A Toyota Land Cruiser: Legendás Terepjáró és Utánfutó Vontatás
A Toyota Land Cruiser egy igazi terepjáró ikon, amely világszerte több, mint 11,3 millió példányban talált gazdára. Több, mint 70 éves múltra tekint vissza, és a legújabb generációt nemrég leplezték le Japánban.
A vadonatúj Toyota Land Cruiser az olyan hagyományos értékeket helyezi előtérbe, mint a minőség, a tartósság és a megbízhatóság, hogy megbirkózzon a legnehezebb körülményekkel is. Az új modell a Land Cruiser legendás DNS-ét ötvözi új technológiákkal, hogy kivételes teljesítményt nyújtson közúton és terepen is. A Toyota a mai napon leleplezte a sokak által várva várt vadonatúj Land Cruisert, egy olyan modellt, amely közvetlenül azokra a hagyományos értékekre épít, amelyek immár több mint 70 éve az erő és a megbízhatóság szinonimájává tették a Land Cruiser nevet. Az eredmény pedig tovább erősíti majd a Land Cruiser nemzetközi hírnevét, hiszen egy olyan autó született meg, amely megbízhatóan és biztonságosan juttatja el úticéljához, és onnan a legnehezebb körülmények között is visszahozza.
A Legendás Land Cruiser - Hagyomány és Innováció
A 65 éves múltra visszatekintő, igazi terepjáró legendának tekintett Toyota Land Cruiserre mindig jellemző volt a kérlelhetetlen terepképességeket ígérő robusztus kiállás. Ez a legújabb generáció esetén sincs másként, ugyanakkor a kimagasló minőség, a strapabírás és a megbízhatóság páratlan kombinációjához lenyűgöző terepképesség és minden eddiginél magasabb szintű luxus, kényelem és presztízs társul.
Az új alvázas GA-F platform adja az alapját a karosszéria és a váz jelentősen megnövekedett merevségének, javítva a reakciókat, a vezetési élményt és a kezelhetőséget. Az új Land Cruiser elsőként alkalmaz a modell történetében elektromos szervokormányt és új, szétkapcsolható stabilizátor rudakat.
Kereskedelmi Változat: Az LC 250 Furgon
A Toyota folytatja a furgon-terepjáró hagyományait: az egészen friss, LC 250 kódjelű Land Cruiser nemzedék is megkapta a maga áruszállító változatát. A modell egyenlőre csak az Egyesült Királyságban érhető el, lévén az angolok tervezték és állítják elő a teherhordó Toyotát. Első lépésként kiszerelik a hátsó üléseket, majd egy rácsos válaszfallal szeparálják el az utasokat a raktértől. A padló természetesen sík és gumiborítású, ami egyfelől akadályozza a rakomány csúszkálását, másfelől strapabíró. Az utastérből lett raktér két köbméteres kapacitással bír, a 3,5 tonnás vontatási képesség nem változott.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
Utánfutó Vontatás: Fékezett vagy Fékezetlen?
Utánfutó választás előtt az egyik legfontosabb kérdés, hogy fékezett vagy fékezetlen kivitelben gondolkodjon. A döntés nem csupán árkérdés: a biztonság, a vontatható tömeg, az autó műszaki adatai és a jogosítvány típusa is befolyásolja, melyik megoldás lesz megfelelő.
A fékezetlen utánfutónak nincs saját fékrendszere. Fékezéskor a teljes szerelvényt a vontató jármű lassítja. Ezek a pótkocsik jellemzően kisebb tömegűek, egyszerűbb felépítésűek és kedvezőbb árúak. A fékezett utánfutó ezzel szemben saját ráfutófékes rendszerrel rendelkezik, így fékezéskor maga is lassítja a szerelvényt.
Fontos adatok a Forgalmi Engedélyből
A döntéshez elengedhetetlen a forgalmi engedélyben szereplő adatok ismerete:
- O1: fékezett utánfutóval vontatható legnagyobb tömeg
- O2: fékezetlen utánfutóval vontatható legnagyobb tömeg
Fontos megérteni, hogy ez nem az utánfutó saját tömege, hanem az utánfutó és a rakomány együttes tömege. Gyakori hiba, hogy valaki csak az áru súlyával számol. A rakomány tömegéhez hozzá kell adni az utánfutó saját tömegét. Az így kapott összeg nem haladhatja meg az autó forgalmijában szereplő O1 vagy O2 értéket.
Mikor szükséges fékezett utánfutó?
