Hitler, a Mercedes és a Harmadik Birodalom autóipara
A Mercedes-Benz név ma a luxus és az innováció szinonimája, története azonban elválaszthatatlanul összefonódott a 20. század egyik legsötétebb időszakával, a Harmadik Birodalommal és Adolf Hitlerrel.
A márka eredete és a Mercedes-Benz név megszületése
A Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) két alapítója, Gottlieb Daimler gépész és Wilhelm Maybach motortervező közösen fejlesztették ki belső égésű motorjaikat. Emil Jellinek osztrák üzletember lánya, Mercedes után nevezte azokat a járműveket, amelyeket a DMG-től rendelt, majd 1902-ben márkanévként is bejegyeztette.
Jellinek megrendelte a Daimlertől az első Mercedest, a 35 HP-t (35 LE), ami 100 km/h végsebességre is képes volt.
A Mercedes-Benz és a Harmadik Birodalom
A háborús gépezet mindenre ráteszi véres-olajos karmait. Így volt ez a náci Németországban is, ahol például Adolf és Rudolf Dassler, az Adidas és a Puma alapítóinak gyára vállról indítható rakétával segítette a sereget, Hugo Boss pedig egyenruhákat tervezett. Ez persze nemcsak a ruhagyártókat érintette, hanem az autógyárakat is. A Mercedes-Benz (korábbi nevén Daimler-Benz) kiemelt szerepet kapott: a világ egyik legrégebbi és leghíresebb autógyártója többek között a náci vezérkarnak gyártott különleges autókat.
Hitler és az autóipar fellendítése
Hitler már a háború előtt is fontosnak tartotta az autóipart. Míg az USA-ban 1,4 ember jutott egy autóra, addig Németországban 49. Megígérte hát népének az ágazat fellendítését, ezért sztrádaépítésbe fogott, és hatalmas összegeket öntött az autóiparba. A Mercedes-Benz 1932-ben hatezer autót gyártott, míg 1934-ben már 12 ezret. 1935-ben szintén dupláztak, 25 ezer jármű gurult le a futószalagról.
Mercedes 200D differenciálmű hibaelhárítás
Hitler nem volt klasszikus autórajongó, csak egy márkáért, a Mercedesért bolondult igazán. Hatalomra kerülése előtt szabályosan könyörgött egy kis árengedményért.
Hitler rajongása a Mercikért már kancellárrá válása előtt is szenvedélyes volt. A sörpuccsnak nevezett hatalomátvételi kísérlet miatt 1923-ban öt év börtönre ítélt Hitler a cellájából írt egy müncheni Benz-kereskedőnek egy levelet, amelyben egy kis árengedményért könyörgött. Ugyanis még nem volt kész a kilenchavi fogság alatt megírt Mein Kampf című könyve. Ezért nem volt elég pénze, hogy megvegye "álmai autóját", egy 18 ezer birodalmi márkába kerülő szürke Benz 11/40 PS-t, amelynek egyedül 40 lóerős teljesítményét kevesellte. A történelmi fontosságú levélre egy bolhapiacon találtak rá, eredetiségét bebizonyították, arról azonban nincsenek információk, hogy eljutott-e a címzetthez.
A diktátor tehát tudta, milyen érzés, ha valakinek nincs pénze autóra, ezért álmát, a Volkswagent, vagyis a népautót is igyekezett megvalósítani, hogy a náci párt vívmányaként egész Németország autóba ülhessen. Természetesen mindez kizárólag propagandacélokat szolgált, pedig a népautó tervét komolyan vevő Ferdinand Porsche akkor már sok éve próbálkozott a kocsi megvalósításával. Végül elkészültek az első példányok, amelyek kísértetiesen hasonlítottak a magyar származású mérnök, Barényi Béla soha meg nem valósult Bogarára, ezért Barényi be is perelte Porschét, a bíróság pedig meg is ítélte neki a jelképes 1 márkás kártérítést. A diktátor a hátsó ülésen próbálta ki a Bogár prototípusát, majd visszaült Mercijébe.
Ez semmit sem von le a Bogár érdemeiből, hiszen valóban népautó lett. A háború előtt azonban egyetlen darabot sem szállítottak le azoknak a vevőknek, akik a KDF Wagen takarékossági program keretein belül 5 márkás takarékbélyegeket kezdtek gyűjteni az autóra. Meglepetésre a Kraft Durch Freude szervezet - amelyhez a népautóprojekt tartozott - nem költötte másra a pénzt, ugyanis a háború után érintetlenül megtalálták az egész bevételt a szervezet központjában. Bár Hitler csupán az anyagi támogatást adta a Bogár tervezéséhez, és a nyilvános próbakör után azonnal visszaült imádott Mercedesébe, ha másért nem, ezért a bájos kisautóért hálás lehet neki a világ.
