Suzuki Swift Indexrelé Hibaelhárítás és Egyéb Gyakori Problémák

Ez a cikk a Suzuki Swift típusú autók gyakori problémáival foglalkozik, különös tekintettel az indexrelé hibáira, azok okaira és lehetséges megoldásaira. Emellett érintünk más gyakori problémákat is, mint például a vészvillogó kapcsoló hibáit, a kormányszög jeladó problémáit és egyéb elektromos gondokat.

Suzuki Swift

Indexrelé Hibák

Az utakon való biztonságos utazáshoz elengedhetetlen, hogy a körülöttünk közlekedők tudják, hogy mikor, merre akarunk haladni, és persze az is, hogy mi is tudjuk, hogy ők mikor változtatnak irányt. Ehhez valamilyen jelzésre van szükség, ami mindenki számára könnyen felismerhető. Mint a kocsi bármelyik eleme, az index is elromolhat, ezért pedig elsősorban az index relé nevezetű alkatrész tehető felelőssé.

Az index relé az az elektronikai berendezés, amely biztosítja, hogy az irányjelző villogjon. Ha meghibásodik azt több módon is észrevehetjük. Előfordul, hogy nem működik az indexlámpa, az sem kizárt, hogy lassul a villogás, de a leggyakoribb jele a relé fals működésének, ha kétszer-háromszor gyorsabban villog az index.

Az index relé az egyik oldalon lévő index áramkörébe kerül bekötésre, ami folyamatosan nyit és zár, ha használjuk a fényjelzést, így tudja a villogást szemléltetni. Sajnos ez a relé is el tud romlani. Elhasználódhatnak a vezetékei, deformálódhatnak az érintkezők. Nem ritka, hogy kiég a biztosíték, de az sem elképzelhetetlen, hogy korrodálódik a relé fémháza, mivel valahogyan pára, nedvesség jut az alkatrészbe.

Bárhogyan is történik, az autóban ülve nem egyszerű felismerni a hibát, bár a mai modern autók már ezt is a vezérlő egység segítségével működtetik, így a műszerfalon, az index jelzése is furcsává válhat. A korábban tapasztalthoz képest gyorsabban vagy lassabban villog, esetleg megszűnik a kattogó hang, ami kíséri az irányjelzést.

Baleno acélfelni specifikációk

A legszembetűnőbb körülmény ugyanakkor nem más, mint a körülöttünk lévők reakciója. Ha sok a „panasz” ránk, akkor élnünk kell a gyanúval, hogy a mi autónkkal lehet a probléma. Jobb azonban a békesség, így a relé javítását nem érdemes halogatni, lehetőség szerint azonnal keressük fel az autószerelőnket.

Halk indexrelé probléma:

Ha iszonyat halk az indexrelé, érdemes egy multiméteres mérést végezni. Valami egyszerű ötlet, nagy bontás/barkácsolás nélkül.

LED-es izzók okozta problémák

Ha kicserélnénk az összes index égőjét LED-esre, viszont akkor sokkal gyorsabban villog( az előírtnál gyorsabban). Lehet valahol állítani a gyorsaságát?

Vészvillogó Kapcsoló Hibák

Sokan találkoznak azzal a problémával,hogy nem csinál semmit a vészvillogó kapcsoló.Az index működik minden irányban. Ha bekapcsolom a vészvillogót és úgy akarok indexelni akkor az index sem megy. Kapcsoló új,relé új,biztosíték jó.Áramot kap/ csak gyújtáson/ .

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

Lehetséges okok és megoldások:

  • Gyújtás nélkül nincs 12V a kapcsolón.
  • Szakadás lehetséges.
  • A kapcsolt 12V-ot állandóra kötném? Sajnos azzal csak annyit érnél el, hogy gyújtás nélkül is tudnál indexelni.
  • Vagy a kábelszakadást kell megkeresni vagy a vészvillogó állandó + (30-as szám) érintkezőjét kell kideríteni melyik az és arra rákötni a 12v-ot.

Javítási Tipp:

Ha van próbalámpád, akkor megpróbálhatod még azt, hogy a próbalámpa egyik végét +12v-ra kötöd, a másik végével pedig a benyomott vészvillogó kapcsoló lábaihoz egyesével hozzáérintgeted és közben egy multiméterrel nézed a villogó relén a 49-es lábon a feszültséget. Ha változik is akármennyit, akkor arra a lábra kell állandó +12v-t kötnöd, amelyikhez éppen hozzá érintetted!

Megoldás: A felhasználó végül megtalálta a hibát és sikeresen megoldotta a problémát.

