Mercedes-Benz ML 250 BlueTEC: Luxus SUV Négyhengeres Szívvel

A Mercedes-Benz ML harmadik nemzedéke formai szempontból nem változott radikális mértékben, legalábbis kívülről nem. A harmadik generációs modell megtartotta az 1998-ban bemutatott első generációs ML stílusjegyeit, de modern is lett. Szemből akár a régi, 2005-ös modell is lehetne az új. A jellegzetes C-oszlop és a mackós karakterű orr-rész miatt jellegében nem, csupán részleteiben vannak különbségek, egyedül a vízszintes hátsó lámpára lehet azt mondani, hogy ez totálisan különbözik az eddigitől. Hátulról modernebb, de puhányabb, kövérebb az új modell. A tengelytáv nem változott, de a nyomtávon szélesítettek a német mérnökök. Innen fura a hátsó traktus kialakítása, pedig önmagában nem sikerült rosszul a far. Nem véletlen, hogy az ML-hez hasonló drabális SUV-k sok jóérzésű autósnál kiverik a biztosítékot: a külföldi rendszámok, a volán mögött feszítő kétes külsejű „vállalkozók” és a mozgássérülteknek fenntartott helyen való parkolások nem tettek jót a szegmens megítélésének - erről pedig nyilvánvalóan nem a gyártók tehetnek.

Sőt, a Mercedes az új ML-lel sokat tett azért, hogy ökológiai lábnyomával ne keltsen rossz érzést egy ilyen autó, ugyanis a kategóriában elsőként négyhengeres dízelmotor is rendelhető hozzá. A Mercedes-Benz fejlesztőcsapata nem akart hétszemélyes modellt készíteni az új ML-ből, így nem kell kompromisszumot kötni. Az ML-nek elég, ha hatalmas, drabális, és jó nagy csillag van az orrán. És vajon gondolná-e bárki, hogy ez az irdatlan bálna még áramvonalas is? A 0,32-es alaktényező felel az étvágy kordában tartásáért.

Hatalmas és Prémium Belső Tér

Az ML utastere nem annyira egy autó kabinja, mint inkább valamiféle bőrrel és puha műanyaggal burkolt hangár. A pazar helykínálat és a nívós kárpitanyagok mellett sem tűnt luxuskörnyezetnek az ML belseje. Hatalmas, irdatlan, gigászi és mindenekelőtt széles: két százkilós felnőtt úgy elterpeszkedhet elöl is, hátul is, hogy mindketten mindkét oldalon könyökölnek, és sehol nem érnek egymáshoz. A fejtérrel, lábtérrel kapcsolatban is erős eufémizmus, hogy elegendő, a 690 literes csomagtér is óriási. A változatlan tengelytávolság és a két centivel nagyobb hosszúság miatt nem érződik tágasabbnak az autó, de erre eddig se volt panasz. Mindegy, hogy előre vagy hátra ülünk, hatalmas láb- és fejtér fogad, sőt az ML azon kevés modellek egyike, amelyben hátul kényelmesen elfér három fő. A csomagtere is óriási (690 liter). A beltér azonban sokkal inkább újszerűnek hat, mint a belső, gyakorlatilag semmit sem tartottak meg az elődből: modern rajzolatú óráknak és fiatalosabb berendezésnek örülhetünk, de az is jó hír, hogy végre „rendes” bajuszkapcsolónk van, így nem nyúlunk bele a tempomat karjába minden irányjelzésnél, illetve egy-két apró részlettől eltekintve a felhasznált anyagok is igényesebbnek tűnnek. A belső is jelentősen változott, a műszerfalat áttervezték a mérnökök, ergonomikusabbak a kezelőszervek, kevesebb a gomb és magasabbra került a központi kijelző, amelyen a megújult Command rendszer látható. A BMW i-Drive kezelőjéhez hasonló forgókapcsoló került a könyöklő elejére. A kényelmi funkciók gombjait egy krómozott sorra költöztették a műszerfal közepére. Innen vezérelhető a bőrülés hűtése és fűtése, az ECO mód, vagy a parkradar kapcsolója. A négyküllős kormányt is felfrissítették, továbbra is a jobboldali bajuszkapcsoló vezérli az automataváltót, a baloldali kezelése pedig megszokást igényel. A legkisebb motorral szerelt tesztautóhoz az alap bőrülések járnak, amelyek kényelmesek és megfelelő méretűek akár 195 centiméterig is. A már említett hűtés - szellőztetés miatt a bőrbevonat perforált. A lábbal rögzíthető féknek vége, már elektromotor fogja be a hátsó kerekeket, amely magától old, ha lelépünk a fékről. A hátsó helykínálatra sem lehet panasz, a változatlan tengelytáv miatt a hátsó lábtér sem lett nagyobb, de erre nincs is szükség, így is pazar a helykínálat. Rettentő széles autóban rettentő széles műszerfal, tipikus Merci-holmikkal. Fekete bőrrel, fekete kárpittal, alubetétekkel meglehetősen érdektelen az ML belseje. A teljes formai megújulás az utasteret sem kerülte el, s a karosszéria méretnövekedése itt egy az egyben visszaköszön, a vállméret elöl 34, hátul 25 mm-rel lett nagyobb. A műszerfal négyféle fával vagy alumínium-betéttel tehető egyedivé, a beltér hangulata négy színvilágból választható ki, de bőrkárpit 6 különböző árnyalatban is kérhető. A korábbinál is fényűzőbb ellátmánnyal, már itthon is rendelhető új ML. A bőrülés 647 000 forint. Fűthető-szellőztethető persze, ezt muszáj, hiszen ezt már az én 2004-es céges Mondeóm is tudta (319 000). A legérdekesebb extra a 274 ezer forintos, elektromosan leengedhető vonóhorog volt: ez aztán tényleg egy olyan, elegáns, drága és tulajdonképpen felesleges extra, ami nagyon jól áll egy Mercinek!

