Az alkoholfogyasztás hatása gyógyszerszedés mellett
Magas vérnyomás, illetve egyéb szív-érrendszeri problémák kezelésére szolgáló gyógyszerek szedése mellett fontos körültekintőnek lenni az alkoholfogyasztással. Egyes szívgyógyszerek szedése mellett fontos körültekintőnek lenni az alkoholfogyasztással. Számos gyógyszer szedése mellett szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, ugyanis az alkohol és a gyógyszer együttes hatása olykor súlyos következményekkel járhat.
A szív-érrendszer betegségeire, problémáira igen gyakran rendelnek el gyógyszereket akár megelőzés, akár kezelés céljából. Ezek közé tartoznak a többi között a magas vérnyomás, a szívritmuszavarok, a pulmonális hipertónia és a szívelégtelenség kezelésében szerepet játszó gyógyszerek, illetve azok is, amelyeket egy szív-érrendszeri esemény, például anginás roham, vagy szívinfarktus után kell szedni. Előfordul továbbá, hogy ilyen típusú gyógyszerekkel más betegségeket kezelnek, példáult migrént, esszenciális tremort - foglalta össze dr. Kapocsi Judit PhD.
Mivel igen széles körben használt gyógyszerekről van szó, mindenképpen figyelemre méltó az a néhány évvel ezelőtti tanulmány, amelyben mintegy 17 ezer alkoholfogyasztót vizsgáltak. Kiderült, hogy esetükben a szívgyógyszerek voltak azok, amelyeknél a legnagyobb, közel 24 százalékos arányban jelentek meg lehetséges alkohol-kölcsönhatások. Ez annyit tesz, hogy a szívgyógyszerek szedése mellett az alkoholfogyasztás kellemetlen, esetleg súlyos tüneteket okozott.
Az alkohol összetett hatása a szervezetre
Az alkohol hatása összetett. Lehet vérnyomást csökkentő, de akár vérnyomást növelő hatása is. A szervezet és a beteg állapotától is függ, hogy milyen hatás érvényesül. Az idősebb korosztályt jobban érinti az alkohol-gyógyszer interakció, mint a fiatalabb felnőtteket: előbbiek általában többféle gyógyszert is szednek, másrészt az alkohol nagyobb mértékben befolyásolja gondolkodási és motoros képességeiket, így könnyebben veszítik el egyensúlyukat, és szereznek töréses-zúzódásos sérüléseket. Az idősebbek szervezete ráadásul nehezebben is bontja le az alkoholt, így a negatív hatások hamarabb jelentkeznek, és hosszabb ideig maradnak fent.
Motorolaj ellenőrzése lépésről lépésre
Fontos hangsúlyozni, hogy az alábbiak nem helyettesítik a gyógyszerek betegtájékoztatójában szereplő információkat, bizonytalanság vagy kérdés esetén pedig forduljunk háziorvosunkhoz.
Szív- és vérnyomásgyógyszerek, valamint alkohol
Ha a beteg mája egészségesen működik, az alkohol - lévén, hogy szorongásoldó hatású - akut esetben, kisebb adag fogyasztása esetén csökkentheti a vérnyomást az úgynevezett vazodilatáció, vagyis az erek kitágulása következtében. Ha tehát a vérnyomáscsökkentő mellett alkoholt iszik valaki, még alacsonyabbá válhat a vérnyomása, olyan tüneteket okozva, mint a szédülés, zavartság, álmosság, vagy akár egy-egy veszélyes esés, ájulás. Az is gyakori, hogy amikor valaki olyan vérnyomáscsökkentőt szed, mint a vazodilatátorok és az alfa-blokkolók, és mellette iszik, akkor ortosztatikus hipotenziót tapasztal. Így hívjuk a felálláskor és helyzetváltoztatáskor jelentkező hirtelen vérnyomásesést. A vérnyomáscsökkentőket szedőknél a mérsékelt vagy jelentős mértékű krónikus alkoholfogyasztás emeli a vérnyomást, míg az akut szeszes italozás hipotenziót válthat ki, az a vazodilatátor gyógyszerek hatását fokozza.
