Golf 3 1Z TDI Adagoló és Vezérlés Csere – Részletes Útmutató
Úgy érkezett szegény Golf hozzánk, hogy folyt az adagolója szinte mindenhol. Gondoltuk ha már lúd, akkor legyen kövér, és tegyük rendbe a vezérlés oldalon.
Ebbe beletartozik a komplett vezérlés csere, főtengely és vezérműtengely szimering, és az adagoló. Volt egy kis meglepetés is, melyet lentebb taglalok.
A vezérléshez való hozzáférés az 1Z motoron
Felpattintva a géptetőt láthatjuk, hogy mivel 1Z-ről van szó, sokat nem kell birkózni a vezérlés eljutásáig. Egyszerű, mint a faék, nincs útban motortartó bak sem, töltőlevegő csövek, mint a 110 Le-s AFN esetén. Szépen könnyen hozzáférhető minden.
Bevallom őszintén, még a kereket is lusta voltam levenni. Szimplán kitekertem a kormányt jobbra, és szinte minden azonnal elém tárult.
Előkészületek és a szétszerelés lépései
Levegőszűrő ház és szelepfedél eltávolítása
Első lépésként vegyük ki a levegőszűrő házat kompletten. A ház alsó felét kettő darab gumi rögzítő fül fogja oda a nyúlványhoz. Egyben nem jön ki. Először a tetejét kell levenni. Célszerű a szívócsővel együtt levenni. Figyeljünk a légtömegmérő csatlakozójára, valamint az egy darab vákuumcsőre.
Következő lépésként levehetjük a szelepfedelet. Ezt három darab csavar rögzíti a hengerfejhez. A fedél tetején található kartergáz szűrőbe kettő darab cső megy. Ezek szimplán két awab bilinccsel vannak rögzítve a szűrőhöz. Miután levettük a fedelet, ne felejtsünk el tiszta rongyot rátenni a vezérműtengelyre, nehogy beleessen valami.
A főtengely és vezérműtengely jelzései
Ha ezzel megvolnánk, akkor szedjük ki a váltóharang tetején lévő gumidugót. Ez nagyon fontos lépés, mert ez alatt lehet megkeresni a főtengelyen lévő jelet, amely elengedhetetlen a vezérlés helyes jelre történő forgatásához.
Ne próbálkozzunk jelek felfestésével a vezérlés oldalon, mert ami a bordáskeréknél egy fog, az a lendkeréknél akár 10 fog is lehet, vagy még több. Nem egy TDi jött hozzám, hogy vezérlés csere óta gyengébb, nem forog ki teljesen, kopogósabban jár stb. Ez mind oda vezethető vissza, hogy elrakják a vezérlést pár foggal a lendkerék helyes pozíciójához képest.
Íme a jel. A vízszintes bevágásnak pontosan egybe kell esnie a váltóharangról belógó kis "háromszögnek" Sem balra, sem pedig jobbra nem térhet el, mikor össze van téve a vezérlés. Többször forgassuk át a motort, és ellenőrizzük le magunkat, miután készen vagyunk.
A vezérműtengely végén van egy bevágás. Ennek vízszintesnek kell lennie. Ezt rögzíteni kell. Én erre a célra a gyári célszerszámot használtam, de szükség esetén egy laposvassal is meg lehet oldani. A lényeg, hogy teljesen belemenjen a nútba és felfeküdjön a hengerfej tetején, mindenféle lógás, holtjáték nélkül.
Gyors szélvédőcsere Golf Cabrio
Adagoló és üzemanyagrendszer
Ha ezzel megvagyunk, akkor rögzítsük az adagolón lévő bordáskereket is. Erre szintén van egy megfelelő célszerszám, azonban ha ez is hiányzik, nem kell kétségbe esni. Sajnos fel kell áldozni egy hosszú 11-es krovafejet, és kicsit le kell csiszolni körbe. Ha ez meg van, akkor lehet vele rögzíteni az adagoló bordáskerekét. A bordáskereken van több lyuk. A kisebbiket kell megkeresni.
Most már le lehet szedni az adagoló nyomócsöveit. Ügyeljünk arra, hogy a porlasztócsúcsokba ne essen bele semmilyen szennyeződés, por. Most már nyugodtan leszerelhetjük a gázolaj csöveket az adagolóról. Lehetőleg mindig használjunk új rézalátétet.
Az adagolónak egyébként semmi baja nem volt. Tökéletesen indult hidegen és melegen egyaránt.
