A Suzuki S-Cross: Dinamikus Vörösben a Magyar Utakon
Egy kisebb kihagyás után egy hétre újra tesztautóba ültem és kipróbáltam, hogy teljesít Magyarország egyik legnépszerűbb családi SUV-ja, a Suzuki S-Cross. Tesztel a Suzuki S-Cross 1,4 mild-hibrid, GL+ felszereltséggel, hogy kiderüljön: valóban egy értéktartó családi autó, erős motorral, megfizethető áron?
Népszerűség és Helyzet a Piacon
A Suzuki márka rendkívül népszerű Magyarországon, ezt jól mutatja, hogy márciusban itthon 2433 Suzuki-t értékesítettek. 2024 első negyedévében a Suzuki Vitara abszolút dominálta a piacot, eladásai várhatóan tovább nőnek majd.
A Vitara és az S-Cross egyébként azonos műszaki alapra épül, ám a Suzuki a Vitara-t az S-Cross alá pozícionálja, tehát utóbbi számít a márka csúcsmodelljének. A Suzuki S-Cross-t itt gyártják Magyarországon, és Európába, valamint távolabbi piacokra is exportálja a Suzuki. Népszerűség tekintetében az S-Cross sem panaszkodhat, hiszen a tavalyi évet az élen zárta az eladási listán. Sőt, a teljes 2023-as évben az S-Cross vezette a magyarországi eladásokat. Az egy hetes próba után mi is bátran kijelenthetjük, hogy ez nem véletlen.
Az SX4 S-Cross 2017-ben érkezett jelenlegi változata nagyon bejött a gyártónak. Igen sokat látni belőle a forgalomban, egyaránt férfi és női vezetővel is. Ennyi ember nem tévedhet, hiszen ez az autó tényleg jó és megérdemelten választja őt sok vevő. Robusztus és elegáns, karakteres és kifinomult: a Suzuki S-CROSS minden igényt kielégít, helytáll városban és terepen, a mindennapok rutinja és különleges kalandok során is.
Külső Design: Karakteres Megjelenés Dinamikus Vörösben
Az utolsó Suzuki S-Cross faceliftet 2021 novemberében mutatták be. Ez a frissítés új designt, időtállóbb formatervet, fejlettebb biztonsági funkciókat és kényelmi lehetőségeket hozott magával. A modell elődje platformját használja, de jóval erőteljesebb lett a megjelenése a facelift után. Köszönhető ez elsősorban a markánsabb fényes fekete hűtőrácsnak és a kicsit „kockásabb” formának.
Baleno acélfelni specifikációk
A facelift leginkább az orr-részt érte, ami a második generáció gömbölyű formája helyett szögletesebb, tengeri halakra hasonlító nózit kapott. A lenyűgöző zongoralakk-fekete első hűtőrács által biztosított dinamikus megjelenésnek köszönhetően az S-CROSS rögtön kiemelkedik a környezetéből. A hangsúlyos felső és alsó hűtőrácsok figyelmet követelnek és kalandért kiáltanak.
A ledes lámpák az alapfelszereltség részei, amiért mindenképpen plusz pont jár a Suzukinak. A függőlegesen bevonalazott óriási króm hűtőrács két oldalán már akár LED-es fényszórók is helyet kaphatnak, a GL+ felszereltségtől, GLX-nél már hátul is diódás lámpatesteket kapunk. A terepesebb kinézet határozottan jól áll az autónak.
A jelenlegi forma sokkal inkább tükrözi egy családi, városi crossover stílusát, amit a fiatalabbak is szívesebben választanak. Ez a stílusosabb, merészebb, karakteresebb megjelenés végre határozottabban megkülönböztette az autót a SUV-ok világában és ez az eladási adatokon is látszik.
Színek és Külső Részletek
Nyolcféle színből választhatunk S-Cross-t. Színben egy igazi dögös dinamikusvörös fényezésű modellt hozhattunk el tesztre. Ez a vörös szín nagyon jól passzol az autó karakteréhez. Sokan gondolhatják így rajtunk kívül, az egy hetes tesztidőszak alatt ebből a színből találkoztunk a legtöbb S-Crossal az utakon. Kedvencünk még a kanyonbarna és az indigókék, de összesen 8 féle színben kérhetjük az S-Cross-t. A színpaletta 4 új árnyalattal bővült: kanyonbarna, dinamikus vörös, indigókék és ásványszürke.
