
Alapesetben miután a szennyezett üzemanyag kikerül az autó rendszeréből, az meglehetősen gyorsan újra jól használhatóvá válik. De minél több a szennyezett üzemanyag a rendszerben, annál drágább lehet a javítása. Ezért mindig legyünk körültekintőek tankoláskor!
Tankoltunk Dórival- #tankolás#üzemanyag#benzinkút
Üzemanyagminőség és ellenőrzés Magyarországon
Magyarországon minden hivatalos benzinkútnak kötelezettsége, hogy megfeleljen az MSZ EN 228 (benzin) és MSZ EN 590 (dízel) szabványoknak. Fontos tudni, hogy a legtöbb töltőállomás ugyanabból a finomítóból kapja az üzemanyagot - főként a MOL százhalombattai egységéből. Így a forgalmazott üzemanyagok alapminősége azonos, akár MOL, OMV vagy kisebb hálózat logója van a kútoszlopon. A különbségek az adalékolásban rejlenek: egyes cégek különböző összetételű adalékcsomagokat használnak, amelyek javítják az égést, tisztítják a motort vagy csökkentik a korróziót.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobil laborjai rendszeresen ellenőrzik az üzemanyagokat a kutaknál. A vizsgálatok célja, hogy kiszűrjék az esetleges minőségbeli hibákat, szennyeződéseket, és biztosítsák a szabványoknak való megfelelést. Mégis előfordulhat, hogy időjárási körülmények, karbantartási hibák vagy emberi mulasztások miatt nem minden probléma derül ki azonnal.
A mindennapi autózás során sokan hajlamosak csak az ár alapján választani üzemanyagot, pedig a minőségi benzin kiválasztása hosszú távon kulcsfontosságú a motorok egészsége és teljesítménye szempontjából. A magasabb oktánszámú üzemanyagok - például a 100-as benzin - különösen a korszerű, nagy teljesítményű motorok számára előnyösek. Ezek a motorok a megfelelő üzemanyag nélkül nem tudják kihozni magukból a maximális teljesítményt, sőt, hosszabb távon akár károsodhatnak is.
A magyarországi üzemanyagok minőségét szigorú szabályozás biztosítja, de a prémium termékek még ezen felül is extra védelmet nyújtanak. A szennyeződések, víztartalom vagy egyéb káros anyagok jelenléte a benzinben komoly problémákat okozhat a motorban - különösen igaz ez a modern, érzékeny rendszerek esetében. Ezért érdemes olyan üzemanyagokat választani, amelyek nemcsak megfelelnek a nemzeti előírásoknak, hanem a gyártók ajánlásai alapján is a legmagasabb minőséget képviselik. Kerüld az elhanyagolt, ismeretlen kutakat.
Gázolajfoltok eltávolítása ruhákról és bőrről
Az autósok gyakran szembesülnek a ruházat dízel üzemanyaggal való szennyeződésének problémájával. Az ilyen folyadék nehezen eltávolítható foltokat hagy maga után, amelyek ráadásul tartósan kellemetlen szagúak. Emiatt sokan úgy vélik, hogy a dolog reménytelenül megsérült, és nem használható tovább. Ennek eredményeként a gázolajjal töltött dolgokat egyszerűen kidobják.
A gázolajfoltok eltávolítása nem könnyű feladat. Az olajszármazékok könnyen beszívódnak a szövetbe, és az ilyen zsíros anyagok nehezen tisztíthatók ki. A gázolaj olajos és zsíros összetevői nagyon gyorsan és mélyen beivódnak a szövetekbe, különösen, ha az anyag természetes szálakat tartalmaz. Ez nemcsak a folteltávolítást, de a szag eltüntetését is megnehezíti. Ha szeretnél hatékonyan megszabadulni a gázolajtól, olyan anyagokat kell használni, amelyek képesek lebontani és semlegesíteni a zsíros molekulákat.
Folteltávolító anyagok és módszerek
A hatékony tisztítás alapja a gyors cselekvés. Itasd fel a felesleget: használj papírtörlőt vagy puha rongyot, hogy a foltból a felesleges olajat óvatosan felitass.
Néhány hatékony anyag és módszer:
- Hintőpor vagy szódabikarbóna: Ezek az anyagok nem közvetlenül oldják a gázolajat, de kiválóan felszívják a felesleges olajat a szövetből. Ha az első lépés megtörtént, szórj hintőport vagy szódabikarbónát a foltra.
- Erős zsíroldó mosószerek: A speciális zsíroldó tulajdonságokkal rendelkező mosószerek képesek lebontani a gázolajat, így hatékonyabban tisztítják ki a ruhát, mint az általános mosószerek.
- Ecet: Az ecet természetes oldószer, amely nemcsak a foltok eltávolításában segít, hanem a szagok semlegesítésében is. A mosáshoz adott ecet nemcsak oldja az olajat, de a szagokkal is hatékonyan felveszi a harcot.
- Alkohol vagy terpentin: Ezek az oldószerek gyorsan lebontják az olajos molekulákat, de óvatosan kell bánni velük, mert bizonyos szöveteket károsíthatnak.
