Információk a Skoda Octavia Gyorsaságról és Kedvezményes Lehetőségekről

Ha kerestél már praktikus családi autót magadnak, akkor szinte biztos, hogy egy ponton eszedbe jutott a Skoda Octavia. A konszern évtizedek óta reszeli a típust, és mára eljutottak vele egy olyan szintre, amibe gyakorlatilag lehetetlen belekötni. Vágyni nehéz, indokolni könnyű: tágas, tartós, praktikus, emberi áron adják, meg ami még.

A Skoda Octavia története és piaci sikere

A jelenlegi Octaviák távoli ősét 1959-ben mutatták be, és ez volt a Skoda első olyan modellje, aminek neve volt, nem száma. Vagyis csak félig, hiszen a neve egy szám: az Octavia elnevezés a latin octavia szóból ered, ami azt jelenti, hogy nyolcadik.

A Skoda később a Volkswagen-konszernhez került, ahol 1996-ban, épp 30 éve elérkezettnek látták az időt, hogy újra előhúzzák az archívumból az Octavia típusjelzést. Már az első generációs Octaviánál is hasonlóan trükköztek, mint az összes későbbivel. Annyira bevált az ötlet, hogy azóta is így csinálják: az Octavia rendszerint fél számmal nagyobb, mint a konkurensek, miközben az árát általában a valamivel kisebb autókéhoz lövik be. Tökéletesen idevág az, amit korábban már egy Superb kapcsán is leírtam: A Skodák olyanok, mint amikor a csipszre nagyban, sárga alapon piros betűkkel ráírják, hogy +20% INGYEN.

Irgalmatlan sokat adnak el. Ha úgy sejted, hogy az Octavia elképesztően népszerű termék, akkor nem tévedsz: 1996 óta összesen bő 130 ezret adtak el Magyarországon. Ez több mint 4300 Octavia évente, ami irgalmatlan magas szám. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy nem meglepő módon főleg cégek veszik: az Excel szereti az ár-érték arányt. Nem csupán a magyaroknál talált be az Octavia: változatlanul ez a legnépszerűbb Skoda, tavaly bő 190 ezret adtak el belőle.

A Škoda Auto egyébként is lendületben van: 2026 első negyedévében folytatta növekedését és Európa második legnagyobb darabszámban értékesített járműmárkájává vált, 222 500 járművet (+17,1%) átadva, jelentősen túlteljesítve a teljes piacot. Az ügyfélátadások világszinten éves összevetésben 14%-kal nőttek, ez 271 900 járművet jelent.

Fabia alacsony alapjárat okai

Skoda Octavia Evolution (1959 - Present)

Az aktuális Skoda Octavia modellek és kedvezményes lehetőségek

A Skoda november közepén leplezte le az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új fejlesztésnek tekinthető Octaviát, melynek decemberben már meg is kezdődött a sorozatgyártása. A Prágában leplezett újdonság a márka cseh központjában, Mladá Boleslavban készül, vagyis ott, ahol ez elődei is meglátták a napvilágot. Mivel a kombi változat iránt fokozott érdeklődés mutatkozik, a gyártósort elsőként ilyen Octaviák hagyják el, és csak a későbbiekben kezdődik meg a szedán gyártása. A tervek arról szólnak, hogy naponta 1150 új Octavia hagyja majd el az üzemet.

A jelenlegi, negyedik generációs Octaviával extrahosszú életciklussal számolnak: 2019-ben mutatták be, 2024-ben faceliftelték, és úgy tűnik, hamarosan érkezik egy újabb ráncfelvarrás. Utóbbi 2027 második negyedévében várható, és nem kizárt, hogy egy szomorú hír is érkezik majd a frissített modellel. Mivel azzal már teljesíteni kell az Euro 7 kibocsátási normát, elképzelhető, hogy nem lesz belőle dízel. A Skoda képviselői egyelőre még nem tudnak biztosat, de erősen dolgoznak rajta, hogy legyen dízel opció.

Az új Octavia ára és elérhetősége

Bár az utóbbi években durván az egekbe szöktek az új autók árai, ezzel párhuzamosan kegyetlen árverseny is kialakult - főleg a kínai márkák miatt. Az alap Octavia 9,8 millánál indul, egy 150 lóerős 1,5 TSI-vel és manuális váltóval.