A meglepetés: főtengely bordáskerék
Ez a csavar volt a főtengely bordáskeréknek a rögzítő csavarja. Ezt minden vezérléscsere alkalmával kötelező lenne cserélni. Ezt valószínűleg elfelejtették lecserélni.
Éééés, most jön a meglepi. Új kontra régi főtengely bordáskerék. Gondolom nem kell külön kommentárt hozzáfűznöm. Óriási szerencse volt, hogy nem mászott el a vezérlés, hiszen a bordáskerék csavarját azért is kell cserélni, mert sajnos fellazulhat. Ami jelen esetben a vezérlés azonnali elugrását és motor tönkremenetelét jelentette volna. Ezt akkor is érdemes megnézni a TDi-nél, ha nem kell szimeringet cserélni.
Minden a VW Golf 1.4 16V vezérműszíj cseréjéről
Ezen a képen jól látszik, hogy a főtengely végén lévő lapolás teljesen sértetlen.
Volkswagen Golf MK3 1.9 TDI 1Z Repair/Felújítás
Olajszimeringek és bordáskerekek cseréje
Az új szimeringet lehetőleg szimering beütővel üssük a helyére. Ha esetleg ez nincs kéznél, akkor egy 32-34-es krovafej is megteszi. Jegyezzük meg, hogy hol helyezkedett el az előző szimering. Ne üssük túl mélyre.
Az adagolón lévő valamit a vezérműtengely bordáskereket egy csapágylehúzóval könnyen leszedhetjük. Érdemes egy kicsit megfeszíteni a lehúzóval, majd egy dolomit kalapáccsal párat ráütni a bordáskerék belsejére, és le fog ugrani.
A vezérműtengelynél ne ijedjünk meg, ha nem találunk éket, ellenben kúpos a bordáskerék. Az teljesen rendben van. Azonban az adagolónál minden esetben találkozunk ékkel, amire nagyon figyeljünk, mikor vesszük le a kereket és tesszük vissza.
Összeszerelés és beállítás
Az új alkatrészek beszerelése
Az új adagoló is helyére került. Igyekezzünk középen rögzíteni az adagolót. Ezt azért javaslom, mert a töltés állításánál ezzel általában el lehet kerülni, hogy abba a hibába essünk, hogy arrébb kelljen tenni az adagolót egy foggal.
Az új szíj is a helyére került. A szíjat úgy tegyük fel, ahogy olvassuk a feliratot. Mindent igyekezzünk az előírt nyomatékkal meghúzni.
Fontos megemlítenem, hogy az 1Z esetében a vízpumpa nem része a vezérlésnek, de ennek ellenére ezt is érdemes cserélni.
Meghúzási nyomatékok
A vezérműtengelynek 45Nm, a feszítőgörgőnek 20 Nm, a vezetőgörgőnek 25Nm, a főtengely bordáskeréknek 90Nm+90 fok, a főtengely szíjtárcsának (4 db csavar) 25 Nm az ajánlott meghúzási nyomatéka.
Ellenőrzés és légtelenítés
Miután készen vagyunk, mindenképp forgassuk körbe a motort legalább két alkalommal. Ha akadálymentesen körbe tudjuk forgatni a motort, megkezdhetjük az összerakást.
Amennyiben meg volt bontva az üzemanyag rendszer - jelen esetben adagoló csere - ki kell légteleníteni az üzemanyag rendszert. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy megnyitjuk a hollendereket a nyomócsöveknek, melyek a porlasztócsúcsokra mennek, majd indítózunk. Mikor megjelenik a gázolaj (nem csak buborék, hab), elzárjuk, majd újra indítózunk.
Adagoló alkatrészazonosítók
A Golf 3 1Z, AHH, AHU, AFN, AVG motorokhoz, valamint a 2.5TDI 5 hengeres motorokhoz is tartozó adagolók azonosítói a következők lehetnek:
Fontos megjegyzés: A pontos alkatrész kiválasztásához mindig ellenőrizze az autógyártó és az alkatrészgyártó specifikációit!
