Az Új KRESZ Vizsga és a Közlekedési Szabályok Alapvető Változásai Magyarországon
Változás jön 2026-tól: megjelent az új KRESZ tervezete. Komoly módosításokra van kilátás, ami az új KRESZ szabályokat illeti. Az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden nyilvánosságra hozta a KRESZ átfogó reformját, amely 51 év után először alakítja át alapjaiban a hazai közlekedési szabályokat. Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalán jelentette be az új KRESZ érkezését, hangsúlyozva, hogy a módosítások középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
A KRESZ-változás szükségessége kétségtelen, hiszen az utóbbi évtizedekben végrehajtott kisebb módosítások miatt is nehezen átlátható, így nehezen tanulható a jelenlegi szabályrendszer, amely ráadásul időben lemaradt, tehát az új típusú közlekedési eszközök nem szerepelnek benne. A tárcavezető szerint az új szabályozás kijavítja a régi jogszabály hibáit, és kiterjed az új közlekedési eszközökre is. A módosítások célja, hogy a szabályozás korszerűbbé váljon, és egy átláthatóbb, egységesebb felépítésű jogszabály lépjen életbe.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium mintegy száz szakmai szervezet és hetven szakértő bevonásával dolgozta ki az új szabályozást, amely a tervek szerint jobban igazodik a modern közlekedési környezet kihívásaihoz, leváltva az 1975 óta hatályos, mára elavult normaszöveget. Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a szabályozást alapjaiban új megközelítés jellemzi majd. Az uniós célkitűzés, hogy a következő hat évben ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ha tartósan akarjuk fejleszteni a közlekedésbiztonságot, akkor a képzésbe kell invesztálni.
Az Elméleti KRESZ Vizsga Megújulása
A KRESZ-vizsga az első lépés, ahol megmutathatod, mennyire ismered a közlekedési szabályokat. Sikeres vizsga nélkül nem kezdheted el a vezetést. A vizsga az elméleti tananyag egészét tartalmazza: a közlekedési szabályokat, a vezetéselméletet és a műszaki ismereteket.
Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője korábban elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz. A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az elméleti képzéssel a vizsgázni szándékozó ténylegesen szert tegyen a közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, és ezzel javuljon a közlekedésbiztonság.
KRESZ vizsga helyszín változás Veszprém
Az új vizsgakérdések mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, ezen túl figyelembe veszik a technika változását is. Kikerültek az elavult, már nem létező helyzetekre és technikai megoldásokra vonatkozó kérdések, helyüket a korszerű megoldásokra vonatkozók veszik át. A sajtóanyag az utóbbira példaként a menetstabilizáló rendszert, valamint a kipufogógáz-tisztító berendezéseket említi. A kérdésbank fejlesztése autósiskolák bevonásával, külső pályázati pénzek igénybe vétele nélkül történt. A megújult kérdésanyag elérhető az edukresz.hu/vizsgakerdesek honlapon.
A Vizsga Menete és Felépítése
- A KRESZ-vizsgán 55 kérdést kapsz, és 55 perced van válaszolni rájuk.
- Maximum 75 pontot szerezhetsz, és legalább 65 pontot kell elérned a sikeres vizsgához.
- Egyes kérdések nehézségüktől függően 1 vagy 3 pontot érnek.
- Fontos megérteni a pontozási rendszert, mert így jobban tudod, mire kell koncentrálnod a felkészülés során, és mi szükséges a sikerhez.
- A KRESZ-vizsga ára 2025-ben 4600 Ft.
Átállásra nincs szükség, mivel az előírt tananyag, a vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása és a megoldásra rendelkezésre álló idő - a B kategóriánál 55 perc - nem változik. Érsek István úgy vélekedett: mivel a tananyag nem változott, aki alaposan felkészült, annak nem fognak gondot okozni az új kérdések sem.
