A Karg Auto Kft. öröksége és a SPIRIT AUTO Kft. jövőképe: Új korszak az autókereskedelemben
A közelmúltban jelentős változások történtek az autókereskedelmi szektorban, melynek középpontjában a Karg Auto Kft. áll. A SPIRIT AUTO Kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa, ifj. Murányi Ferenc hosszas egyeztetéseket követően állapodott meg Karg Ferenccel, a cégek megvételét illetően.
Karg Ferenc életműve: 45 év tisztesség és innováció
„Szép 45 év volt” - ez jutott elsőként Karg Ferenc eszébe a megállapodás után. „Az alulról építkezés iskolapéldája lehetek a somogyi vállalkozók számára: egy 12 négyzetméteres üzletben kezdtem pályafutásomat, és egy 11 ezer négyzetméteres telken 3 autószalont, 3 szervizt, egy ezer négyzetméteres lakatos fényező műhelyt és autómosókat hagytam az utókornak.”
Karg Ferenc hangsúlyozta, hogy minden döntésénél alapvető szempont volt a tisztesség, a korrektség, a lelke senkinek, semmilyen érdekért nem volt eladó. „Jóval több munkával, ha lassabban is, de úgy érzem, az adottságokhoz képest, feleségemmel együtt szép eredményeket értünk el.”
Sok mindenben volt első Somogy megyében:
- Az első olyan vállalkozó, aki diplomás létére vállalkozó lett.
- Az első olyan aktív vállalkozó, akit pályaversenyzésben beválogattak a magyar válogatott keretbe.
- Az első használtautó kereskedő.
- Az első autóimportőr.
- Az első autószalon építő.
- Az első többmárkás autókereskedő.
- Az első WELTAUTO-kereskedő.
Karg Ferenc a gondolatait azzal zárta, hogy „jóval 70 felett tudni kell abbahagyni. Jól eső érzés, hogy az életmű profi kezekbe került, és évtizedekre biztosított a fennmaradása.”
Autóklíma hibaelhárítási útmutató
A SPIRIT AUTO Kft. jövőbeli tervei és szolgáltatásai
A tulajdonosváltást követően a SPIRIT AUTO Kft. ambiciózus tervekkel néz a jövőbe. Az új vállalkozás a meglévő munkatársakat megtartva és új kollégákkal kiegészítve bővített szolgáltatásokkal szeretné a jövőben a legmagasabb színvonalon kiszolgálni az ügyfeleket.
Márkakínálat és szolgáltatásbővítés
A meglévő márkák, mint a Volkswagen személy és haszongépjármű, a Skoda személygépjármű és a WELTAUTO mellett a közeljövőben szeretnék még egy márkával bővíteni a tevékenységét.
Természetesen a márkaszerviz is várja régi és leendő ügyfeleit az Audi, Skoda, Volkswagen és Seat gépjárművek esetében. Valamint márka-független szervizként, műszaki és eredet-vizsgálatra, előzetes időpont egyeztetést követően, gyorsan és rugalmasan állnak ügyfeleik rendelkezésére.
Telephely rekonstrukció és technológiai fejlesztések
Az idei évben tervezik a komplett telephely rekonstrukcióját is. Megújul a teljes Skoda és VW szalon, valamint a márkaszervizben is jelentős fejlesztéseket fognak végrehajtani. A célok között szerepel, hogy a SPIRIT AUTÓ Kft. a Dél-Dunántúl egyik legjelentősebb autókereskedése és szervize legyen, valamint élen járjanak az e-mobilitás népszerűsítésében és magyarországi meghonosításában.
Az elektromos autók jövője: fenntarthatóság és önvezetés
Céljuk továbbá, hogy ügyfeleik olyan komplex szolgáltatáscsomagot kaphassanak versenyképes áron, mely minden egyedi igény figyelembe vételével történik.
Késések az elektromos Land Rover terveiben
Flottakezelési és finanszírozási megoldások
A magyarországi autó eladási trend alapján a vállalkozás olyan egyedi igényekre szabott flottakezelési és finanszírozási szolgáltatást nyújt a helyi vállalkozások számára, mely által a vállalkozásban lévő gépjárművek költsége, a fix bérleti díj által tervezhetővé válik, áfája pedig még a céges használat arányában vissza is igényelhető. A bérleti díj 100 %-ban leírható költségként, akár 0 forint induló bérleti díjjal.
A cég nem csak a vállalkozásoknak biztosít kedvezményes feltételeket az autó-finanszírozásban, hanem a magánszemélyekre is gondolnak. Új gépjármű vásárlása esetén minden leendő ügyfelüknek ajánlatot tesznek használt autójuk beszámítására, és emellett kedvező finanszírozási konstrukciókkal várják minden kedves vásárlójukat.
Elérhetőség
SPIRIT AUTO Kft.
7400 Kaposvár Árpád u.
Vélemények a Bardi Auto traktor alkatrészeiről
tags: #karg #auto #kft #információk