Mercedes C-osztály: A komfort és elegancia megtestesítője

A Mercedes C-osztály a német autógyártó egyik legnépszerűbb modellje, amely a prémium minőséget, a megbízhatóságot és a kiemelkedő kényelmet ötvözi. A "C" a "Comfortklasse" rövidítése, ami tökéletesen tükrözi az autó által nyújtott élményt. A C-osztály nem csupán egy autó, hanem egy életstílus, amely a luxust és a kifinomultságot helyezi előtérbe.

Mercedes C-osztály

Történelem és fejlődés

Az autók szerelmesei emlékezhetnek arra, amikor a Mercedes-Benz bejelentette a W202, azaz az első C-osztály érkezését. A közvélemény ugyanis hangos felhördüléssel fogadta a minden addiginál fiatalosabb és gömbölydedebb modellt. Ez már 30 éve volt.

Nem volt könnyű dolga az első C-osztálynak, hiszen a legendás W201 utódjaként érkezett, amely ugyan sikeres volt, de a gyáriak tudták, a fiatalabb korosztályt az a modell sem tudta igazából megszólítani. Nem véletlen, hogy az utód négy olyan kivitelt kapott, amelyek egészen más közönségnek szóltak. A Classic, Elegance, Esprit és Sport nevek külön magyarázat nélkül is jól mutatják miről szóltak.

A W202 azonban nem csak emiatt különleges. Ez volt ugyanis az első olyan típus, amiből gyári AMG kivitel készült. Ekkoriban ugyanis az AMG még egy önállóan prosperáló autónemesítő műhely volt.

A W202 sikere

Az autószeretők mellett a konkurensek is kikerekedett szemekkel fogadták az új csillagos szedánt. Láthatóan a BMW és az Audi szakemberei sem tudtak mit kezdeni a jelenséggel: a C-osztály eladásai szárnyaltak. 1993 és 2001 között csaknem 1,9 millió ilyen autó hagyta el a gyártósorokat.

Mercedes 200D differenciálmű hibaelhárítás

Pedig a Mercedes-Benz vezetői tulajdonképpen biztosra mentek. Azt tudták - a Baby Benznek is csúfolt W201 sikerei után -, hogy a méret nem lehet akadálya a vevőkör bővítésének, így arra koncentráltak, ahol továbbra is hátrányban érezték a terméket: a különböző vevői igényekre és a személyre szabhatóságra.

A W202 volt az első Mercedes-Benz modell amely igazán meg tudta szólítani a fiatalabb korosztályt is.

Fejlődés és innováció

Persze a technikai fejlődés sem maradhatott el. Új, hengerenként négyszelepes benzines és dízel erőforrásokkal érkezett, amelyek nagyobb teljesítményt és visszafogottabb fogyasztást hoztak. Ugyanakkor megérkezett a C 36 AMG névre keresztelt változat is, ami 280 lóerőt biztosított a kompakt szedánnak.

És ha mindez még nem lenne elég, akkor hozzá kapcsolható a modellpaletta elnevezésének megújítása is, hiszen az S-osztály után a C volt az első típus, ami családnevet kapott, ahogy később a nagyobb testvér E-osztály is tette.

Biztonság és környezettudatosság

A Mercedes-Benz már ekkor is az utasvédelem élharcosának számított, viszont a mérnökök ennél a modellnél az oldalsó ütközésvédelemre is fokozott figyelmet fordítottak. A masszív ajtópaneleket csövekből készült vázzal erősítették tovább, a B-oszlop pedig masszív megerősítést kapott a küszöbcsatlakozásnál.

Háttérképek Mercedes E220-hoz

Az időtlen forma és a fejlett technolódia mellett a mérnököknél a környezettudatosság is kiemelt figyelmet kapott. Az alkatrészek 85 százaléka újrahasznosítható volt, ami akkoriban kiemelkedő eredménynek számított.

A C-osztály ma

A napokban hoztuk az új, a negyedik generációs Mercedes-Benz C-osztály tesztjét. A próbára kapott limuzin ára a 21 millió forintot is meghaladta, ami egészen elképesztő összeg nem pusztán „csak úgy”, hanem annak fényében is, hogy „csupán” egy középkategóriás személygépjárműről van szó.

Nem nagyobbról, mint egy polgári Ford Mondeo, Opel Insignia vagy Volkswagen Passat, sőt. De egy - elvileg kompakt - Skoda Octavia is méretesebb. Nem nagyobb, mint például az itthon legnépszerűbb Skoda Octavia, de rendesen fölextrázva több mint 20 millió forintba fáj.

Viszont a Mercedes és esetünkben a C-osztály olyan prémium, a fejekben olyan egyértelműen luxusmárka és a legmagasabb minőség képviselője, amilyen rajta kívül kevesek kiváltsága. Főleg még az Audi és a BMW van hasonló nívón, s ezek hárman örök meccset játszanak.

