Toyota terepjárók összehasonlítása: Land Cruiser és RAV4

A Toyota kínálatában számos terepjáró található, melyek közül a Land Cruiser és a RAV4 kiemelkednek. Ebben a cikkben összehasonlítjuk a két modellt, különös tekintettel a hibrid technológiára és a terepjáró képességekre.

Toyota Land Cruiser

A Toyota hibrid technológiája

A Toyota hibridek úttörő akkumulátor-technológiáját úgy tervezték meg, hogy élettartama megegyezzen az autóéval. Szükség esetén néhány mechanikus elemet (például a tengelykapcsolót, a generátort és az indítómotort) egészben cserélünk, hogy elkerüljük a jövőbeli, előre nem látható kiadások kockázatát. Ám nemcsak ezekre, hanem minden hibrid részegységre (beleértve a hibrid akkumulátort is) a Toyota 5 évre/100.000 kilométerre* kiterjedő garanciája vonatkozik.

Háromféle hibridet különböztetünk meg: a mild (vagy lágy) hibrideket, az öntöltő hibrideket és a plug-in hibrideket. A mild hibridekben az elektromotor kizárólag arra szolgál, hogy gyorsításkor vagy motorfékezésnél kiegészítse a belsőégésű motor erejét, mivel az elektromotor önmagában nem lenne képes az autó hajtására. Egy full vagy öntöltő Toyota hibridben viszont az elektromotor akár a városi utazások 80 százalékában, 50 km/órás sebességig önállóan is mozgathatja a járművet.

A hibridek bizonyos vezetési helyzetekben, például elinduláskor és alacsony tempójú haladáskor elektromos energiával működnek. A Toyota hibridek úttörő öntöltő technológiával rendelkeznek. Az akkumulátorokat automatikusan feltöltik vezetés közben. Az öntöltő hibridekben egy belső égésű motor és egy vagy több elektromotor működik együtt egy fejlett hajtásláncban.

Plug-in hibridek

A hibridek és a plug-in hibridek nagyon hasonló technológiával működnek - de van egy fontos különbség. A Toyota plug-in hibridjei nagyobb akkumulátorokkal rendelkeznek, mint a hibrid autók, így képesek a rövidebb utak megtételére kizárólag elektromos árammal, EV üzemmódban. Ha hosszabb út során lemerül az akkumulátor, a Toyota plug-in hibridek zökkenőmentesen átkapcsolnak a kombinált benzines és elektromos üzemmódra, és menet közben feltöltik az akkumulátort, hogy eljussanak az úti céljukhoz.

Autóklíma hibaelhárítási útmutató

Egy plug-in hybrid feltöltéséhez több megoldás közül is választhat. Használhatja az otthoni, normál konnektort (10 A), amivel a töltés körülbelül egy éjszaka alatt kényelmesen megoldható, és többnyire gazdaságosabb is.

A plug-in hibridek több módon is pénzt takarítanak meg tulajdonosaiknak. A Toyota plug-in hibridek akkumulátorait úgy terveztük meg, hogy ugyanolyan sokáig működjenek, mint maga a jármű. Az Ön nyugalma érdekében mindegyik akkumulátorhoz 5 év/100.000 kilométer* garanciát kínálunk, ami - az évenkénti Hibrid Állapotfelmérés elvégzésével - akár 10 évre is meghosszabbodhat.

Toyota RAV4 Plug-in Hybrid

Toyota Land Cruiser: A terepjáró legenda

Munkaeszköz, hobbijárgány vagy épp a közlekedés egyetlen opciója. Az új Toyota Land Cruiser mindháromnak megfelel, és akár hét személyt is elszállít. A modell története 1951 óta íródik, időközben pedig két irányba terelődött a gyártása, a kisebb és nagyobb sorozatra. Ott, ahol mindkettőt forgalmazták, ott előbbi általában a Prado utónevet kapta. Az európai piacra szánt Land Cruiser legfrissebb, ötödik generációját mutatták be 2023-ban, majd 2024-ben érkezett meg Európába.

Az előző Land Cruiser formavilágával a Toyota inkább ment a terepjárónak látszódó, de a kikövezett utakról letérve hamarabb elakadó SUV-k világa felé ment, ám az új Land Cruiserrel nem ez a helyzet: itt már az első pillanatban tudja az ember, hogy nem anyataxival van dolga. 4925 mm hosszú, 1980 mm széles és 1925-1935 mm magas monstrumról van szó, azaz kis túlzással a végét sem látjuk, és csak a legmagasabbak néznek át felette.

