Mikortól veterán egy motor vagy autó? A muzeális jármű minősítésének kritériumai és folyamata
Sokan nem tudják, mikortól számít veteránnak egy jármű. Nos, 30 év a korhatár. Bizonyára mindannyian megcsodáltunk már egy-egy gyönyörű állapotú veterán járművet, amit jellemzően egy pár speciális, OT betűjelű rendszámtáblával láttak el. Minden oldtimer autó legalább harminc éves, de nem minden harminc éves autó számít oldtimernek. Ha nem rendelkezik a megfelelő minősítéssel a jármű, ugyanolyan szabályozás alá tartozik, mint bármelyik másik gépjármű az utakon, függetlenül a gyártási évtől.
Mi számít muzeális jellegű járműnek?
„Muzeális jellegű az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően helyreállították.” Ez az olcsóbbik a saját, magyar veteránvizsgánk, aminek külső látható jele az OT-rendszám és egy rézplakett, amit valahol elhelyeznek a járművön. A harminc év önmagában nem jelent egyéb kedvezményt, mint - ha klubtag valaki, és átközi a járművét - olcsóbb kötelező biztosítást. Az igazi előnyök csak az oldtimer-vizsga megszerzése után járnak.
Ahhoz, hogy egy járművet muzeálisnak minősítsenek és OT (azaz oldtimer, avagy veterán autó) rendszámot kaphasson, nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelnie. Ennek első és legfontosabb része a jármű életkora: a gyártástól számított 30. betöltött évtől van lehetőség a minősítési folyamat elkezdésére. A minősítésen kizárólag akkor felelhet meg egy jármű, ha annak műszaki kivitele megegyezik a gyárival, esztétikai állapota pedig alkalmassá teszi az adott modell muzeális szintű bemutatására. Ezeket a szempontokat rendkívül szigorúan veszi a bizottság, így gyakran elég egy kis rozsda, elszíneződés vagy szennyeződés, és az autó nem kapja meg a minősítést.
A járműnek az igénylés beadásának naptári évétől számítva legalább harminc évesnek kell lennie. Csak az eredeti műszaki állapotú, vagy annak megfelelően restaurált, kiállításra alkalmas esztétikai vonásokkal rendelkező autó kaphatja meg a muzeális minősítést. Ezen kívül fontos, hogy a motorszám és az alvázszám sértetlen legyen, nem lehetnek hiányosak, átütöttek, vagy lehegesztettek. Nagyon szigorúan veszik a jármű egyedi azonosítóinak meglétét, azok korrektségét: a vázszám és a motorszám nem lehet átütött, áthegesztett, hiányos, takart.
A muzeális minősítésért felelős szervezetek és a szabályozás
A minősítésekről hazánkban jelenleg az úgynevezett Muzeális Minősítő Szervezet (MMSZ) dönt, amely a Magyar Autóklub alá tartozik. Több mint két évtizede, 2003-ban tették le a szakemberek a mostani minősítési rendszer alapjait, majd az évek során több alkalommal is módosultak az előírások. Legutóbb 2022-ben változott a Muzeális Minősítési Szabályzat, mely számos újdonságot hozott. Érdemes kiemelni közülük, hogy míg korábban Muzeális Minősítő Bizottság értékelte a járműveket, 2022-től ún. Muzeális Minősítő Szervezetet (MMSZ) vette át ennek szerepét. Az Autóklubra ruházták e nemes feladatkört, emellett kulcsfontosságú változás, hogy - a bizottsággal szemben - az MMSZ jogi személyként viseli a felelősséget a minősítések megszervezéséért, valamint az előírások betartásáért és betartatásáért. Ettől kezdve önálló szakértők hozzák meg a döntést a szervezet elé állított járművekről. Őket az MMSZ és a közreműködők delegálják, ellenben a minősítésről szóló igazolást már egyedül a MAK képviselője adja ki és írja alá. Lényeges, hogy a szervezet és a közreműködők által felhatalmazott járműszakértők egyhangú döntése szükséges ahhoz, hogy a bemutatott járgány megkaphassa a vágyott plakettet. Abban is konszenzusra kell jutniuk, hogy a verda eredeti állapotú vagy a felújított kategóriába esik.