Fékezett utánfutó javasolt, ha:
Útmutató Land Rover vásárláshoz
- 750 kg feletti terheléssel számol,
- rendszeresen nagyobb súlyt szállít,
- hosszabb távon közlekedik,
- autót szeretne szállítani,
- hegyvidéki vagy autópályás használat várható.
Autószállítás esetén gyakorlatilag mindig fékezett pótkocsiról beszélünk. Általában 750 kg megengedett legnagyobb össztömeg felett fékezett utánfutó szükséges. A 750 kg feletti megengedett legnagyobb össztömegű pótkocsik jellemzően fékezett kivitelűek.
Példa a terhelésszámításra és jogosítvány kategóriákra
A vontatásnál nem csak az számít, hogy az autó műszakilag mennyit vontathat (O1/O2), hanem az is, hogy a jogosítvány alapján milyen megengedett legnagyobb össztömegű (MAM) szerelvény vezethető. Tegyük fel, hogy 500 kg árut szeretne szállítani. Elsőre úgy tűnhet, hogy ez belefér. De számolni kell:
- az utánfutó saját tömegével,
- az autó O1 vagy O2 értékével,
- a szerelvény együttes megengedett össztömegével,
- a jogosítvány kategóriával.
Ha például az O2 érték 600 kg, és 500 kg árut szeretne szállítani, akkor csak 100 kg marad az utánfutó saját tömegére. A fékezetlen utánfutó jó megoldás lehet kisebb terhekhez és alkalmi használatra. B kategóriával bizonyos határokig vezethető, de 3.500 kg felett B96 vagy BE jogosítvány lehet szükséges.
Összehasonlító táblázat: Fékezett vs. Fékezetlen Utánfutó
| Jellemző | Fékezetlen Utánfutó | Fékezett Utánfutó |
|---|---|---|
| Fékrendszer | Nincs saját fékrendszer, a vontató jármű fékezi. | Saját ráfutófékes rendszerrel rendelkezik. |
| Vontatható tömeg | Kisebb tömegű (általában max. 750 kg össztömeg). | Nagyobb tömegű (gyakran 750 kg össztömeg felett). |
| Javasolt használat | Kisebb terhek, alkalmi használat. | Rendszeres, nagyobb súlyok szállítása, autószállítás, nehéz terep. |
| Ár | Általában kedvezőbb árú. | Magasabb ár. |
| Jogosítvány | B kategória általában elegendő bizonyos határokig. | 3.500 kg felett B96 vagy BE kategória lehet szükséges. |
Külső Design és Terepképességek
A sikeres Toyota Land Cruiser generációs külső dizájnjában mindig keveredett a minden környezetben otthonosan mozgó autó stílusos szépsége és a tökéletes terepjárótól elvárt elpusztíthatatlanság és erő robusztus kisugárzása. Az új orrkialakítás hűen őrzi a modell egyedi formatervezési hagyományait, közben az autó megőrizte alapvető értékeit: a praktikumot, a strapabírást és a jó terepadottságokat.
Az új Land Cruiser hossza 60 mm-rel 4.840 mm-re nőtt (a háromajtós modell hossza 4.565 mm). Bár a motorháztető, a hűtőrács, a fényszóró, az első lökhárító és a sárvédő új tervezésű, a Land Cruiser orrkialakítása mégis hatásosan idézi a korábbi modellgenerációk hangulatát. A motorháztetőt úgy formálták meg, hogy középső részén át a vezető jobban lásson lefelé. A lökhárítók oldalsó része jobban védi a motorteret. A lökhárító alsó sarka - ami a beépített ködfényszórókat is magában foglalja - látványosan előreugrik, a középső rész pedig olyan formát kapott, mint egy kartervédő. A sárvédők erőteljesebb domborításának köszönhetően a vezető jobban érzékelheti járművének sarkait és széleit.
Vásárlási tanácsok Land Cruiser 120-hoz
Az erőteljes és egységes grafikus formába foglalt hűtőrács-fényszóró egység magasan helyezkedik el, ami terepen kifejezetten előnyös megoldás. A hűtőrács nyílásai a lehető legnagyobbak, hogy megfelelő mennyiségű levegőt engedjenek be, a fényszóró belső felépítése pedig biztosítja, hogy a tereptárgyak ne tegyenek kárt a lámpatestben. A Land Cruiser hagyományaihoz ragaszkodva a hűtőrács vaskos, krómozott függőleges oszlopai légbeeresztő réseket rejtenek. A látványos formájú fényszóróház nemcsak a távolsági és tompított világítást foglalja magába, hanem az első irányjelzőket és a nappali menetfényt (DRL) is. A fényszóró egyaránt megrendelhető halogén, illetve LED/halogén technológiával; az utóbbihoz LED DRL jár.
