A Magyar Rendszámok Evolúciója: Évjáratok, Típusok és Változások

Magyarországon az utóbbi két-három évben berobbant a használtautó-behozatal, amivel a rendszámok pörgése is felgyorsult. Pörög a használtautó-behozatal. A Magyar Gépjármű-importőrök Egyesülete adatai alapján 2008-ban 153 000 új és 24 000 használt autó kapott rendszámot, 2012-re már kiegyenlítődött az arány, 53-53 ezer darabbal. 2008-ban és 2014-ben nagyjából ugyanannyi személyautót helyeztek forgalomba hazánkban, de az újaké a felére csökkent, a használtaké megnégyszereződött. Ezzel párhuzamosan nőtt az igény a jelenleg páronként 8500 forintba kerül rendszámtáblákra és az M-mel kezdődő kombinációk elfogytak.

A Három Betű - Három Szám Rendszer Története és Kiüresedése (1990-2021)

Kezdőbetű-váltáskor folyamatos az átállás. Egyes hivatalokban már december második felében is kaphattak N-nel kezdődő táblát a szerencsések, vagy akik megkérték az ügyintézőt, hogy a szekrényből ne pont az MZX-827 akadjon a kezébe.

A „Frissebb Rendszám” Pszichológiája

A frissebb rendszám megkönnyítheti az autó értékesítését használtan, mert a sok MX, MZ stb. rendszámtábla között a pár héttel később kiadott, NA-val induló fiatalabbnak mutatja az autót. Ez irracionális ugyan, de az autóvásárlásban nagyrészt érzelmi szempontok döntenek, akár új, akár használt kocsiról van szó. Pszichésen a 999 999 forintos autó is jobb vételnek tűnik az 1 000 000-ra kiírtnál, ahogy az 5,94-et fogyasztó autó jóval takarékosabbnak hat a 6,01 litert fogyasztónál.

A Rendszámkombinációk Korlátai és a Betűváltások

Az utóbbi 15 évben az L-lel kezdődő rendszámokat emésztette fel leglassabban a magyar autópiac. 2009-től a személyautó-eladások példátlan zuhanásával nagyon lelassult a betű-szám kombinációk forgása, a szokásos 1-2 év helyett majdnem négy évig adtak ki L-lel kezdődő rendszámtáblákat az okmányirodák. Az első L-es rendszámok 2008 elején jelentek meg, az MAA táblák megjelenéséről 2011. Rekordgyorsan kifutott az N betű, de a helyére nem az ábécé szerinti O-betű jön. Az utolsó N betűvel kezdődő rendszámokat osztják ki ezekben a hetekben az okmányirodák, az új kezdőbetű a P lesz.

Pár héten belül megkezdi a Plaket Kft. az új fémlemezek gyártását, amelyek várhatóan november-december fordulóján kerülnek be az okmányirodák páncélszekrényeibe. Az átállás nyilvánvalóan nem esik azonos napra az ország különböző pontjain. Akár több hét is eltelhet egy nepperek által kedvelt fővárosi okmányiroda első P-betűs rendszámának kiadása, majd egy kevésbé pörgős vidéki hivatal utolsó N-es azonosítójának kiadása között. Arra nincs lehetőség, hogy valaki - mivel látott már az utcán - a kezébe nyomott N-es helyett inkább P-betűset kérjen, mert neki az jobban tetszik. Az elmúlt másfél évtizedben egyik betű sem futott ki ennyire gyorsan, különösen az N előtt közvetlenül használt M és L betűkkel összevetve feltűnő a mindössze egy és háromnegyed évnyi használat. Jól mutatják a dátumok, hogy mekkora a különbség az összeomlás utáni évek pangása és a tavaly óta egyre erősebb piacpörgés között.