Tippek a Sikeres Felkészüléshez
- Az első KRESZ-vizsga időpontját az autósiskolád intézi neked. Személyesen kell megjelenned, nem lehet online vizsgázni. Érdemes kb. 15 perccel előbb érkezned, hogy biztosan odaérj időben.
- A gyakorló tesztek kitöltése az egyik legjobb módja annak, hogy felmérd, milyen szinten vagy a tananyaggal. Az online KRESZ-tanfolyam gyakorló tesztjei segítenek megszokni a kérdések stílusát, és képet kapsz arról, mire számíthatsz a vizsgán.
- Készíts egy tanulási tervet, amelyben meghatározod, melyik témaköröket fogod átvenni, és mennyi időt szánsz rájuk.
- A gyakorló tesztek során figyeld meg, mely témakörökkel van a legtöbb gondod. Ezek lehetnek például a forgalmi helyzetek, közúti táblák vagy közlekedési szabályok.
- A KRESZ-vizsga egyik legfontosabb része a közlekedési táblák és a forgalmi helyzetek megértése. Győződj meg róla, hogy ismered az összes táblát és azok jelentését. Használj például flashcardokat vagy gyakorló alkalmazásokat, hogy könnyebben megtanuld a táblákat.
- A KRESZ-vizsga minden témakört lefed, így fontos, hogy ne hagyj ki semmit. Legyen szó közlekedési szabályokról, táblákról, sebességkorlátozásokról vagy forgalmi helyzetekről, mindent meg kell tanulnod.
- A vizsga előtti napon ne tanulj túl sokat, inkább pihenj, hogy friss fejjel érkezz a vizsgára.
- A vizsgán nagyon fontos, hogy nyugodt maradj, és ne hagyd, hogy a stressz eluralkodjon rajtad. Olvasd el figyelmesen a kérdéseket, és ha nem vagy biztos a válaszban, próbálj meg logikusan gondolkodni.
- Ha nem sikerül elsőre a KRESZ-vizsga, ne csüggedj. Sokan többször próbálkoznak.
A KRESZ-vizsgára való felkészülés nem egyszerű, de ha tervezel, gyakorolsz és nyugodt maradsz, akkor sikerülhet. Amint láthatjátok, nem olyan bonyolult egy KRESZ teszt, csak kis odafigyelést és sok gyakorlást ígényel. Használd a tippeket, és ne feledd, hogy a legfontosabb az alapos felkészülés és a nyugodtság.
21 Út a sikeres forgalmi vizsgához
Az Új KRESZ Legfontosabb Változásai 2026-tól
Cikkünkben közérthetően foglaljuk össze az új KRESZ legfontosabb változásait. Az új szabályozásban a KRESZ nemcsak átalakult, hanem egyszerűbbé és közérthetőbbé is vált. Horváth László gépjármű-szakoktató szerint elsősorban az a kérdés, hogy utánaolvasnak-e, akarnak-e tudomást venni az emberek az új KRESZ szabályokról. Hozzátette, minden szabályváltozás akkor ér valamit, ha azt be is tartják a közlekedők.
Új és Pontosított Fogalmak
Számos, a mindennapi közlekedésben régóta használt kifejezés hivatalosan is bekerült a jogszabályba, miközben több korábbi megnevezést megszüntettek vagy pontosabb fogalmakkal váltottak fel. A cél egyértelmű: kevesebb félreértés, világosabb szabályok.
Chiptuning a Mercedes E 270 CDI-hez
- Megállás és parkolás: A parkolás szó korábban nem szerepelt a KRESZ-ben, annak ellenére, hogy a köznyelvben régóta elterjedt. 2026-tól ez világossá válik: Megállásról beszélünk akkor, ha a járművel megállunk, de azt nem hagyjuk el. Parkolásról pedig akkor, ha a járművet magára hagyjuk, még akkor is, ha ez csak rövid időre történik.