A Land Cruiser széles, erőteljes kiállását még inkább kihangsúlyozza az orr-rész alsó traktusának éles lemetszése, ami hatásosan javítja az autó első terepszögét. A legkisebb hasmagasság 215 mm (a háromajtós modell esetében 205 mm), így az első terepszög 31, a hátsó terepszög 25, a rámpaszög pedig 22 fokos.
Oldalnézetből feltűnik, hogy az első lökhárító felső csúcsa magasabbra került, és hogy a motorháztető, a sárvédő, az első és hátsó lökhárító ugyanazon a képzeletbeli vízszintes vonalon húzódik; ez a megoldás atlétikusabb és dinamikusabb benyomást kelt. Ezt a hatást tovább erősítik a hatküllős, 17 colos könnyűfém keréktárcsák az új, alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsokkal, a csillogó fényezésű 18 colos könnyűfém keréktárcsák, illetve az új, 12 küllős, csiszol felületű 19 colos könnyűfém keréktárcsák. Az autó hátsó részének új elemei az áttervezett és LED féklámpával kiegészített hátsó lámpatestek, a rendszámkeretbe integrált, kisebb méretű díszléc, valamint a kiálló sarkokkal megformázott hátsó lökhárító, amin fellépő húzódik végig.
Belső Tér és Vezetési Komfort
Az új Land Cruiser utastere még jobb minőségű lett. Az áttervezett műszerfalon a műszeregység és a középkonzol új dizájnja mutatja a leglátványosabb változást. A formatervezők arra törekedtek, hogy minden kezelőszervet könnyebb legyen használni, és hogy kidolgozásuk még kifinomultabb legyen. A funkciók szerint kialakított zónáknak köszönhetően a hajtáslánchoz, a vezetéshez és a kényelemhez tartozó kapcsolók egyértelműen elkülönülnek, formájuk pedig még ergonomikusabb lett, hogy extrém körülmények közt is egyszerűen használhatók legyenek.
Az új középkonzol teteje alacsonyabbra került, ami nemcsak a műszerfalat varázsolja karcsúbbá, hanem a kilátást is javítja előre. A középkonzolon kapott helyet az új, 8 colos színes multimédia képernyő, a konzol síkjába simuló klímavezérlő panel és a hajtáslánc összes kezelőszerve. A bőrborítású váltókar új, kényelmesebb formát kapott, és az egyszerű használhatóság érdekében külön panelekre kerültek a vezetősegítő és kényelmi rendszerek kapcsolói. A komfortnövelő megoldások közt az első ülések fűtése és szellőztetése is megtalálható. A középkonzol Hajszálrepedéses Ezüst felületkidolgozása olyan hatást kelt, mintha az egész elemet egyetlen fémtömbből faragták volna ki. A konzol két oldalának párnázása kellemes megtámasztást nyújt a térdnek.
Az áttervezett, négyelemes műszeregység precíziós Optitron műszerének polírozott hátlapjából elegánsan kidomborodik a skálázás. A műszerek egy 4,2 colos színes TFT multi-információs kijelzőt fognak közre, amely átfogó információkat ad a vezetőnek az autóról és a szórakoztató rendszerről. A kormánykerék kapcsolóival kezelhető kijelzőn jelennek meg a vezetés, a jármű, a navigáció, az audio és a vezetősegítő rendszerek információi, valamint a figyelmeztető üzenetek. Maga a kormánykerék is megújult; az új volán olyan, mint a Land Cruiser V8 modelleké. Az utastér luxusát és kifinomultságát magasabb szintre emeli a műszeregység, a középkonzol és az ajtón elhelyezett kapcsolók új, fehér színű háttérvilágítása. A kabin belső világítása megújult: LED diódák kerültek első lábtérbe, a tetőkárpitba és a kesztyűtartóba, sőt az ajtópanelekbe is. Az új Land Cruiser utasterébe háromféle (Fekete, Barna/Fekete és Prémium Bézs) színösszeállítást kérhetnek a vásárlók.