Adolf Hitler személyes autói és védelmi rendszereik
Adolf Hitler nagy kedvence a 770K volt, öt ilyennel furikázott a körútjain. A "nagy Mercedesnek" becézett 770-es volt Hitler állandó kormányzati autója. A Mercedes legnagyobb és alighanem legelegánsabb autóját nem véletlenül emlegetik egyszerűen csak Hitler-Merciként, hiszen minden hivatalos eseményen ezzel fuvarozták a náci vezért.
Bár csak az aszfaltozott út állt neki jól, a 770-es maradéktalanul megfelelt annak a képnek, melyet Hitler magáról és birodalmáról mutatni akart a külvilágnak. Az 1939-es évjáratú Mercedes-Benz 770K Grosser fontos propagandaszimbólum volt a Harmadik Birodalomban.
Ferenc Ferdinánd 1914-es meggyilkolásából tanulva Hitler mindig zárt autókban utazott, kivéve, ha felvonulásokon vett részt. Persze nem csak egy egyszerű tető volt az egyetlen óvintézkedés. Egy autójában kilencen fértek el, mindenkinek bőrülés járt. A padló az autó jobb oldalán kicsit magasabb volt, hogy Hitler is daliásabbnak tűnjön, mikor parádékon integetett.
Alul egy 6 milliméteres páncéllemez, oldalt pedig egy 3 milliméteres páncélozott ajtó védte, az üveg pedig 40 milliméteres és golyóálló volt. Az autó így 4,5 tonnás volt, de megfelelő minőségű utakon így is képes volt 190-nel száguldozni, hála az óriási, 230 lóerős motornak. 1943-ban Hitler egy olyan 770K-t rendelt, aminek a teteje is páncélozott volt. Egy másik példányt 18 milliméteres páncélozással, 40 milliméteres (1,6 hüvelyk) üveggel és 20 kamrás defektbiztos abroncsokkal szereltek fel a Führer számára.
A W07-est 7,6 literes, 150 lóerős motor hajtotta, így könnyedén elérhette a 160 km/h-s sebességet autópályán. Zárt alapváltozata 29 500, nyitott csúcskivitele 65 ezer birodalmi márkába került, az elkészült példányok többségét a német kancellári hivatal vette meg. 1940-től páncélozott változatban is elérhető volt, golyóálló ablakkal és abronccsal.
A nyolchengeres, 150 lóerős Mercedes-Benz 770 (W07), más néven Großer, a kor legelegánsabb és 170 km/h végsebességével a leggyorsabb luxusautója volt, amelyet 1930 és 1944 között gyártottak. 1938-ban alaposan átdolgozták, ennek eredményeként az új kódja W150 lett.
Chiptuning a Mercedes E 270 CDI-hez
A fasiszta vezér, Benito Mussolini nagyon irigyelte német barátjától értékes járműparkját, ezért megbízást adott a Fiatnak egy olyan csúcsmodell gyártására, amely felveszi a versenyt a 770-essel. Mussolini egy Fiattal akart felvágni Hitler előtt. El is készült a Fiat 2800 Torpedo, amely állami kocsiként Hitlert is szállította, nemrég pedig egy aukció legértékesebb darabja volt. A Fiat 2800 Torpedóból összesen tizenkét darabot gyártottak, de csak három maradt fenn.
Személyes kedvence a minden akadályon átjutó G4-es terepjáró volt. A mai szabadidő autók furcsa elődje, a Mercedes-Benz G 4 (W31) egy német háromtengelyes terepjáró volt, amelyet először 1934-ben gyártottak a Wehrmacht parancsnoki autójaként. A végsebessége mindössze 67 km/h volt, amit a súlya és terepgumik korlátoztak.
A járműveket először az SS-hez szállították fényes szürkére festve fekete sárvédőkkel, de a háború végére mindegyikük tükröződésmentes matt vagy terepszínű bevonatot kapott a katonai céljuknak megfelelően. Ezt a példányt 1938 szeptemberében Adolf Hitler sofőrje, Erich Kempka rendelte meg, aki a 40 autójából álló flottát is igazgatta. Kempka és beosztottai használták többek között Ausztria és a Szudéta-vidék annektálása alkalmából tartott felvonulásokon.
WION Gravitas: Hitler szuper mercedesei akcióra készülnek
A korai Geländewagen, vagyis terepjáró tervezésekor fő szempont volt, hogy épített úton és szántóföldön is egyformán elemében legyen. Ebben a Daimlertől származó ötliteres, nyolchengeres, 100 lóerős motor segítette, amely alaphelyzetben a négy hátsó kereket hajtotta, bár összkerékhajtásúvá is lehetett alakítani, de négytonnás súlya miatt legfeljebb 67 km/h-val tudott haladni. Az öt év alatt gyártott 57 példányból tizenegyet használt a Wehrmacht. A fronton szolgálati autóként teljesítő G4-esek egyikében maga Hitler ült, egy másik az orvosát, egy harmadik pedig a csomagokat szállította. Hitler nagyvonalúságból minden barátját megajándékozta egy ilyen harci Mercivel, Mussolini és Franco is kapott belőle egyet-egyet, a spanyoloknak küldött G4-est ma is őrzi a királyi család.