Rendszámtábla világítás Opel modellekhez

A három betűből és három számból összeálló rendszám összesen 17 576 000 (26³ x 1000) kombinációt biztosít, ám ennyit nem használtunk és nem is fogunk felhasználni. A már említett speciális rendszámok mellett már lassan 30 éve nem adnak ki I-re, O-ra, valamint Q-ra végződő betűkombinációkat, ezek ugyanis összekeverhetők a számokkal, ráadásul Q-t a sorozatban kiadott rendszámokban sehol sem használnak, mert könnyen O-nak nézhető - elsősorban a traffipaxkamerák által. A jelenlegi rendszerben 2021. áprilisáig 45.559 darabor adtak ki, ebben a számban az egyedi és a három betű - három számos rendszámok is benne vannak. Ez meglehetősen távol van a lehetséges 17,5 milliós lehetőségtől. Hogy mégis kifullad a jelenlegi rendszer, annak az oka, hogy nem adnak I-re, O-ra, és Q betűre végződő rendszámokat, mert azok könnyen összetéveszthetők a számokkal, és ugyanez az oka, hogy a Q betűt sem használtak a sorozatban, hiszen könnyen nézhető O betűnek.

A Három Betű - Három Szám Rendszámok Évjáratai

Íme egy kis segítség, ha valaki nagyjából szeretné rendszám alapján beazonosítani az évszámot:

A táblázat az egyes betűkarakterrel kezdődő sorozatok kiadási időintervallumát adja meg:

  1. A: 1990-1992
  2. C: 1991-1992
  3. D: 1992-1995
  4. E: 1993-1995
  5. F: 1995-1996
  6. G: 1996-1999
  7. H: 1999-2002
  8. I: 2001-2003
  9. J: 2003-2005
  10. K: 2005-2007
  11. L: 2007-2012
  12. M: 2011-2015
  13. N: 2015-2016
  14. P: 2016-2018
  15. R: 2018-2020
  16. S: 2020-tól

A jelenlegi rendszerben nagyjából 2025-re futnánk ki a kombinációkból, de erre már nem kerül sor. Így nagyon valószínű, hogy a jelenlegi formátum a „T” betűvel búcsúzik. Természetesen továbbra is kérhető (majdnem) bármilyen őrült felirat. Változatlanul él a lehetőség, bárki választhat saját magának a még ki nem adott 3 betű és 3 szám rengeteg variációjából bármit, aminek a hatósági díja jelenleg 112 450 forint.

Rendszámköltségek

8500 forintba kerül a rendszámtábla párja. Gyártására itthon monopóliuma van egyetlen cégnek, Németországban rengeteg kisiparos nyomja az okmányirodák közelében. Én 17 eurót, 5400 forintot fizettem az exportrendszámokért.

Rendszámtábla világítás korszerűsítése

Az Új Négy Betű - Három Szám Rendszer Bevezetése (2021-től)

2021. július 01-től megérkeztek a hazai járművekre az új típusú rendszámok.

Az Új Rendszámok Felépítése és Célja

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból - kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat -, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet. Az új rendszámstruktúra kialakításának elsődleges szempontja az volt, hogy tartósan garantálja a gépjárművek hatósági jelzéssel való ellátását. Az új autók forgalomba helyezésének évente néhány százezres üteme mellett a négybetűs változat egyes számítások szerint több száz évre elegendő lehetne. A rendszámkarakterek a jármű azonosítását szolgálják, és a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták.

Átállás és Szabályok

Az új rendszámtáblákat felmenő rendszerben vezetik be, azokból július elsejétől a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak. A már használatban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azokkal a továbbiakban is lehet közlekedni. Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, az egyébként is indokoltnál több ügyintézésre. Jellemzően igen. Ha csak egy darab rendszám veszett el első alkalommal, amely nem szóló motorkerékpáré vagy pótkocsié, akkor a megmaradt három betű három számos tábla párjának újbóli legyártására is lesz lehetőség. Az új típusú rendszámtáblákért a megszokott összegeket kell fizetni, a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek. Jön az új, 456 millió lehetőséggel. Jelenleg nagyjából 4 millió gépjármű visel rendszámat, így az új 2×2 betű - 3 szám kombináció elegendő lehetőséget kínál további minimum 30 évre. Mint láthatjuk, új elemként kerül majd az új rendszámokra a címer, és a teljes tipográfia is megváltozik, míg a régiről megmaradt a kék sávban az uniós címer és az országjelzés.

