A Fiat Injektor Vákuumcső Csonk Hibái: Tünetek és Diagnosztika
Sokan nem is gondolnák, de a kipufogó hibák meglehetősen gyakoriak. A felismerésük viszont a legtöbbeknek gondot okoz, mert nem is tudják, hogy az, amit tapasztalnak, az egy kipufogó hiba jelzés. A kipufogó bizony elég gyakran meghibásodik, amin persze érthető, hiszen egyrészt egy olyan alkatrészről van szó, amely nagyon magas hőfokon működik, másrészt az időjárás viszontagságainak sem kímélik.
Egy laikus számára a kipufogó csak az autó alatt, hátul kilógó alkatrészt jelenti, és ennek meghibásodását tudja is azonosítani. Ám a kipufogórendszer ennél lényegesen összetettebb, így egyes hibákat nehezebb azonosítani. Ugyanakkor nem árt, hogy fel tudjuk ismerni, hogy az adott jelzés bizony a kipufogó hibájából jelentkezik, mert így azonnal tudunk lépni, és orvosolhatjuk a problémát.
A következőkben a kipufogórendszer felépítéséről, illetve feladatáról lesz szó, és persze azokról a jelzésekről, melyek ennek az alkatrésznek a meghibásodását mutatják.
A Kipufogórendszer Felépítése és Szerepe
Mielőtt a kipufogó hibákat és azok jelzéseit tárgyalnánk, nem árt, ha előbb a kipufogó felépítéséről és szerepéről ejtünk néhány szót, így ugyanis könnyebb lesz a hibákat is azonosítani, ha tudjuk, milyen részei is vannak egy kipufogónak.
Ahogyan azt már a bevezetőben említettük, a kipufogórendszer több, mint az autó hátulján kilógó cső, valójában a motornál kezdődő és egészen az autó hátuljáig tartó kamrák és csövek rendszere. A felépítése persze nem egységes, autótípusonként vannak eltérések, vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy benzines vagy dízesautóról van szó.
Fogyasztás optimalizálása Punto 2-nél
Általánosságban elmondható, hogy a kipufogórendszer hozzávetőleg 3 m hosszú, és hat fő eleme van: a kipufogó dob, a részecskeszűrő (diesel particulate filter, röviden DPF), a katalizátor, a lambda szonda, vagy más néven oxigénszenzor, a leömlőcsonk, és a flexibilis cső.
A kipufogó tehát egy összetett rendszer, melynek funkciója is sokrétű. Egyrészt a kipufogórendszer juttatja el a motorból az autó végéhez a kipufogógázokat. Másrészt csökkenti a vegyi anyagok mennyiségét a kibocsátott füstben, amelyre komoly szabályozás vonatkozik. Harmadrészt pedig a zajcsökkentésben is fontos szerep jut a kipufogónak, ugyanis üzemanyag égésekor bekövetkező robbanások zaját is segít minimalizálni. A kipufogó működése tehát nemcsak az autó megfelelő működése szempontjából fontos, de a komfortérzetünk és a környezet szempontjából is.
Mivel a kipufogórendszer több alkatrészből áll, a meghibásodás nem csak annyit jelent, hogy esetleg rozsdás vagy lyukas a kipufogócső hátul. A kipufogó hiba jeleket több dolog is okozhatja, hiszen nemcsak egy alkatrészt tud meghibásodni. Gyakori, hogy a katalizátor hibásodik meg, mely kihat az autó teljesítményére és fogyasztására, de a lambdaszonda is gyakran okoz gondot.
Ha felvillan a motorhiba lámpa, akkor már sejthetjük, hogy valami gond van, azt viszont sokan nem tudják, hogy pontosan mi is lehet a gond. Pedig az egyes meghibásodásoknak egyértelmű jelei vannak. Érdemes pár szóba kitérni a leggyakoribb kipufogó hibákról, és ezek hibajeleiről.
Az eltömődés egy gyakori gond, ami leginkább akkor jelentkezik, ha elfeledkezünk a kipufogórendszer tömítettségének ellenőrzéséről. Ennek a hibának van egy egyértelmű jelzése, mégpedig a katalizátor-test vörös izzása. Ilyenkor mindenképp érdemes felkeresni az autószerelőt.
Felni méret bemutató: Fiat Strada 2001
A lambdaszonda meghibásodás is meglehetősen gyakori, amit abból sejthetünk, hogy felvillan a sárga check engine lámpa, hanem abból is, hogy az autó nehezebben indul. Bár sokan nem veszik komolyan ezt a hibát, de a helyzet az, hogy akár a motor meghibásodásához is vezethet, így mindenképp fontos, hogy szerelő lássa az autót.
A katalizátor meghibásodása sem ritka, melyet onnan tudhatunk, hogy a motor teljesítménye csökken, a fogyasztás viszont nő. A katalizátor hiba oka többféle lehet, okozhatja az elöregedés, de fizikai sérülés is.
A kipufogó hiba jelek azonosítása persze nem mindig egyértelmű, viszont vannak olyan jelzések, melyek arra utalnak, hogy mindenképp keressük fel a szerelőt, mert javításra lesz szükség.