Toyota Land Cruiser - A Terepjárók Legendája Visszatér | Toyota Insider #25
Toyota Touch® 2 with Go Infotainment Rendszer
Az új Land Cruiser felszereltségében szerepel a Toyota Touch® 2 with Go, egy 8 colos színes érintőképernyővel kiegészített multimédia és navigációs rendszer. A berendezés a következő funkciókat kínálja:
- AM/FM/DAB rádió; CD/MP3-lejátszó;
- Bluetooth mobiltelefon kihangosító és music streaming funkció;
- hordozható médialejátszók csatlakoztatását lehetővé tevő USB-aljzat;
- iPod albumborító megjelenítés lehetősége, Mirrorlink mobiltelefon-kompatibilitás;
- SMS fogadás/küldés a képernyőn keresztül és a szöveges üzenetek felolvasása, érintőcsúsztatásos kezelés.
A „Játssz hasonlót” funkció a vezető pillanatnyi hangulatához illő zenéket kínál fel, így menet közben is kényelmes és biztonságos a zeneválasztás. A navigációs rendszer 3D városkép-modellezést, tájékozódási pont megjelenítést, valamint SOS/vészhívó asszisztens funkciót is kínál. Az osztott képernyőn a felhasználók egyszerre több funkciót is áttekinthetnek, a navigációs rendszer mellett megjelenítve például a média és az alkalmazások információit.
A Toyota Touch® 2 with Go támogatja a WiFi-kapcsolatot, lehetővé téve, hogy a felhasználók okostelefonjai csatlakozzanak a rendszer online funkcióihoz. A rendszer a Toyota online ügyfélportáljához is kapcsolatot biztosít, és olyan okostelefon-alkalmazásokat kínál, amelyek információkat szolgáltatnak az üzemanyag-árakról, az időjárásról és a szabad parkolóhelyekről. A 15 nyelven használható berendezés fejlett beszédvezérlése révén a vezető a lehető legpraktikusabb módon, hangutasításokkal is irányíthatja a rendszert: megadhatja a célállomás teljes nevét, telefonhívásokat indíthat, kiválaszthat egy bizonyos zeneszámot a csatlakozatott iPodról, alkalmazásokat aktiválhat és kezelhet, és használhatja az Apple Siri funkciót. A Toyota Touch® 2 with Go felhasználói három éven át ingyenes térképfrissítésekre és kapcsolt szolgáltatásokra számíthatnak.
Motor és Erőátvitel
2.8 D-4D Global Dízelmotor
A 3 és 5 ajtós kivitelekhez egyaránt megrendelhető 2.8 D-4D Global legújabb generációs dízelmotorhoz egyaránt csatlakozhat hatfokozatú manuális és hatfokozatú automata sebességváltó. A 2.755 köbcentiméter lökettérfogatú, 16 szelepes, DOHC rendszerű, változó geometriájú turbófeltöltővel és közteslevegő-hűtővel felszerelt négyhengeres egység teljesítménye 130 kW/177 LE 3.400 1/perc fordulatszámon. A motorban számos fejlett műszaki megoldás szolgálja a tömegcsökkentést, a hatékonyabb égést és a súrlódás mérséklését.
Az erőforrás elektronikus vezérlésű közös nyomócsöves üzemanyag-befecskendezési rendszere nagyobb nyomással és fejlettebb befecskendezési nyomásvezérléssel működik. A precíz előbefecskendezés a mindenkori külső környezethez igazodva lerövidíti a gyújtási késleltetést, így az égés még szélsőséges körülmények közt is stabil marad, garantálva a motor csendes működését és kiváló termikus hatásfokát. A vízhűtésű kipufogógáz-visszavezető rendszerhez (EGR) a hűtőt megkerülő funkció is tartozik, a szívócsőben pedig örvénylésszabályzó szelep található. A karbamidos szelektív katalitikus redukció (SCR) elvén működő katalizátor a levegőszennyezés egyik fő okaként számon tartott NOx-kibocsátás 99 százalékát képes kiszűrni, így a 2.8 D-4D Land Cruiser megfelel az Euro 6 károsanyag-kibocsátási előírásnak.
- Automata sebességváltóval: A hatfokozatú Super ECT automata sebességváltóval párosítva a 2.8 D-4D egység már 1.200 1/perc fordulatszámon is 370 Nm-es forgatónyomatékot ad le, és a motor 450 Nm-es legnagyobb forgatónyomatéka 1.600 és 2.400 1/perc közti fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre. Ezzel a hajtáslánccal a Land Cruiser 12,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 175 km/óra. Az átlagos üzemanyag-fogyasztás 7,4 l/100 km, míg a CO₂-kibocsátás 194 g/km.