A Rendszámok Történelme és Különleges Típusai

Korai Rendszámrendszerek

1910 tavaszán a belügyminisztérium rendeletben új szisztémát vezetett be: az ország területét 15 járműkerületre osztották, a kerületek külön betűjelzést kaptak, egy betűhöz három szám kapcsolódott. A második világháború alatt és az azt követő években eluralkodott a káosz a rendszámokat illetően, miután az államtól nem kaptak, egyesek saját gyártmányú darabokat szereltek fel az autóikra. A három betűs rendszámokat 1990 nyarán vezették be, a korábbi, két betűs, négy számos táblákat 1995 végéig lehetett használni. A hazai gépjármű-nyilvántartás országos, nem régiós vagy megyei alapon működik. Ennél fontosabb szempont, hogy egy efféle megoldás rengeteg többletteherrel és felesleges kiadásokkal járt volna a tulajdonosok, üzemeltetők számára, ha például egy fővárosi autós Fejér vagy Heves megyébe adja el a kocsiját.

Fizikai Jellemzők és Anyagok

A több méretben és alakban - A, azaz normál méret, 520 x 110 mm, C, azaz a „négyzetesebb”, kétsoros normál méret, 280 x 200 mm, a B, azaz kétsoros kis méret 240 x x140 mm, leginkább motorkerékáprokra) - kiadott rendszámtáblák alapesetben fehér alapon fekete, domborított - 77 mm-es betű- és 1,8 mm-es domborítási magasságú - karaktereket tartalmaznak, kezdetben baloldalt a magyar zászlóval és az országot jelző H betűvel, majd a 2004-es európai uniós csatlakozást követően ugyanott kék alapon felül az Unió csillagkoszorújával, alatta a fehér H-val. A rendszámtábla anyaga fényvisszaverő fóliával bevont alumíniumlemez. Az alkalmazott fényvisszaverő fóliát az MSZ 9620/8 szabvány írja le.

Rendszám formátumok Szlovéniában

Egyedi és Speciális Rendszámok

Ahogy a korábbi rendszerben, természetesen ma is vannak az általános fehér-feketétől eltérő rendszámok. Nem meglepetés, hogy a diplomáciai testületek hivatalos járművei ma is kék alapon fehér karaktereket tartalmazó rendszámokkal futnak, 2017-ig a DT betűkombináció plusz kétszer két szám szerepelt rajtuk, azóta CD és kétszer három szám kerül rájuk, a számok az országra is utalnak. A DT-n kívül több egyéb betűkombinációt is „foglalt” volt, az állam felső vezetőinek az A és AA járt, az egyéb állami, tanácsi szervek gépjárművein pedig a tovább A-s kombinációk álltak.

Szintén fehér alapon piros, de hagyományos három betűs, három számos a lassú járművek rendszámtáblája - Y-nal kezdődnek -, fontos, hogy ezek „nemzeti” rendszámok, azaz ma is a piros-fehér-zöld zászló és a H betű szerepel rajtuk, fehér alapon. Érdekes darabjai a magyar rendszámuniverzumnak a mezőgazdasági gépek rendszámai: ezeken fehér alapon zölddel szerepelnek a karakterek, összesen hét darab: egy M betű, majd hat szám. Szintén nemzeti rendszám. A színek mellett a betűknek is van jelentősége. A rendőrség járművein gyakran, de nem mindig R-rel kezdődő - két betű plusz kétszer két szám - rendszámokat láthatunk, az RR a büntetés-végrehajtás és a NAV sajátja.

2021. január 1-től egységesítették az ideiglenes rendszámokat. Az ilyen rendszámok kiadásának - az elérhetőségen túl - feltétele, hogy a megjelenő „szöveg” és számok tartalma ne ütközzön a közrendbe, közerkölcsbe vagy jogszabályba.

A két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok hatósági nyilvántartásba vétele és jelzésekkel történő ellátása aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentene a járművek tulajdonosainak. A forgalomba helyezéshez kapcsolódó műszaki vizsgálat és a rendszámkiadás a jármű műszaki jellemzőitől függően, nagyságrendileg legalább 20 ezer forintba, de akár annak többszörösébe is kerülhetne. A használatban lévő segédmotoros kerékpárok jelentős részének piaci értéke ennél alacsonyabb, így sok esetben előfordulhatna, hogy drágább lenne a rendszámtábla megszerzése, mint maga a jármű.

tags: #jtn #rendszam #evjarat