Innovatív Extrák és Felszereltségi Lehetőségek

Tudják, mikre képes az új ML Merci, ha amúgy istenigazából végigpipálja a megrendelő az extralistát? Például a sofőr láthat vele a sötétben, az éjjellátó, gyalogosjelző rendszerrel. Az ML aktívan tartja a sávot, magától visszakormányoz, ha figyelmetlenségből ráfutnánk a csíkra. Az intelligens fényszórók maguktól kapcsolják a refit fel és le, nem vakítva a szembejövőt. Tolatókamera képén követhetnénk nyomon, ahogy magától beparkol a kocsi. A légrugó az adaptív gátlókkal pazar kényelmet és stabil kanyartartást biztosít. A Harman-Kardon audiorendszer csodásan szól, és persze tévézni is lehet vele. A felni akár 21 collos is lehet! A határ persze a csillagos ég, hiszen az új ML-be akár éjjellátót, táblafelismerőt, aktív sávtartót és még számos, nem éppen filléres extrát rendelhetünk. A teszthét alatt csak a szokásos Mercedes-hadonászást, a tempomat és az index karjának gyakori összekeverését tudtam rámondani a diktafonra hibának. Minden más megszokható, átlátható és remekül működik. Már ami van. A magyar rendszámos importőri ML specifikációjának összeállításakor a fő szempont alighanem az volt, hogy a kocsi majd könnyen eladható legyen, ha az újságírók kiélték rajta magukat. Ezért van hozzá 93 literes extra tank a záhonyi gázolajcsempészek kedvéért (30 ezer forint).

