A mentőautó elengedése a KRESZ szabályai szerint: Életet mentő percek a közutakon

A forgalomban résztvevőként mindannyiunk felelőssége, hogy ismerjük és betartsuk a közlekedési szabályokat, különösen, amikor megkülönböztető jelzést használó jármű közeledik. Évente átlagosan 70 súlyos mentőbaleset történik Magyarországon, ami majdhogynem hetente egyet jelent. S bár a közlekedők körében végzett közvélemény-kutatásokból és felmérésekből úgy tűnik, mindenki tudja mi a teendő, ha megkülönböztető jelzést használó jármű közeledik, a gyakorlat egészen más képet mutat.

A Szép Mentés felmérésünkből az derült ki, hogy a különböző közlekedési szituációknál érezhető a bizonytalanság a mentőautó elengedését illetően. A kutatás eredménye szerint háromból csupán egy ember tudta, hogy autóvezetőként mit tegyen, ha mentőautó közeledik felé. Egy elhibázott döntés viszont könnyen veszélybe sodorhatja a közlekedésben résztvevőket.

Célunk, hogy az alábbi átfogó útmutatóval felhívjuk a figyelmet a helyes közlekedési magatartásra, hogy magabiztosabban cselekedjünk, ha a mentőautó elengedéséről van szó.

Mi a megkülönböztető jelzés és miért fontos a használata?

Kezdjük az alapokkal! Mi a megkülönböztető jelzés? Megkülönböztető jelzésen a villogó fény (piros, kék) és a sziréna együttes használatát értjük. A megkülönböztető fény- és hangjelzést (villogó kék fényjelzést és szirénát vagy váltakozó hangmagasságú más hangjelzést) együttesen használó közúti járművek (rendőrök, mentők, tűzoltók, közműszolgáltatók üzemzavar elhárítási szolgálatai, a közlekedési vállalatok műszaki mentő egységei, stb.) számára nekünk, autósoknak és motorosoknak, kerékpárosoknak, gyalogosoknak minden esetben szabad utat kell engednünk.

Miért szirénáznak a megkülönböztető jelzést használó járművek? A sziréna használata nem csak azért fontos, hogy mielőbb a kórházba, a beteghez vagy egy baleset helyszínére érjenek, de ezzel biztosítják folyamatos haladásukat is: a hirtelen lassulás vagy gyorsulás, fékezés traumát okozhat a szállított betegnek.

Átfogó áttekintés a Mercedes mentőautókról

A mentőautók színe és láthatósága

Miért sárga a mentőautó? Nagyon egyszerű a válasz: jobban láthatók így a járművek. A fehérről sárgára történő színváltásnak megvolt az oka a 2010-es évek elején: egyre gyakrabban lehetett látni a különböző hibaelhárító egységek (gáz- és villamosművek, közlekedési vállalatok) autóit is megkülönböztető jelzést használni. Így még fontosabbá vált a mentők számára a jól látható, biztonságos vonulás. A sárga szín mellett a jármű oldalán fényvisszaverő csíkok, a motorháztető alatt beépített villogó kék-piros fényjelzés is növeli a járművek láthatóságát annak érdekében, hogy akadályoztatás nélkül tudják végezni munkájukat az életmentők.

A közlekedők kötelességei megkülönböztető jelzés esetén

A megkülönböztető jelzéseket használó járművek részére minden járművel, minden helyzetben elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását - félrehúzódással, és a szükséghez képest megállással - lehetővé kell tenni. Az életmentők akkor tudnak a leghatékonyabban dolgozni egy mentési helyzetben, ha a mentőgépkocsi-vezetők megkapják a segítséget a közlekedésben részt vevő többi szereplőtől is.

A KRESZ alapvetően előírja a követési távolságot, ezt tartsuk be, így könnyebben tudunk utat engedni a megkülönböztető jelzést használó járműveknek, ha van helyünk manőverezni.

Hogyan viselkedjünk helyesen gépjárművezetőként?

Szögezzük le: a mentőautónak nem a száguldás, hanem a folyamatos haladás a fontos. Ehhez elengedhetetlen a többi közlekedésben résztvevő autós odafigyelése és segítsége. Hogyan tudunk segíteni?