- Zebra és jelzőlámpa: Ezek a kifejezések eddig csak a közbeszédben voltak használatosak, a KRESZ hivatalos szövege azonban kerülte ezeket. Az új szabályozásban ezek a hétköznapi megnevezések is megjelennek, jogilag pontos definícióval. A zebra így hivatalosan is a gyalogos-átkelőhely megnevezése lesz, míg a jelzőlámpa a közúti forgalmat irányító fényjelző készüléket jelöli majd.
- Robogó és traktor: Hasonló változás történt a robogó és a traktor elnevezéseknél is. Az új szabályokban ezek a köznyelvi fogalmak is megjelennek, pontosítva, hogy mely járműkategóriákat takarják, és milyen szabályok vonatkoznak rájuk.
- Mellette elhaladás: Az előzés mellett új fogalomként jelenik meg a mellette elhaladás. Ez azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor egy jármű a középső vagy külső sávban halad el egy belső sávban lassabban közlekedő jármű mellett. A német szabályokból merítettek a magyar KRESZ készítői azzal, hogy megszüntetnék a párhuzamos közlekedés fogalmát és ehelyett bevezetik a mellette elhaladás fogalmát többsávos úton, az előzés pedig a felezővonal átlépésével járó manőver lenne. A mellette elhaladás egyébként fokozott óvatossággal jobbról is történhet. A fogalom bevezetése segít tisztázni azokat a forgalmi helyzeteket, amelyek eddig vitásak voltak, különösen többsávos utakon, városi környezetben.
- Cipzár módszer: A cipzár módszer alkalmazását eddig is sok közlekedő alkalmazta, és több helyen tanították is, a KRESZ azonban nem nevezte meg konkrétan. Az új szabályozás ezt hivatalosan is rögzíti. Írásba kerülhet az úgynevezett cipzárelv, vagyis, hogy amikor két forgalmi sáv közül az egyik megszűnik, akkor az egyenesen továbbhaladó sávban közlekedőknek bizonyos esetekben be kell engedniük a megszűnő sávról érkezőket. A cipzárelv szerint sávmegszűnés esetén az egyenesen haladó járműveknek be kell engedniük a megszűnő sávról érkezőket, váltakozó sorrendben. Különösen hangsúlyos ez akkor, ha tábla is figyelmeztet a sáv megszűnésére. A cél a folyamatosabb, konfliktusmentesebb haladás.
- Vegyes használatú sávrész: Az új KRESZ egyik újdonsága a vegyes használatú sávrész bevezetése. Ez az úttest jobb szélétől számított egy méter széles terület, amelyet külön elnevezéssel és önálló szabályokkal látnának el. A cél nem az, hogy teljesen új közlekedési rendet hozzanak létre, hanem hogy egyértelművé tegyék azt, ami eddig is a gyakorlatban működött. Ezen a sávrészen elsősorban a kerékpárosok, gyalogosok és más, jellemzően egy nyomon haladó közlekedők haladhatnának, míg az autók a forgalmi sáv közepén közlekednének. Ez világosabban elkülönítené a különböző közlekedők mozgásterét, és csökkentené az ebből adódó bizonytalanságokat. A változás egyik fontos hatása, hogy a gépjárművezetőknek nem kellene folyamatosan jobbra húzódniuk, ami kiszámíthatóbb haladást és kevesebb félreértést eredményezhet a mindennapi forgalomban.
A KRESZ korábbi változata sok esetben nem adott egyértelmű, pontos fogalmi meghatározásokat. Az új KRESZ-ben ezeket a hiányosságokat pótolták: több száz új vagy pontosított fogalom került be a szabályozásba. Ennek köszönhetően a korábban vitás vagy félreérthető helyzetek nagy része egyértelművé válik, ami nemcsak a közlekedőknek, hanem az oktatásnak és a hatósági gyakorlatnak is jelentős könnyebbséget jelent.