Mercedes ML 250 CDI

A Motor: Két Turbós Négyhengeres Dízel

A legmegdöbbentőbb mégsem az volt, hogy milyen - relatíve - pórias a felszereltség. Hanem hogy egy ekkora batárba egy mindössze 2,2 literes, négyhengeres dízelmotort szerelt a gyártó. De vajon egy ekkora és ilyen kaliberű autóba nem kényszermegoldás a 250 BlueTEC motor? Az egészben az a jó, hogy a két turbófeltöltő miatt nem gyengélkedik az alapjárat közelében a motor, s finom gázkezeléssel elképesztően alacsony fordulaton is feljebb léptethetjük a váltót. Első alkalommal került négyhengeres dízelmotor az autóba, ami nem meglepetés, főleg azok után, hogy az S osztály is vásárolható ezzel a motorral. A 250 Bluetecben egy 2143 köbcentis négyhengeres dízelmotor dolgozik, amely 204 lóerőt teljesít 4200-as fordulaton. 500 Nm-t produkál a kis dízel, mindez ráadásul már 1600-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. A dupla feltöltő a megoldás a turbólyukra. A 204 lóerős, dupla turbós egység dinamikájával egyébként semmi probléma nincs, bár padlógázra közel sem húz olyan acélosan, mint a V6-os verziók. Tíz másodperc alatti gyorsulás, 200 feletti végsebesség, alig 4000 feletti maximális fordulatszám - ettől még V6 is lehetne elöl. Ha nagyon sietünk, 9,0 másodperc alatt sprintel 100 km/órára, végsebessége pedig 210 km/óra. Az új motorhoz a 7G-TRONIC PLUS sebességváltót kapcsolták a mérnökök, amelyen keresztül mind a négy kereket állandóan hajtja a takarékos dízelmotor. A hétsebességes bolygóműves automataváltó tökéletes pár a dízelmotorhoz, ami a menetteljesítményekben is visszaköszön. Az üresen 21 mázsás tesztautót 9 másodperc alatt repíti 100-as tempóra az egység, a végsebesség pedig 210 km/h. Ezek az értékek több mint elegendőek a magyar körülmények között. Terhelve sem csökken az autó agilitása, ráadásul akár 900 kilogrammal is megpakolhatjuk az ML-t, ami nem szokványos ebben a kategóriában. A csepp kis motorhoz hétfokozatú váltó tartozik, ami remekül gazdálkodik a 150 kilowattal és a lenyűgöző 500 Nm-rel. Utóbbi nem a leggyorsabb szerkezet, de a váltások finomságát illetően nehezen akad ellenfele. Csak hát a négyhengeres hangja nem illik igazán a dögös SUV karakteréhez, pontosabban meg kell szokni, mert mást várunk. Olyan, mint amikor egy kigyúrt izompacsirta megszólal és kiderül, hogy vékonyka hangja van.

Mercedes 200D differenciálmű hibaelhárítás

BlueTEC Technológia és Környezetvédelem

És most elérkeztünk az ML 250 CDI Bluetec tesztautó legizgalmasabb pontjához: egy kis kék kupakhoz, ami a gázolaj-töltő nyílás mellett található. Kamionosok már évek óta jól ismerhetik az AdBlue felirat jelentését, de személyautóban még nemigen láttunk ilyesmit. Az AdBlue tulajdonképpen 1/3 arányú vizes karbamidoldat (ez az a nitrogénvegyület, ami az emberi vizeletben is nagy arányban megtalálható). Az AdBlue -11 fokon megfagy, viszont 250 fok alatt még nem képes eliminálni a nitrogén-oxidokat, ezért bonyolult klímarendszert is be kell építeni mind a tartály, mind az SCR-katalizátor felügyeletére. Még egy apró probléma, hogy az AdBlue erősen korrozív, tehát célszerű ügyelni, hogy ne kerüljön rossz helyre a rozsdásodásra hagyományosan hajlamos autókban. A Mercedes ugyan általában nem szeret felesleges kényelmetlenséget okozni vásárlóinak, de úgy néz ki, az Euro VI-ot másképp, mint AdBlue-val, nem tudja teljesíteni a csillagos dízelmotor.

