Suzuki Swift: A legnépszerűbb típusok áttekintése

A személyautó-tulajdonosváltások száma igazolja, hogy a vásárlók visszatértek a használt autók piacára. A júniusi használtautó-piaci adatokat a Használtautó.hu szakértője elemzi.

A Belügyminisztérium tulajdonosváltásokkal kapcsolatos adatait a Datahouse Kft. dolgozta fel. Míg március, április és május hónapokban még csökkentek a tulajdonosváltások, a június már erősödést hozott: 11,5 százalékkal több használt autó tulajdonosváltását regisztrálták, mint tavaly júniusban, és 66 százalékkal többet, mint áprilisban.

Árérzékeny piacunkon nem meglepetés, hogy a legolcsóbb autók piacán, azaz a használtakén volt a legkisebb a kereslet csökkenése, sőt a keresési adatokból egyéb érdekességek is kiolvashatók.

Aki az árak csökkenésében bízott, csalódhat, ugyanis ahol kereslet van, ott az árak sem apadnak. Ez persze csupán a piac alsóbb szegmensére igaz, ha a drágább modelleket nézzük, ott már találkozhatunk ármérséklésekkel, bár az eladók zöme kitart az árak mellett, már csak azért is, mert az utánpótlás sem lesz olcsó.

Az új autók piacán és az import terén ugyanis tartós árnövelő tényező a 350 forint fölött ragadt euró váltószám.

Baleno acélfelni specifikációk

A nyár végével egyre többen akarnak autót vásárolni. Sokan használt autó mellett teszik le a voksukat - erről tanúskodnak a Használtautó.hu adatai is. A megnövekedett érdeklődés és a hirdetések számának 3 százalékos emelkedése drágulást vont maga után: míg tavaly a vételár átlagosan 4,7 millió forint volt, addig a múlt hónapban 5,1 millió forintra nőtt.

A kivitelek első helyezettje nem változott, továbbra is a ferdehátú modellek a legnépszerűbbek. A márkák és típusok tekintetében továbbra is az Opel Astra az éllovas, amelyet a Suzuki Swift és a Volkswagen Golf követ. A negyedik helyezett az előző hónaphoz hasonlóan augusztusban is a Ford Focus lett, az ötödik helyre pedig a Volkswagen Passat került.

A Suzuki hagyományaihoz híven a legjobbak között végzett a német autóklub, az ADAC megbízhatósági felmérésén.

Három és fél millió: a tavalyi évben hozzávetőlegesen ennyi alkalommal szálltak ki a német autóklub, az ADAC sárga angyalai az út szélén ragadt autókhoz. Átlagosan kilenc másodpercenként szorultak segítségre az autósok Németország útjain, ám az egyes márkák és típusok nem egyenletesen képviseltették magukat a meghibásodásokban.

Ahogy minden évben, idén is összeállították a piac megbízhatósági rangsorát. Mintegy húsz márka 156 különböző típusát vizsgálták, a 3-10 éves korosztályra összpontosítva.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

A 2018-ban és 2019-ben épített Suzuki Swiftek pazar teljesítményére csak a 2016-os gyártás közepes besorolása vet némi árnyékot, ugyanakkor a 2021-es modellévi Swift a harmadik legmegbízhatóbb típusnak bizonyult az egész méretosztályban.

A német autóklub kedvező tapasztalatai összecsengenek a Suzuki más országokban mutatott csekély hibaarányaival. Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb fogyasztói érdekvédelmi szervezete, a Which? 2023-ban az év legmegbízhatóbb városi kisautójának választotta meg a Suzuki Ignis Hybridet.

A Honest John autós szaklap évről évre frissülő megbízhatósági indexében a maximálisan adható 10 pontból idén 9,75-öt ért el, és ezzel huszonkilenc vizsgált márka közül az abszolút második helyen végzett a Suzuki; csupán egy japán prémiummárka tudta megelőzni.

A Suzuki Swift különösen népszerű a használt autók piacán, ezért érdemes alaposan átvizsgálni vásárlás előtt. A rozsdamentes állapot és a futómű tartónyúlványainak állapota kritikus pontok lehetnek.

Suzuki Swift 1.3 GLX (2006): Az igazi - Speedzone használtteszt

Suzuki Swift

A kép illusztráció. Forrás: vezess.hu

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Használt Suzuki Swift vásárlása félmillió forint alatt

Egyre drágulnak az autók. Manapság már azt tartja a népi bölcsesség, hogy egy-másfél millió forint alatt nem is létezik jó választás a használtpiacon sem. De mi lesz akkor az első autójukat kereső fiatalokkal, a vidéki ételfutárokkal, vagy esetleg azokkal a kis költségvetésű családokkal, akiknek hirtelen kell egy átmeneti megoldásként használható négykerekű?

