GAZ-24 Volga és Lada Niva Fogyasztás: Terepjáró Képességek és Méhészeti Alkalmazás

Az orosz autóipar átalakulása az EU szankciók hatására folytatódik, melynek következtében a nyugati modelleket orosz vagy kínai helyettesítő termékekkel kell pótolni a gyártósorokon és az utakon egyaránt. Ezért az AvtoVAZ mérnökei újabb feladatot kaptak: egy az eddiginél nagyobb kisteherautót kellett faragni a lehető legolcsóbban és leggyorsabban a rendelkezésre álló technikából. Természetesen a jó öreg (és tényleg, hiszen 1977 óta gyártják) Nivához nyúltak, amelyből végül megszületett a Niva Legend haszonjármű legújabb változata, ami két- és ötszemélyes platós, vagy dobozos változatokban érhető el az orosz belpiacon.

A legnagyobb raktérrel a kis kabinos, kétüléses újdonság rendelkezik, amelynek teljesen szögletes doboza akár 3 köbméteres is lehet és két Euro raklapot is szállíthat, míg az ötüléses változat mögött továbbra is egy lekerekített, üvegszálas borítással rendelkező, kisebb raktér lapul. A gyár ezen kívül hűtős és terepes kiadásokat is kínál, ez utóbbi esetében 20,5 centiről 24 centire nő a hasmagasság. Természetesen az 1,7 literes, négyhengeres, nem csak a turbót, de szinte minden más mai technológiát mellőző benzinmotor is megmaradt, ami a maga 129 newtonméteres nyomatékával és 83 lóerejével aligha fogja takarékosan vagy korrekt sebességgel mozgatni az árut, mindezt egy ötsebességes kézi váltó továbbítja mind a négy kerékhez. Egyértelmű, hogy a több frissítése ellenére is kőkorszaki beltér megmarad, ráadásul ez még a normál személyautó-változatoknál is puritánabb lesz.

LADA NIVA VS SUZUKI SAMURAI

A Niva Terepjáró Képességei és Fogyasztása

Sokan írják, hogy magas a fogyasztása... Vagy a lábukban van a hiba, vagy nem tudják felfogni, hogy valamitől mennie is kell a vasnak! Próbáljanak ki más terepjárókat! Én szerettem, főleg a terepjáró képessége miatt. Ebben tényleg nagyon jó, és ezt tapasztalatból mondom. Nem sok olyan terepjáró típus van Magyarországon amit nem próbáltam ki, tehát van összehasonlítási alapom. Kényelmesebb van, de jobb, vagy egyenrangú, nem sok. Karbantartást igényel, de a költségek nem magasak. Odafigyeléssel sokáig hűséges társ. Előny az olcsó alkatrész, könnyű javíthatóság. Nincs rajta bonyolult dolog, ez fontos egy terepjárónál. Elöl kényelmes az ülések cseréje után, hátulra csak a kutyát, embert NE! Az 1,7 modelleknél a hátsó ajtó nyitása egyszerűen katasztrófa.

Összességében: Arra kell használni, amire való! Elsősorban terepjáró, és annak kiváló! Be lehet hajszolni különösebb frusztráció nélkül a susnyásba, és ki is jön onnan... Ha TÉNYLEG TEREPJÁRÓ kell jó választás. Vadászautónak vadráccsal, vonóhoroggal, gallytörővel nem tudok jobbat.

A Niva konstrukciójában verhetetlen (önhordó, kapcsolható diffi, a karosszériától nagy eltávolodásra képes kerekek). Én is próbáltam G Mercin, meg ehhez hasonlókon, csak egy gond van, nekem nem az kell, hogy 40 évig járjak vele, hanem, hogy MOST ne süllyedjen el ott, ahol a Niva röhögve átmegy (mindenféle milliós speckó off-road felszerelés nélkül). A "nehéz" terepjárókkal az a baj, hogy tényleg nehezek, esélyem se lenne az emelkedőmön, ha az 1100 kg-os Nivámra ráraknának mégegyet, vagy mondjuk 15-20 cementes zsákot... A Samurai nekem túl keskeny, a többi meg komolytalan.