Az 215/55/17 kerekek, a fekete kerékjárati íveken futó műanyag betétekkel, festett könnyűfém keréktárcsákkal jól állnak a Suzukinak. Ez a műanyag betét az egész autót körbeveszi, a padlólemez mellett is és hátul is megtaláljuk. A szögletes első és hátsó kerékívek karaktert adnak az S-CROSS külső megjelenésének. A GL+ szinten turbina formát adó, ezüstözött 17 colos alufelniket kapunk. A gumiabroncsok 205/50 R17-ről 215/55 R17 méretűre szélesedtek, felszereltség szerint háromféle - 16, illetve 17 colos felni közül választhatunk.
Ismerje meg a Suzuki Hayabusát
Méreteit tekintve 4,3 m hosszú az autó, tengelytávja 2,6 m. Az autó hasmagassága 1750 mm. A nagy visszapillantótükrökből az autó környezetét tökéletesen belátni. Az ajtók szélesre nyithatók, a be-és kiszállás így nagyon kényelmes, amihez a keskeny küszöb szintén csak hozzátesz. A csomagtérajtó hagyományos, kézi működésű, viszont könnyű erővel nyitható.
Belső Tér: Tágasság és Felszereltség
Az S-Cross utastere tágas, kényelmes mind a vezetőnek, mind az utasoknak. A fejtér és lábtér elől és hátul is megfelelő. Az S-CROSS belső tere is a luxus életérzést sugározza. A tágas utastér a határtalanság érzetét nyújtja a nagy méretű szélvédőnek, valamint a magas oldalsó látótérnek köszönhetően, és bőséges helyet kínál arra, hogy hátradőlj, lazíts és élvezd az utazást. Az autó belül kimondottan jól sikerült.
A műanyag, kevésbé minőségi anyaghasználatot sokszor hozzák fel negatívumként az S-Cross esetében, de aki ebben a kategóriában hatalmas minőséget vár el ezen a téren, az minden márka esetében csalódni fog. A kormányt bőr borítja, a váltókar nagyon jó fogású, és a műanyagok sem idegenek annyira.
Vezetői Környezet és Extrák
A kormány mögött az analóg órák (bal oldalt fordulatszám, jobb oldalt km óra) között digitális kijelzőt találunk. Az itt megjelenő információk között a jobb felül található „pálcika gombbal” válthatunk. Láthatjuk rajta például a hibrid működést, tolatáskor a radarképet, léptethetünk a fogyasztás, tempó, sebesség között, de akár a hibrid rendszer által generált visszatáplálást is nyomon követhetjük menet közben. Ugyanitt látjuk a táblafelismerő rendszerből kapott infókat, ami a teszt során nem volt ugyan mindig pontos, de 90%-ban jól működött.
A GL+ felszereltségű tesztautóhoz bőr multikormány jár, amelyen állíthatjuk a hangerőt, válthatunk a zenei csatornák és számok között, kezelhetjük a telefon kihangosítást, kapcsolhatjuk a sávtartást és az adaptív tempomatot is. A műszerfal közepén a légbeömlők alatt fizikai gombokkal állíthatjuk digitálisan a fűtést és a klímát, alul pedig kapcsolhatjuk az ülésfűtést. A vezető és utasülés közötti könyöklő kényelmes, pont jó helyen és megfelelő magasságban van. A vezető oldalon az ajtó kartámaszában megtaláljuk mind a 4 ablakhoz az elektromos ablakemelőket és természetesen itt van a tükör állító és behajtó gomb is.
Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero
Már a középfelszereltség is olyan extrákat hoz, ami sokakat meglephet. Abszolút a Suzuki javára írható, hogy már a közepes, GL+ felszereltség esetén is olyan megoldásokat kapunk a beltérben, amelyért más márkáknál mélyebben a zsebünkbe kellene nyúlni. Már-már luxus, hogy elöl ülésfűtést is kapunk, valamint kulcsnélküli motorindítás és ajtónyitás is rendelhető. Eddig a legmagasabb kivitelhez lehetett csak kapni a bőrülést, automata váltót és panoráma tetőt hármasát. Most viszont pl. a panoráma tető már több felszereltséghez érhető el külön extraként is.
Praktikusság és Csomagtér
Gyerekekkel szuper választás: lehet „nyúzni” a hátsó részt. A hátsó traktus nem tartogat különösebb izgalmakat (szerencsére) és pozitívuma, hogy lehet az ülés háttámláját dönteni. Gyerekeknek külön tökéletes. A gyerekülések könnyen csatlakoztathatók az ISOFIX pontokra. Két ülés kényelmesen elfér hátul. A keskeny küszöbnek és a szélesre nyitható ajtóknak köszönhetően a gyerekek is könnyen szálltak ki-be, még a 3,5 éves is. A hátsó üléstámla két pozícióba állítható a kényelem növelése, illetve a poggyásztér maximalizálása érdekében.
Csomagtartója praktikus, jól pakolható, több szintes. A pakolófelület alatt defektjavító készletet találunk vész esetére. A csomagtér alapállásban 430 liter, amit könnyen bővíthetünk 1230 literre. A hátsó üléssor egyszerűen ledönthető, így a csomagtér teljesen síkpadlós lesz. 430 literes a csomagtartó, de ülésdöntéssel 875 literre bővíthető.
Infotainment Rendszer és Kapcsolódási Lehetőségek
Már a 7 colos érintőképernyővel is elégedett lehet a tulaj. A GL+ szinten a 7 colos érintőképernyős infotainment rendszer alaptartozék, amely támogatja az Apple CarPlay és Android Auto rendszereket. A GLX-hez már 9 colos HD felbontású képernyőt kapunk, beépített GPS navigációval. Nekem tökéletesen megfelelt a 7 colos képernyő, és mivel kábel segítségével egy pillanat alatt összeköthettem a telefonomat az autóval, így abszolút nem volt hiányérzetem a beépített navigáció hiánya miatt. A multimédia-rendszer a legmodernebb digitális kényelmet kínálja.
A vezetékes csatlakozást sokan kényelmetlennek tartják, pedig abszolút van előnye is. GL+ szinten csak a hívásokhoz, üzenetekhez és zenéhez, pl Spotify kapcsolódhatunk bluetooth-al. A telefontükrözés csak kábellel működik. GLX felszereltség esetén egyébként a vezeték nélküli teljes csatlakozás is működik. Az infotainment rendszer sebességével kapcsolatban különböző fórumokon olvasni negatív kritikákat, nekem a tesztidőszak alatt ezzel semmi problémám nem adódott.
Suzuki Connect alkalmazás letöltésével pedig a telefonunkon követhetjük nyomon például az autóval még megtehető távot vagy a fogyasztást. De megnézhetjük, hol parkoltunk, sőt az autó műszaki állapotát is látjuk. Az érintőképernyőn keresztül alapesetben, telefontükrözés nélkül is megnézhetjük többek között a fogyasztási előzményeket, látjuk az átlagfogyasztást, átlagsebességet, biztonságtechnikai információkat, azon belül is pl. az abroncsnyomást. De nyomon követhetjük a képernyőn azt is, hogy a mild-hibrid rendszer éppen hogyan működik. Az autóban a hangzás egyébként kifejezetten jó, jól szólnak a beépített hangszórók, abszolút megfelel a minőség az általános igényeknek.
Motorizáció és Vezetési Élmény: A Mild-Hibrid Rendszer Előnyei
Ezt a motort nagyon eltalálta a Suzuki. A tesztpéldányt egy 1373 köbcentis, közvetlen befecskendezésű, 1,4 mild-hibrid motor hajtotta. Ez a változat 48V-os mild-hibrid rendszert használ, amely javítja az üzemanyag-hatékonyságot és csökkenti a CO2-kibocsátást. Választható még 1.5 DUALJET motorral, hibrid rendszerrel.