A dizájn retró hangulatú, hozza a 70-es évek fílingjét: maszkulin, zömök, szögletes. Igazán akkor hasonlít a régi modellekre az új Land Cruiser, ha a limitált példányszámú, kerek lámpás First Edition kivitelét látjuk. Persze a szögletes LED-mátrix fényszórókkal sem vagyunk boldogtalanok: ezeknek kisebb a felületük, így nehezebben töri be őket valami a vadonban.

Késések az elektromos Land Rover terveiben

Kimondható, hogy a külső megalkotásakor a funkció volt az elsődleges, de ezzel együtt a forma is mutatós. Rövid túlnyúlások, szögletes sarkok, szűkebbre húzott alsó rész és nem túlcifrázott karosszériaelemek segítik a terepképességeket. Utóbbiakat úgy tervezték, hogy sérülés esetén könnyen cserélhetők legyenek. Az övvonalat letolták a sofőrnél, ami praktikus is, segít a jobb kilátásban.

A Land Cruiser belső tere

Nem csak kívülről idéz robusztus munkagépet a Land Cruiser, a belső sem marad le. A kormány és a műszerfal hozza a kint látott szögletességet, de ami először eszünkbe juthat, az az, hogy minden olyan nagy. Már az ajtó is hatalmas, de benézve az összes felületről elmondható ez: széles ülések, akkora könyöklő, hogy azon mindkét elöl ülő alkarja elfér és ott a masszív váltókar is. A beszállást segítik az A és B oszlopon lévő, terepen is hasznos kapaszkodók, valamint a fellépő.

Magasan vagyunk: nagyobb furgonok sofőrjeivel nézhetünk össze anélkül, hogy fikarcnyit is felfelé kellene pillantani. Tesztautónk szintetikus bőrrel borított, fűthető, szellőztethető és elektromosan állítható üléseket kapott. Igazi bőrhuzat is kapható, akár dióbarna színben is, ami dobhat az amúgy kissé sötét beltér hangulatán. A világossághoz egy üvegtető tenne hozzá a legtöbbet - tesztautónkba ez nem került bele, de extraként elérhető.

Kisebb és nagyobb termetű vezetők is kényelmesen elhelyezhetik magukat, széles tartományban állítható a komfortos ülés. A kormányoszlop szintén elektromosan mozog, be- és kiszálláskor pedig előre- és hátracsúszik, nagyobb mozgásteret engedve. Helyünket elfoglalva kiválóan áttekinthető környezetbe kerülünk, ahol a hasonló funkciókat külön csoportokba rendezték, és semmi fontosat nem dugtak el a szem elől.

Kiváló megoldás, hogy az összes vezetési módhoz szükséges tekerni és nyomni való egy helyre, a váltókar környékére került. A multikormány fűthető, gombjaival gyorsan el lehet érni a tempomat és a sávtartó beállításait, zenét is könnyen kapcsolhatunk. Némileg macerásabb a biztonsági rendszerek beállításaiban turkálni: menet közben például nem lehet elnémítani a táblafelismerő hangos figyelmeztetését, csak úgy, ha megáll az ember - vagy ha eleve kikapcsolja az egészet.

Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről

Mindezekről a 12,3 colos digitális műszerfalról tájékozódhatunk, a fordulatszámmérő és a sebességmérő között. Az autó másik kijelzője szintén 12,3 colos. A telefontükrözésnél többször is bizonytalankodott, de összességében jól működött vezeték nélkül is. Az erre alkalmas mobilok induktív felületen tölthetőek, de a két üléssorban elosztva öt USB-aljzat és egy 12 V-os csatlakozó is található.

Terepjáró képességek

A Toyota GA-F platformjára épül az új Land Cruiser, mely 50 százalékkal merevebb, mint korábban, ennek nyomán a karosszéria és a létraalváz kombinált merevsége 30 százalékkal nagyobb. A modell történetében első alkalommal elektromos rásegítésű a szervokormány, így a számos segítséget tartalmazó Toyota Safety Sense aktív biztonsági és vezetőtámogató csomag részeként sáv- és nyomtartó rendszert is kaphatunk.