Az új Skoda Octavia hazai alapára 8 179 980 forint, mely összeg ellenében egy 150 lóerős 1,5 TSI benzinmotorral és 6 fokozatú kéziváltóval szerelt, Ambition felszereltségű szintű kombi vezethető haza.

Modellváltozatok és árak

Modellváltozat Motor Váltó Felszereltség Induló ár (Ft)
Octavia Kombi 1.5 TSI (150 LE) 6 fokozatú kézi Ambition 8 179 980
Octavia Kombi 2.0 TDI (115 LE) 6 fokozatú manuális 8 459 850
Octavia Kombi 2.0 TDI (150 LE) 7 fokozatú DSG automata 9 491 090

Különleges kedvezmények

Megállapodás született a Porsche Hungária és a Honvédelmi Minisztérium között, melynek értelmében a honvédség állományba tartozó dolgozók kedvezményesen vásárolhatnak gépjárműveket, a SPIRIT AUTO Kft - SKODA márkakereskedésiben.

Skoda Superb II áttekintés

Fogyasztási és kibocsátási adatok (WLTP)

A Škoda Octavia modellek WLTP szerint mért fogyasztása: 4,3-5,7 l/100km, CO2 kibocsátása: 113-130 g/km. Az oldalon szereplő valamennyi fogyasztási, kibocsátási és (elektromos-) hatótáv adat hivatalos WLTP vizsgálatból származó gyári adat.

A WLTP (Worldwide Harmonized Light-Duty Vehicles Test Procedure) egy új, világszerte egységesített vizsgálati ciklus, melyet a személygépkocsik és haszongépjárművek energia-, illetve üzemanyag-fogyasztásának, CO2-kibocsátásának és károsanyag-kibocsátásának mérésére használnak. A WLTP célja, hogy valósághűbb képet adjon a járművek fogyasztásáról és kibocsátásáról, mint a korábbi NEDC ciklus. A WLTP HATÓTÁV egy szabványosított mérési módszer, amelyet az elektromos autók hatótávolságának meghatározására használnak. A WLTP egy 2017-ben bevezetett, a korábbi (NEDC) szabványnál valósághűbb mérési eljárás, mely a járművek energiafogyasztását és így a hatótávolságát is pontosabban modellezi. A WLTP hatótávolság meghatározásához a járművet görgős fékpadon tesztelik, amely szimulálja a különböző vezetési szituációkat, beleértve a gyorsítást, fékezést, és az álló helyzetet is. A teszt során mérik a jármű energiafogyasztását, és ebből számítják ki a becsült hatótávolságot.

Teljesítmény és testreszabhatóság: A Skoda Octavia "gyorsan" aspektusa

A Skoda Octavia modern autóként számos olyan funkcióval rendelkezik, amelyek gyárilag nem aktívak, vagy amelyek működése testreszabható. Az autóban több vezérlőegység található, amik konfigurációs beállításokkal vannak ellátva, mivel az autókat több különböző piacra szánják és a felszereltségek is különbözőek lehetnek. A vezérlőegység kódolás segítségével olyan plusz funkciókat lehet aktiválni, amiért a szalonban feláras extrát számolnak fel. Vannak olyan funkciók is, amik ugyan már benne vannak az autóban, de jobb volna ha máshogyan működne. Végezetül pedig vannak olyan funkciók is, ami jobb lenne, ha nem is működne.