Az alkohol a rendelkezésre álló eredmények szerint csökkenti a béta-blokkolók hatását, ezért ezekkel a gyógyszerekkel kerüljük az alkoholfogyasztást. Az ACE (angiotenzin-konvertáló-enzim) gátlók alkohollal történő interakciója túlzottan lecsökkentheti a vérnyomást, ami szédülést vagy ájulást eredményezhet. Az alfa-blokkolóknak jelentős kölcsönhatása lehet az alkohollal. Elsősorban vérnyomásesés és tompító, nyugtató hatás fordulhat elő, ezek minden, esetleg veszélyes következményével. A nitroglicerin- és az izoszorbidtartalmú szerek értágító és anginaellenes gyógyszerek, amelyekkel megelőzhető lehet egy újabb anginás roham. A nitroglicerintartalmú gyógyszerek értágító hatását felerősítheti az alkohol, ami egyes esetekben ortosztatikus hipotóniát, ájulást okozhat. Az előbbihez nagyon hasonló következményei lehetnek a vízhajtók és az alkohol kombinációjának.
A béta-blokkoló vérnyomáscsökkentők közül a karvedilol lebomlását gátolja az alkohol, így túlzott vérnyomáscsökkenést és lassú szívverést okoz. A többi béta-blokkolóval viszont nincs jelentős kölcsönhatása. Az összes típusú vizelethajtó hatását növeli, mert összeadódik a hatásuk. Ez magas vérnyomás esetén kívánatos hatás, de mégis kerülni kell az alkoholfogyasztást, nem lehet terápiás céllal vizelethajtásra alkalmazni. Nem árt óvatosságra és mértékletességre inteni a szívbetegeket, és napi 1−2 dl borban vagy 2−5 dl sörben meghúzni az alkoholfogyasztási limitet.
Villamos futóművek: típusok és jellemzők
Koleszterincsökkentők és alkohol
Sztatin-tartalmú koleszterincsökkentő mellett csak módjával fogyasszunk alkoholt: a bevitt mennyiség nőknél ne haladja meg a napi egy, férfiaknál kettő egységet. (Egy egységnek számít egy pohár sör vagy másfél deciliter bor vagy fél deciliter tömény). Különösen oda kell figyelniük az alkoholfogyasztásra a „nagyivóknak”: a sztatinok egyik lehetséges mellékhatása a májkárosodás, így gyakori mértéktelen alkoholfogyasztással kombinálva még nagyobb kockázatnak tesszük ki a májat.
Cukorbetegség gyógyszerei és alkohol
A cukorbetegség kezelésére szedett gyógyszerek alkohollal együtt a vércukorszint csökkenését eredményezhetik, ráadásul nemcsak közvetlenül ivás után, hanem akár 24 órán keresztül is. Gyógyszerrel kezelt cukorbetegeknek célszerű tehát mellőzni az alkoholt, de ha mégis innának egy keveset, mindenképpen rágcsáljanak mellé valamit. Cukorbetegeknél tekintettel kell lenni arra, hogy az alkohol gátolja a glükoneogenezist, és emeli a hipoglikémia kockázatát. Emellett, az alkoholból származó kalóriák is ronthatják a glikémiás kontrollt. Lényeges az inzulinkezelésben részesülőket a jelentősebb mennyiségű alkoholfogyasztástól óva inteni, illetve az éhgyomorra történő italozás kerülésére felhívni a figyelmüket.
Egyes gyógyszerek - például metforminalapúak - szedésekor különösen óvatosnak kell lenni, mert alkohollal együtt egy igen ritka, de súlyos mellékhatást figyeltek meg: mértéktelen ivással „kombinálva” a gyógyszer növeli a tejsavas acidózis kialakulásának kockázatát. A vércukorszintet befolyásoló gyógyszerek közül a metformin emelendő ki, mivel annak az alkohollal való együttes bevétele hányingerhez, gyengeségérzethez vezethet. Emellett, az alkohol fokozza a tejsavas acidózis veszélyét. A metformint szedőknél mind az akut, mind a krónikus − jelentősebb mértékű − alkoholfogyasztás kerülendő. Továbbá metforminterápia alatt (különösen, ha alkoholt is fogyaszt a beteg) fokozottan kell ügyelni a laktátacidózis jeleire, azaz az izomfájdalmakra, hányásra, hasi fájdalomra, légszomjra, fáradtságérzettel járó rosszullétre; ezek fellépése esetén azonnali orvosi ellátásra van szükség.