Dízelmotorok és kilométeróra-csalások
A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2013. június 1-vel a következőképpen módosult. A „Muzeális Minősítő Bizottság szabályzata a járművek muzeális minősítéséről” c. módosított szabályzat a Közlekedési Értesítő IV. évfolyam 13.-ik számában (2005. december 29.) jelent meg. A bizottság a feladatát minisztériumi jóváhagyással bíró, részletesen kidolgozott, a vizsgálat technológiáját, a megfelelés kritériumait is tartalmazó szabályzat szerint látja el. A muzeális jellegű, OT rendszámmal rendelkező járművek adás-vétele során a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról szóló 511/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 16/I. szakasza a Magyar Mobilitási és Autóklubnak, mint a kijelölt Muzeális Minősítő Szervezetnek ad lehetőséget.
A veterán minősítés folyamata lépésről lépésre
A hivatalos oldtimer minősítés és az OT jelzésű rendszám igénylése több lépcsős folyamat.
1. lépés: Előzetes átvizsgálás és felkészülés
A Magyar Autóklub évekkel ezelőtt vezette be előzetes veterán átvizsgálás nevű szolgáltatását, melynek keretein belül szakértőink általános tájékoztatást adnak a muzeális minősítés folyamatáról, átnézik a jármű iratait, műszaki dokumentációját, továbbá szemrevételezik a karosszériát, illetve a fontos részegységeket. Dokumentációk - Általános tájékoztatót adnak a muzeális minősítés folyamatáról: milyen adatokra van szükség az előjegyzésre, milyen műszaki dokumentációt kell hozni és bemutatni, alapkritériumok a megfelelőséghez a jármű iratokhoz és dokumentumokhoz, alapkritériumok a megfelelőséghez jármű műszaki jellemzőiről és a jármű esztétikai állapotáról. Az előzetes veterán átvizsgálás nem helyettesíti és nem garantálja a muzeális minősítést.
Különleges autóknál, motoroknál mindenképpen szükséges a korabeli, alapos dokumentáció, de az igazi veteránosnak úgyis mindenféle irodalma van a járművéről, gondolom. Az általánosabb járművek tulajai se gondolják, hogy felesleges készülniük. Érdemes már legalább két héttel korábban előjegyeztetni a járművet a Magyar Mobilitási és Autóklub, mint rendeletileg kijelölt Muzeális Minősítő Szervezet lentebb található naptárában szereplő 16 muzeális minősítő helyének egyikén.
2. lépés: A muzeális minősítés
Első lépésként az autónak meg kell szereznie a muzeális minősítést, amit az MMSZ, vagyis a Muzeális Minősítő Szervezet végez. Ehhez viszont az autónknak bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. Két lényeges feltétel teljesítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jármű sikerrel szerepeljen a minősítésen. Egyrészt műszaki jellemzői feleljenek meg a gyártáskoriaknak, másrészt legyen jó esztétikai állapotban.
A veteránminősítés is két alvizsgálatból áll: a műszaki-esztétikai felmérésből és a muzeális eredetiség megállapításából. A hibákért a minősítők pontokat vonnak le, a végén pedig a százalékos aránynak mindkét alvizsgálatnál külön-külön el kell érnie a 75 százalékot. A műszaki vizsgálatnál olyan dolgokért jár levonás, amelyek miatt ugyan még megadható lenne a forgalmi vizsga, de esztétikailag nem korrekt a jármű: ilyen a vastag alvázvédőréteg, a felületén végig rozsdás lengőkar, a horpadt dísztárcsa, a narancsos fényezés. A muzeális vizsgálatnál a kocsi korhűségét nézik: matt-króm helyett fekete ablaktörlőlapátért, az eredetitől eltérő kipufogódobokért, szériában nem passzoló ülésekért, utólag feltett, oda nem való firlefrancokért, hangszórókkal telifurkált kalaptartóért komoly levonások járnak.
A minősítés eredményét a bizottság által kiadott eredeti dokumentum igazolja, melyet a jármű forgalmi engedélyével együtt kell tartani, mert azt az arra jogosult hatóságok ellenőrizhetik. A minősítés maximum 5 évre, a jármű tulajdonosa nevére szól. Immáron nem kötelező az újbóli minősítés tulajdonosváltásnál, sőt ennél a procedúránál nem muszáj elvinni a járművet a műszaki állomásra, mert a MAK munkatársa az ügyfél távollétében kiállíthatja az eredetiségvizsgálatot is helyettesítő muzeális iratot. Tulajdonosváltozás esetén az érvényesség automatikusan megszűnik.