- Manuális sebességváltóval: Hatfokozatú manuális sebességváltóval a Land Cruiser 2.8 D-4D legnagyobb forgatónyomatéka 420 Nm, ami az 1.400 és 2.600 1/perc közti fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre.
Hatfokozatú, Szuperintelligens Elektronikus Vezérlésű Automata Sebességváltó (6 Super ECT)
Mindegyik erőforráshoz megrendelhető a hatfokozatú szuperintelligens elektronikus vezérlésű automata sebességváltó (6 Super ECT), amelynek fejlett vezérlőrendszerei mérséklik az üzemanyag-fogyasztást, és javítják az autó menetteljesítményét.
- Felső fokozat alkalmazási vezérlés (High-speed Gear Effective Utilisation Control): Ez a rendszer valós időben, a menetkörülmények alapján határozza meg a felső fokozatok elérhetőségét. Figyelembe veszi például a jármű terhelését és a fojtószelep állását, és ezek alapján meghatározza, hogy kapcsolható-e a hatodik fokozat, vagy az optimális teljesítmény és fogyasztás szempontjából jobb, ha a jármű ötödik fokozatban maradt.
- Lassítási visszakapcsolás szabályozás (Deceleration Downshift Control): Optimalizálja a visszaváltást, amennyiben a vezető az üzemanyag-takarékosság érdekében váltott vissza. Motorfék idején automatikusan megszűnik az üzemanyag-ellátás, kivéve ha a motorfordulatszám eléri az első határt, ilyenkor a lefulladás elkerülése érdekében a rendszer újra aktiválja a befecskendezést. A sebességváltó a lehető leghatékonyabb motorfék érdekében alacsonyabb sebességfokozatba kapcsol, nehogy a fordulatszám az előírt határérték alá essen: ezzel meghosszabbítható a befecskendezés nélküli üzem időtartama, és jelentős mértékben csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás.
- Mesterséges intelligenciát alkalmazó váltásvezérlés (AI-SHIFT Control): Magában foglalja a fojtószelep azonnali zárása és azonnali nyitása funkciókat. Az előbbi elősegíti, hogy a gázpedál hirtelen felengedésekor a sebességváltó az aktuális fokozatban maradjon, ami fokozza a motorfék-hatást, illetve ismételt gyorsítás esetén jobb gázreakciót biztosít.
Üzemmódválasztó Rendszer
Az új Land Cruiser üzemmódválasztó funkciójával a vezető szabadon választhat az ECO, COMFORT, NORMAL, SPORT S és SPORT S+ beállítások között. A rendszer a kiválasztott üzemmódtól függően automatikusan összehangolja a motor, a sebességváltó, a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány, az adaptív futómű (AVS) és a klímaberendezés vezérlését, hogy a környezetvédelmi teljesítmény vagy éppen a menetdinamika a lehető legkedvezőbb legyen.
- ECO üzemmód: A motor teljesítménye és a fojtószelep nyitása automatikusan az optimális üzemanyag-fogyasztás szempontjai szerint módosul. Ezzel együtt a klímaberendezés hőfoka és levegőszállítása is megváltozik: a csekélyebb fogyasztás érdekében csökken a rendszer hűtő- és fűtőkapacitása.
- COMFORT üzemmód: A futómű vezérlése lágyabb lengéscsillapításra vált, hogy kényelmesebb legyen az autó rugózása.
- SPORT S üzemmód: A motor teljesítménye és a fojtószelep nyitása a nagyobb teljesítmény és az azonnali nyomatékleadás követelményeihez igazodik, és az automata sebességváltó kapcsolási ideje is módosul. Ezáltal közvetlenebbé válnak a gázreakciók, az autó lendületesebben gyorsít, a kormányérzet pedig sportosabb lesz.
- SPORT S+ üzemmód: Ez az üzemmód összehangolja a SPORT S beállítás megnövelt motorteljesítményét az adaptív futómű (AVS) és a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány vezérlésével. SPORT S+ üzemmódban automatikusan nagyobb lesz a különbség az ívkülső és az ívbelső kerekek lengéscsillapítása között, hogy a lendületes kanyarokban kevésbé dőljön meg a karosszéria. Ezzel párhozamosan a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány rásegítése is erőteljesebbé válik.
tags: #land #cruiser #fekezett #utanfuto #információk