Központi idegrendszerre ható gyógyszerek és alkohol
Az alkohol és gyógyszer farmakodinámiás kölcsönhatások döntő hányada a központi idegrendszerben történik, és additív vagy szinergista jellegű, azaz alkohol jelenlétében a gyógyszerhatás fokozódásával kell számolni. Az alkoholfogyasztás a nyugtatók és az altatók hatását fokozza. Az alkohol önmagában nyugtató, szorongásoldó és álmosító hatású. Épp ezért legismertebb interakciója a nyugtatókkal, altatókkal és szorongáscsökkentőkkel kialakuló hatás, ami a gyógyszer hatásának erősödésében nyilvánul meg.
Altatók, nyugtatók és pszichés panaszokra szedett készítmények
Altatók szedése mellett tilos az alkoholfogyasztás, mert felerősödik a gyógyszer hatása: súlyos szédülés és álmosság is kialakulhat, ezáltal megnő az esések, sérülések és balesetek kockázata. Altatók mellé nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása extrém alacsony szintre csökkentheti a vérnyomást, és légzési nehézségek alakulhatnak ki.
Az antidepresszánsok és az alkohol együttes fogyasztása azért kerülendő, mert mindkettő lassítja a központi idegrendszer működését, így csökken az éberség, romlik az ítélőképesség és a koncentráció. Emellett álmosság, szédülés és koordinációs problémák is jelentkezhetnek, és egyes antidepresszánsok alkohollal keverve súlyosbítják a depressziós tüneteket. Az antidepresszánsok egyik csoportjába tartozó gyógyszerek (monoamin-oxidáz-gátlók) szedése mellett mindenképpen tartózkodjunk az alkoholfogyasztástól: az interakció veszélyes vérnyomás-emelkedést eredményezhet. A MAO-gátlók esetén az alkoholtartalom mellett a néhány sörben és borban előforduló tiraminnal és az annak következményeként fellépő súlyos hipertóniával - a sajtreakcióval − is számolni kell!
Ugyanez a nyugtató és altató hatás jelenik meg opiátszármazék fájdalomcsillapítókkal, kodein és azzal rokon köhögéscsillapítókkal is. Ráadásul ezeknél a kábítószereknél fokozódik a légzőközpontot bénító hatás is, mely akár fulladásos halálhoz is vezethet, valamint kodeinnél hányinger és szédülés is társulhat hozzá. Az alkohol depresszió elleni szerek (antidepresszánsok), pszichiátriában használt szerek és egyes Parkinson-kór ellenes szerek nyugtató hatását is növeli, azonban ritka kivételeknél ellentétes hatások is előfordulnak. Az opioidokkal, különösen a retard készítményeikkel való együttes alkoholfogyasztás a kifejezettebb szedatív hatás mellett a légzésdepresszió fellépésének és a fatális következményeknek a kockázatát emeli.
Migrén-, epilepszia- és allergiaellenes szerek
Hasonló a helyzet a cinnarizin és a flunarizin (migrén megelőzése és kezelése, valamint szédülés esetén használt szerek) esetén is, valamint az epilepsziaellenes gyógyszereknél, ezért szigorú alkoholtilalom betartása szükséges. Ráadásul az epilepszia elleni karbamazepinnél mozgászavarok, izomrángásos mellékhatások gyakorisága is megnő, a valproesav esetén pedig a májkárosító mellékhatás kockázata emelkedik.
Az allergia elleni tabletták önmagukban is álmosító hatásúak, bár az újabb hatóanyagok kevésbé rendelkeznek ezzel a mellékhatással. Alkohollal együtt viszont előfordulhat álmosság, valamint a koncentrációs képesség csökkenése. Mivel mind az allergiaellenes hatóanyagok, mind pedig az alkohol központi idegrendszeri depresszáns hatásúak, együttes alkalmazásukkor ezek a "mellékhatások" összeadódhatnak, ami súlyos következményekhez vezethet. Az allergia kezelésében használt H1-antihisztaminok közül elsősorban az első generációs, szedálóként ismert vegyületek esetében kell az alkoholfogyasztással összefüggésben fellépő következményekkel számolni. A második generációs, vér-agy gáton minimálisan penetráló antihisztaminoknál ilyen jellegű interakció csak ritkán fordul elő, de a nagy interindividuális különbségeket tekintve a nem szedáló antihisztaminok szedése alatt is célszerű az alkoholfogyasztást mellőzni.