Fogyasztás és Hatótáv

Katalógus szerint 6,2 litert kellett volna tankolnunk százon, de ilyesmire nem is számítottunk, az EU-standard szerinti mérésnek semmi köze a valósághoz, legfeljebb az egyes modellek összehasonlítására jó. Az ML 250 CDI Bluetec vegyes üzemben nem sokkal fogyasztott nyolc liter felett nálunk, ez a 93 literes túratankkal 1100 kilométer feletti hatótáv. Ehhez jön még egy-egy liter 130-150 forintos AdBlue húsz-huszonöt literenként, ami 130-150 forint / liter, vagyis nem emeli érzékelhetően az autózás költségeit. Maximum egy kis kényelmetlenséget jelent, hogy időnként duplán kell tankolni. Egy tanksapka helyett kettő? Extra trutyi fecskendezése a füstgázba? Külön hűtő-fűtőrendszer a kipufogórendszerbe? Hagyni kéne már a fenébe ezt a belsőégésű kínlódást, nem? A magunk részéről alig várjuk az első elektromos ML-generációt! A gyári brosúrában 6,0 literes fogyasztási érték szerepel, amivel egy csapásra a szegmens éhezőművésze lett az ML 250-es. A négyhengeres dízelmotor mellett a start-stop rendszer, az okos, hétfokozatú automata váltó és a súrlódáscsökkentett csapágyazások felelnek az étvágy kordában tartásáért, de nagy csodák így sincsenek: az összkerékhajtás és az üresen is 2,1 tonnás tömeg miatt a fogyasztás 9-10 liter között alakul, annak megfelelően, hogy városban vagy lakott területen kívül használjuk az autót, de a hatótáv így is jó, hiszen 30 000 forintért 70 literes helyett 93 literes is lehet az üzemanyagtartály. Országúton 6 liter alatt simán eljár a 21 mázsás SUV, autópályán 7 literrel számoljunk, városban pedig a remek start-stop rendszernek köszönhetően 8 literrel is teljesíthető a kívánt etap. Hatótávból az ML 250 a legjobb, ám aki menetdinamikából szeretné a legjobbat, az a V6-os, 3,0 literes, 258 lóerős (620 Nm nyomatékú), 100 km /órára mindössze 7,4 másodperc alatt gyorsuló, 224 km/óra végsebességű 3,0 literes ML 350 BlueTEC (dízel) és a 100 km/órás tempóra 7,6 s alatt ugró, de akár 235 km/órára is képes ML 350 BlueEfficiency (benzines) között kénytelen hezitálni. A kereken 6,0 literes vegyes fogyasztási értékkel az ML 250 BlueTEC hatótávja alapáras, 70 literes üzemanyagtartályával 1170 km, opcióként növelt kapacitású, 93 literes tank is kérhető, azzal akár 1500 kilométerenként is elegendő lehet tankolni.