A Gyalogosokra Vonatkozó Szabályok
- Gyalogosok elsőbbsége a kereszteződésekben: Az új KRESZ alapján egyes helyeken zebra hiányában is elsőbbséget élveznek majd a gyalogosok. Egyenrangú útkereszteződésben a gyalogos elsőbbséget élvez majd. A járművezetőnek lassítania kell vagy meg kell állnia, és segítenie kell az áthaladást. A gyalogosoknak a jelzőtáblával szabályozott útkereszteződésekben is, a főútvonal és a védett útvonal úttestjének keresztezése kivételével, elsőbbsége lesz, ha az úttesten közlekedő járművet nem akadályozza.
- Nem telefonozhatnak a gyalogosok: Az új KRESZ a gyalogosokra vonatkozó szabályokat is pontosítja: az úttesten, valamint a vasúti átjáróban tilos lesz mobiltelefont használni. A szabály célja a figyelemelterelés csökkentése, mivel ezek a közlekedési helyzetek kiemelten veszélyesek. A módosítás egyértelművé teszi, hogy átkelés közben a gyalogosnak a forgalomra és a környezetére kell koncentrálnia, nem pedig a telefonjára, ezzel is növelve a közlekedés biztonságát. Új, hangsúlyos biztonsági elemként jelenik meg a gyalogosokra vonatkozó figyelemelvonási tilalom: például gyalogátkelőhelyen vagy vasúti átjárón történő áthaladás közben tilos lesz mobileszközök használata.
- Kiterjesztett gyalogos fogalom: Egyértelmű lesz ezentúl az is, hogy ki számít gyalogosnak. Gyalogosnak számít majd a gördeszkás, a görkorcsolyás, a lábbal hajtós rolleres, a talicskát toló személy, a kisállatot, hobbiállatot pórázon vezető személy és a 10 km/óránál nem gyorsabb motoros kerekesszékkel közlekedő is.
- Áthaladási szándék jelzése: Ezen túl a gyalogosoknak áthaladási szándékát a zebra felé irányuló mozgásával vagy kézjelzéssel kell jeleznie, keresve a szemkontaktust az úttesten - hozzá legközelebbi forgalmi sávban - közlekedő jármű vezetőjével.
- Pontosított elsőbbség kanyarodó autóval szemben: Pontos meghatározást kap, hogy a kanyarodó járműnek mekkora útszakaszon kell elsőbbséget adnia annak a gyalogosnak, aki gyalogátkelőhely nélküli úton kíván átkelni. A tervek szerint ez a szakasz olyan hosszú lesz, amilyen szélességű járdáról a gyalogos lelép az úttestre, így megszűnnek a korábbi értelmezési viták. A módosítás célja, hogy mind a járművezetők, mind a gyalogosok számára világos, egyértelmű és kiszámítható helyzetet teremtsen.
Utascserére és Várakozásra Vonatkozó Előírások
Bevezetik az utascserét. A módosítás egyértelművé teszi, hogy utasok ki- és beszállítása céljából legfeljebb egy percre meg lehet állni olyan helyeken is, ahol eddig ez sokszor bizonytalan volt. Így például autóbuszöbölben, kerékpársávon vagy nyitott kerékpársávon, illetve taxiállomáson is megengedett a rövid idejű megállás, feltéve, hogy ezzel nem zavarjuk vagy akadályozzuk az ott közlekedőket, illetve az adott terület rendeltetésszerű használatát. Az új szabály célja, hogy jogilag is rendezze az eddig gyakori, de sokszor vitatott forgalmi helyzeteket, miközben továbbra is a forgalom zavartalanságát helyezi előtérbe.
Elektromos Rollerek Szabályozása
Magyarországon már több tízezer elektromos roller vesz részt a közlekedésben, ezért az új, átdolgozott KRESZ is részletes szabályozást vezet be. A tervezet különbséget tesz a kis- és nagy teljesítményű rollerek között, amelyekre eltérő előírások vonatkoznak.