  • Ne bömböltessük a zenét! Ha üvölt a zene a kocsiban, nem fogjuk hallani a szirénát, ami az első jelzés, amiből tudjuk, hogy megkülönböztető jelzést használó jármű közeledik felénk. Húzzuk le résnyire az ablakot, így a hang irányát könnyebben tudjuk azonosítani!
  • Tájékozódjunk! Mivel egyelőre csak a sziréna hangját halljuk, de nem tudjuk, honnan közeledik a jármű, figyeljünk! Nézzünk körül alaposan, figyeljük a többi autót és a forgalmat, használjuk a tükröket. Mérjük fel, hogy milyen irányból érkezik a jármű és merre halad tovább, merre irányjelez!
  • Mozogjunk együtt a forgalommal! Figyeljük a körülöttünk lévő autósok haladását és azt, hogy hogyan engednek utat a mentőnek. Ha a többi autós is segít az elengedésben, és mindannyian kicsit félrehúzódnak, akkor lesz hely a mentőautónak.
  • Figyeljük a mentő irányjelzőit is, ezzel is jelzik, hogy merre haladnak tovább (kereszteződésben fokozottan fontos).
  • Semmiképpen se késztessük hirtelen fékezésre a mentőt, mert ez komoly traumát okozhat a betegnek!
  • Jó, ha tudjuk: legcélszerűbb halszálka formában elengedni a mentőautót, az út két szélső oldalára húzódva.
  • Maradjunk nyugodtak! Ne kapkodjunk és ne hozzunk elhamarkodott döntéseket. Figyeljünk a többi autósra, kerékpárosra, gyalogosra is! Legjobb tudásunk és képességeink szerint próbáljuk elősegíteni e járművek továbbhaladását, tudván, hogy a segítségre szorulóknak minden perc az életet jelentheti.
  • Ügyeljünk arra, hogy esetleg több kéklámpás jármű is jöhet!

Mit tegyünk különböző sávszámok esetén?

Az alábbi táblázat összefoglalja a leggyakoribb úttípusok és sávszámok esetén javasolt teendőket, amikor megkülönböztető jelzést használó jármű közeledik:

Lada: egy ikon születése

Úttípus / Sávszám Teendő
2x1 sáv (irányonként egy sáv) Húzódjunk a lehető legnagyobb mértékben jobbra. A szembejövő forgalomnak is ugyanezt kell tennie, így az úttest közepén egy „egérút” keletkezik, ahol elhaladhat a mentő.
2x2 sáv (osztatlan pálya) A mentőautó ilyenkor az úttest felezővonalához fog tartani. Húzódjunk jobbra. Ha kell, dudálhatunk is, hiszen vészhelyzet van.
2x2 sáv (osztott pálya, kvázi egyirányú) A mentőkocsi középen fog utat keresni magának. A külső sávból jobbra, a belsőből balra húzódással segíthetünk a legjobban.
3 vagy több sáv Minden esetben meg kell nézni a tükörben, hogy melyik sávban jön a mentő. Ha a jobboldali visszapillantó tükörben tűnik fel, akkor balra kell tartani, ha a baloldaliban, akkor meg jobbra.
Ahol van buszsáv Mivel ezek a sávok általában kevésbé telítettek, itt fog haladni a mentő/tűzoltó/rendőr. Számítsunk azonban rá, hogy beragad egy busz mögé, ilyenkor nekünk kell balra húzódva beengednünk.

Ha mögöttünk tűnik fel a jármű és a bal oldali sorban vagyunk, akkor a baloldalra kell lehúzódni, ha a jobb oldani sorban vagyunk, akkor a jobboldalra kell lehúzódni, így középen tud haladni a jármű. Jelzésként folyamatosan irányjelezzünk jobbra vagy balra, így jelezve a járműnek a lehúzódási szándékunkról. Sose alkalmazzunk hirtelen megállást!

Mi az, amit semmiképp ne tegyünk?

Egy megkülönböztető jelzést használó gépjármű felbukkanása mindenképpen felborítja a rendet azonnali döntéshozatalra és cselekvésre kényszerítve az embert. Azonban van néhány dolog, amit szigorúan kerülnünk kell:

  • Ne váltsunk sávot! A mentőautó sofőrjének megnehezítik a dolgát a manőverező sofőrök. Neki nincs ideje még az indexedre is figyelni.
  • Ne tapossunk bele! Hiába nyomjuk a gázt, neki át szabad menni a piroson, nekünk meg nem. Egy idő után mindenképpen az útjában leszünk.
  • Ne kövessük! Jó mókának tűnik, hogy a gyorsan haladó mentőautó után beállunk, és így majd mi is 10 perc alatt meglépjük a várost. Nem jó ötlet! Egyrészt idegesítő lehet az életmentők számára a követő kocsi, másrészt ez roppant veszélyes mutatvány. Nem utolsó sorban pedig szabálytalan.
  • Ne előzzük meg!
  • Ne kényszerítsük hirtelen fékezésre! Ez ugyanis komoly traumát okozhat a szállított betegnek.

Ha elengedtük a kéklámpás autót, mindig győződjünk meg a visszapillantó tükörből, vagy hátrafordulva, hogy nem jön-e további kéklámpás autó, hiszen egy káreseményre több szerv is küldhet járműveket.

Dudálhatunk?

Igen, ha úgy érezzük, mások nem észlelik a közeledő mentőautót, így jelezhetjük nekik a veszélyhelyzetet, ösztönözve őket arra, hogy adjanak utat a mentőautónak.

Teendők gyalogosként és kerékpárosként

Gyalogosként és kerékpárosként is rendkívül fontos a körültekintés és az elsőbbségadás. Ugyanúgy az a legfontosabb feladatunk, hogy adjunk utat a mentőnek. Ne szaladjunk át a zebrán, ne induljunk keresztül az úton bringával, akadályozva így az útját, hiszen nem biztos, hogy jól fel tudjuk mérni, mennyire van közel a szirénázó autó. Legyünk körültekintőek!