A minősítés költségei
A minősítés jogszabályban meghatározott költsége járműtípusonként különbözik:
| Járműtípus | Költség |
|---|---|
| Személygépkocsik | 39 363 Ft |
| Motorkerékpárok | 20 298 Ft |
3. lépés: Műszaki vizsga
Amennyiben a jármű megkapta a muzeális minősítést, a következő lépés egy műszaki vizsga, amelyre szintén a Magyar Autóklubnál van lehetőség. Amennyiben teljesíti a feltételeket „szívünk csücske”, következik a műszaki vizsga, melynek folyamán a gyártási időszaknak megfelelő műszaki jellemzőket kérik számon a biztosok. A hagyományos műszaki vizsgához képest fontos eltérés, hogy ebben az esetben csak a gyártási évnek megfelelő műszaki megoldásoknak kell megfelelni, a mai műszaki követelmények alól mentességet kap a jármű. Az időszakos műszaki vizsga érvényessége max. 5 év. A minősítő vizsga után az autónak részt kell vennie egy műszaki átvizsgáláson. Ezen a szokásos teszteket végzik el, azonban fontos, hogy a gyártási évnek megfelelő paramétereknek kell megfelelnie. Ez azt jelenti, hogy az autó felmentést kaphat bizonyos elvárások alól.
Az Autóklub látja el a muzeális járművek minősítése során a technikai, technológiai és adminisztratív feltételek biztosítását. Évente mintegy 1000 járművet vizsgálnak meg Klubunk 16 állomásán, ezért az Oldtimer Szekció egyik kiemelt tevékenysége a muzeális minősítés működésének támogatása és fejlesztése. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 3,5 t feletti muzeális közúti járművek forgalomba helyezés előtti és időszakos műszaki vizsgáztatását a Magyar Mobilitási és Autóklub számára, annak debreceni vizsgáló állomásán a Hatóság engedélyezte. A jelzett tömeg feletti gépeket itt tudjuk a jelzett eljárásban kiszolgálni.
4. lépés: Hivatalos ügyintézés és OT rendszám
Amennyiben ez is sikeresen lezajlott, az itt kapott dokumentumokkal már elmehetsz bármelyik kormányablakba, ahol kiadják az OT rendszámot. Zárólépés valamelyik kormányablak vagy okmányiroda felkeresése, mivel itt zajlik a forgalmi engedéllyel, a rendszámmal és a törzskönyvvel kapcsolatos ügyintézés. A Magyar Autóklub által kiadott muzeális minősítési igazolással és műszaki adatlappal a rendelet szerint bármelyik hivatali kirendeltségen lefolytatható ez a hatósági eljárás. Ne feledjék, hogy érvényes kötelező biztosítás nélkül nem tudják „befejezni” a procedúrát!
Örömmel tudósítunk arról, hogy még egyszerűbbé vált a historikus járművek első forgalomba helyezése, miután júniusban módosították a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt. A változtatás értelmében 2023.07.22-től mentesülnek az egyedi forgalomba helyezési eljárás alól azok a külföldi forgalmi engedéllyel rendelkező járművek, melyek az első hazai minősítés alkalmával teljesítik a muzeális járművekre vonatkozó feltételeket. A megfelelt eredményű gépek tulajdonosainak nem kell külön felkeresniük valamely Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének vizsgálóállomását, mert a Magyar Mobilitási és Autóklub vizsgabiztosai - a muzeális jármű-igazolás kiállítását követően - elvégezhetik az úgynevezett forgalomba helyezés előtti vizsgálatot. Amennyiben tehát a gépkocsi a hatósági műszakin is sikerrel szerepel, az ügyfél - a muzeális jármű-igazolás és a műszaki adatlap birtokában - bármelyik kormányhivatal okmányirodájában kiválthatja a magyar forgalmi engedélyt és az OT rendszámot.
Az OT rendszám előnyei és korlátozásai
Az OT-rendszám előnyei közé tartozik a kedvező kötelező biztosítás, a teljesítményadó-mentesség, illetve, hogy csak ötévente kell műszakiztatni a kocsit. A jármű után nem kell teljesítményadót fizetnünk és a külföldről behozott autók a regisztrációs adó alól is mentességet kapnak. Az OT-vizsga még a hagyományos, flottás alapon működő oldtimer-biztosításnál is kedvezőbb kötelezőt jelent, az ilyen jármű után nem kell teljesítményadót fizetni, céges tulajnak cégadót sem, a műszaki vizsga öt évre szól, nem kettőre. Továbbá, a járműnek nem kell megfelelnie környezetvédelmi vizsgálaton, és ha a saját korában nem létezett még a lámpáiban E-jelzés, biztonsági öv, ablakspricni, index, duda, kürt, kipufogó, kerék, mittomén, felmentést kaphat ezek felszerelése, tehát mindennemű, autót, motort, út henger elcsúfító átalakítás alól.
