Mi történt a Lada márkával Magyarországon?
Váratlanul megszűnt az új Ladák értékesítése Magyarországon, de a szervizhálózat megmarad.
A Lada hivatalos hazai honlapjáról egyik napról a másikra eltűnt minden forgalmazott modell. A Lada Hungary Kft. a Duna Autó Zrt. érdekeltségi körébe tartozik, munkatársunk utóbbi cég chates ügyfélszolgálatán kérdezett rá, hogy valóban megszűnt-e az értékesítés. A kérdésre egy rövid "igen" volt a válasz, emellett kiderült az is, hogy a márkaszervizek továbbra is működnek.
A Lada az elmúlt hónapokban már csak a Vestát és a 4x4 Classic illetve Urban néven futó egykori Nivát forgalmazta Magyarországon, de már ezek a modellek sem elérhetőek. Mostantól a szervizelés marad a profil, hazai állomány egy részére (köztük a megmaradt készletekre) garancia él.
A márka éppen az idén ünnepli fennállása 50. évfordulóját, Togliattiban az 1200-as (VAZ-2101 Zsiguli) volt az első modell. A KSH adatai szerint tavaly év végén 33 414 darab Lada szerepelt a magyar autóállományban (2011-ben még százezernél is több volt), átlagos életkoruk igen magas, 26,6 év.
Úgy tudjuk, hogy az értékesítés megszüntetésével kapcsolatban jövő héten ad ki közleményt az importőr, illetve megkeresésünkre is akkora várható hivatalos válasz. A Ladákat gyártó AvtoVAZ tulajdonosa a Renault, valószínű, hogy ezzel a lépéssel a konszern a (nálunk érezhetően megdrágult) Dacia pozícióit próbálja erősíteni a diszkontautók szegmensében Európában.
Samara kerékcsapágy Francia típus
A magyarországi visszatérést 2015 végén jelentették be, előtte hazánkban a márkát a Hungarolada, illetve a szocializmusban a Merkur vállalat forgalmazta.
Frissítés 1.: pénteken délutánra visszakerültek a márka honlapjára az új autók, de jó néhány márkakereskedés weboldala nem érhető el. A legnagyobb orosz autógyártó, az AvtoVaz a korábban bejelentett 7500 dolgozó helyett 13 ezer dolgozójától kénytelen megválni a Lada márka iránti zuhanó kereslet miatt. Bo Andersson vállalatvezető már tavaly riogatott, rendkívüli nehéznek nevezte a gyár helyzetét és figyelmeztetett, hogy ébresztő intézkedésekre van szükség. Az AvtoVaz nagy veszteséget halmozott fel tavaly, a svéd menedzsernek rossz gazdasági környezetben, az ukrán válság árnyékában kell helyrehoznia az oroszok egykori büszkeségét. Andersson tavaly novemberben vette át az irányítást, miután a busz- és haszonjárműgyártó GAZ-nál sikeres fordulatot hajtott végre.
Áprilisban gyengén muzsikált az orosz autópiac és a Lada, utóbbi 15 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor (128 623 jármű), előbbi 4 százalékkal esett vissza. A vállalat többségi tulajdonosa, a francia-japán Renault-Nissan szövetség szorosan fogja a gyeplőt, az elbocsátásokról is ott született döntés. Az AvtoVaz szóvivője útján a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy 2014 végén a Togliatti üzemben 53 ezer dolgozik majd.
A Lada márka korábban a Renault-Nissan Szövetség többségi tulajdonába került. A szövetség globális stratégiájának kialakításakor eldőlt, hogy a Lada márka modelljeit nem európai forgalmazásra szánja. Jelenleg az utolsó készletes darabok kiárusítása folyik és további készlet nem érkezik.
A LADA Hungary Kft. a Duna Autó Csoport része. Az együttműködési szerződést az AutoVAZ-zal szinte pontosan öt évvel ezelőtt 2015. július elsején írta alá Ormos István tulajdonos vezérigazgató és Bo Andersson a LADA akkori elnöke Togliattiban.
Alkatrész útmutató Lada típusokhoz
Az 1992-től működő, a Lada márka 100 százalékos tulajdonában lévő HungaroLADA Kft. eddig több mint 58 ezer gépkocsit értékesített Magyarországon. Ezzel - az éves szintre lebontva 4500-as átlagos darabszámmal - sok hazai márkaimportőr elégedett lenne.
A HungaroLADA azonban közel egy évtizede alig néhány száz autón képes csak túladni évente, így az 1990-es évek közepéig tartó évi 18 ezres eladásokhoz képest ma jószerével csupán papíron létezik. Most viszont itt az alkalom az újbóli felvirágzásra, hiszen megkezdődött az 1971-ben gyártásba vett 2101-es Zsiguli óta leginkább versenyképes újdonság, a 1118-as, “leánykori nevén” Kalina szériájának exportja az Európai Unió országaiba, s azon belül Magyarországra is.