- A legfeljebb 25 km/órás végsebességű rollereket csak 12 év felett lehet majd használni, az első két évben bukósisak viselése lesz kötelező, járdán legfeljebb 10 km/órával, máshol maximum 20 km/órával - vagy a helyi korlátozás szerint - lehet haladni.
- Az ennél erősebb rollerek már a segédmotorokra vonatkozó szabályok alá esnek: kötelező felelősségbiztosítással, legalább 14 éves alsó korhatárral és akár 45 km/órás megengedett legnagyobb sebességgel.
- Az új szabály szerint egyik kategóriában sem lehet utast szállítani, és a több sorban történő közlekedés is csak meghatározott helyeken, például lakó- vagy pihenőövezetben lesz megengedett.
Közlekedésbiztonsági Intézkedések
- Suli- és oviövezetek bevezetése: Kiemelt figyelmet fordít az új szabály a gyermekek védelmére is: az óvodák és iskolák környezetében úgynevezett suli- és oviövezeteket hoznak létre. Ezekben az övezetekben a közlekedés szabályai szigorúbbak lennének, elsősorban a járművek sebességének csökkentésével és a fokozott óvatosság előírásával. A cél az, hogy a reggeli és délutáni időszakban, amikor sok gyermek tartózkodik az úttesten vagy annak közelében, biztonságosabbá váljon a közlekedés mind a gyalogosok, mind a járművezetők számára.
- Kötelező világítás lakott területen is: A láthatóság növelése érdekében lakott területen belül is előírják a tompított fényszóró kötelező használatát azon járművek esetében, amelyek nem rendelkeznek nappali menetfénnyel. Így minden körülmény között jobban észlelhetők lesznek az autók. Ez a látni és látszani elv jegyében történt módosítás.
- Három év alatti gyermekek utazása autóbuszon: Az új szabályok szerint a lakott területen kívül közlekedő autóbuszon a harmadik életévüket be nem töltött gyermekekkel a kísérőnek kötelezően ülve kellene utaznia. A cél ezzel az, hogy a hirtelen fékezések vagy manőverek során csökkenjen a balesetveszély, és a legkisebb utasok nagyobb biztonságban legyenek a helyközi közlekedésben.
- Motoros védőfelszerelések: A javaslat alapján a védőfelszerelések viselésére vonatkozó előírások szigorodnak a motorosokkal szemben: zárt ruházatot, zárt lábbelit és motoros kesztyűt kell viselniük lakott területen kívül. A motoros bukósisak használatára vonatkozó szabályok ugyanakkor nem változnának, azok továbbra is a jelenlegi formában maradnának érvényben.
- Új elvárások a „T” jelzéssel közlekedő járművek körül: Az új szabályozás a tanulóvezetők védelmét is erősíti: a „T” betűvel megjelölt járművek közelében az új KRESZ szerint kötelező lesz a fokozott óvatosság és a maximális türelem, vagyis a vezetőknek alkalmazkodniuk kell a tanuló esetleges bizonytalanságaihoz, lassabb reakcióihoz.
Sebességhatárok és Járműspecifikus Változások
Mivel a forgalom nagy részét továbbra is az autók teszik ki, sok lesz az autósokra vonatkozó szabályváltozás is. Egyebek mellett egységesíthetik a sebességhatárokról szóló rendelkezéseket.
- Autóúton a mostani 110 km/óra helyett 120 km/órás sebességhatárt is megengedhetné az út kezelője, autópályák egyes szakaszain 140 km/órás gyors szakaszokat is kijelölhetnek.
- Ezt a szabályt azzal egészítenék ki, hogy autóútra és autópályára csak olyan járművel, illetve járműszerelvénnyel lehetne felhajtani, amely legalább 70 km/órás tempóra képes, ami 10 km/órával több mint az eddigi alsó határ.