Teljesítmény és Vezetési asszisztensek optimalizálása

  • XDS Sport mód: A kanyarban a belső íven lévő kerék tapadást veszít és könnyebben elpörög. A nyomatékát a fékrendszer korlátozza és átkerül a külső íven futó, nagyobb tapadású kerékre. Ennek köszönhetően az autó nem lesz olyan nagy mértékben alul kormányozott és gyorsabban be lehet vele a fordulni a kanyarokban. Minden típusban közepes szinten aktiválva van, de ezt lehet erősebbre állítani.
  • ESC Sport mód: Az ESC rendszert sport módba tudjuk kapcsolni.
  • Gázpedál lineáris szabályzása: A gyorsulási folyamatot a motorvezérlő folyamatosan tanulja. A gyorsítás emiatt nem lineáris. Ezzel a kódolással a gázpedál karakterisztika lineáris lesz, és jobban reagál rá az autó.
  • Kormány karakterisztika: Ha nincs MODE gomb az autóban, de szeretnénk a kormányzást beállítani, hogy állandóan sportos vagy esetleg komfortos legyen, akkor erre is lehetőség van ezzel a konfigurálással.
  • Start-Stop kikapcsolás: Az új környezetvédelmi megszorítások miatt az autó csak úgy tudja teljesíteni a normákat, ha lépten-nyomon leáll. Ez sajnos a motornak már nem tesz annyira jót, így érdemes ezt a funkciót állandóra kikapcsolni. (MY2020-tól ez a funkció már nem elérhető.)
  • Szabadonfutás kikapcsolása: DSG váltó esetén Economy módban az autó kiteszi a váltót üresbe és úgy gurul. Ezzel a kódolással ezt a szabadonfutást lehet kikapcsolni és aktiválni a motorféket.

Érdekességképpen megemlíthető, hogy a nap legérdekesebb darabjai között gyakran feltűnik egy első generációs RS modell is, mely a Skoda Octavia sportos teljesítményre való képességét hivatott demonstrálni.

Skoda Octavia Evolution (1959 - Present)

Komfort és használhatóság

Az Octavia számos funkcióval rendelkezik a kényelem és a mindennapi használhatóság növelésére:

Skoda Felicia hibaelhárítás

  • Ülésfűtés fokozat megjegyzése: Az ülésfűtés (és szellőztetés) fokozat utolsó állapota marad meg gyújtás levétel és ráadása után. Lehetőség van az utas oldalon is erre a memória funkcióra.
  • Klíma fokozat kijelzés AUTO módban: Ennek a funkciónak a segítségével láthatjuk a klíma LED-eken, hogy automata módban milyen fokozatban pörögnek a ventilátorok.
  • Klíma tuning: Ezzel a beállítással a klíma hamarabb lehűti az autót, mint gyári beállítás mellett. A klíma kompresszort jobban igénybe is veszi.
  • Komfort index: Komfort index villanásának a számát lehet változtatni. Alapértelmezetten 3-at villan.
  • Maradékvíz törlés: A szélvédő mosása után a menetszél tud még vizet hordani az ablakra.
  • Ablakemelő ajtó nyitás után: Ha levesszük a gyújtást és még nem nyitottuk ki az ajtókat, akkor még lehetőségünk van működtetni az elektromos ablakokat.
  • Csomagtér késleltetett zár: Ez a funkció megakadályozza, hogy a kulcs a csomagtérbe záródjon, mivel kb. 30 másodperces késéssel záródik vissza az ajtó.
  • Ablakfűtés időzítő: Az első szélvédő fűtés és a hátsó ablakfűtés automatikus kikapcsolási idejét lehet variálni. Alapból 10 perc, amit lehet csökkenteni vagy növelni.
  • Tükörbillenés tolatáskor: Ha nincs memória funkció az autóban, tolatáskor egy fix dőlése lesz a jobb oldali tükörnek, hogy a padka jobban látszódjon. Előre indulás után a tükör magától visszábillen.
  • DRL csak AUTO módban: Lehetőség van rá, hogy a nappali menetfény (DRL) csak AUTO üzemmódban működjön és a kapcsoló 0 állására teljesen ki lehessen kapcsolni.
  • Nyitás/Zárás akusztikus jelzése: Lehetőség van arra, hogy a nyitást és zárást is akusztikus jelzés konfirmálja, attól függetlenül, hogy az autóban nincs riasztó szerelve. Ilyenkor a duda egy rövid "csippan". Zárásra egy, nyitásra két csippanás hallható.
  • Coming Home időzítés: Lehetőség van a Coming Home - Leaving Home kapcsolásának az idejét változtatni, maximum 90 másodpercre.
  • Esőlámpa: Ha elkezd esni az eső, akkor az ablaktörlő tartós használata közben a tompított lámpa felkapcsolódik.
  • Automatikus parkszenzor aktiválás: Ha lassan haladunk az autóval, automatikusan bekapcsolhat a park szenzor.
  • Kessy komfort nyitás/zárás: Hosszan hozzáérve a belső kilincshez, az ablaknak le kell húzódnia.
  • Távirányító komfort nyitás/zárás: Hosszan nyomva a távirányító nyitó gombját, akkor az ablaknak le kell húzódnia. Ugyan ez érvényes az ablak zárásra is.
  • Motor járás közben zárás: Kessy rendszer esetén lehetőség van rá, hogy az autó beindítása után, ha kiszállunk, akkor be lehessen zárni az ajtókat.
  • Könnyű beszállás: Ha van memória ülés, bekapcsolható a könnyű beszállás funkció. Beszállásnál hátra tolja az ülést, majd becsukás után beáll a megfelelő pozícióba.
  • Kilépőfény tükörbehajtás közben: Bizonyos autó típusoknál a kilépőfény működik tükörbehajtás közben is, jobban megvilágítva a környezetet.
  • Panoráma tető komfort nyitás: Távirányító gombjaira lehetőség van a komfort nyitást és zárást beprogramozni, beleértve a panoráma tetőt is.
  • Ülésfűtés hőmérséklet: Lehetőség van az első és a hátsó üléssor hőmérsékletét függetlenül állítani mind a 3 állásban.

