A Moll Benzinkút és a Bécsi Út Története
A Bécsi út, mint fontos közlekedési útvonal, évszázadok óta összeköti Magyarországot és Ausztriát. Az út mentén fekvő települések, mint Dunapentele, gazdag történelmi múlttal rendelkeznek.
Magyarország közlekedési térképe
Dunapentele története a török kor után
Bécs 1683. évi sikertelen ostroma után a Török Birodalom pozíciói hamarosan meggyengültek Magyarországon. Az európai hatalmakat tömörítő Szent Szövetség támadásai nyomán néhány év alatt a török uralom összeomlott. 1686-ban Buda és Belgrád visszafoglalása a Duna menti útvonal Habsburg-kézbe kerülését is jelentette. Ekkorra a pentelei palánkvárat is elhagyta őrsége, rác lakossága is elmenekült a dél felé vonuló császári hadak elől.
Mielőtt lakói elmenekültek volna a mezővárosként - Marktflecken - emlegetett településből, egy utólag készült, a török hódoltság végért vonatkozó összeírás szerint ötven házból állt az agrártelepülés, a mai Frangepán utca délkeleti részét képező halmazos utcaszerkezetű településrész, a törzslakosságtól Agragyénak hívott terület (a török erődítményben negyven házat laktak katonák). A harcok elől elköltözött rácok zöme 1690-ben visszatért Pentelére, s a palánkon belül telepedett le. Kezdetleges körülmények között, földbe vájt házakban élt a Rácdombnak nevezett emelkedésen, a középkori templom helyén álló török dzsámi köré csoportosulva.
Az osztrák kormányzás időszakának újdonsült falva három évig adómentességet kapott, 1693-tól mind a földesúri, mind az állami szolgáltatásokat ki kellett elégíteniük az itt lakóknak. Ez azonban a fokozott igénybevétel, a szeszélyes időjárás miatt vontatottan valósult meg; a háborús idők is kihatottak a termékenységre és a termelékenységre.
Toyota Auris hibrid részletes adatok
A Habsburg Birodalomhoz került magyarországi területek pénzügyeit a bécsi kamara alá rendelt budai kamarai adminisztráció irányította tisztviselőin keresztül, akik nem csak a királyi adók beszedésével, hanem a népességnek és gazdasági erejének összeírásával, a talpra állítandó gazdaság helyreállításával is foglalkoztak.
A hódoltság korszakának végén a település jó mezőgazdasági adottságait ki tudta használni: erdejük ugyan nem volt, de - a Duna szigetén - gyümölcsössel rendelkeztek, s szőlőben, szántóföldi terményekben, állataik számára rétben és legelőben nem szűkölködtek.
Súlyosabb és a lakosságra nézve kiszámíthatatlanabb s éppen ezért kevésbé elviselhető terhet jelentett a Magyarországon 1683-tól bevezetett porció, a katonai elszállásolás megkövetelte természetbeni szolgáltatások, melyek mértékét fokozta a település földrajzi helyzete (a Duna menti főútvonalon feküdt). 1695-ben a porciót Pentelén Tolna vármegye kaparintotta meg.
A szolgáltatások (s nem csak a királyi adók) állandó mozgásban tartották a település rác lakosságát; a tiszttartókat elvándorlással fenyegették. A település török kor utáni első részletesebb összeírása 1696-ban készült el, mely a lakosok - szám szerint 56 jobbágy és az 1690-től a telepítést vezető s ezért adómentességet élvező bíró (Stanok) - nevét is tartalmazza az egyes jobbágyok vetés- és szőlőterületének nagyságán kívül.
A rác lakosok jobbára csak egyelemű névvel szerepelnek a jegyzékben, amelyek nagyrészt keresztnevek, egy-két eset ben apai vagy családnevek, illetőleg későbbi forrásokban családnévként fordulnak elő ebben az alakjukban (Ferencovich, Kovács).
A lakosok 589 pozsonyi mérő szántóval (egy pozsonyi mérő szántóföld körülbelül 600 négyszögöl, 62,5 1 vető magot fogadott be) és 202 kapás (azaz egy napszámos számára ugyanennyi napi munkával megművelhető) szőlővel rendelkeztek.