- Konyhasó: Az egyik leginkább bevált és legmegbízhatóbb módja a dízelfoltok eltávolításának. Ha a dízel üzemanyagból származó folt még friss, akkor a só ideális. A szennyezett tárgyat ajánlatos olajruhára fektetni és a foltot bőségesen megszórni sóval. Ezt követően ajánlatos egyszerűen mossa le a dolgot közönséges mosóporral, vagy használjon mosószappant.
- Mosópor áztatása: Öntsön egy keveset egy tál meleg vízbe, enyhén keverje meg, és mártsa bele a szennyezett ruházatot ebbe az oldatba. A dolgot körülbelül három-négy órán át kell áztatni. Utána, akárcsak a sóoldat esetében, csak ki kell mosni a ruhát a porral.
- Napraforgóolaj és citromlé: Jó régebbi és kiszáradt szennyeződésekhez. Keverjen össze körülbelül 20 ml napraforgóolajat egy citrom levével. A kapott oldatot a szennyezett ruházati területre öntjük, és körülbelül 30-40 percig hagyjuk állni. Ezt követően óvatosan törölje le az elemet egy ruhakefével, és mossa le az anyagot.
- Szódabikarbóna és mosószappan keveréke: A szappant finomra morzsoljuk egy reszelőn, szódát adunk hozzá, és ha szükséges, az oldatot kiegészíthetjük mosogatószerrel. A keveréket forró vizes medencébe adjuk, amelyben a gázolajjal szennyezett dolgot néhány órára át kell áztatni. Miután a szövetet alaposan ki kell mosni a mosógépben, és többször ki kell öblíteni.
- Vasaló gőzölővel: A dízel üzemanyagból kiszáradt folt eltávolításával egy hagyományos vasaló gőzölővel és több papírlappal segít megbirkózni. Közvetlenül maga az eljárás előtt ajánlatos a dolgot lemosni és jól megszáradni. Ezt követően két papírlapot helyezünk a folt mindkét oldalára. A vasalót középhőmérsékletre kell felmelegíteni, és óvatosan többször futtassa át a szennyezett anyagon. A dízel üzemanyag nyomainak meg kell jelenniük a papíron.
- Ammónia oldat: Vegyen 20 ml ammóniát 150 ml vízben. Ezután egy vattacsomót mártva a kapott keverékbe, óvatosan törölje le a szennyezett területet az anyagon. Javasoljuk, hogy a tampont a folt közepétől a szélei felé mozgassa, ami segít elkerülni a foltokat a ruhákon.
- Tiszta benzin: Ha a szennyezés régi, és a gázolaj már mélyen beleivódott a szövetbe, akkor a benzin lesz a legjobb kiút az otthoni helyzetből. Csak tiszta benzint szabad használni, az autó tankolására szolgáló anyag nem alkalmas. Építőipari és vasáru üzletekben vásárolhat megfelelő minőségű benzint. Javasoljuk, hogy kis mennyiségű benzint vigyen fel a ruházat szennyezett területére, majd óvatosan törölje le.
Az előkezelő folyadékok, mint a folyékony mosószerek vagy speciális folteltávolítók, további segítséget nyújthatnak a folt kezelésében. Általában a legtöbb folteltávolítót egyszerűen a foltos területre kell felvinni, majd hagyni kell egy ideig, hogy a termék jól felszívódjon a szövetbe. Ezután a foltot alaposan le kell törölni egy kefével, és ki kell mosni a dolgot. A folteltávolítók jó munkát végeznek a foltok eltávolításában a dízel üzemanyagról, és sikeresen megszüntetik a szagát.
A megfelelő előkezelés után jöhet a mosás. Ha az anyag bírja a forró vizet, akkor mosd magas hőfokon. A hagyományos mosószerek gyakran kevésnek bizonyulnak a gázolaj ellen, ezért használjon zsíroldó mosószert.
Ha olyan ruhadarabunk lett foltos, amelyet csak száraztisztítással lehet tisztítani, haladéktalanul vigyük el a legközelebbi vegytisztítóba, ellenkező esetben az otthoni próbálkozásunk könnyen tönkre teheti a ruha anyagát. Ha mosás után is érezni az üzemanyag szagát a ruhán, azt semmiképpen se tegyük bele a szárítógépbe, mivel annak melege miatt az anyag akár lángra is lobbanhat! Biztos, ami biztos, inkább hagyjuk kültéri szárítókötélen megszáradni a ruhát, emellett a szabad levegő még segít is eltávolítani a jellegzetes üzemanyagszagot.
Ha a gázolaj nemcsak a ruhákra, hanem a bőrre is került, azonnal le kell mosni. Otthon a mosószappan és a mustárpor segít megbirkózni ezzel. Kezdetben kezet kell mosni meleg víz alatt, bő mosószappannal habosítva. A gázolaj foltjainak eltávolítása után a legjobb, ha csak mosógépben mosod a ruhákat. Így ma meglehetősen sok hatékony módszer létezik a zsírfoltok eltávolítására a ruhákról, a szokásos háztartási készülékekből a speciális háztartási vegyszerekig.
tags: #gazolajjal #szennyezett #benzin