Futómű és Vezethetőség

Ugyan a legmájerebb ML-vevők úgyis légrugóval rendelik majd luxusterepjárójukat, a sima acélrugós változatok tulajainak is lesz majd mivel dicsekedniük a kocsmában a haveroknak, ha a futóművekre terelődik a szó. Így aztán amilyen nehéznek, keménynek, dübörgősnek tűnik nagyobb tempónál egy-egy durvább úthibán az aszfalton felkeményedő gátlókkal az autó, olyan lágyan, puhán veszi a durva földutakat, amikor terepezésre kerül a sor. Az alapmodellnek tekinthető tesztautóban hagyományos spirálrugók dolgoztak, mégis olyan érzés volt, mintha légrugók teljesítenének szolgálatot, olyan finom a csillapítás. Persze a nagy önsúly és a magas felépítés miatt nem egy kanyarvadász az autó, és a viszonylag bizonytalan kanyarvételhez az is hozzátartozik, hogy a kormányzás 50-60 km/h alatt teljesen érzéketlen. Elöl dupla keresztlengőkaros a felfüggesztés, hátul pedig többlengőkaros kialakítást kapott a futómű, maximálisan, talán túlságosan is a kényelemre hangolták. Ehhez képest igencsak meglepő, hogy az alapáron járó acélrugós futómű (a légrugós opció) kicsit feszes, de csak annyira, hogy az ne menjen a komfort rovására. Őszintén szólva nem is dülöngél a karosszéria, méretéhez és tömegéhez képest semlegesen és nagy magabiztossággal fordul a nagy Mercedes. Mindeközben a vezető egy nem igazán közvetlen, csekély visszatérítési erővel rendelkező kormányt tekerhet. Hogy a 4-Matic állandó összkerékhajtásról már ne is beszéljünk. Megvannak az adottságok a terepjáráshoz. Az automatikus nyomatékvezérlésű összkerékhajtással felvértezett ML nem ijed meg a rossz terepviszonyoktól sem, bár az egyértelmű, hogy a tulajdonosok töredéke él majd az autó adta lehetőségekkel. Stuttgartban azonban azokra is gondoltak, akik komolyan veszik a terepezést, ezért egy szép összegért, 760 730 forintért kérhetjük az On & Offroad csomagot. Itt már külön kapcsolható a felező és a differenciálzár, illetve hat menetprogram közül választhatunk a középkonzolon elhelyezett forgógombbal. Mivel ennél a verziónál légrugós a futómű, az ML gázlómélysége akár 600 mm is lehet! Az alapáron acélrugós futómű, de ezen verziójával most először kap adaptív, elektronika nélküli, karakterisztikáját a lengési amplitúdó alapján változtató lengéscsillapítókat. Terepprogram mindegyik ML-be kerül, ez fokozott kipörgést enged a kerekeknek, a váltót magasabb fordulatokon kapcsolásra állítja, ehhez pedig laposabb gázpedál-jelleggörbét aktivál, magyarul ilyenkor finomabban szabályozható a motor fordulatszáma. Szintén mindegyik ML-ben megvan a terepjáráskor különösen hálás visszagurulásgátló, de aki sokat menne kiépítetlen úton, annak érdemes lehet megrendelni az „On&offroad csomagot, ami már alapáron szintszabályzós, légrugós futóművet vonultat fel, automatikus, Offroad 1, Offroad 2, téli, sport és utánfutós menetprogramjaival teszi könnyebbé a sofőr dolgát. Aki inkább országúton, de fokozott menetdinamikával hajt, annak a terepcsomaggal nem társítható, de szintén csakis légrugóval rendelhető aktív kanyarstabilizátorok ajánlhatók. A felépítésével, egyebek mellett kétszintű első hossztartóival, növelt hátsó gyűrődési zónával eleve növelt biztonságú ML-ből nem hiányzik a vezetőoldali térdlégzsákkal kiegészített, első-, oldalsó- és függönylégzsák-pár, opcióként pedig hátsó oldallufik is kérhetők hozzá.

Árak és Konfigurációs Lehetőségek

15 633 700 forintos alapárával az ML természetesen nem tartozik a jutányos vételek közé, de az ebben a kategóriában szereplő modelleknek minden márkánál megkérik az árát. A Command online rendszer 788 000 forint. Persze még rengeteg 100-200 ezer forintos tétel növeli a listaárat, mire eljutunk a tesztautó 18 793 700 forintjáig. Limitált széria persze épp egy modell bevezetéséhez is tartozhat, és a Mercedes-nél már-már hagyományosnak is mondható az Edition-1, azaz a sorozat kezdetekor kiadott széria. Ez az ML esetében mindhárom motorhoz társítható ellátmány sok egyéb mellett AMG Styling csomagot, különleges, színre fényezett első és hátsó köténylemezeket és küszöbtoldatokat, 20 colos AMG alufelniket, lyuggatott féktárcsákat, gesztenye vagy porcelán színű designo (hasított) bőr kárpitozást, fa-bőr kormányt, hátsó oldallégzsákot, elektromos ülésállítást és ülésfűtést tartalmaz.

Mercedes ML 250 BlueTEC 4MATIC Technikai Adatok

Specifikáció Érték
Összlökettérfogat 2143 cm3
Hengerek/szelepek száma S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény 150 kW (204 LE) 4200/min
Max. forgatónyomaték 500 Nm 1600/min
Váltó 7G-TRONIC PLUS (7 fokozatú automata)
Gyorsulás (0-100 km/h) 9,0 másodperc
Végsebesség 210 km/óra
Gyári vegyes fogyasztás 6,0 liter/100 km
Üres tömeg 2,1 tonna (21 mázsa)
Üzemanyagtartály 70 liter (opcionálisan 93 liter)

Háttérképek Mercedes E220-hoz

Chiptuning a Mercedes E 270 CDI-hez

tags: #mercedes #benz #ml #250 #bluetec #ujonnan