Sikeres OT-vizsga birtokában az EU-ból behozott autóra nem kell regisztrációs adót fizetni, tulajdonosváltáskor az OT-vizsgának része egy eredetiségvizsgálat is, tehát azt sem kell megfizetni. De OT-minősítéssel még a végleg kivont autó is visszaállítható forgalomba akár tíz év után, sőt, az okmányukat vesztett járművek forgalomba állítására, illetve azonos típusú járművek részeiből egy komplett összeépítésére is legális mód nyílik - indokolt esetben. A muzeális minősítés azon kívül, hogy ad egy, a járműbe kihelyezhető emléktáblát, számos más kedvezménnyel is jár.
Az OT rendszám használata számos engedménnyel jár, ugyanakkor legalább annyi korlátozás és felelősség is kapcsolódik hozzá. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a muzeális minősítés elsődleges célja az adott modell korhű bemutatása, ezért az OT rendszám nem mindennapi használatra való. A rendszám, és az ezáltal nyújtott kedvezmények elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a járművel eljuss kiállításokra, versenyekre - aki veterán járművet üzemeltet, tudja, hogy már egy-egy ilyen kiruccanás is befolyásolhatja a jármű állapotát. Nem nehéz kitalálni, hogy ha a járművet napi szintű igénybevétel éri, az már olyan szintű amortizációval fog járni, hogy a jármű akár a minősítését is elveszítheti.
Ha az ember olyan klubban tag, amely a Mavamsz-hálózathoz tartozik, a fenti vizsga alig huszonötezer forintból megvan. Ha a jármű akár csak időszakosan is, de részt vesz a közúti forgalomban, kötelező biztosítást kell rá kötni - OT rendszámmal ezt jelentős díjkedvezménnyel teheted meg. Jó, ha tudod, hogy az oldtimerekre csak egy-két biztosító kínál kötelező biztosítást, ezért nincs lehetőség olyan mértékű összehasonlításra, mint egy hagyományos személygépjármű esetén - az alacsonyabb díjak miatt azonban ennek kisebb is a jelentősége.
FIVA minősítés: Nemzetközi elismerés
Létezik egy másik fajta vizsga is, a FIVA. A FIVA (Fédération Internationale des Véhicules Anciens), azaz a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége egy non-profit, nemzetközi szervezet, ami szintén jogosult oldtimer minősítést kiállítani. Ezzel a birtokukban indulhatunk nemzetközi veterán autó versenyeken is. A FIVA támogatja a történelmi autók gyűjtését, megőrzését és restaurálását. Negyvennyolc tagországból áll, hazai képviselője a MAVAMSZ.
Ez a nemzetközi veteránvizsga neve, birtokában a járművel kiemelt nemzetközi versenyeken lehet indulni. Ez drágább, tízévenként kell megújíttatni az érvényességét, s tulajdonosváltáskor ez is elveszíti a hatályát. Szintén extra kedvező biztosítás, adómentesség, környezetvédelmi vizsgálat alól való mentesség, ritkább műszaki vizsgáztatás a kapott előny - tehát ugyanaz, mint az OT-nál, csak hosszabb ideig érvényes a veteránvizsga, és külföldre is szól. A FIVA-vizsga egyben - mint a hitelességet, eredetiséget, minőséget igazoló legmagasabb szintű európai dokumentum - értéknövelő tényező is. Ha az ember Mavamsz-tag klubban van, 160 euró a díja (különben a duplája), de ha az autó megbukik, a díj visszajár.
Patinás állapot vagy restaurálás?
Régebben valóban a csitti-fittiség volt az irány, de javulni látszik a helyzet. A nemzetközi gyakorlat már évek óta az, hogy a szép állapotban megmaradt, soha fel nem újított, de kellemesen patinás, kissé megöregedett, műszakilag jól karbantartott járművek többet érnek, mint a restauráltak. Ez a szemlélet szivárog át lassan a magyar köztudatba, és a Mavamsznál is igazodnak ehhez. A tavaly áprilisban erről kiadott közlemény szerint: „…a Muzeális Minősítésnek nem feltétele a restaurált, illetve frissen restaurált állapot, a Bizottság az ápolt, de patinás járművet legalább olyan, ha nem nagyobb becsben tartja, mint az előbbit.”
Tehát lehet öreg, lemattult, fényezésű, megszürkült, esetleg kicsit kráteres krómozású, itt-ott repedezett gumikéderes, de nem lehet tyúkólból előrángatott, nagyjából lepucolgatott, lukas, olajos, kéken füstölgő fostalicska.
tags: #mikortól #veterán #egy #motor #kritériumok