- A traktorok megengedett sebességét lakott területen kívül 60 km/órára emelnék.
- A villamosok pedig zárt pályán 70 km/óra sebességgel is haladhatnak majd.
Kerékpárosokra Vonatkozó Új Szabályok
Az új KRESZ kedvez a kerékpárosoknak, és sok új szabályozás lép életbe a kerékpárosok közlekedésével kapcsolatban is.
- Egyértelmű előzési oldaltávolság: A tervezet pontosan meghatározná, mekkora oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosok előzésekor. Lakott területen és 50 km/óra sebességig legalább 1 méter, ennél nagyobb sebességű elhaladás esetén pedig minimum 1,5 méter lenne az előírt távolság. Ez a szabály jelentősen csökkentheti a veszélyes, „leszorítós” előzéseket, és jogilag is egyértelművé teszi, mikor szabálytalan az autós magatartása. Amikor az előírt minimális oldaltávolság nem betartható, akkor az előzést vagy kikerülést végrehajtó jármű legfeljebb 15 km/óra sebességkülönbséggel mehetne el a lassabb mellett.
- Előresorolás: Az új szabályok szerint a kerékpárosok álló vagy lassan haladó járművek mellett jobbról előrehaladhatnak, így nem kell a feltorlódott kocsisor végén vesztegelniük. A módosítás nemcsak a kerékpárosokra vonatkozik: a segédmotorosok a járműsorok között vagy jobbról, míg a motorkerékpárosok balról vagy a sorok között haladhatnak előre. Az előresorolás célja kizárólag az, hogy a kétkerekűek elérjék a kereszteződést vagy a megállás vonalát, és ezt legfeljebb 25 km/órás sebességgel tehetik meg. Fontos korlátozás, hogy az előresorolt járművek a kereszteződésbe csak megállás után hajthatnak be, vagyis nem kapnak automatikus elsőbbséget. Ha a járműsor már mozgásban van, a kétkerekűek nem haladhatnak gyorsabban a forgalomnál, és nem akadályozhatják az irányjelzőt használó járművek kanyarodását sem.
- Járdahasználat alacsony sebességgel: Az új szabályozás értelmében a kerékpárosok legfeljebb 10 km/órás sebességgel kivételesen a járdán is közlekedhetnének, amennyiben ez nem zavarja a gyalogosokat. Erre azonban csak akkor lenne lehetőség, ha az adott útszakaszon nincs kijelölt kerékpárút vagy kerékpársáv, illetve ha az megléte ellenére rossz állapotú, és azt a helyi útkezelő vagy önkormányzat külön nem tiltja.
- Kerékpárral a zebrán: A tervezet lehetővé tenné, hogy a kerékpárosok a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken áttekerjenek, a gyalogosok tempójához igazodva, legfeljebb 10 km/óra sebességgel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az átkelés során nem illeti meg őket elsőbbség az autókkal szemben - a járművezetőknek továbbra sem kötelességük elsőbbséget adni a zebrán áttekerő kerékpárosnak.
- „Kerékpáros utca” fogalma: Az új KRESZ bevezetné a kerékpáros utca jogi fogalmát. Ezeken az útszakaszokon a kerékpáros forgalom elsődleges szerepet kapna, az autós közlekedés pedig csak korlátozott formában lenne jelen. A cél olyan városi környezet kialakítása, ahol a bringázás biztonságosabb, kiszámíthatóbb és természetesebb közlekedési forma.
- Alkoholfogyasztás szabályozása: A tervezet szerint a kerékpárosokra vonatkozóan konkrét határértékekhez kötnék a jelenleg is megengedett alkoholfogyasztást. Amennyiben a véralkoholszint nem haladja meg a 0,8 g/l-t, vagy a légalkohol érték a 0,4 mg/l-t, a rendőr nem szabna ki büntetést - feltéve, hogy a kerékpáros közlekedésre alkalmas állapotban van, vagyis nem mutatja ittasság, bódultság vagy bizonytalan közlekedés jeleit.