Valószínűleg az 1698. évi nagy elköltözéssel kapcsolatosak egy századforduló körüli forrás adatai, amelyben csak 39 családfőt regisztráltak. A lakosság csökkenésével párhuzamosan az általuk hasznosított területek nagysága is szűkült. Az irat készítője 23 jobbágytelket elhagyatottan talált, a penteleiek 42 fertály (azaz 10 és fél kapás) szőlőt vontak ki a művelésből.
A település földterületét csaknem ugyanabban az évben igen eltérő méretekben adták meg: 361 7/ 8 pozsonyi mérő, illetőleg 510 hold [egy magyar hold 1200 négyszögöl] szántó; 117 és 400 szekér szénát termő rét. 1701-ben már (1696-hoz képest) réttel, kaszálóval és legelővel is rendelkeztek a pentelei gazdák.
A századfordulón készült összeírásban egy malmot regisztráltak, amelyet két kerékkel szereltek fel, 1702-ben két dunai malomról szóltak. Az étrendet meghatározó és kereskedelmi bevételeket hozó termelési ág a halászat, melyet a jobbágyok szabadon űzhettek a helyi borkereskedelemmel szemben, ugyanis a falusi kocsmában csak fél esztendőig árusíthatták boraikat, de ebből átlagosan száz forint jövedelme származott a falunak.
A településen áthaladó fontos útvonalhoz kapcsolódva császári postaállomás állt Pentelén. A görögkeleti vallású rác lakosság saját pappal (kalugyerrel) rendelkezett a Rácdombon álló templomához.
C-Max benzin szivattyú relé problémák
A 17. század második felében a Nagy Lajos királytól szerzett adomány óta Paksot is birtokló Paksy család fiágon kihalt, a pentelei uradalmat (Pentelén kívül Baracs, Kisapostag és Pázmándpuszta tartoztak ide) a leányágak örökölték (a 17. század végén ezek: a Nyakas, Jármy, a Daróczy, a Becsky és a korompai Holló családok). A település birtokosa a török kor végén Paksy Anna férje, Daróczy István, akinek tényleges fennhatósága volt a falu fölött az adóösszeírásoknak a magyar földesurat érintő kimutatásai szerint.
A település lakosainak a hódoltság korában tekintélyes tehertételt jelentett a két (török és magyar) földesúrnak történő adózás. Az újratelepült Pentele lakosai 1693-tól, a szabad évek elteltével, ezzel ellentétben a Paksy-örökösöknek a hódoltság kori szolgáltatások körülbelül tízszeresét fizették: 4-5 aranyforint és egy karmazsin csizma helyett egy összegben 100 magyar forintot követelt tőlük a birtokosokat képviselő Daróczy István.
Ezen kívül a földesuraknak jövedelmezett a kétkerekű dunai malom évi egytalléros cenzusa, a mészárszékben vágásonként járó kilenc krajcár, valamint a kocsma bevétele (évente átlagosan 100 forint). A Magyar Kamara budai kirendeltsége megpróbálta a földbirtokosok visszaéléseit megakadályozni, hisz a magas állami igények kielégítése megkövetelte ezt, de eredménytelenül.
A pereskedés eredményeként azonban a Paksy-örökösök- jelentős összeg, 32 ezer forint ellenében - bő másfél év múltán visszakapták Tolna, Fejér, Komárom, Pest- Pilis-Solt, Csongrád, Szabolcs, Bihar, Békés, Pozsega és Kőrös megyékben lévő birtokaikat. A felvett kölcsön zálogaként 1703-tól Daróczy István már I.
II. Rákóczi Ferenc 1703. május 6-án nevezetes brezáni kiáltványában a Habsburg-hatalom ellen harcba szólította Magyarország nemes és nemtelen lakóit. 1703. július végén az ország északkeleti végéből induló kuruc csapatok elérték a Tiszát. Budán a kamarai adminisztráció zárlatot rendelt el a Duna vonalánál.
1692-től a pentelei rácok katonai szolgálatot is teljesítettek (a királyi rendelet ellenére nem mentesültek az állami adóterhek alól). Kapitányuk jelentős pozícióval rendelkezett a településen: a földesúri szolgáltatások nem terjedtek ki rá, szabad menetelű lakos volt, némelyik forrás a dux címmel említette.