Az agyad a drogokról: alkohol
Fájdalomcsillapítók és alkohol
Kis mennyiségű alkohol megengedett az acetaminofen (paracetamol) tartalmú fájdalomcsillapítók mellett, de tartósan a kettő együttes fogyasztása májkárosodást okozhat. A fájdalom- és lázcsillapító paracetamol szedésekor - a máj védelme érdekében - kerülendő az alkoholfogyasztás; nem véletlen, hogy krónikus alkoholistáknál tilos a paracetamol szedése. Az alkohol krónikus fogyasztása májelégtelenséghez, zsírmáj kialakulásához vezethet. A paracetamol tartalmú lázcsillapító is májkárosító hatású, különösen nagyobb adagban. Az alkohol fokozza ezt a hatást, olyannyira, hogy akár a terápiás dózisok mellett is létrejöhet májkárosodás. Alkoholizmus esetén nem szabad paracetamolt szedni, illetve paracetamol terápia alatt nem szabad alkoholt fogyasztani. A napi legalább 3 adag alkohol elfogyasztása - paracetamolszedés mellett − már súlyos májkárosodást eredményezhet. Paracetamolterápia esetén az akut, nagy adagú alkoholfogyasztás is kerülendő, ugyanis az is hasonló következményekkel járhat, mint a krónikus alkoholizmus esetén történő paracetamoladagolás.
A többi vény nélkül kapható fájdalomcsillapító (aszpirin vagy ibuprofen) is többnyire biztonságos mértékletes alkoholfogyasztás mellett, de ha valaki mértéktelenül iszik, megnő a fekélyképződés vagy a gyomorvérzés kockázata. Az acetilszalicilsav, akár lázcsillapításra, akár véralvadásgátlóként használva megnyújtja a vérzési időt, a véralvadást csökkenti. Ezt a hatását az alkohol fokozza, így növeli a gyomor-bélvérzéses mellékhatások kialakulásának gyakoriságát, és fekélyképződés vagy vérzés alakulhat ki. A többi láz- és fájdalomcsillapítónál is növeli a gyomor-bélrendszert károsító mellékhatásokat. Ugyanez a helyzet a szteroid gyulladásgátlókkal is, ezért tilos ezen szerek szedése mellett alkoholt fogyasztani, mert az emésztőrendszeri vérzések sokszor már csak súlyos esetben diagnosztizálhatók. A nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID) szedésekor is mérsékelendő, illetve kerülendő az alkoholfogyasztás, mivel az szinergista módon a gyomor- és bélrendszeri nyálkahártya károsodásának, a vérzéseknek a kockázatát fokozza. NSAID-szedésekor csak az alkalmankénti, mérsékelt alkoholfogyasztás megengedhető, azaz a napi 1−2 dl bor vagy 2−5 dl sör fogyasztása.
Antibiotikumok és alkohol
A metronidazol hatóanyag, amit elsősorban baktériumok és protozoonok okozta fertőzések (így akár egy hüvelyi fertőzés) kezelésére is használnak, nem "tűri meg" maga mellett az alkoholt. Ha valaki metronidazol szedése mellett italozik, rosszullétet, hányingert, hányást, fejfájást, kipirulást fog tapasztalni. Meglepő módon a többi antibiotikumnál (pl. penicillin, cefalosporin, makrolid, aminoglikozid, fluorokinolon) nincs jelentős hatása.