LPG modellek összehasonlítása

Lada Niva

A Niva Fogyasztása

A fogyasztás: 90-100 között tartott sebességen az 1.7-es, katalizátoros, karburátoros Nivám ötösbe téve kb. 7,5-8 liter között eszik. A terepen a Vitara (a névből következően sár nem volt) pontosan annyit evett mint a Niva: 12-14 litert (sárban üzemórázunk). Akinél ennél magasabb a fogyasztás, az forduljon szakemberhez.

1992-től 2006-ig hajtottam több Nívát, sajátot, és cégest is. Sokáig volt kettő is. (Céges és saját is) Igy az értékelésem, a vezetett kilométer, és év együttesen igaz. Az injektorral voltak problémák, egyébként nem volt rossz. Az 1,7 karburátoros volt a kedvencem! Teljesítményre, fogyasztásra ez volt a legjobb, szerintem kár volt bonyolítani a dolgot az injektorral. A gyári karburátort kidobtuk, az 1,6 karbija került a helyére. Eredmény: -1l. fogyasztás, jobb teljesítmény, stabil alapjárat. Fogyasztás: országúton 8-9,5 l között 80-100 közötti sebességnél terepgumival is! Vegyes használatban 10-12 között. Persze voltak kimagasló fogyasztások is, 14-16 l/100km , de a havi átlagom mindig az előző értékek közötti volt. (Céges autót el kell számolni, tehát tudom, nem saccolom...) Sokan írják, hogy magas a fogyasztása... Vagy a lábukban van a hiba, vagy nem tudják felfogni, hogy valamitől mennie is kell a vasnak! Próbáljanak ki más terepjárókat!

Tavaly összel vettük ezt a Magyarországon ritka, unikumnak számító, diesel Nivát. A motor egy 1.9 es Peugeot szívódiesel, 65 lóerővel. Mit mondjak, lehetne erösebb(országúti közlekedés miatt) de tény, hogy elég. A motor egyébként gyárilag került bele Franciaországban. Hétvégi autó, vadászni használjuk, és aki terepezett már az tudja hogy ott a Niva szinte verhetetlen. Egyedüli negativumként a fogyasztását említik a Niváknak. Nos, ez a kis terepjáró 8-9 litert eszik vegyes használat(minimális város, országút, terep)mellett.Nem volt még 10 liter felett még télen sem!!!.

LPG Használat és Átalakítás

Mivel szeptemberben lejár a gáztartály érvényessége, és kb 50 ezer Ft-ba kerülne az új szabványú tartály+multiszelep beszerelve, ezért kipróbáltam a benzines fogyasztást. Nem állítottam semmit rajta, még a gáz keverő is rajt maradt a karbin, így 8.1 L/100 km-es fogyasztás jött ki. LPG-vel járva közel 11 literes a fogyasztás, így most az emelés után 25ezer km után térülne meg a gáz ára... így nálam nincs sok értelme az LPG-nek.

rendeltem egy új tartályt Debrecenből 10 éves homologizációval, ~20 ezerért házhozszállítással, átszereltem SK a régiből a multiszelepet és kiváncsian vártam mit szólnak hozzá gázbiztonsági szemlén illetve műszakin.

Zafira benzin-gáz átalakítás: útmutató

Az átalakítás után minden esetben be kell vezetni a forgalmi engedélybe a hajtó-anyag változást, mely két formában lehetséges. Azon gépkocsik melyek rendelkeznek úgynevezett sorozat-átalakítási vagy típus engedéllyel, a hatóság által bejegyezhető a változás a forgalmi engedélybe. Ezenkívül minden esetben műszaki vizsga szükséges.

Ha jó minden egy gyári motor 10literből elmegy városban, hosszú távon normálisan hajtva 8.5 környéke. így a vegyes kb 8,4 l eszik benzinből. Ha gázból 20%-al enne többet akkor 10,08 l lenne. 20% többlet az reális. a 10% a marketing. 20%-nál több viszont ha van, akkor valami prücök van.