Kormányszög Jeladó Hibák

Amikor elfordítjuk a kormányt egyúttal utasítást adunk, hogy a „szervó segítsen rá” az általunk kifejtett erőhatásra. A kormányszög jeladó „adja le” az elfordulás mértékét, azaz szögét. Ezt az elmozdulást a kormányszög érzékelő „érzékeli”. Emellett fontos a rásegítés mértéke, nyomatéka. Ezt az elektromos szervó egység az ún. nyomaték érzékelőn keresztül „érzékeli” és a nyomaték szabályozón keresztül folyamatosan szabályozza.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Az eredmény az, hogy minden pillanatban a megfelelő irányú és erősségű rásegítést kapjuk és kényelmesen, biztonságosan autózhatunk. Az újabb típusokban mindez azzal egészül ki, hogy a sebességtől függően változik a rásegítés mértéke, ez finomabb és egyben biztonságosabb autózást tesz lehetővé. Nagy sebességnél egy kis kormánymozdulattal nem fordul keresztbe az autó a parkolásnál viszont kis elfordulásnál jelentős a kerekek elmozdulása, így könnyebb a parkolás.

Ha a kormányszög jeladó nem működik (vagy hol jó hol nem) ki kell cserélni, mert enélkül a szervó nem működik. A legtöbbször le is tilt az elektronika. Ha a kormányszög érzékelő hibás rossz adatokat közölhet a vezérlőn keresztül a szervó motornak, így az nem a megfelelő irányban, megfelelő erősséggel, időpillanatokban fog dolgozni.

Kormányszög jeladó hiba esetén a jeladót nem javítani, inkább cserélni szokás, mégis úgy mondjuk sokszor, hogy a „kormányszög jeladót javítjuk”. Ha tehetjük, válasszunk komplett újragyártott (nem csak javított) szervót.

A beállítás lényege, hogy a szervó rendszerünk „ismerje” a kormányközepet (amikor egyenesen áll a kormány) és a végpontokat (balra és jobbra maximálisan kitekerve), így minden elfordulási szög esetén a megfelelő jelet továbbítja a vezérlő egységbe. Szakszerű az, ha a szervót a javítás során az erre alkalmas célgéppel állítjuk be, azaz kalibráljuk. Elektromos kormányműveknél csak így lehet pontosan beállítani és szükség van az ún. tanításra vagy feltanításra is, ennek lényege, hogy az autó vezérlő egysége eltárolja a kormánymű beállításait, innentől egységes rendszerként működik.

Kormányszög jeladó
Kormányszög jeladó

Egyéb Problémák

Biztosíték Problémák

Egy 94-es 1,3-as Suzuki Swift tulajdonosának problémája: Menet közben a motor egyszerűen megállt. A motorházban egy biztosíték táblát találtam az akkumulátor mögött, ott kicseréltem a 15 Amperes biztosítékot a motor be indult. Elmentem kb. 10 km-et és megint cserélni kellett, ez azóta megismétlődött már többször is hol rövidebb hol hoszszab távon. A kérdés minek a biztosítékja és hol keressem a hibát mi lehet a zárlatos.

Lehetséges okok:

  • Egy vezeték kidörzsölődött, és letestelt.
  • A baja - mint karaty írta - egy vezeték kidörzsölődött a motornál, és az testelt le.

Akkumulátor Feszültség Problémák

"Battery voltage too high" hibám van. Ez mifene lehet? Megbikázták volna?

Lehetséges okok:

  • Ha a testelés lenne rossz, akkor inkább minden lagymatagon működne, vagy nem működne.
  • Mivel minden verődik, a gyanú inkább túlfeszültségre utal. Ez meg hibás generátorszabályzó ill. akku, vagyis mindkettő.

Indítási Problémák

A jármű hidegen minden gond nélkül indul, de melegen néha megtorpan az önindító és alig akar hajtani. Töltés van az önindítót már felújjítottam, az a kérdés miért csak melegen csinálja?

Lehetséges okok:

  • Talán inkább nem kap pozitívat a gyújtáskapcsolóról.

Központi Zár Problémák

2002-es Suzuki Swift két hátsó ajtóját kulccsal nem tudom be és kizárni. Ha van központizár, akkor az ajtóba menő vezetékek vannak eltörve. Ha szerencséd van, akkor elég ezt a gumicsövet kiszedni, a vezetéket megtoldani. Érdemes hosszabb vezetéket betenni toldásnak.

Motor Hibajelző

Kigyulladt a motor hibajelző, mi lehet az oka. Természetesen minden probléma nélkül megy a jármű!

Javaslat:

A hibakódot ki kéne olvasni. Abból már ki lehetne indulni. ráadni a gyújtást, háromszor helyzetjelzőre kapcsolni, gyorsan ezután háromszor megnyomni a baloldali ajtóoszlopban lévő ajtókapcsolót. Ezután a km óra számlálója kiírja a hibakódot. Ha 0000 ír akkor nincs rögzített hiba. Ha számot ír ki pl.: 0183 akkor a hibakód listából megtudható, hogy mi a hiba.

2005 -től a Suzuki Swiftben ezzel a módszerrel lekérdezhető az állandósult hibakód.

További Lehetőségek:

  • A motorhoz közelebbi lambda szonda testvezetéke tőben eltört.

A lámpa eloltásához 4x kell beindítani az autót és a 4.

Suzuki Swift lehetséges hibái és hibakódok 1993-2003

tags: #suzuki #swift #idex #rele #hiba