Más gyógyszerek, mint például a baktériumellenes metronidazol az alkohol lebomlásába avatkozik be. Megakadályozza az alkohol teljes lebomlását, és felszaporodik az az anyag, ami a másnaposságot okozza. Szédülés, rosszullét, hányás lehet a következmény, ezért szigorú alkoholmegvonás szükséges metronidazol szedésekor. Egy konyakmeggyet sem ajánlott fogyasztani, és ez a gyógyszer vaginális alkalmazása esetére is vonatkozik. Ezt tudva például a metronidazol orális adagolása mellett egyértelműen kerülendő az alkoholfogyasztás, és ez a tiltás az orálisan alkalmazott metronidazol szedésének abbahagyását követő 72 órán keresztül fennáll. Az intravaginális metronidazolterápia esetén az alacsony szisztémás metronidazolexpozíció miatt az alkoholfogyasztás jelentette veszély jóval kisebb.
Tetraciklin antibiotikumok lebomlását az alkohol gyorsítja, ezért az antibiotikum hatása csökkenhet vagy megszűnhet, ezért nem szabad velük alkoholt fogyasztani.
Emésztőrendszeri gyógyszerek és alkohol
Gyógyszerek refluxra és gyomorfekélyre: enyhébb panaszok esetén egy italból nem lehet baj, nagyobb mennyiségű alkohol azonban súlyosbítja a savas reflux tüneteit. Gyomorfekélynél tilos az alkohol, mert lassítja a gyógyulást. A fokozott gyomorsavtermelés és reflux kezelésére szedett gyógyszerek mellett elsősorban azért kerülendő az alkohol, mert ez az élvezeti szer rontja a betegség tüneteit, azaz fokozza a nyelőcsőbe való savas visszaáramlás mértékét.
Egyéb gyógyszerek és kölcsönhatásaik
- Hörgőtágítók: A hörgőtágító hatású asztma elleni szerek önmagukban is fokozzák a szívverést, alkohollal együtt viszont akár ritmuszavarokat is előidézhetnek.
- Fogamzásgátlók: A fogamzásgátlót szedő nők szervezete lassabban bontja le az alkoholt, mint azoké, akik nem szednek ilyen tablettát, ezáltal hamarabb és hosszabban jelentkeznek náluk az alkoholos befolyásoltság tünetei. Bár az alkohol nem csökkenti a fogamzásgátló gyógyszerek hatékonyságát, közvetve mégis negatív hatásai lehetnek: előfordulhat, hogy az alkoholos befolyásoltság miatt a nők elfelejtik bevenni az aznapi tablettát, és nem használnak más fogamzásgátló módszert sem az együttlétkor.
- Erektilis diszfunkció kezelésére használt szerek: A foszfodiészteráz-5- (PDE-5-) inhibitorok szedése melletti alkoholfogyasztás növelheti a hipotenzió kockázatát, illetve a szívfrekvencia jelentős emelkedésével járhat (pl. tadalafilnál). Megjegyzendő az is, hogy ez esetben a betegek állapotára tekintettel sem javasolt az alkoholfogyasztás, mivel az rontja az erekciós képességet.
- Véralvadásgátlók: A szájon át szedhető véralvadásgátlókra kettős hatással van az alkohol, ugyanis akut fogyasztása esetén növeli a hatásukat, vagyis a vérzési hajlamot. Krónikus alkoholizmus esetén viszont gyengül a hatásuk, mert a gyógyszert lebontó enzimek mennyiségét növeli az alkohol, így a csökkenő hatás miatt trombózis alakulhat ki.
A kölcsönhatások mechanizmusai és általános tudnivalók
Mindezeken túl számos olyan májenzim ismert, amelyek kölcsönhatásban vannak a szívgyógyszerekkel, ezért előfordulhat, hogy megváltoztatják a gyógyszerek szintjét a véráramban. Ugyanis sokszor a májenzimek felelősek a gyógyszerek lebontásáért és kiválasztásáért. Ezért például a fokozott alkoholfogyasztás miatti májbetegségek kihatással vannak arra, hogyan tudja felhasználni a szervezet a szívgyógyszereket. Az alkohol fokozhatja a mellékhatások súlyosságát. Az alkoholfogyasztás több hatóanyag - köztük az izoniazid, a ketokonazol, a metotrexát és a paracetamol − esetén fokozhatja a hepatotoxikus hatást, ami bizonyos esetekben a májfunkció monitorozását teszi szükségessé. Szintén a májkárosítás miatt tilos az immunrendszergátló és daganatellenes metotrexátot és alkoholt együtt fogyasztani.