Rákóczi már 1703. augusztus 9-i kiáltványában csatlakozásra szólította fel a szerbeket, a Duna-Tisza közén lakókat sikerült is pártjára állítani. A másik oldalról is igyekeztek kihasználni a rácok katonai erejét.
A Fejér megyei rác települések az I. A rácokat rövidesen kivették a vármegye joghatósága alól, a haditanács budai bizottságának rendelték alá. Mindez félig-meddig kimondva is a szabadságharc nemzeti (minden adófizetőt, s ezzel együtt az urakat is kiuzsorázó német és rác katonaság elleni) jellegét ismerte fel és ismeri el: az elkurucosodó érzelmű vármegyei vezetőkkel szemben kívánt védekezni.
Ennek ellenére - a többi Fejér megyei rác településhez hasonlóan - nincs tudomásunk arról, hogy a pentelei rácok a kurucok ellen szervezett martalócok egységeibe álltak volna be, illetőleg hogy a szabadságharccal szimpatizáltak volna.
1704 januárjában Székesfehérvárra bevonultak Károlyi Sándor kuruc generális csapatai; csak néhány hónapig maradtak, de ez év májusától a megye délkeleti részén ismét megjelentek a kurucok, s 1708 végéig kezükben tartották a Mezőföldet.
A kuruc háború a szolgáltatásokat viselő lakosság terheinek valamelyes enyhülését hozta - legalábbis az államhatalom felől. Az 1711-ben trónra kerülő III. Károly elődeinél (főleg I. Lipótnál) toleránsabban viseltetett a magyarok iránt.
Az 1708-1711. évi országos pestisjárvány feltehetően Pentelén is éreztette hatását, a családfők száma a szabadságharcot követően készült első (az 1715-ös országos) összeírásban kevesebb, mint 1703 előtt (34-ről 29-re csökkent). Öt évvel később viszont némi emelkedést tapasztalhattunk: 32 adózót írtak össze (pedig a ház nélküli zselléreket, a subinquilinusokat fel sem vették a lajstromba).
A Kalapos-kút és a hadifoglyok története
A Sárvárt és Sitkét összekötő Országos Kéktúra útvonaláról leágazó kék rom turistajelzésen érhetik el a természetjárók a Kalapos-kutat. A foglalásának századik évfordulóján - 2015-ben - felújított Kalapos-kutat a Sárvárt és Sitkét összekötő Országos Kéktúra útvonaláról leágazó kék rom turistajelzésen érhetik el a természetjárók.
Kalapos kút
Tény, hogy a Kalapos-kutat nélkülöző hadifoglyok építették, ahogy a közeli barakktábort is, ahol aztán négy év leforgása alatt tízezernél is többen vesztették életüket, de kegyetlenkedésről vagy kínzásról az itt történtek kapcsán még ennek ellenére sem beszélhetünk. Mi is történt itt akkor egészen pontosan?
Az 1914-ben kitört I. világháború résztvevői - a központi hatalmak és a velük szemben álló antant - kezdetben szentül hitték, hogy gyors offenzívával mindössze pár hónap alatt legyőzhetik ellenfeleiket.
A megszámlálhatatlan sebesült és halott mellett a hadifoglyok létszáma is elképesztően nagy volt. Az egykor Esztergom határában fekvő kenyérmezői táborban például 1918-ig 120 ezer foglyot regisztráltak. Képzelhetjük, hogy ennyi ember őrzése és ellátása mekkora terhet róhatott a hátországra, amelynek saját katonái is gyakran nélkülözni voltak kénytelenek. Ennek ellenére a fogolytáborokban is igyekeztek emberhez méltó állapotokat teremteni, de a legtöbbször ezek az intézkedések sem tudtak gátat szabni a kolera-, a tífusz- és a spanyolnáthajárványnak.
A Vas megyei Kissitkére már 1914. szeptember 17-én megérkeztek az első fogolyszállítmányok. Kezdetben a sitkei állomás közelében fekvő Kurczonmajor területén, ideiglenes sátortáborban helyezték el a folyamatosan érkező szerb és orosz foglyokat. Ekkor még az volt az általánosan elterjed vélekedés, hogy mire ősszel lehullanak a falevelek, vége lesz a háborúnak, ezért a katonai vezetés nem is létesített komolyabb infrastruktúrát a tábor lakói számára.