Speedzone teszt: Mercedes C300 AMG Line: Quo vadis C-Klasse?

A színvonalban, tudásban egyre közelebb kerülő, egyre homogénebb autók korában ez egy igazi reveláció, tegyük hozzá gyorsan, hogy árban is új távlatokat nyit a Mercedes a kategóriában, ugyanakkor gyengén felszerelt kivitel lényegében nem is létezik már. Ez pedig kár.

Chiptuning a Mercedes E 270 CDI-hez

A sokszor megénekelt szanatórium faktor itt is jelen van, a nyugalom belénk plántálását továbbra is professzionálisan űzik Stuttgartban. Vonulunk, ezzel is. Nem idegeskedünk, nem sietünk, nem tolakodunk, nem feszülünk. Megy az ülésmasszázs, komoly márkák ötvenmilliós listaárú limuzinjainak a hasonló vekengései megmosolyogtatóak a témában, de persze van élet enélkül is. Csend van, és boldogság. Visszavonulás. Már az indulás után beáll a megérkezettség érzés.

A C esetében ráadásul nincs meg a drágább és másokat olykor irritáló irigységre sarkalló nagy autó üzenet. Szépen el lehet vele csorogni a forgalomban, de úgy sem nehéz helyezkedni, hogy ki legyen csikarva az az elismerő pillantás mástól, ha akarjuk.

Kormányzás

A vezető számára ehhez az érzethez mindenek előtt a fantasztikusan hangolt kormányzás ad hozzá. Az első mozdulatnál érzed, hogy vattával bélelt, mégis tű pontos visszajelzést adó "műszerről" van szó. A tenyeredbe adja az irányítást, és azonnal tudod, hogy "súlyos" dolgok dőlnek el a kezedben, amit könnyedén kivitelez a rendszer.

Nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzet az, amikor húzol egyet a kormányon, és a 10 centivel arrébb már az agyadba van vésve, hogy luxusautóban ülsz, és ez akkor is így lenne, ha vakon vezetnéd egy reptér flaszterén. Krémes, selymes, karamellás, de nem gejl.

Hihetetlenül sokat hozzáad ez a grammra pontosan belőtt, finom ellenállású, arisztokratikus érzetű kormányzás. Vissza is hat, mert pontosan ez az a karakter, ami a fölényesség érzetét szuggerálja, és ami miatt magabiztos nyugalommal alakul ki az említett vonulás jelensége.

Valószínűleg kicsit lenne csak rosszabb az élmény, ha nem dolgoztak volna vele érezhetően nagyon-nagyon sokat. De megérte, minden egyes mérnöki óra, amit erre fordítottak. Ettől lesz ugyanis luxus a luxus.

C-osztály T-modell (kombi)

Az egyterű autók évek óta tartó térhódítása ellenére a hagyományos kombik szerepe sem csökkent. Aki tisztában van azzal, hogy az egyterűvel a legtöbb esetben csak feleslegesen tol maga előtt egy csomó levegőt, több hajtóanyagot éget el és jobban szennyezi a környezetét, az - ha állandóan agy időnként sok csomagot kell szállítania - a kombi karosszéria mellett dönt.

Az új C-osztály T-modellben a dizájn, a variálhatóság, a használati érték és nem utolsó sorban a felszereltség ötvöződik. Sokoldalúságával a legkülönbözőbb igényekhez is képes igazodni, ugyanakkor stílusos és dinamikus kombiként megkönnyíti az aktív emberek életét, például sportolás, bevásárlások, nyaralások során, miközben cégautóként presztízs, stabil...

Mercedes C-osztály T-modell

Használt C-osztály vásárlása

Nagy reményekkel vágott bele a Mercedes a 2000-es évek elején a 204-es sorozatú C-osztály fejlesztésébe. A cél egyértelmű volt: le akarták győzni vele az akkora már keresettebb 3-as sorozatú BMW-t.

Ebben többek között szerepe volt annak, hogy az autót sokféle csomaggal és rengeteg, egyedileg rendelhető extrával is kérni lehetett a típust, így mindenki megtalálta az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő modellt.

Érdekesség, hogy először ennél a C-osztálynál lehetett olyan verziót választani, amelynél a Mercedes-logó a hűtőrácsban található - ezt egyébként olyannyira megkedvelte a közönség, hogy a hagyományos verzió ki is kopott a kínálatból, a legújabb, W206-os sorozatot például már csak hűtőrácsban lévő logóval lehet kérni.