Fontos megjegyezni, hogy árak terén - főleg ebben a kategóriában - komoly ráhagyással érdemes dolgozni, az átírás és a vásárláskor kötelező szervizek ugyanis arányaiban sokkal nagyobb részt tesznek ki a teljes költségvetésből. Ráadásul egy autó 10 éves kora felett már bármikor jöhetnek váratlan kiadások, így azokra is érdemes lehet készülni.

Ebben a kategóriában sohasem szabad műszaki vizsga nélküli, vagy néhány héten belül lejáró vizsgás autót venni, és felejtsd el a presztízst, a kényelmet és a többi ember véleményét, ha olcsó autót akarsz. Jó állapotot és relatíve megbízható konstrukciót vegyél, ne érdekeljenek a részletkérdések. Sajnos ez nem az a keret, amelyből el lehet rejteni a tényt, miszerint filléres autót vettél.

A kategória bajnoka azonban mégsem az Astra, hanem természetesen - tekintve, hogy Magyarországon élünk - egy Suzuki Swift. Ezt a konkrét autót ugyanis rozsdamentesnek és motorikusan is jónak hirdetik, előbbi a képek alapján is beigazolódni látszik. Ráadásul közel másfél év múlva esedékes csak a következő műszaki vizsgája, ami nagyon nagy szó ebben az árkategóriában.

Ha ugyanis teljesen friss a vizsga, akkor meglehet, hogy kizárólag az eladás szándékával "rugdosták át" a romhalmazt a teszteken, de az sem kizárt, hogy a vizsgán szóltak a tulajnak, hogy ettől az autótól minél előbb meg kéne válni, mert valami komoly baj van vele. Ha azonban valamennyi idő eltelt már a műszaki óta, az a legtöbb esetben valódi használatra utal.

Ennek ellenére itt is meg kell nézni a futómű tartónyúlványait és összességében az autó alját vásárlás előtt, merthogy ez a típushiba jóval az autó értékét meghaladó javításokat eredményezhet, emiatt kerül bontóba a filléres Swiftek jelentős része, és ezért találni akár már 50 ezer forintért is eladót a típusból.

Ne feledjük továbbá, hogy a fényképek tömörítésekor a piros szín árnyalatai előszeretettel vesznek el és mosódnak össze, főleg a narancssárgával és a barnával, így ennél a színnél különösen óvatosnak kell lenni a fotók alapján ítélkezéssel, ha rozsdát keresel.

Még sűrűbb a 200 és 300 ezer forint közötti kategória, ám a kínálat itt is nagyon hasonló, de már fel-felbukkan egy-két igazán szép állapotú autó.

Suzuki Swift

A kép illusztráció. Forrás: index.hu

Általános jótanácsok

  • Ha kék füstöt látsz az autó mögött, sétálj el.
  • Ugyanez igaz a látható korrózióra és a hallhatóan kopogó futóműre.
  • Mindig érdeklődj független hozzáértőtől a típushibákról az autó megtekintése előtt, illetve ha nem értesz hozzá, akkor vagy vigyél magaddal valakit, aki tudja, hogy mit kell nézni, vagy egyszerűen vidd el az autót egy független szervizbe átvizsgáltatni.

Ha az eladó kizárólag a saját szerelőjével engedi az átvizsgálást, akkor felejtsd el az autót, ha pedig a független szervizben problémákat találnak, akkor kérj ajánlatokat a javításra. Ha egy ennyire olcsó autónak vannak hibái, az még nem jelenti, hogy nem szabad megvenni, tényleg nem kell csodát várni egy középkategóriás mobiltelefon áráért.

A titok nyitja, hogy tudd, mit veszel, és a várható kiadásokra legyen némi félretett pénz a zsebedben. Nem szégyen olcsó autóval járni, ha az jó állapotban van, ám amennyiben tényleg kizárólag a legolcsóbbak közt válogathatsz, akkor már érdemes feltenni a kérdést: valóban szükséged van arra az autóra, amelynek az éves fenntartási költsége jó eséllyel a vételárát is meghaladja, még akkor is, ha csak a kötelező javításokra és a biztosításra költesz?

Én éppen ezért ezeket az autókat is azoknak a felhasználóknak ajánlom inkább, akik ha nagyon akarnának, akkor akár egymillió forintig is el tudnának menni árban, de inkább biztosra kívánnak menni. Ugyanakkora esély van ugyanis arra, hogy a kétszer, akár háromszor ennyibe kerülő autó hibásodik meg, akkor pedig csőstül jön a baj, ha nem marad pénz a javításra.

tags: #suzuki #swift #ragat #típusok