A foglyok ivóvizét és tisztálkodási lehetőségét a közeli forrás biztosította, amely fölé csakhamar „kalapot emeltek” - így lett a neve Kalapos-kút -, azaz rendesen kiépítették, hogy megvédjék vizének tisztaságát. A hideg beálltával és az egyre növekedő létszám miatt a foglyok földbe vájt kunyhókba kényszerültek, ebből kifolyólag pedig a fogva tartás körülményei is romlani kezdtek.
1916 januárjára már szörnyű állapotok uralkodtak a kissitkei szükségtáborban. A foglyokat a kolera és a tífusz tizedelte, és az ellenőrzést végző Vöröskereszt megállapította, hogy a fogvatartottak elhelyezése nem megfelelő, ezért sürgős intézkedéseket kell végrehajtani a körülmények javítására.
A katonai vezetés még ebben a hónapban felszámolta az eleinte ideiglenesnek szánt, csak néhány hónapra létrehozott kissitkei tábort, és az utolsó kétezer orosz hadifoglyot is átszállították a Sitkétől pár km-re északkeletre fekvő, 1915 májusától már fokozatosan épülő ostffyasszonyfai hadifogolytábor 1. számú barakktáborába.
Az új, lényegesen komfortosabb tábor 251 katasztrális hold kiterjedésű volt, 14 km-es kerületével rövid időn belül a Monarchia egyik legnagyobb barakkvárosává vált. A táborhoz tartozott még egy kétszer ekkora szántóterület is, ahol a foglyok maguk számára termelték meg az élelmiszert.
A kissitkei nyomorúságos állapotokat össze sem lehet hasonlítani az ostffyasszonyfai végleges tábor körülményeivel. A tábor parancsnoka Schön Árpád ezredes volt, aki - hogy elejét vegye a kissitkei állapotok kialakulásának - mindent igyekezett megtenni a kórságok megelőzésének érdekében.
Nem csupán a barakkok rendszeres fertőtlenítéséről volt szó, az őrzők a tábor tisztavíz-ellátásáról is gondoskodtak: a három kút szolgáltatta vizet motorok segítségével víztoronyban tároltak. A ma is látható 6000 négyszögöl területen kialakított fogolytemetőben egyre csak sokasodtak a faragott emlékkövek, ahol a különböző nációk katonái külön-külön parcellában lettek elhelyezve, általában katonai tiszteletadás kíséretében. Az őrséget ellátó magyar katonákat is ide temették el.
Körülbelül 8 ezer főre tehető azon foglyok száma, akiknek engedélyezték a környező településeken a kihelyezett munkavégzést. Ezek az emberek általában ételért és szállásért cserébe dolgoztak, és alapvetően elégedettek lehettek a helyzetükkel, hiszen ők sokkal nagyobb szabadságot élvezhettek táborlakó társaraikkal szemben, nem fenyegette őket a halálos járvány, és rendszerint a nyelvi nehézségek ellenére is jó viszonyt alakítottak ki a helyiekkel. Sokan a háború végén itt maradtak, letelepedtek és megházasodtak.
Az 1918-ban megkezdődött hadifogolycserék következtében a tábor lakóinak létszáma fokozatosan csökkent, majd az őszirózsás forradalom után egyre inkább bomladozni látszott a fennálló rend.
1919 tavaszán megkezdődött a tábor kiürítése, a foglyok hazaszállítása, ami elég vontatottan ment a vesztes háborút követő nehéz időkben. A Tanácsköztársaság bukása után a tábor teljesen kiürült, berendezéseit kisebb-nagyobb tételekben árulták különböző vállalkozásoknak. Egy évvel később jóformán már semmi nem maradt abból az épületegyüttesből, ahol négy év leforgása alatt 160 ezer ember megfordult.
