Nissin és Brembo Féktárcsa Összehasonlítás
A nagy teljesítményű motorokhoz erős fékek dukálnak. A fékek teljesítménye legalább olyan fontos, mint a forgatónyomaték vagy a lóerő.
Újabb páros tesztbe fogunk, mégpedig a sokszor méltatlanul elfelejtett alkatrészek összehasonlításával. Fogadjunk, hogy fejből tudod, hány lovas a motorod! Esetleg az is megvan, hány másodperc alatt ugrik nulláról százra? Nagyszerű, ám ennél sokkal fontosabb lehet, hogy mennyi idő - pontosabban hány méter - alatt áll meg százas tempóról!
Túramotor ide vagy oda, néha azért pályán is bizonyítania kell a gépeinknek. Ezért aztán nem is értem, miért nem szerepel öles betűkkel a katalógusokban és a műszaki adattáblákban a fékteljesítményre vonatkozó adat.
Ez a jelenség bizony nyomot hagy az utca motorosán is, hiszen sokszor futottunk már bele olyan kollégába, aki éppen az életmentő féken próbált spórolni. Most, hogy a riasztórendszert, az egyedi üléseket és persze a túraabroncsokat is alaposan kifaggattuk, újabb próbába kezdünk, ezúttal a fékekkel.
Mivel jórészt túrákon használjuk a vasakat és a motorfék nagy segítségünkre van a lendületes motorozásban, a fékek igencsak kímélve vannak.
Hogyan ismerjük fel a replika felniket?
review brembo mc rcs 17 vs 19 vs nissin m brakes on bmw m1000xr
A Fékbetétek Kiválasztása
Háromféleképpen választhatunk fékbetétet:
- A legegyszerűbb megoldás, ha bemegyünk egy márkaszervizbe, ott leemeljük a polcról a gyári csomagot, beépíttetjük, és fizetés után mindenki boldogan távozik. Igen ám, de a “gyári” ez esetben nem azt jelenti, hogy a Kawasaki kifejlesztett és legyártott egy pár betétet a géphez, hanem megvásárolt és becsomagolt egy terméket, melyet éppen jónak látott.
- Tárcsánként 14 USD, vagyis nagyjából 3300 forint lett volna a legkedvezőbb ajánlat.
- A korábbi teszteken remekül vizsgázott a Brembo SA, azaz szinterkeverékű betétje, ezért nem volt kérdéses, hogy ez lesz az egyik befutó. A másik a Lucas-TRW 789 SV jelzésű párosa lett, melyről azt állították, hogy hasonló kvalitású, mint olasz riválisa, még ha kissé olcsóbb és kevesebben is ismerik ez utóbbi típust.
Ezzel eldőlt, a gépek egyforma tárcsái és féknyergei a TRW és a Brembo betéteit fogják koptatni a következő pár ezer kilométeren.
A beszerzés könnyebb volt, mint gondoltuk, elvégre a Nagyvas motoralkatrész kereskedése éppen itt van a szomszédban, és náluk gyorsan elérhető volt mindkét termék.
Ilyen előzmények után derűsen vágunk bele az újabb összehasonlító tesztbe, hogy igazán kemény körülmények között tegyük próbára a betéteket.
Különböző fékbetétek és féktárcsák
Összegzés
A cikk célja, hogy összehasonlítsa a Nissin és Brembo féktárcsákat, segítve a motorosokat a megfelelő választásban a saját igényeikhez mérten.
A Kawasaki Z H2 előre radiálisan rögzített Brembo monoblock féknyergeket és Nissin radiális főfékhengert kapott. Igazi verseny cucc, azt vártam tőle, hogy már attól átugrom a kormányt, ha ránézek. De nem. Nagyon pontosan szabályozható az ereje, lehet vele egészen finomakat is fékezni, de ha rendesen meghúzod a kart, olyat lassulsz, hogy kiugrik a szemgolyód. Mindezt két ujjal!
Részletes összehasonlító teszt: Audi Q7 és Mercedes GLS
tags: #nissin #brembo #féktárcsa #összehasonlítás