Ha bármelyik jelzést tapasztaljuk, azonnal keressük fel az autószerelőt, ugyanis, ha nem foglalkozunk a dologgal, mondván, csak a kipufogó a gond, így még elmegy az autó, akkor a motor épségét kockáztatjuk, és ami kipufogó hiba jelnek indul, az akár komoly meghibásodáshoz is vezethet. Arról már nem is beszélve, hogy a kipufogó hibája miatt megnőhet a káros anyagkibocsájtás, ami rendkívül nagy terhet ró a környezetre.
Egyedi, kifejezetten VW csoportos hengerfejekhez (pl. 1.8T) való pótanya. Belső, 12 lap kulcsnyílású szerszámmal tudod meghúzni. FONTOS!!! Ehhez az anyához találsz az áruházunkban megfelelő szerszámot, amivel meg tudod őket húzni!
Grande Punto EGR szelep problémák
Autobahn88 szilikon pillangószelep levegő cső Audi A3 és A4 1.8T-hez 1996-2001 évjáratigNagyon jó minőségű, szövettel erősített szilikonból készült mutatós levegő cső a pillangószelep házra. Nem csupán látványos tuning elem, hanem a jó minőségű szilikon anyagának köszönhetően segít gyorsabban felépíteni a turbónyomást azáltal, hogy a gyári csőnél merevebb. A terméket megrendelésre kék, piros és fekete színben is tudjuk szállítani. Szállítási idő maximum 14 nap!
Normál utcai használatra való, gyári minőségű vízpumpa 1.8 20V szívó, és 1.8T 20V turbó motorokhoz. - Seat Toledo II.
Használt, gyári kuplung szettedből egy hét alatt építünk 100%-kal erősebbet, mint a gyári! A fenti munkálatok elkészítése kb. 1 hetet vesz igénybe. Fontos feltétel, hogy az általad leadott alkatrészek használhatóak legyenek (pl.
A szettet azoknak ajánljuk, akik verseny célra szeretnék az 1.8T-jüket használni (rally, drift, pálya verseny), vagy utcai használatra szeretnének tuning kuplungot. Ez az átalakítás szinte bármilyen autónál elvégezhető. Az ár az átépítés árát jelenti!
Fémlemezes turbó tömítés. KKK K03 és K04-001 épített pl. Maxpeedingrods turbókhoz is használható. Ajánlott VW 1.8T K03 turbókhoz!
Kifejezetten verseny célra fejlesztett, kiváló minőségű csapágy szett 1.8T-hez. Három rétegű speciálisan kezelt csapágy. Minden ACL Race termék rendelhető alapméretben, korrekciós 0.025mm-es túlméretben (HX), és többféle, általában +0.25mm-enként emelkedő túlméretes változatban!
Ajusa 15012700Gyári minőségű, utángyártott szimering VW konszern 1.8T motorok főtengelyéhez.
Elring 155.560Gyári minőségű, utángyártott szimering VW konszern 1.8T motorok főtengelyéhez.
32x47x10mm Gyári minőségű, utángyártott szimering VW konszern 1.8T motorok vezérműtengeléyhez.
Eredeti amerikai, első osztályú, többrétegű MLS, strapabíró fémből készült hengerfejtömítés. Rally, rally-cross, drag és utcai használatra is alkalmas!
Kedvező árú, nagy tömegben gyártott öntvény turbós leömlő VW 1.8T motorokhoz. Minden hosszában beépített 1.8T-re felcsavarozható! K03 és K03 hybrid belső wastegate-es turbókhoz használhatod.
A kipufogó csonk felrakása módosításokat igényel! A csavar furatokat több helyen bővíteni kell, mert pontatlanok. Számolj vele, hogy ebben az esetben "olcsó húsnak híg a leve" szituáció áll fenn: a leömlő olcsó, de pontatlan és emiatt sokat kell vele dolgozni, hogy a helyére tedd! Csak akkor ajánljuk, ha nem okoz gondot a csonk módosítása!
A VAG 1.8T motorjához nagyon sokféle olcsó, kínai turbó leömlő kapható, de ez most valami teljesen más. Ez nem nagyszériás, olcsó termék, hanem egy minőségi, német gyártású öntvény kipufogó leömlő. Kifejezetten ajánljuk GT25 és GT2871 belső wastegate-es turbókhoz. Az árának megfelelő minőség és kidolgozás jellemzi ezt a D5S alkatrészt!
NGK Audi VW trafó. Ezeket a trafókat használjuk nagyon sok tuning motorunkban.
Kiváló minőségű, pontosan beállított szállítási kapacitású, eredeti USA gyártmányú injektorok. Egyedülállóan jó minőségű, eredeti USA injektorok! Utcai, verseny benzin és E85 használatra is ajánlott!
Az ár egy teljes szett, azaz 4db injektorra egyben vonatkozik. Ajánlott mindig egyszerre, a komplett injektor szettet megvásárolni a lehető legprecízebb üzemanyag-rendszer érdekében! Csak szakember építheti be!