A 204-es sorozat életében 2011-ben érkezett el a kötelező modellfrissítés: a Mercedes a kritikákra hallgatva jobb minőségű belteret épített az autóba. Eltűnt a műszerfalból felhajló kijelző, a helyét egy, fixen beépített vette át - emellett javult a felhasznált anyagok minősége is.

Mire figyeljünk használt C-osztály vásárlásakor?

  • Beltér: Az anyagok egyébként a 204-es sorozat gyártása ideje alatt strapabírónak bizonyultak, azonban a frissítés előtt egyes helyeken a vártnál olcsóbb borításokat szereltek be - ezen javítottak a 2011-es frissítéskor.
  • Ülések: Mivel már az alapverzióban is részlegesen motorosak az első ülések, ezért célszerű ellenőrizni azok működését.
  • Kormányzár: Gond lehet a kormányzárral, igaz, főképp a korai darabok érintettek.
  • Középső képernyő vezérlője: Próbáld ki a középső képernyőt vezérlő tekerőt is: előfordul, hogy elkopik, ezáltal csak nehézkesen lehet irányítani a menürendszert.
  • Rögzítőfék: Ritkán, de szükség lehet a rögzítőfék beállítására is: ez a modell még a klasszikus, Mercedes-es lábfékkel rögzíthető.
  • Külső tükrök: Amennyiben az autót elektromosan becsukható külső tükrökkel szerelték, úgy ajánlott ellenőrizni a motorok mozgását is: előfordul, hogy kikopnak és nem, vagy csak nagy zajjal csukódnak be a tükrök.
  • Ajtózárak: Főképp a frissítés előtti példányoknál hibásodhatnak meg az ajtózárak: általában a hátsók érintettek, ilyenkor nem- vagy csak sokadik próbálkozásra zárható be az adott ajtó.
  • Rozsda: Akárcsak a beltér, úgy a karosszéria elemek minőségén is javítottak: szerencsére az elődmodellel ellentétben ez a sorozat már nem hajlamos a korrózióra.
  • Fényezés: A fényezés ugyanakkor továbbra sem a legvastagabb, a gépi mosókba hordott autók igen durván karcosak lehetnek.
  • Lámpák: Nem kell meglepődni azon, ha párásodnak a lámpák, főleg a fényszórók belsejében találkozhatunk ezzel a jelenséggel.
  • Futómű: A márkától elvárt módon strapabíró a futómű is: ezt az autót a német Autobahn-ra tervezték, így a futómű elemeit úgy méretezték, hogy még nagy tempónál is stabil maradjon a gépjármű.
  • Benzinmotorok: A benzinmotorok többségét érintik láncproblémák: a négyhengeres motoroknál 2012-ig fokozottan jelentkezhet a vezérműlánc megnyúlása.
  • Dízelmotorok: A négyhengeres dízelmotorok közül a tapasztalataink alapján a korai, 2011-ig használt kétliteresek számítanak a legmegbízhatóbbnak.
  • Váltó: Aki az igazi Mercedes-élményt keresi, az automatát válasszon: a kézi váltó karaktere nem illik a kényelemre hangolt modellhez.

Összegzés

A Mercedes C-osztály egy sokoldalú és elegáns autó, amely a prémium kategóriában kínál kiemelkedő vezetési élményt és kényelmet. Akár új, akár használt modellt választunk, érdemes alaposan tájékozódni és szakértő segítségét kérni a döntéshez.

Piaci helyzet

Hogy milyen benzines alapmotorral? Dobálózhatnánk itt milliókkal, hogy így világszinten mennyit értékesít a presztízsben rettenet erős német prémiumtrió, meg úgy Európában (és/vagy Kínában meg az USA-ban) mennyit, de maradjunk itthon, s nézzük csak az idei év első hat hónapját. Nos, a DataHouse összesítése alapján 3-as BMW-ből 223, A4-es Audiból 204, C-osztályos Mercedesből 97 fogyott Magyarországon. És ezekben a számokban nem foglaltatik benne a 4-es BMW, a CLA-osztály vagy az Allroad Quattro. Például. És viszonyításképp következzen még néhány nem prémiumtermék száma: például 508-as Peugeot-ból 104-et, Toyota Avensisből 99-et, S60/V60-as Volvóból szintén 99-et, Lexus IS-ből 31-et vásároltak itthon az idei első félévben.

Szóval nem ér legyinteni ezekre a drágaságokra, mert relatíve igenis sokan választják őket.

A következő táblázat összefoglalja a Mercedes C-osztály főbb jellemzőit a versenytársakhoz képest:

Jellemző Mercedes C-osztály BMW 3-as sorozat Audi A4
Kényelem Kiemelkedő
Technológia Legmodernebb Modern Modern
Biztonság Kiváló Kiváló Kiváló
Ár Magas Magas Magas

tags: #mercedes #c #osztaly #blog