A Fiat Ducato dísztárcsák fontossága és tudnivalói: Védelem és esztétika

A dísztárcsák elsősorban esztétikai szerepet töltenek be, azonban a modern járművek esetében ennél sokkal fontosabb védelmi funkciókkal is rendelkeznek, különösen, ha a Fiat Ducato kerekeiről van szó. Ahhoz, hogy megértsük jelentőségüket, érdemes röviden áttekinteni a kerék fejlődését és a dísztárcsák létrejöttének okait.

A kerék fejlődése: az egyszerű szerkezettől a komplex rendszerig

A kérdés megválaszolásához tekintsük át a kerék fejlődését. Nem volt ez mindíg így, hiszen a régmúltban sok mindenből készíthettek kereket. Fából vagy kőből vagy mindenki számára ismert lehet a bodnár által abroncsolt szekérkerék is, amit egy átmenő csappal rögzítettek a kocsi tengelyhez. Kezdeti szerepe a tömegek könnyed elmozdítása volt majd később megjelent az irányíthatóság biztosítása is. Szállítási és harci feladatok inspirálták fejlődését, amiben inkább a használhatóság és a megbízhatóságé volt a döntő szerep, mintsem a külcsiny és kivitelezés igényessége.

A légabroncsok megjelenésével a kerék több elemre bomlott. Az egyik maga a gumi és kellékei a másik a kerékpánt és keréktárcsa. Tulajdonképpen a gumi váltotta a fa kerék vas abroncsát, míg a kerék pántra és tárcsára bomlott. A járműgyártás őskorában a tárcsa kitüntetett szereppel bírt, hiszen akkor még anyagtól független díszítő funkciókat is kapott. Gondoljunk csak a kerékpár küllőire melyek gépkocsikon vagy motorkerékpárokon is megjelentek.

Miért van szükség dísztárcsára? Esztétika és védelem

Mai korszerű járműveinken levegővel töltött gumiköpenyt és a kerék tengelyre felület kezelt csavarokkal rögzített felnit alkalmaznak. A jármű piac fejlődése magával hozta a termelés hatékonyságát a forma fontosságával. A vasból olcsón gazdaságosan előállított acélfelniket legtöbbször fekete hőálló vékony festékréteggel vonják be, mely valljuk be nem igazán mutatós, tehát kellett valamit a formára is adni.

Így jöttek létre a festett fröccsöntött és olcsón előállítható díszítő borítások. A tárcsa fejlődése megkívánta, hogy a díszítő funkció az acélból készült tárcsák esetében elváljon a tartalomtól és önálló formát öltsön. Az acélfelni külső borítása mindezt egyben biztosítja a forma, design szerepével. Azon túl, hogy ronda és szeretnénk eltakarni van egy technikai probléma is, ami a dísztárcsák védelmi funkcióját emeli ki.

Fogyasztás optimalizálása Punto 2-nél

A felni a kerékagyra oxidál a rögzítő csavarok, anyák szorulnak törnek. Több évtizedes szerelési gyakorlatomból világosan kiderült, hogy mekkora jelentősége is van a kerékrögzítés védelmének. Előfordult olyan, hogy 2 éves (!) járműről kalapáccsal kellett leverni a kerekeket, mert nem volt rajta "dísztárcsa", de az is egyértelműen megmutatkozott, ha csak 3 kereken volt dísztárcsa a negyedik, már "ragadt" a kerékagyhoz. A mai olcsó járműgyártásban a kerékagyakon nem alkalmaznak semmilyen felületvédelmet (!), tehát nyers vas felületek illeszkednek.

A dísztárcsák elsősorban a következő környezeti tényezőktől óvják a keréktárcsákat és a rögzítő elemeket:

A téli útviszonyok gyakran járnak sózással, ami kedvez a sérült felület oxidációjának. A páralecsapódás, mely jellemzően ősz-tél-tavasz intervallumban figyelhető meg szintén problémák okoz. Ezek azok a környezeti tényezők, melyek tönkreteszik a keréktárcsákat és a rögzítő elemeket.

Védelmi funkció Leírás
Esztétika Elrejti az acélfelnik kevésbé mutatós megjelenését.
Korrózióvédelem Megóvja a felnit és a rögzítő csavarokat az oxidációtól.
Mechanikai védelem Véd a kosztól, piszoktól, kőfelverődéstől, homok csiszoló hatásától.
Időjárásvédelem Csökkenti a sózás és a páralecsapódás káros hatásait.

A Fiat Ducato és a dísztárcsák biztonsága

A Fiat Ducato évtizedek óta Európa egyik legnépszerűbb könnyű haszongépjárműve. Sokoldalú kialakítása és széles körű felhasználása - legyen szó futárszolgálatokról, ipari célokról vagy lakóautó-átalakításokról - révén nagy népszerűségnek örvend. Ezen járművek esetében is kiemelten fontos a dísztárcsák megfelelő kiválasztása és rögzítése.

Felpattintós vagy csavarozható dísztárcsa?

A felpattintós dísztárcsák nagy hátránya, hogy könnyen ellopható. Míg más alkatrészek biztosabb csavar vagy hegesztett kötésekkel rögzítettek a járműhöz, a dísztárcsák 90%-ról ez sajnos nem mondható el. Az eltulajdonítás másik motivációja, hogy egy-egy nagyobb értékű gyárilag emblémázott dísztárcsáért többet lehet elkérni a fekete piacon. Érdemes megfontolni: Ne használjunk márkajelet.

Felni méret bemutató: Fiat Strada 2001

Néhány járműgyártó (pl:Fiat) csavarozható kivitelben kínálja dísztárcsáit, ezért ezek nagyobb biztonságot nyújtanak. Nagyobb része az autóknak azonban nem szerelhető csavaros dísztárcsákkal. A csavarozható dísztárcsa tulajdonosok sem lehetnek teljesen nyugodtak, ezért nekik egyedi kulcsos kerékőrt kínálunk és azt ajánljuk, hogy figyeljenek oda, mert 3 csavarhely ad csak védelmet.

HRT Cégcsoport – Kiszámítható logisztikai megoldások Európa-szerte

Dísztárcsa ápolása

A dísztárcsákat langyos szappanos vízzel moshatjuk. Gépi mosás festékleválláláshoz vezet. Kerüljük az agresszív mosószerek használatát.

Grande Punto EGR szelep problémák

tags: #fiat #ducato #elso #disztarcsa #tudnivalók