Hitler vásárolt egy flottányi 770-est és egy ritka 500K kabriót is. A Mercedesek nagy rajongója nem hagyhatta ki autóparkjából a varázslatos stuttgarti kabriót, a mindössze három éven át gyártott, ötliteres kompresszoros sornyolcas motorral hajtott 500K-t még akkor sem, ha ő maga jogosítvány híján hivatalosan sosem vezethette. Hogy miért nem szerzett jogsit? Elég, ha elképzeljük a náci vezért tanulóvezetőként a forgalmi vizsgán... 1938-as Mercedes-Benz 540K (W29) Spezial Roadster 170km/h-ás végsebességgel, a rövidebb alvázú csomagtartójában egy kinyitható hátsó ülést rejtett, aminek elegánsan a kerekei is fehérek voltak.
1937-ben a Reichsmarschall, Hermann Göring rendelt egy 540Ks-t, kedvenc színében, a Luftwaffe kékben, mindkét páncélozott ajtón a családi címerével és golyóálló üvegekkel.
A Mercedes-Benz a Wehrmacht szolgálatában: Teherautók és katonai járművek
Eközben a Daimler-Benz katonai járműveket gyártott. A Daimler-Benz a háború alatt ontotta magából a teherautókat. Az L 1500-t egy kistehernek szánták, amelyből kb. 9.000 db-ot építettek 1941 és 1944 között a német Wehrmacht számára, illetve nagy mennyiségben a tűzoltóság részére. Ennek a típusnak is két változata volt, a hátsókerék-hajtású L 1500 S és az összkerékhajtású L 1500 A modell, amiből kabrió változat is készült.
A legendás Opel Blitznek megfelelő 3 tonnás verziónál viszont már a Mercedes-Benz név jelent meg, és ezt az L 3000 típust már dízelmotor hajtotta. A Mercedes 40-es évekbeli legnagyobb igáslova az L 4500-as család volt. A hosszú motorháztetős teherautó hátsókerék-hajtású teherautóként (L 4500 S) és összkerék-meghajtásúként (L 4500 A) is kínálták. 1943 végéig még rengeteg típusú járművet állítottak elő, de az év vége felé már csak az L4500 A-kat gyártották, mert a bombázások és a háború alakulása miatt újra kellett tervezni a beszerzést.
Persze nem csak új járművekre támaszkodtak: a második világháború elején az állam lefoglalta az összes 1000 köbcentisnél nagyobb motorú, hátsókerék-meghajtású Mercedes-Benz járművet. 1938 és 1942 között 19 ezer darab 170VK-t gyártottak le, amiket tisztek fuvarozására, kommunikációs célokra és szerelők utaztatására használtak. A sereg különféle célokra kapott G3a és G4 típusú autókat is, amit segített, hogy mindkét típus hatkerekű volt. Nagyjából 2000 G3a készült el, és használták például felderítésre, megfigyelésre, rádióállomásként és mobil nyomdaként is. A 3,5 tonnás G4 inkább személyszállításra szolgált, és mindössze 72 készült el belőle, amiből egy Hitleré volt.
Német mérnöki dicsőség és propaganda az autósportban
Németország legyőzhetetlenségét a világ legerősebb versenyautójával, az Auto Unionnal és egy 750 km/h-s sebességre képes Mercedesszel bizonygatta. A német autósport legdicsőségesebb időszakában, a harmincas években az "ezüst nyilak" uralták a versenypályákat. A nehezen kezelhető, ördögi szerkezetek pilótái olyan teljesítményt nyújtottak, amelyet ma már színtiszta őrültségnek hiszünk. Valóságos mítosz alakult ki a király kategóriának számító Grand Prix-futamok, a Forma-1 előfutárai körül.
Ezért jelentettek sokat az 1933-ban kancellárnak kinevezett Hitlernek, akinek éppen ilyen hangos sikerre volt szüksége ahhoz, hogy a náci párt erejét és teljesítményeit propagálhassa. A hatás kedvéért a versenyeken a pilóták katonásan vonultak fel.
