A Volkswagen Polo kuplungja: Fontosság, működés és gyakori hibák

Akinek autója van, a kuplungot nem igazán kell bemutatni, hiszen az autóvezetés gyakorlaton az elsőként ennek az alkatrésznek a szerepével és használatával ismerkedünk meg. A kuplung nélkül nem tudunk váltani, legalább is a manuális váltós autók esetében semmiképp. Épp ezért nem árt tudni, hogy mik okozzák a leggyakoribb hibáit, és milyen jelek utalnak a meghibásodásukra.

A kuplung szerepe és felépítése

A kuplung, más néven a tengelykapcsoló szerepe az, hogy a motor által megtermelt energiát rávezeti a sebességváltóra, onnan pedig az energia végül a kerekekhez jut. Nagy szerepe van tehát az autó mozgásba hozásában, vagyis, ha nem működik megfelelően, akkor az autó nem fog elindulni, használhatatlanná válik.

A kuplungot négy fő összetevője van: a kuplungtárcsa, a kinyomó csapágy, a lendkerék, és a kuplungszerkezet. Bármelyik is hibásodik meg, az komoly gondokat okozhat, ráadásul egy alkatrész hibája a többit is veszélyezteti.

A kuplung kopása és helyes használata

A leggyakoribb hiba természetesen a kopás. De mitől is kopik el a kuplung? Kevesen tudják, de a helyzet az, hogy menet közben a kuplungtárcsa valójában nem kopik, ugyanis súrlódó felületek ilyenkor összeszorítva vannak, együtt forognak, tehát nem történik súrlódás. A kuplung csak elinduláskor és sebességváltáskor, vagyis az össze- és szétkapcsolódáskor kopik, tehát amikor a különböző sebességgel pörgő tárcsák összeérnek.

Legnagyobb terhelés akkor éri a kuplungot, ha meredek emelkedőn indulunk el, például kihajtunk vagy kitolatunk a pincegarázsból. Nem árt szem előtt tartani, hogy a kuplung nem lábtartó, nem arra való, hogy megállás nélkül pedálozzunk, vagy azon pihentessük a lábunk vezetés közben, mert erre van az autóban kialakítva hely. Persze vitathatatlan tény, hogy városban többet kell váltani, tehát kuplungolni is, mint autópályán. De egyáltalán nem mindegy hogyan tesszük mindezt.

Kafer felni kompatibilitás

🎇Vezetési technikák #autósiskola #drivingschool #jogosítvány #autóvezetés #parkolás #megfordulás

A kuplunghibák jelei

Vannak olyan jelek, melyek egyértelművé teheti számunkra, hogy valami gond van a kuplunggal:

  • A kuplung egyesbe recseg: Ha azt tapasztaljuk, hogy induláskor benyomod a kuplungot, és egyesbe tennéd az autót, de elkezd recsegni, akkor nagy rá az esély, hogy a kuplunggal van valami gond. Ha hirtelen jelentkezik ez a tünet, akkor leggyakrabban a bowden hibásodott meg, vagy a hidraulika, de a kuplungtárcsa kopása is okozhatja a recsegést.
  • Csörgő, zörgő, csattogó hang a motorból: Amikor indulunk, és a motor nagyon mozog, illetve csörgő, zörgő, csattogó hangokat hallunk, az sosem jó jel.
  • Nehezen megy a váltás: Bárkivel megeshet, hogy a váltás nem megy rögtön, főleg idősebb autóknál, mert a sofőr nem figyel oda. Ám ha folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a váltás nagyon nehézkes, különösen egyesbe vagy hátramenetbe, akkor ott mindenképp gyanakodni kell, hogy nem stimmel valami. Persze ezt számos dolog okozhatja, a váltó hibája éppúgy, mint a kuplung meghibásodása.
  • Magasabb fokozatban csúszik a kuplung: Ez a jelenség mindenképp kopást jelent. Elsőre nem is tűnhet akkora bajnak, mindenképp érdemes kivizsgálni a problémát.

Ha bármelyik fenti jelenséget tapasztaljuk, nem szabad várni, azonnal fel kell keresni a szerelőt.

Volkswagen Polo kuplung szettek és alkatrészek

Az alábbi kuplung szett ajánlatainkat a leggyakoribb Volkswagen Polo gépjárművekhez állítottuk össze. Minden árusított termékünk ÚJ, garanciás, nem felújított, hivatalos forrásból származó.

Amennyiben nem talál saját autójához szettet ajánlataink között, vagy csak részleges kuplung javításhoz keres alkatrészt (pl. Bármilyen kérdése lenne, keressen minket bizalommal. Kérjük válassza ki gépjárműve megfelelő évjáratát!

Típus Évjárat Alváz
POLO 1999/10 - 2001/10 (6N2)
POLO 1975/03 - 1981/09 (86)
POLO CLASSIC 1985/01 - 1994/09 (86C, 80)
POLO II 1981/10 - 1994/09 (86C, 80)
POLO III 1994/10 - 1999/10 (6N1)
POLO III CLASSIC 1995/01 - 2009/11 (6V2)
POLO IV 2001/10 - 2014/10 (9N_, 9A_)
POLO IV lépcsős hátú 2002/09 - (9A4, 9A2, 9N2, 9A6)
POLO IV lépcsős hátú 2002/09 - 2010/12 (9N2, 9N4)
POLO Kupé 1981/10 - 1994/09 (86C, 80)
POLO V 2009/03 - 2022/06 (6R1, 6C1)
POLO V dobozos/ferdehátú 2009/03 - 2017/10 (6R1, 6C1)
POLO V lépcsős hátú 2009/05 - (602, 604, 612, 614)
POLO VI 2017/06 - (AW1, BZ1, AE1)
POLO Variant 1997/04 - 2001/09 (6V5)
POLO dobozos/ferdehátú 1994/09 - 1999/12 (6N1)
POLO dobozos/ferdehátú 1992/08 - 1994/07 (86CF)
POLO dobozos/kombi 1995/12 - 2001/09 (6V5)

Vélemények a Golf Plus-ról

Crafter szíjtárcsa csere útmutató

tags: #volkswagen #polo #kuplung #allitas