Biztonsági funkciók és kötelező extrák

Az Octavia számos biztonsági funkcióval rendelkezik, melyek tovább növelhetők programozással.

  • Visszagurulás gátló (HHC): Ez a funkció bizonyos emelkedő százalék felett elindulásnál befékezve tartja a kerekeket, így nem gurulunk hátra és nem kell a kézifékkel bajlódni. Olyan autókon is aktiválható, amiben hagyományos kézifék van.
  • Hátsó DRL: Ha ez a funkció aktiválva van, akkor hátulról is jól láthatóak maradunk rosszabb időjárási körülmények között, miközben az első DRL lámpák aktívak.
  • Kanyarfény: Bizonyos sebesség alatt azt az oldali ködlámpát kapcsolja be a vezérlő, amerre éppen kanyarodunk, jobban megvilágítva az utat.
  • DRL kikapcsol kézifékre: Be lehet azt is állítani, hogy járó motornál a nappali fény kikapcsoljon, ha a kéziféket behúzzuk.
  • Ködlámpa figyelmeztetés: Be lehet állítani egy sebességhatárt, amit átlépve figyelmeztet az óracsoport, hogy kapcsoljuk le a hátsó ködlámpát.
  • Féktárcsa szárítás: Eső esetén az autó bizonyos megtett km után enyhén hozzáérinti a fékbetétet a tárcsához, hogy vizet leszárítsa róla.
  • Alternatív riasztó: Ha nincs gyári riasztó, be lehet kapcsolni, hogy feltörés esetén (ajtónyitás) a duda működésbe lépjen és az indexek villogjanak.
  • DRL fényének csökkentése index esetén: Az indexelés időtartama alatt a nappali menetfény fényereje csökkenthető, hogy az index jobban látható legyen.
  • Lámpa bekapcsolás figyelmeztetés: Ezt a figyelmeztetést (ha az AUTO állásból hiányzik a lámpa bekapcsolása sötétben) ki lehet kapcsolni.
  • Mindkét hátsó ködlámpa: A ködlámpa alapértelmezetten csak a bal oldalon világít. Mivel a lámpatest ugyanaz, könnyen aktiválható egyszerre mindkét oldal. (Fontos: Egyes LED-es lámpatípusoknál ez a funkció nem elérhető.)

Új kötelező extrák 2024-től

Július 6-tól jelentős változások lépnek életbe az új autók esetében, mivel új kötelező extrák érkeznek. Az Európai Unió eddig is folyamatosan szorította rá a gyártókat különböző szabályozásokkal, hogy a biztonsági extrák, amelyek a nagyobb és drágább modellekben megjelennek, alapáron legyenek elérhetők a legkisebb modellekben is. Ilyen volt anno a légzsák, de az ABS is, amelyet ma már észre sem veszünk a felszereltséglistán, annyira természetesek. Idén nyáron további fontos biztonsági kiegészítők kerülnek fel a kötelező extrák listájára.

Az egyik ilyen az ISA, vagyis Intelligent Speed Assist. Ehhez a rendszerhez hasonló már sok autóban ott van speed-limiter, avagy sebességkorlátozó néven. Ez még csak egy fix, beállított értékre működik a legtöbb esetben, de a modernebb modellekben már képes prediktíven is működni. Ez annyit jelent, hogy a navigációs adatok, valamint a táblafelismerő rendszer adatait felhasználva képes lassítani és gyorsítani az autón, hogy mindig a kötelező sebességgel haladjon.