Az előzményhez hozzátartozik, hogy a togliatti gyáróriás malmai bizony lassan őrölnek, ami különösen a termékfejlesztésben figyelhető meg. Bár 2006-ban mintegy 600 ezer új autó gördült le a szerelősorokról, nem kis részük még az 1967-ben Év autója címet nyert Fiat 124 műszaki alapjaira épülő 2105-07-es „kocka Lada”, illetve az 1970-es évek végén debütált, saját fejlesztésű 2121 - közismertebb, de ma már nem használható nevén a Niva - volt. Időtlen idők óta ez utóbbi modellsorozat teszi ki az export zömét is, elsősorban az északnyugati és a közép-keleti régiókban tevékenykedő vadászok, valamint a különféle természetjáró szervezetek körében kedvelt a kemény terepen is boldoguló Lada.
A Niva nevet egyébként a Chevy Niva örökölte meg, amely három évvel ezelőtt a GM hathatós közreműködésével az „eredeti” Nivából született, ám az EU-ban nem kapható. A HungaroLADA és 16 tagú márkakereskedői hálózata is az ős-Nivának köszönheti, hogy túlélte az 1996-os drasztikus forgalomcsökkenést, majd a folyamatosan szerény keresletet.
Az összeomláshoz közeli állapot elsősorban az akkoriban a nem EU-ból származó gépkocsikra kivetett vám- és egyéb közterhek növekedésére, továbbá az e téren azóta is fennálló negatív megkülönböztetésre vezethető vissza.
Ablakemelő javítás Lada gépkocsikban
Az Autó-Motor 2004/14. lapszámában megjelent „Komótos léptekkel” című cikkben többek között a Lada magyarországi kínálatának legfrissebb tagja, a Kalina világpremierjével is foglalkoztunk. A Kalina azóta már javában készül Togliattiban, neve 1118-ra módosult, s 2007 elejétől immár Magyarországon is megvásárolható.
A típus története a 90-es évek végéig nyúlik vissza, szériaközeli változatát 1999-ben láthatta először a moszkvai autószalon közönsége. Aztán teltek-múltak az évek, időközben a GM is beszállt a VAZ-ba (Volzskij Avtomobilnij Zavod - Volga menti autógyár), s néhány közös modell létrehozása mellett hathatós segítséget nyújtott a mindenekelőtt a Kalina kedvéért felhúzott, közel 1 milliárd dollár értékű modern gyártórészleg megvalósulásában is.
A 1118-as sorozatgyártása és értékesítése a FÁK országaiban 2004-ben kezdődött el, mifelénk azonban a három éve a szaksajtó számára megtartott prezentációt követően a feledés homályába veszett az orosz nóvum. 2006 végén viszont elérkezett az „igazság pillanata”. Az autó, még ha egyelőre egyetlen konfigurációban is (egy Euro 4 környezetvédelmi osztályba tartozó 1.6 8V, 81 LE teljesítményű benzinmotorral, négyajtós karosszériával és „full extrásan” - többek között két légzsák, két elektromos ablakemelő, elektromos szervokormány, központi zár, állítható magasságú kormányoszlop és metálfényezés), de rendelhető. Fogyasztói ára ebben a formában 2,5 millió forint.
A 1118-as formája az Opel Corsa B dél-amerikai, lépcsős hátú átiratára hajaz. Ebből is látszik, hogy az úgynevezett harmadik országból érkező Ladák iránti érdeklődés nem csak a belső piac védelméül szolgáló vámtarifák miatt csappant meg. Mindazonáltal a 2110/2112-es a 1118-as mellett továbbra is elérhető marad, de a vezéregyéniség immáron az utóbbi lesz.
A Renault és a Nissan 1999 óta stratégiai partnerek, amely partnerséghez 2017-ben a Mitsubishi is csatlakozott, miután a Nissan 34%-os részesedést vásárolt a márkában egy évvel korábban. A vállalatok között nem jött létre semmiféle fúzió vagy egyesülés, minden fél egyenrangú ebben a szövetségben. A korábban a Renault-hoz tartozó AvtoVaz immáron nem a francia gyártó hatáskörébe tartozik, új tulajdonosa az orosz tudományos intézet.
Ki lehet jelenteni, hogy a világgazdaság egyik mozgatórugója az autóipar és minden egyéb ágazat, amely közvetve vagy közvetlenül hozzá tartozik. Az autókra szükség van a távolságok legyőzéséhez, és az autók testesítik meg a modern ember személyi szabadságát. Oda megyünk, ahová csak akarunk, akkor, amikor kedvünk tartja. Autógyártók jönnek-mennek, megalakulnak és csődöt jelentenek, adják-veszik őket a nagy vállalatcsoportok. Most sorra veszem a legismertebb konszerneket, és hogy mely autómárkák tartoznak hozzájuk.
| Autógyártó | Márkák |
|---|---|
| Volkswagen | Audi, Škoda, Bugatti, Bentley, Lamborghini |
| General Motors (GM) | Vauxhall, Opel, Holden (korábban Saab) |
| BMW | MINI, Rolls-Royce |
| Geely | Volvo, Proton, Lotus |