Az általunk kipróbált BOOSTERJET 1,4-es, mild-hibrid változat 9,5 mp alatt gyorsul 100-ra, végsebessége 195 km/óra. A teszt során problémánk a motorral nem volt, dinamikus az autó, a mild-hibrid rendszer tette a dolgát, a motorhang is viszonylag csendes az S-Cross-ban. Átlagfogyasztását a gyártó 4,7 és 6,3 liter közé teszi. A felhasználók tapasztalatai alapján a tesztelt változat átlagfogyasztása körülbelül 6,5-6,7 liter autópályán, városban pedig 7 liter körül alakul. Én ennél egy picit magasabb fogyasztást tapasztaltam (7,5 l) igaz csak rövid távokat mentem vele egyszerre városban. Autópályán ennél azért ment ez lejjebb természetesen.
Az S-CROSS hibrid rendszerével ösztönösen érzi, hogy mit és mikor akar - legyen szó akár az üzemanyag-hatékonyság maximalizálásáról ráérős vezetés közben, vagy a motorerő növeléséről, amikor szüksége van rá. A Suzuki könnyű és kompakt új hibrid rendszere egy meghajtó funkcióval is ellátott Integrált Indítógenerátorból (ISG) és egy 48 voltos lítiumion-akkumulátorból, valamint egy 48-12 voltos DC/DC konverterből áll. Az ISG lassításkor áramot fejleszt, amely az akkumulátorokban tárolódik. A rendkívül hatékony töltési folyamat gyakori motorrásegítést tesz lehetővé.
Mikor a kuplungot kinyomjuk a lassításhoz, és a motor fordulatszáma az alapjárati fordulatig csökken, az ISG alapjáraton tartja a benzinmotort, és leállítja az üzemanyag-felhasználást. Az automatikus Start/Stop rendszerrel megállított benzinmotort simábban és egyenletesebben újraindítja, míg az üzemanyagigényes gyorsítás során az ISG saját nyomatékát használó két funkciójával (nyomatéknövelés és nyomatékkiegyenlítés) tovább segíti annak működését. A fogyasztás csökkentésében start/stop rendszer segít, ami ezúttal is lelkiismeret-furdalás nélkül állítja le a turbós motort komolyabb igénybevétel után is.
Új Suzuki S-CROSS: 48V lágy hibrid rendszer
Vezetési Dinamika
A vezetési élményre panaszunk nem lehet. A Suzuki S-Cross-t vezetni egyszerű, kényelmes, a vezetési élmény kiegyensúlyozott és dinamikus. Hozza, amit egy ilyen autótól várunk. A tesztmodell 6 fokozatú váltója jól működött - bár a 3-as fokozatot néha picit nehezebben vette. A start-stop rendszer nem zavaró sőt, kifejezetten halkan teszi a dolgát és nem rezonáltatja be a kocsit minden újraindulásnál. A motor jól gyorsul, nem lomha. Nagyobb sebességnél az autópályán a szélzaj kicsit hangosabb, de még abszolút nem zavaró. Az ideálisan beállított sebességfokozatok javítják az üzemanyag-hatékonyságot és a vezetési élményt, míg az ellensúllyal felszerelt váltóval valóságosabb a váltás érzete.
A S-Cross futóműve kényelmes utazást biztosít, egész jól simítja ki a városi utakon található úthibákat, autópályán szépen lecsillapodik. Az egyenesfutás igazi nagy autós, a felnik sem ütnek nagyot az úthibákon, japán modelltől nem megszokottan puhán siklik az autó az úton még teljes terheléssel is. A vidéki utakon meglepően jó volt az új S-Cross stabilitása a magas építés ellenére is, ám a futómű suzukisan mozog, érezni az úthibákat.
A GL+ - mint a tesztmodell - és GLX modellek kérhetők AllGrip négykerék meghajtással, mely jobb tapadást és vezetési stabilitást nyújt változatos útviszonyok között. A Suzuki által szabadalmaztatott 4W/D technológia segítségével 4 vezetési mód közül választhatunk. Az AllGrip SELECT auto, sport, snow és lock üzemmódot kínál. A váltó mögötti „forgógombbal” válthatunk a módok között. A négy, könnyen kiválasztható üzemmód segítségével beállíthatja a vezetési körülményekhez legjobban illő 4WD-konfigurációt.