Hitler parancsba adta, hogy a nemzeti szocialistáké legyen a világ legerősebb versenyautója. Álmát a négy autógyártóból (Audi, DKW, Horch, Wanderer) alakult Auto Union váltotta valóra. A több mint félmillió márkát felemésztő fejlesztésben Ferdinand Porsche is részt vett. Sikerük minden pénzt megért, a Typ C 1937-ben 380 km/h-s sebességgel szárazföldi rekordot döntött a szintén Hitler nevéhez fűződő német autópályán, Rudolf Hasse és Tazio Nuvolari pedig többször is bajnok lett a szivar alakú versenyautókkal. Csak kevés példány élte túl a futamokat és a háborút, becslések szerint az egyetlen megmaradt Typ D 12 millió eurót ér.
A Führer azonban nem elégedett meg a számtalan győzelemmel, valami olyasmire vágyott, amivel végső csapást mérhet az autóiparra, és az egész világon hirdetheti a német ipar hatalmát, ezzel alig titkoltan országa harcászati erejét is fitogtatva. A csodafegyver a világ leggyorsabb autója lett, a tervek szerint 550 km/h-s sebességgel kellett hasítania a levegőt. A szuperkocsit végül Ferdinand Porsche vezetésével a Mercedesnél építették meg.
Alaposan túl is lőttek a célon, a repülőgépekre hasonlító négykerekű tizenkét hengeres, 44,5 literes Daimler motort kapott, teljesítménye elérte a 3000 lóerőt, végsebessége pedig a 750 km/h-t. A rekord végül nem mozgatta meg a világot, mert senki sem kísérelte meg túlszárnyalni a T80-ast. A prototípus darabokra szedve megúszta a háborút, ma is látható a stuttgarti Mercedes Múzeumban.
Hitler autóinak sorsa a háború után
Bár a Harmadik Birodalom bukása szükségszerű volt, tucatnyi klasszikus autó maradt utána. Utolsó példányaik a világ legnagyobb autógyűjteményeinek féltett kincsei. Az utolsó autók között 1944-ben adták át a Hitler által is használt hét autó egyikét, amit a Kanadai Háborús Múzeumban őriznek.
A Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásakor Hitler egy Mercedest ajándékozott Sztálinnak. Miután a németek felrúgták az egyezményt és megtámadták a Szovjetuniót, Sztálin nem volt hajlandó tovább használni az autót, és az egyik tábornokának adta. A jármű túlélte a háborút, utoljára Arizonában látták.
Az 1939-es évjáratú Mercedes-Benz 770K Grosser a háború vége felé az előrenyomuló amerikai csapatok birtokába került Franciaország területén. Mivel nem ismerték a múltját, az autót a katonai rendőrség járműparkjához csatolták. A kocsi 2002-ben került vissza Európába, 2009-ben egy orosz milliárdosnak adták el. Az aukciósház hangsúlyozza, hogy az árverés célja nem Hitler ünneplése, hanem a 20. század egyik legfontosabb autójának bemutatása. Szakértők 4-10 millió euróra becsülik az értékét. A kereskedő szerint egy milliárdosnak pár millió euró aprópénz, s egy ilyen autó megvásárlása manapság a lehető legjobb beruházás. Az orosz vevő magánrepülőgépen érkezett Németországba az üzlet megkötésére, előzőleg pedig alaposan megvizsgáltatta, hogy nincs-e jogi akadálya a vásárlásnak. A német nyomozókat csak az érdekelte, hogy nincs-e a gépkocsin náci jelkép. Az autót 1935-ben rendelték meg, és sok helyen látható a háborús dokumentumfelvételeken, főleg díszszemléken.
A kocsi golyóálló - 18 milliméter vastag - karosszériája és 4 centiméter vastag üvegei miatt 5 tonnát nyom, maximális sebessége 180 km/óra, motorja 400 lóerős, 100 kilométeren 40 liter benzint fogyaszt, tankjába 300 liter fér. Eddig 33 ezer kilométert futott. A kocsi a háború után Ausztriába került, majd Las Vegasba vitték, aztán onnan visszahozták Münchenbe, s végül egy bielefeldi gyűjtő vásárolta meg. A kereskedő szerint az orosz milliárdos egyúttal Hitler több vezető tisztjének Mercedesét is megvásárolta.
Néhány évvel az első autó megérkezése után még egy ugyanilyen érkezett a tengerentúlra - a szakértők az Old Göring Special nevet aggatták rá, és egyszerűen csak a náci felsővezetés egyik autójának tartották. 1980-ban azonban a múzeum egyik dolgozója, a Németországból emigrált Ludwig Kosche nyomozni kezdett az autó története után. A múzeum természetesen jó ideig nem fogadta el Kosche bizonyítékait, de négy évvel később, a férfiról szót sem ejtve végül lecserélték az autó mellett lévő táblát.
A háború után a fennmaradt G4 példányok magánkézbe kerültek, többek között Hollywood is bevásárolt belőlük, hogy a háborús filmekben olcsó utánzatok helyett eredeti kocsik szerepelhessenek.