Škoda Connect és Infotainment rendszer

A Škoda Connect digitális szolgáltatások széles skáláját kínálja, amelyek az autó intelligens és kényelmes használatát teszik lehetővé. A szolgáltatások igénybevételéhez külön online szerződést szükséges kötni a Škoda AUTO a.s. társasággal. Az eCall-segélyhívás szolgáltatás regisztráció nélkül, már a kiszállításkor aktív.

Fontos megjegyezni, hogy a szolgáltatások elérhetősége országonként, valamint a modell, a modellév és a jármű felszereltsége függvényében eltérően alakulhat. Lehetséges, hogy egyes említett szolgáltatások a jármű átadása után később válnak elérhetővé. A Szolgáltatások csak a rendelkezésre álló nyilvános kommunikációs technológiák igénybevételével működtethetők.

A Skoda Octavia infotainment rendszere számos további programozási lehetőséget kínál:

  • Offroad monitor: Navi rendszereknél 2016-os évtől (MIB2) aktiválható, hogy a középső infotainment rendszeren jelenjenek meg kiegészítő információk, mint kerékelfordulás, olaj hőmérséklet, víz hőmérséklet, magasság, iránytű.
  • Borító kép az óracsoportban: Lehetőség van arra, hogy active info display esetén a rádió logó vagy a zene album képe, vagy ha telefonálunk, akkor a hívó fényképe jelenjen meg a középen.
  • Navigáció sebesség határ: Bizonyos navigációs rendszerek esetén be lehet kapcsolni, hogy egy menüpont segítségével a sebességhatár kijelzése megjelenjen a navigáció képernyőjén.
  • Green Developer Menu: Az infotainment rendszeren bekapcsolható egy fejlesztői mód, ahol az infotainment rendszer lehetőségeit lehet kiterjeszteni.
  • Két telefon egy időben: Bizonyos infotainment rendszer esetén lehetőség van rá, hogy egy időben 2 telefon is csatlakozzon Bluetooth-on keresztül.
  • TMC: Lehetőség van forgalmi helyzet bekapcsolására, ami a rádió állomások segítségével mutatja a térképen a forgalmi helyzetet.
  • Tanuló autó mód: Ha az autó át van alakítva tanuló autónak, akkor be kell kapcsolni az infotainment rendszeren a tanuló vezető üzemmódot, hogy a sebesség és az index is látszódjon a hátsó ülésről.
  • Olaj hőmérséklet: Bizonyos MQB platformos autónál nincs aktiválva az olajhőmérséklet kijelzés az óracsoportba. Ha az óracsoport fel van rá készítve, akkor ez a funkció aktiválható.
  • Active info display számlap: Ha van active info display az autóban, akkor a fordulatszámmérő és km óra számlapját is lehet módosítani.
  • Gyújtás figyelmeztetés kikapcsolása: Ha az autó gyújtáson van és kinyitjuk az ajtót, akkor egy folyamatos sípoló hang hallható. Ezt a sípolást lehet kikapcsolni.

További programozási lehetőségek

  • szervizintervallum kijelző visszaállítása
  • szelektív ajtónyitás
  • menet közbeni automatikus ajtózárás
  • automatikus komfortzárás
  • Coming Home (hazakísérő fény)
  • Leaving Home
  • légzsák kikapcsolása
  • biztonsági öv bekötésére figyelmeztető lámpa és hangjelzés kikapcsolása
  • valós km kiolvasása
  • Óracsoport által kijelzett összes megtett km beállítása
  • TDI motorvezérlők belső tárolt km-ének beállítása
  • Skoda Octavia III E5 Start-stop rendszer kiiktatása

Fontos megjegyzés: A programozási lehetőségek az autó típusától, évjáratától és felszereltségétől függően eltérhetnek. A nem megfelelő beállítások károsíthatják az autó elektronikáját, ezért javasoljuk, hogy a programozást szakember végezze.