Alapvetően 40/60 arányú a nyomatékelosztás (elöl-hátul), a szélső értékek 29/71-től 53/47-ig terjednek az érzékelt tapadási viszonyoktól függően. Mindezt felülírhatjuk az elektronikusan vezérelhető Torsen központi differenciálmű zárásával is, ilyenkor gombnyomásra 50/50-et tud a Land Cruiser.Az úttalan utak bejárását terepfokozat, valamint mechanikusan zárható hátsó differenciálmű is segíti, de gombnyomásra önállóan is emelkedőre mászik és lejtőn ereszkedik az autó.

A terepmódválasztó is megújult: a hó, sár, homok, föld mellé jött egy automata üzemmód is, ami változó körülmények mellett alkalmazható. A Land Cruiser első terepszöge 31-32 fok, hátul a hosszabb túlnyúlás miatt 23, viszont oldaldőlése 44, kapaszkodóképessége pedig 42 fok. Így még mindig bátran neki lehet vágni a kalandoknak. Bírja a vizet is, gázlómélysége 70 cm.

Speedzone-használt teszt: Toyota LandCruiser 4.5 D4-D V8: Nem kérdez

Vezetési élmény

Kétségtelen, hogy az új Land Cruiser egy modern autó, mind megjelenésében, mind tudásában, de az indítása a régi időket idézi. A dízelmotor ébredése egy picit megrezegteti az autót, hidegen pedig van benne némi karcosság, de ez hamar elmúlik. Szívet melengető érzés az autózás hagyományos értékeit keresőknek. A motor alapvetően valamivel hangosabb, mint azt egy hagyományos Toyota személyautóknál megszokhattuk, de végig kulturáltan jár.

Land Cruiser terepen

A nyolcfokozatú automata váltó közúti használat mellett nem engedi őrült magasra a fordulatszámot, autópályán sem kell feszengenünk. Egyedül a szélzaj az, ami már 90 km/óránál beköszön, de ilyen hatalmas visszapillantókkal megtoldott monolitnál ez nem is csoda. 2,3-2,5 tonna a Land Cruiser, ezt pedig megérezzük a kanyarokban és az egész autó viselkedésén, amíg szilárd úton haladunk vele. Kormányzása eltér egy modern személyautóétól, erőt és több tekerést kíván, valamint visszajelzése is korlátozott.

Összességében olyan a vezetése, amilyen a külseje: egy nagyvasat terelgetünk az úton. Megfontolt, magabiztos vezetővel nyugalomban lehet a végtelenbe hajtani. Elvitathatatlan az a biztonságérzet, melyet minden körülmények között nyújt. Talán nem kell külön kiemelni, hogy városba nem éppen egy ilyen autó az ideális, de vannak tulajdonságok, amelyek megkönnyítik a Land Cruiser-tulajdonosok életét.

Árak

31 875 000 forinttól indul a Toyota Land Cruiser ára a CarNet márkakereskedésében. Tesztautónk a kétféle felszereltség közül a belépőszintet képviselte, megtoldva egy bő háromszázezres vonóhoroggal. A különböző színek 440-600 ezer forintot kóstálnak, a harmadik üléssor pedig ezen a szinten 140 ezer forintba kerül. Az Executive kivitel listaára 34 635 000 forint, amiért már 20 colos kerekek, bőrrel borított ülések is járnak, de hátra is jut ülésszellőztetés, a sofőr dolgát pedig head-up display és a szétkapcsolható első stabilizátor segíti. Ehhez a kivitelhez rendelhető panorámatető 630 ezer forintért.

A Land Cruiser eddig is igen sikeres volt több mint 11,3 millió eladott példánnyal, és továbbra sem lesz félnivalója a piacon. A riválisok között érdemes megemlíteni a V6-os benzines Ford Broncót, mely hasonló áron (indulóár: 30,7 millió forint), de hétszemélyes opció nélkül kapható. A Jeep Wrangler mellett a kedvezőbb áron (30 085 000 Ft) felül a szélesebb motorkínálat (benzines és plug-in hibrid) szólhat, ugyanakkor kedvezőbb fogyasztással kecsegtető dízelt csak a Toyota kínál.

Összegzés: A Toyota Land Cruiser lényegében bárhova elvisz a világon, és ami a legfontosabb: a megbízhatóságra kihegyezett technikának köszönhetően vissza is hoz onnan. Negatívum, hogy csak egyetlen hajtáslánc és egyetlen tengelytáv érhető el a kínálatban, illetve, hogy az extrák csak csomagokban, felszereltségi szintek formájában rendelhetők.

tags: #uj #auto #arak #toyota #terepjarok #összehasonlítás