Ki gondolná, hogy egy fogolytábor őrségére nem a fogvatartottak, hanem a lakosság jelent veszélyt? 1918 novemberében kétszáz sárvári és környékbeli lakos indult az ostffyasszonyfai hadifogolytábor kifosztására, amely ekkor már csak csekély őrséggel bírt. A katonák kénytelenek voltak használni a fegyvereiket, aminek következtében egy asszony életét vesztette, illetve többen megsebesültek. A fosztogatás felderített elkövetői közül 86 személyt tartóztattak le.
A teljesen megsemmisített táborból ma csupán a csatornarendszer egy részét és a derítőgödröket lehet felfedezni. Ezzel szemben a temető napjainkban is méltó módon őrzi a halottak emlékét.
Jelenlegi, rendezett arculatát az 1930-as évek elején kapta, ami elsősorban Gerlits Elek celldömölki járási főszolgabíró áldozatos és kitartó munkájának köszönhető. A temető látogatásához az ostffyasszonyfai önkormányzatnál kell előzetesen bejelentkezni, ahol kérésre kísérőt is biztosítanak a bejáráshoz.
A cikk a Turista Magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.
Kalandok a benzinkúton
Hallottunk már diplomás benzinkutasról és bár az egyetemet végzettek között is akad tapló ember, Andor minden valószínűség szerint nem egy túliskolázott kútkezelőzvel találkozott a minap.
Pécsen, a '48-as téren lévő Shell eddig amolyan cégen belüli "feketebárány" volt, nem akartak szélvédőt mosni, a shopban akciós vodka+bomba kombót eladni stb, kijött a kutas, megkérdezte, hogy segíthet-e, kösz nem, le volt tudva a dolog. De az eddigi legfurcsább csata várt rám ennél a kútnál, próbálok pontosan idézni. Kutas már várja, hogy nyíljon a tanksapka, én erre udvariasan közlöm vele, hogy kösz, magam töltöm.
Csorog a sima dízel a tankba, közben elindul a beszélgetés:
- kutas: Keréknyomás, szélvédőmosás, olajszint rendben?
- én: Minden rendben, köszönöm.
- kutas: Nem próbálod ki a V-Powert?
- én: Kösz, most nem, ennek (közben a kocsira mutatok) úgyis mindegy.
- kutas: de ebben sokkal jobbak az adalékok, ebben nincs kén, a másikban meg csak kén van, meg káros anyagok.
- én: Kösz, de ennek a kocsinak tényleg mindegy, hogy mit töltök bele.
- kutas: Dehogy mindegy, a V-Powertől jobban megy, és nem szennyezed vele annyira a környezetet!
- én: Kösz, de ez a kocsi nem érzi a különbséget (komment: tényleg nem érzi, már próbáltam, se nem ment jobban, se nem fogyasztott kevesebbet).
- kutas: Pedig sokkal jobban menne, ha V-Powert tankolnál! (komment: mintha azért lenne dízel autóm, mert sokkal jobban akarnék menni...)
- én: Ennek a kocsinak teljesen mindegy, akár szarral is menne (komment: ez is tapasztalat. A kocsi szükség esetén az alternatív üzemanyagokat sem veti meg, persze mindezt csak külföldön próbáltam, ahol ugye nem tilos mondjuk a napraforgóolaj használata...).
- kutas (kissé ingerülten): Akkor inkább szart kellene töltened a kocsidba, úgy nem rontanád a statisztikánkat!
- én (most már szintén kissé ingerülten): Az lehet, de ez meg nem az én problémám, hanem az Öné!
A sztoriból (és a sokéves tapasztalatból) 3 dolog látszik világosan:
- A Shellnél folyamatosan inzultálnak a kutasok.
- A Shellnél alap, hogy "helló, szia", a pénztárostól a kutasig mindenki így böffen, a "Jó napot kívánok!" teljesen ismeretlen forma számukra.
- Egy hülye paraszt vagyok, mert nem V-Powert töltök a kocsiba, hanem a "környezetszennyező, káros anyagokkal teli" sima dízelt.
Tudom, ez a benzinkutas dolog már elcsépelt téma, de talán egyszer nálunk is változnak a dolgok, talán pont az elégedetlen hangok hatására. Nyugat-Európától kezdve a Balkánig sok benzinkúton megfordultam már, ez a fajta viselkedés sehol sem divat. Talán egyszer nálunk is leszoknak róla a kutasok.