- Auto üzemmód: Alacsony fogyasztást biztosít az átlagos útviszonyok közt. A rendszer csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel.
- Sport üzemmód: Élvezetesebb teljesítményt nyújt a kanyarokban, mivel nagyobb nyomaték jut a hátsó kerekekre. A gázpedál/nyomaték-karakterisztika optimalizálásával a motor élénkebben reagál a gázadásra.
- Snow üzemmód: Optimális beállítás a havas, poros és csúszós utakra: nagyobb tapadást biztosít, amikor ilyen útfelületeken gyorsítasz.
- Lock üzemmód: Ez az üzemmód kiszabadítja az autót a hó, a sár vagy homok fogságából azáltal, hogy a rendszer maximális nyomatékot továbbít a hátsó kerekekre.
Biztonság és Vezetéstámogató Rendszerek
Mindent megkaptunk, ami a biztonságos vezetéshez kell. Amellett, hogy bárhova eljuthat vele, számíthat arra is, hogy a Suzuki biztonsági rendszerei Önre és utasaira is figyelnek. A Suzuki elkötelezett aziránt, hogy biztonságot és nyugalmat biztosítson számos vezetési szituációban. A kényelmes és stresszmentes vezetői élmény egyik legfontosabb eleme a magabiztosság - mind az autó, mind a vezetés vonatkozásában.
Parkolás és Kényelem
A tesztelt S-Crossban első és hátsó parkolószenzor és tolatókamera segítette a parkolást. Kiválóan működő, pontosan beállított rendszer került ezen a téren is a Suzukiba, abszolút meg voltam vele elégedve. A sávtartó mellett megtalálható még az autóban a tolatókamera is, amelynek igazán kiváló felbontását nagyon sok más gyártó megirigyelhetné. A Suzuki S-Crosshoz okoskulcs jár már GL+ felszereltség esetén is. Azaz elég a kulcsot magunknál tartani, a kilincseken található érzékelő segítségével nyitható az autó. Az indításhoz pedig elég egy gombnyomás a kormány alatt jobb oldalt, a lényeg hogy nálunk legyen a kulcs. A GL+ felszereltség esetén is megadatik természetesen a kéz nélküli nyitás és zárás szabadsága.
A 360 fokos nézet növeli a biztonságot és kényelmet. A négy (első, hátsó és két oldalsó) kamera változatos nézőpontokat kínál, beleértve a 3D-nézetet a biztonságos induláshoz, valamint a felülnézetet a biztonságosabb parkolás érdekében. Elérhető a 9 colos érintőpaneles infotainment-rendszerrel együtt, amely a GLX szint alapfelszereltségének része. A 360 fokos nézetet adó kamerának vannak holtterei, ezért nem helyettesíti a biztonságos vezetést. Kérjük, ne hagyatkozzon kizárólag erre a rendszerre! Ez a funkció segít például a parkolóhelyről történő kitolatás során elkerülni az ütközést.
Aktív Biztonsági Funkciók
- DSBS (Dual Sensor Brake Support): Menet közben a rendszer egy egylencsés kamera és egy lézerérzékelő segítségével meghatározza, fennáll-e az ütközés veszélye az elöl haladó járművel vagy egy gyalogossal.
- Sávtartó figyelmeztetés: Miközben a jármű 60 km/h-val vagy annál nagyobb sebességgel halad, az egylencsés kamera észleli a bal és jobb oldali fehér sávfelfestést. Amikor a jármű hozzávetőleg 60 km/h sebességen vagy afölött halad, a sávtartás figyelmeztetés kiszámolja a jármű útvonalát.
- Sávtartó: 65 km/h vagy annál gyorsabb sebességen az autó egy egylencsés kamera segítségével beazonosítja a sávot.