Farmakokinetikai interakciók: az alkohol több hatóanyag felszívódását, metabolizmusát, kiürülését változtathatja meg. Legnagyobb jelentősége azoknak az alkohol-gyógyszer farmakokinetikai kölcsönhatásoknak van, amik a máj metabolikus citokróm P450 enzimrendszerén keresztül valósulnak meg. Az alkohol oxidációjában - az alkohol-dehidrogenáz enzim mellett − elsősorban a CYP2E1 izoenzim vesz részt. Krónikus alkoholfogyasztás hatására a CYPE21 izoenzim aktivitása akár a tízszeresére is nőhet; mindez elősegíti azt, hogy a szervezetbe jutott alkohol gyorsabban metabolizálódjon, hamarabb ürüljön a szervezetből, és létrejöjjön a tolerancia.
Néhány gyógyszer hatóanyaga reakcióba léphet az alkohollal, súlyos egészségügyi problémákat okozva. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek hatását felerősíti, vagy éppen csökkenti az elfogyasztott alkohol, vannak veszélyes - ritkán akár halálos - „kombinációk”. Nem csak a krónikus alkoholista betegeknek történő gyógyszerexpediálás során kell figyelembe venni az interakciókat, hiszen sok esetben az akut, nagy dózisú alkoholfogyasztás is súlyos következményekhez vezethet.
Bizonyos gyógyszerek, például a köhögéscsillapító szirupok is tartalmazhatnak kisebb-nagyobb mennyiségben alkoholt, aminek bizonyos hatóanyagú, a szervezetben diszulfirámszerű reakciót előidéző hatóanyagok − pl. finaszterid, ketokonazol, metronidazol, szertralin, olanzapin − szedésénél jelentősége lehet. A diszulfirámszerű reakciót mutató hatóanyagoknál már kis mennyiségű alkohol elfogyasztása is hányingerrel, hányással, az arc és a nyak területének kivörösödésével, fejfájással, hipotenzióval jellemzett állapotot okoz.
„Ha valakinek szívgyógyszert, vérnyomáscsökkentőt ír fel az orvos, előzetesen fel kell világosítani a szedett gyógyszerekről és az olyan életmódbeli szokásokról is, mint az alkoholfogyasztás. Ilyenkor már kiderülhet, mi ajánlott, mi kerülendő, illetve milyen következmények fordulhatnak elő” - mutatott rá dr. Kapocsi Judit PhD. „Még ezek után is fontos elolvasni a betegtájékoztatót, megismerkedni a dózisokkal és az esetleges mellékhatásokkal. Bármilyen kellemetlenség, állapotromlás, alkohol-kölcsönhatás jelentkezik, ajánlott felkeresni az orvost, és egyeztetni vele a szükséges teendőkről” - tette hozzá. A nem kívánatos alkohol- és gyógyszer-kölcsönhatások elkerülése érdekében lényeges az orvostól vagy a gyógyszerésztől megkérdezni azt, hogy egy adott gyógyszer mellett fogyasztható-e alkohol.
Gyógyszerek, melyekre nincs jelentős hatással az alkohol
Van néhány gyógyszercsoport, melyre nem jelentős, vagy nincs hatása az alkoholnak. Ilyenek a gyomorsavcsökkentők, a hashajtók és a hasmenés elleni szerek, az antibiotikumok közül a penicillinek, a cefalosporinok, a makrolidok, az aminoglikozidok és a fluorokinolonok. Továbbá a köptetők, a szívelégtelenségre adott digoxin, a vérzsír- és koleszterinszint-csökkentők, a csontritkulás elleni szerek, ideértve a D-vitamint és származékait, az ásványi sókat és a biszfoszfonátokat is, valamint a pajzsmirigyműködésre ható szerek, a nemi hormonok, a nőgyógyászati szerek, az urológiában alkalmazott hatóanyagok és a vírusellenes szerek. Az itt említett kivételek persze nem jelentik azt, hogy ezekkel a gyógyszerekkel gyakran lehet alkoholt fogyasztani, mindössze csak annyit, hogy ritkán egy-egy pohárral megengedhetünk magunknak.
tags: #vizhajto #gyogyszer #szedese #mellett #alkohol #fogyasztas