Kresz Géza és a mentésügy

Ne feledjük: ha túl hangosan hallgatunk zenét fülhallgatóval, nem fogjuk hallani a szirénát, ami különösen veszélyes akkor is, ha gyalogosként, biciklivel vagy rollerrel közlekedünk. Márpedig a sziréna hangja az első jelzés, amiből tudjuk: megkülönböztető jelzést használó jármű közeledik felénk. Gyalogosként figyeljünk oda más gyalogosokra is, akik fülhallgatóval zenét hallgatnak, vagy telefonálnak, és nem tudnak 100%-ban figyelni a külvilágra. Jelezzük nekik, ha kéklámpás autó akar áthaladni a zebrán a gyalogosoknak szóló zöld jelzés ellenére, elkerülvén a gázolást.

Ha elhaladt a mentő, akkor is várjuk meg, míg helyreáll a forgalmi rend, hiszen ilyenkor az autók is össze-vissza állhatnak, rálógva a járdára, átlógva a piros lámpán.

További fontos szempontok és nehézségek

A mentők sebességkorlátozása a szakemberek szerint várhatóan érdemben nem csökkenti a vonulások időtartalmát egy-egy riasztás után. Olykor amúgy is kénytelenek még szirénázva is lassabban haladni a mentők, mint tehetnék, mert a beteg állapota ezt kívánja. Mindannyiunk biztonságát szolgálja az intézkedés, hiszen a sebesség általános csökkentésével nő az az idő, ami a sofőröknek - nemcsak a mentősök, a többi közlekedő esetében is - a legjobb és legbiztonságosabb manőverek végrehajtására a rendelkezésére áll.

Városi környezet és akusztikai kihívások

A városi építkezés akusztikai sajátosságai furcsa "végeredményt" produkálhatnak: egy sűrűn beépített, emeletes házakkal teli környezetben a hangelnyelés, visszhang és visszaverődés keveredése igen csak megtéveszthet bennünket. Ezen felül a forgalomban részt vevő számos kisebb-nagyobb autó adott esetben a tájékozódást, hallást és látást hátráltató tényezővé válhat. Éppen ezért a korábban említett ablaklehúzás különösen fontos. Ne feledjük, hogy a rendőröknek hamarabb megadják az elsőbbséget, állítólag azért, mert félnek, hogy feljelentik őket. A tűzoltókkal pedig már csak az autóik tömege miatt sem igen mer senki ujjat húzni. Azonban mit tehet egy mentős, ha egyszer csak a semmiből feltűnik egy biciklis a zebrán, és ha a fülhallgatóján éppen hangos zenét hallgatott, ezért még csak nem is hallotta a szirénát?

A készenléti járművek mérete és manőverezése

Vegyük figyelembe, hogy a készenléti szervek járművei sok esetben 10-20 tonnásak - autóbusz, vagy még nagyobb méretűek - így lomhábbak, kevésbé fordulékonyak, ezekkel manőverezni főleg kisutcákban, dugókban, csúcsforgalomban sokkal nehezebb. Hagyjunk nekik nagyobb teret, amennyiben ki akarnak kerülni, vagy meg akarnak fordulni.

Parkolás és közlekedési dugók

Lakóhelyünkön mindig körültekintően parkoljunk, számos alkalommal fordul elő, hogy mentésre váró személyek azért kapják meg a segítséget később, mert a szűk, például lakótelepi utcákon való parkolás során nem veszik figyelembe az autósok azt, hogy a kék lámpás járművek sokkal nagyobb méretűek, ezáltal előfordulhat, hogy nem tudnak befordulni a szűk utcákba. Ez akár 5-10 perccel is késleltetheti az oltás megkezdését, a mentés végrehajtását.

Számos esetben előfordul, hogy a piros lámpánál várakozó gépkocsisort úgy kerüli ki a kéklámpás jármű, hogy a szemben lévő sávot veszi igénybe, így könnyebb az előrejutása. Amennyiben mi a szemben lévő sávban a piros lámpánál várakozunk, és időközben zöld jelzést kapunk, várakozzunk addig, amíg befejezi a sor előzését a kéklámpás jármű. Ne feledjük, hogy sem a záróvonal, sem a forgalmi sáv iránya, sem a közlekedési lámpák jelzése nem vonatkozik ezekre a járművekre, illetve egyéb közlekedési szabályokat megsérthetnek, vagy figyelmen kívül hagyhatnak.

Körforgalom és egyéb helyzetek

Amennyiben körforgalom felé haladunk és mögöttünk tűnik fel a kéklámpás autó, és nincs lehúzódásra alkalmas hely, akkor lépjünk be a körforgalomba és ott semmiképpen ne álljunk meg, hanem egyszerűen tegyünk egy plusz kört, amely után a kéklámpás autó szabadabban tudja igénybe venni a neki megfelelő kijáratot.

tags: #mento #elengedese #kresz