- Táblafelismerő rendszer: A rendszer az egylencsés kamera segítségével figyelemmel kíséri a közúti forgalmi jelzéseket, beleértve a sebességkorlátozásra vonatkozó, előzni tilos, behajtani tilos, valamint kiegészítő táblákat. Érzékelésükkor a rendszer megjeleníti az adott jelzést a multiinformációs kijelzőn, emlékeztetve a vezetőt, hogy az autó épp milyen tábla mellett haladt el.
- Adaptív tempomat Stop & Go funkcióval: A hatsebességes automata váltóval szerelt S-CROSS adaptív tempomat Stop & Go funkcióval is rendelkezik, amely gyorsít és fékez a vezető helyett az elöl haladó járműtől való biztonságos távolság fenntartása érdekében. A Stop & Go funkció szükség esetén akár teljesen meg is állítja az autót, majd 2 másodpercen belül ismét elindítja azt, ha az elöl haladó jármű is mozogni kezd - például közlekedési dugóban.
- Holttérfigyelő: A tükrön található holttér figyelőért szintén plusz pont jár a kategóriában a Suzukinak. Ha az érzékelő be van kapcsolva, és a holttérben járművet észlel, gyors villogásba kezd, miközben figyelmeztető hangjelzést ad a sávváltás biztonságosabbá tétele érdekében. A holttérfigyelő érzékeli a holttérben található vagy ahhoz közelítő járműveket a jármű mindkét oldalán.
A biztonságos vezetést a tesztmodellben olyan funkciók támogatták még, mint a kombinált érzékelős vészfékasszisztens, sávelhagyás figyelmeztetés, sávtartó, táblafelismerő rendszer, adaptív tempomat, Stop & Go funkció és hegymeneti elindulássegítő. A korábban említetteken kívül a felszereltséget bővíti az első-hátsó parkolóradar, a tolatókamera, az automata ablaktörlő- és lámpakapcsolás, valamint a 7 légzsák.
*A kameráknak és a szenzoroknak is léteznek korlátai az útakadályok, sávok és forgalmi jelzések felismerésében. Kérjük, ne bízd rá magad a rendszerre, mindig vezess biztonságosan! A járművek közötti távolság a jármű sebességétől függ.
Ár-Érték Arány és Felszereltségi Szintek
Mennyibe kerül jelenleg Magyarország egyik legnépszerűbb SUV-ja? Az elmúlt időszakban tapasztalható gazdasági változások természetesen a Suzukit sem kímélték. Sokat olvasni arról, hogy többen elfordultak a márkától az áremelések hatására, az eladási adatok azonban abszolút cáfolják ezt a felvetést. A legnépszerűbb S-Cross modellekhez jelenleg körülbelül a következő árakon juthatunk hozzá:
| Modell | Induló ár (Ft) | Akciós ár (Ft) |
|---|---|---|
| S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT 2WD GL+ | 9 450 000 | 7 950 000 |
| S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT AllGrip GL+ | 10 200 000 | 8 700 000 |
| S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT 2WD GLX | 10 270 000 | 8 370 000 |
| S-Cross 1.4L mild-hibrid 6MT 2WD GLX Panoráma | 10 520 000 | 8 620 000 |
*A kedvezményes ár a hűségprogram keretein belül elérhető ajánlott fogyasztói ár. A feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek kötelező érvényű ajánlatnak. A színválaszték, a modellek, a felszereltség, a specifikáció, a műszaki adatok, az árak, valamint az elérhetőség változtatásának jogát fenntartjuk.
Garancia
A Vitara, S-CROSS és Swift Sport modellekhez a motort, a turbófeltöltőt, a váltószerkezetet és a hibrid rendszert illetően összesen 3+7 év garanciát vállal a Suzuki: az autó többi részére vonatkozó általános 3 év jótállás felett tehát további 7 év extra garancia jár ezekre a kulcsfontosságú elemekre. Az általános garancia fogyasztók részére 3 évig érvényes, a kiegészítő Hybrid Pro (motor, turbófeltöltő, váltószerkezet, hibrid rendszer) garanciaajánlat +7 évig (vagy 200 000 km-ig) érvényes.