| Bosch Cikkszám | Típus / Leírás |
|---|---|
| 0 460 404 959 | VE4/10E2075R700-1 |
| 0 460 404 960 | VE4/10E2100R969 |
| 0 460 404 961 | VE4/10E2250R728-4 |
| 0 460 404 962 | VE4/10E2100R701-4 |
| 0 460 404 963 | VE4/10E2100L694-1 |
| 0 460 404 964 | VE4/10E2250R640-3 |
| 0 460 404 965 | VE4/10E2200L736 |
| 0 460 404 966 | VE4/10E2250R728 |
| 0 460 404 967 | VE4/10E2100R701-3 |
| 0 460 404 968 | VE4/10E2075R696-3 |
| 0 460 404 969 | VE4/10E2075R638-3 |
| 0 460 404 971 | VE4/10E2250R510-3 |
| 0 460 404 972 | VE4/10E2100R724 |
| 0 460 404 973 | VE4/10E2100L720 |
| 0 460 404 974 | VE4/10E2100R715 |
| 0 460 404 975 | VE4/10E2100R707 |
| 0 460 404 977 | VE4/10E2075R700 |
| 0 460 404 980 | VE4/10E2100L694 |
| 0 460 404 981 | VE4/10E2100L688 |
| 0 460 404 983 | VE4/10E2250R530-1 |
| 0 460 404 984 | VE4/10E2075R650 |
| 0 460 404 985 | |
| 0 460 404 986 | |
| 0 460 404 988 | VE4/10E2100R635 |
| 0 460 404 991 | VE4/10E2100L585 |
| 0 460 404 992 | |
| 0 460 404 993 | VE4/10E2150R520 |
| 0 460 404 994 | |
| 0 460 404 995 | VE4/10E2250R440-1 |
| 0 460 404 997 | VE4/10E2100L450 |
| 0 460 404 998 | VE4/10E2250R440 |
| 0 460 405 999 | VE5/10E1900L798 |
| 0 460 406 993 | VE6/10E2400R575 |
| 0 460 406 994 | VE6/10E2400R515 |
| 0 460 406 995 | VE6/10E2400R300-1 |
| 0 460 406 996 | |
| 0 460 406 997 | |
| 0 460 406 998 | |
| 0 460 414 982 | |
| 0 460 414 983 | |
| 0 460 414 985 | VE4/11E2125R803-1 |
| 0 460 414 987 | VE4/11E2075R712-2 |
| 0 460 414 988 | VE4/11E2125R803 |
| 0 460 414 991 | VE4/11E2000R500-1 |
| 0 460 414 992 | VE4/11E2250L580-1 |
| 0 460 414 993 | VE4/11E2000R672 |
| 0 460 414 995 | VE4/11E2250L580 |
| 0 460 414 996 | VE4/11E1900R565 |
| 0 460 414 997 | VE4/11E2000R500 |
| 0 460 414 998 | VE4/11E1900R480 |
| 0 460 415 980 | VE5/11E2000L902 |
| 0 460 415 981 | VE5/11E1800L901 |
| 0 460 415 982 | VE5/11E1900R831 |
| 0 460 415 983 | VE5/11E1750L714-1 |
| 0 460 415 985 | VE5/11E1750L777 |
| 0 460 415 986 | VE5/11E1750L714 |
| 0 460 415 987 | VE5/11E1850L705 |
| 0 460 415 988 | VE5/11E1900R685 |
| 0 460 415 989 | VE5/11E2300L460-2 |
| 0 460 415 990 | VE5/11E2300L649 |
| 0 460 415 991 | VE5/11E2000R642 |
| 0 460 415 992 | VE5/11E1900R641 |
| 0 460 415 994 | VE5/11E2300L460-1 |
| 0 460 415 995 | VE5/11E1900R595 |
| 0 460 415 996 | VE5/11E1750L550 |
| 0 460 415 997 | VE5/11E2300L460 |
| 0 460 415 998 | VE5/11E2300L400 |
| 0 460 415 999 | VE5/11E2400L323 |
| 0 460 416 997 | VE6/11E1300R1119 |
| 0 460 416 998 | VE6/11E1400R1065 |
| 0 460 416 999 | VE6/11E1800L726 |
| 0 460 424 993 | VE4/12E1600R1072-1 |
| 0 460 426 988 | VE6/12E1200R1042-2 |
| 0 460 426 989 | VE6/12E1200R1042-1 |
| 0 460 426 991 | VE6/12E1125R1069-1 |
| 0 460 426 992 | VE6/12E1200R1069 |
| 0 460 426 993 | VE6/12E1200R1042 |
| 0 460 426 994 | VE6/12E1900L940 |
| 0 460 426 995 | VE6/12E1900L749-2 |
| 0 460 426 996 | VE6/12E1900L749-1 |
| 0 460 426 997 | VE6/12E1600L829 |
| 0 460 426 998 | VE6/12E1900L749 |
| 0 460 426 999 | VE6/12E1900L719 |
| 0 460 494 995 | VE4/9E2200R576 |
| 0 460 494 998 | VE4/9E2075R220 |
| 0 460 495 998 | VE5/9E2250R560 |