Kiváló minőségű támcsapágy szett VW motortokhoz. Nem minden 1.8T motorba építhető be! Nincs egyértelmű recept, hogy miként tudod megállapítani, melyik támcsapágy való a Te motorodba, de mindössze két változattal szoktunk találkozni.
Vannak olyan 1.8T-k, ahol a támcsapágy 4db-ból áll, és vannak olyanok, ahol a támcsapágy gyárilag 2db-os. Csak szakember építheti be!
Első osztályú alumínium töltőlevegő-hűtő. A hűtőfelület mérete 185mm széles, 210mm magas, 130mm vastag. VW konszern 1.8T és 1.9TDI motorokkal szerelt autóinak szinte minden változatába beépíthető a gyári intercooler helyére átalakítás nélkül!
Ez az intercooler csak keresztben beépített motorokhoz használható! Előfordulnak olyan MAP szenzorok, amiknek a középső, intercoolerbe belógó szenzor része nagyobb átmérőjű, mint a furat a MAP-nak kialakított talp közepén.
Ha igazán erős 1.8T motort akarsz építeni, akkor szükséges a gyári szeleprugók cseréje a magasabb fordulatszám elérésének érdekében. A Supertech szettje bitangerős rugókból áll. Segítségükkel könnyedén forog 7000-es fordulat fölé is a motorod, így a teljesítménye lényegesen nagyobb lehet.
Érdemes nagyobb fokolású és mélyebb benyitású vezérműtengelyekkel együtt használni! A szett 20db dupla szelep rugót és a hozzájuk tartozó 20db titánium szeleptányért tartalmazza. Ajánlott minden VW 1.8T motorba (Audi, Seat, Skoda) ami 20 szelepes! Csak szakember építheti be!
Ha igazán erős 1.8T motort akarsz építeni, akkor szükséges a gyári szeleprugók cseréje a magasabb fordulatszám elérésének érdekében. A Supertech szettje bitangerős rugókból áll. Segítségükkel könnyedén forog 7000-es fordulat fölé is a motorod, így a teljesítménye lényegesen nagyobb lehet.
Érdemes nagyobb fokolású és mélyebb benyitású vezérműtengelyekkel együtt használni! A szett 20db dupla szelep rugót és a hozzájuk tartozó 20db titánium szeleptányért tartalmazza.
Dupla szeleprugó szett kipufogó oldalra 1.8T 20V motorokhoz. A szett 8pár rugót tartalmaz csak a kipufogó oldalra.
Supertech dupla rugószetthez való rugó felső tányér. Az SPRK-AUDI18T és SPRK-AUDI18T-DR szettekben találod meg ezeket a rugó tányérokat.
A szett 6db ARP csavart tartalmaz. Ez a szett az ARP-től közvetlenül nem kapható!
Nagy szériában gyártott, rendkívül kedvező árú termék!
Könnyű és nagyon erős hajtókar az 1.8T legtöbb motorjához. 2009 év elejétől elérhető termék. Komoly tuning: gyorsulás, utcai és rally használatra is bevált! Csak szakember építheti be! !!! FONTOS!!!
Könnyű és nagyon erős hajtókar VW/Audi 1.8T korai kiadású motorokhoz. Komoly tuning: gyorsulás, utcai és rally használatra is bevált!
Kartegáz mindig van minden motoron, a közhiedelemmel ellentétben. A forgó alaktrészek az olajtérben egy fújó-szívó folyamatot játszanak le. Mozgatják a levegőt az olaj "felett". Akarva-akaratlanul is felmehet az olaj akár az injektorig is, minimális mértékben.
Meglepődve tapasztaltam, hogy egy idő után a szűrőház álján volt egy kicsi olajszerű folyadék. Megnéztem tüzetesebben és nem olaj volt, hanem olajszínű vízféleség. Híg folyadék volt. Valszeg kicsapódott az olajtérből. Olaj nem volt benne.
Viszont az történt, ahogy eldugult a tűzfogó, és megnőtt a kartergáz. Kinyomta nívópálcát és eláztatta a generátort. FElújítás lett belőle a gen-en. A motorban kitisztítottam a tűzfogót és utána semmi baj nem volt a motorral.
Azt tudni kell, hogy a kartergázcsőbe nekem nincs benne a szűrő (összesodort drótszerűség), mert még a legelején amikor üa nyomást mérettem, kipergették belőle. Balázzsal is összefutottunk ott akkor, és ő találta meg, odaadta a szervizeseknek, hogy tegyék el nekem, de mikor kerestem rajtuk már nem találták.
Kihagytam a lényeget A szikrafogó szokta a lucskos kormot begyűjteni. Tízezerből egyszer fordul elő ilyen hiba.
Hát ez már csak tényleg egy olyan dolog,hogy mivel sem a jelenséget,sem a hangját nem hallom,csak azt az infót kapom,amit itt tudsz átadni,ezért még arra tudok gondolni,hogy amikor jobban odateszel,utána nem szellőzik ki a kartergáz.Tudod milyen ez! ...kutyúuska nem kakil,felrobban. Vedd le légyszíves a szelepdekliről a sapkát. Próbáld ki így.