Skoda Octavia (2018) kezelési útmutató és hasznos információk

A Skoda Octavia (2018) egy középkategóriás autómodell, amely elsősorban a kényelemre és a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt. Az autó közepes méretű, ami lehetővé teszi a használatát mind mindennapi közlekedésre, mind hosszabb utakhoz. Az Octavia elérhető különféle motorváltozatokkal, beleértve az 1,0 literes benzinmotort és a 2,0 literes dízelmotort is. Az Octavia belső tere tágas és kényelmes, amely különösen előnyös hosszabb utazás során. Az Octavia biztonsági funkciók tekintetében is feltűnő, beleértve az adaptív tempomatot, az autófényező rendszert, a sávtartó rendszert és a tolatókamerát is. Összességében a Skoda Octavia (2018) egy praktikus autó, amely kényelmes használatot tesz lehetővé mindennapi használat során és hosszú utakon egyaránt.

A Skoda Octavia (2018) használati utasítása ingyenesen megtekinthető, és az autók kategóriába tartozik. Ez a kézikönyv magyar nyelven is elérhető.

Gyakran ismételt kérdések a Skoda Octavia (2018) használatáról:

  • Hogyan aktiválhatom a sebességtartó automatát? Aktiválja a sebességtartó automatát a kormányon található gombbal. Nyomja meg az "On/Off" gombot a rendszer aktiválásához, majd a "Set" vagy "Set/+" gombbal állítsa be a kívánt sebességet. A "+" és "-" gombokkal finomhangolhatja a beállított értéket.
  • Hogyan állíthatom be a légkondicionáló beállításait? A légkondicionáló beállításaihoz használja a műszerfalra szerelt klíma szabályozó panelt. Itt állíthatja be a hőmérsékletet, a ventilátor sebességét, a levegőkeringési módot és az áramlás irányát.
  • Hogyan ellenőrizhetem a guminyomást? Keresse meg a guminyomás ellenőrző rendszer (TPMS) gombját a műszerfalban vagy az infotainment képernyőn. A kijelző megjeleníti a gumiabroncsok aktuális nyomását. Pontos méréshez javasolt egy különleges guminyomás mérő használata.
  • Hogyan állíthatom be a szék helyzetét? Az Octavia (2018) autónál alapvető kézi állítással mozgathatja az ülést előre-hátra, valamint beállíthatja az ülésmagasságot és a háttámla szögét. Keresse a karokat vagy gombokat, amelyek általában az ülés oldalán vagy az ülés elején találhatók.
  • Hogyan csatlakoztathatom okostelefonomat az autó Bluetooth rendszeréhez? Menjen az infotainment rendszer menüjébe, és válassza ki a Bluetooth lehetőséget. Engedélyezze a Bluetooth-ot a telefonján, majd keressen elérhető eszközöket. Válassza ki a Skoda Octavia Bluetooth nevét, és kövesse az utasításokat a párosítás befejezéséhez.
  • Mikor igényel karbantartást a Skoda autóm? Rendszeres karbantartás szükséges. A karbantartási útmutatóban megtalálható, hogy milyen gyakran és pontosan mit kell tenni. Nagy időszakos szerviz esetén ezt általában kétévente vagy 30 000 kilométer után kell elvégezni.
  • Hol találom meg a Skoda autóm VIN számát? Az autó VIN-számának helye márkánként és típusonként eltérő. A kódot az autó vázára fel lehet bélyegezni, vagy egy lemezre kell felszerelni. A Skoda Octavia (2018) kézikönyvében megtalálja a pontos helyét.
  • Mikor kell cserélni a Skoda autóm fékfolyadékát? A fékfolyadékot kétévente ajánlott cserélni.
  • Mi a különbség az E10 és az E5 benzin között? Az E10 benzin legfeljebb tíz százalék etanolt tartalmaz, míg az E5 benzin kevesebb mint öt százalékot. Ennek eredményeként az E10 benzin százalékos aránya alacsonyabb, mint az E5-ös benziné, így kevésbé káros a környezetre.
  • Az autórádióm nem kapcsol be, mi lehet az oka? Ha az autórádió nem kapcsol be, akkor nem kap áramot. Ellenőrizze, hogy a piros vezeték csatlakozik-e a kapcsolati tápellátáshoz, a sárga pedig az állandó tápellátáshoz.

tags: #skoda #octavia #gyorsan #vagy #kedvezmenyesen #információk