Gázrendszer Karbantartása

A következő a problémám. Pár napja kiszedtem a reduktort tömítés csere és takarítás végett miután visszaraktam az autó nem akart beindulni. Nem volt időm vele foglalkozni ma délután behúztuk az autót. Behúzás után teljesen kihúzott szivatóval kb 1300as fordulaton ment az autó, de dadogott egy darabig utána egyre csökkenő fordulat után leállt. Harmadik behúzásra már haza tudtam vele jönni de gázadásra le akart fulladni ezért kihúzott szivatóval jöttem haza mert nem volt alapjárat sem. Felnyitottuk a géptetőt és a reduktorba menő meleg víz csöve a reduktorba menő rézcső, és a reduktorból a torkok állítócsavarjai fele haladó vastag cső hideg volt a reduktor pedig deres. Leállítottam az autót, majd meleg vízzel felmelegítettem a csöveket és a reduktort majd elindítottam szivatóval már 3000en pörgött de alapjárat még mindig nem volt, majd két perc járatás után újra lederesedett és hideg lett minden cső. Nincs dugulás sehol légteleníteni hogy kell?

Köszönöm a választ. Biztosan csak a tartályt kell? Nekem régen azt mondta a gázos szaki, ha régi rendszerű, akkor a multiszelepet is cserélni kell. Okmányirodába a kiszerelésről annyit, hogy gázszaki által kiállított papír kell, hogy kiszerelte, utána új forgalmi, matrica. Más: bár nekem hengerenkénti injektoros az autóm, sima egyszerű vákumos lovato a rendszer. Ha átkapcsolom lpg módba, az ac pumpát és az alapjárati motort kapcsolja le. Az injektort nem kellene? (mert akkor benyomja a benzint ami a csövekben maradt, illetve utána üresen kattognak..?).

A Volga GAZ-24 Fogyasztása

Tulajdonképpen ugyanaz a motor van az M21-ben, mint az M24-ben. A fogyasztása az előbbinek 13, az utóbbinak 10-13 van megadva papíron. Tetszenek ezek az autók, megnyerőek.

Gázos lengéscsillapító - részletes útmutató

Ha 10l-t fogyaszt akkor a Volga-kombival százszor jobban jártunk volna mint a Ford furgonnal. a Ford Diesel volt igaz, a fogyasztása olyan 6-7l között volt, de sosem indult, rengeteg motorcsere stb. már írtam.

Én úgy emlékszem, hogy a Volga M 24-et 1972-ben kezdték el gyártani. Viszont 1968-ban kezdték el tervezni. Ilyenünk lehetett volna csak kombiban, a tejgyár adogatta el az autóit. Mi minden elfért volna benne, és milyen szép kocsi hmm :-) Mostmár azért is nagyon kiváncsi leszek, hogy mennyit ehet egy ilyen, mert a Fordunkat nagyon utáltam. Zsigulijaink jók voltak, Fordot utáltam, most a Suzuki egész jó. Nade egy Volga..... az mindjárt más téma.

GAZ-24 Volga

Niva és a Méhészet

Sokan használják a Lada Nivát méhészkedéshez, mivel terepjáró képességei lehetővé teszik a nehezen megközelíthető helyeken való munkavégzést. A Niva képes futót vontatni sárban, ha a futó nyomtávja megegyezik a vontató jármű nyomtávjával. A Niva használata a méhészetben sok örömet nyújt, de fontos a folyamatos karbantartás.

Méhészautó beszerzésén vakaródzok pillanatnyilag. Az utolsó két befutó a LADA NIVA és a SUZUKI SAMURAI. Szeretnék pro és kontra véleményeket kérni, ha valakinek van kedve rá reagálni. Vándorláshoz kéne.

A forgalmija szerint egy 1155 kg össztömegű fékezett pótot vontathat, ez is elég jó szerintem. Az a véleményem, ha van lehetőséged a folyamatos karbantartásra, egy nagyszerű terepképességű, olcsó üzemeltetésű segítőtársat találhatsz a Nivában.

Méhészet

tags: #gaz #24 #niva #fogyasztás