- Kötelező bukósisak 14 éves kor alatt: Az új KRESZ-tervezet egyik legfontosabb biztonsági újítása, hogy 14 éves kor alatt kötelezővé tenné a kerékpáros bukósisak viselését. A szabály célja egyértelműen a gyermekek védelme, hiszen a fejsérülések a legsúlyosabb következményekkel járó balesetek közé tartoznak.
- Utasszállítás életkorhoz kötve: A tervezet pontosítja a kerékpáros utasszállítás szabályait is. Eszerint 16 éves kor alatt nem lehet utast szállítani, míg az idősebb bringások legfeljebb két, 10 évnél fiatalabb gyermeket vihetnének, kizárólag erre alkalmas ülésen. A cél itt is a biztonság növelése, különösen a gyermekek védelme.
- Csoportos kerékpározás az úttesten: Újdonság, hogy 4-12 fős kerékpáros csoportok az úttesten már egymás mellett is haladhatnak, egyfajta kerékpáros bolyként. Ez a szabály jobban tükrözné a valós közlekedési helyzeteket, például túrák vagy sportcsoportok esetén, és egyértelmű jogi keretet adna egy ma sokszor vitatott közlekedési formának.
Kötelező Frissítő KRESZ Vizsga?
Felmerült az is, hogy ezen a ponton, ennyi lehetséges változással vajon van-e esély arra, hogy aki jogosítvánnyal rendelkezik, annak kötelező lesz-e egy úgynevezett „frissítő” KRESZ vizsga. Horváth László gépjármű-szakoktató szerint lehet, hogy jó lenne. Aki mondjuk 1976-ban (mióta létezik a KRESZ), vagy 20-30 éve vizsgázott, nem biztos, hogy fejben tartja az új változásokat, vagy egyáltalán veszi a fáradtságot, és rákeres. Pedig a közös az érdek: minél kevesebb balesettel ússzuk meg közlekedést!
Modern Oktatási Lehetőségek: Szimulátor és Családtagi Vezetés
Akik az új szabályok hatályba lépését követően tanulják majd az autóvezetést, azok örülhetnek, ha valóban bevezetik a szimulátoros oktatást, a gyakorlati oktatás hagyományos módszerének kiegészítésére. Az elképzelés szerint a kötelező 29 gyakorlati órából legfeljebb hatot válthatnak ki a tanulóvezetők ezen a módon, a kötelező óraszám fölött viszont korlátlanul igénybe vehetnék.
Szintén az autóvezetéshez szükséges jogosítvány megszerzése mellett szól, hogy továbbra is napirenden van a javaslat, amely lehetővé tenné a legfeljebb 125 köbcentis motorkerékpárok és robogók vezetését ezzel az engedéllyel, illetve várható az is, hogy az eddigi 40-ről 45 km/órára emelik a segédmotorok legnagyobb megengedett sebességét.
A szimulátoros autóvezetés-tanulásnál is fontosabb felvetés a családtagi vezetés lehetőségének megteremtése. A tervezet szerint hozzátartozói támogatással autópályán és autóúton nem lehetne gyakorolni, és erre a tanulóautósok esetében eleve csak a 29 kötelező gyakorlati óra után lenne lehetőség, esetleg 20 óra után, ha ez utóbbi változatot fogadják el végül. Van persze megkötés és némi kockázat is, hiszen csak olyan hozzátartozó segíthetne a kezdőknek, akinek legalább 10 éves a jogosítványa és nem követett el közlekedési bűncselekményt. A tanuláshoz használt családi autót átmenetileg külön meg kell jelölni, de nem kell második pedálsort beépíteni, illetve oktatóautóként levizsgáztatni, és a gyakorlást segítő bátor családtag viselheti a felelősséget a kezdő hibáiért, szabálysértéseiért.