Jogosítványszerzés: Korhatárok és feltételek Magyarországon és Angliában

A világ összes országában meghatározzák a vezetési engedély megszerzésének alsó korhatárát, felső határ azonban sehol nincs. Egyik leggyakoribb kérdés, hogy pontosan mikor - hány éves kortól - lehet elkezdeni a tanfolyamot és jogosítványt szerezni. Ez azt határozza meg, hogy legalább hány évesnek kell lenni ahhoz, hogy az adott kategóriából forgalmi vizsgán vegyen részt a tanuló és ezzel együtt a jogosítványát is megszerezze.

Jogosítvány a világban: Hol a legkorábbi a korhatár?

Észak-Amerikában, ahol sok helyen az autó olyan, mint a cipő, mert anélkül nem lehet kimenni az utcára, hagyományosan előbb kezdenek vezetni az emberek, mint a világ többi részén, ennek megfelelően Kanadában már 16 éves kortól szerezhet az ember jogosítványt, de van egy tartomány, ahol még ennél is korábban. A kanadai Albertában mindössze 14 év a korhatár, csupán annyi a megkötés, hogy éjféltől hajnali 5-ig nem vezethet az illető, valamint ülnie kell mellette egy felnőttnek, aki tud vezetni. A képzeletbeli ranglista második helyén Alberta után nem sokkal lemaradva következik az USA egyik állama, Dél-Dakota, ahol 14 év és 3 hónap a korhatár. Az USA-ban egyébként általában 16 éves kortól lehet jogosítványt szerezni, egyedül a keleti parton fekvő New Jersey-ben kell hozzá betöltött 17. Közép-Amerikában El Salvador a rekorder, a környező államok 18 éves kort megkövetelő szigorával szemben ott már 15 évesen megszerezhető a jogosítvány.

Jogosítványszerzés Magyarországon: Kategóriák és korhatárok

Köztudott, hogy Magyarországon már 17 évesen vezethetsz B kategóriás jogosítvánnyal. Ez azt jelenti, hogy a középiskola vége felé már belevághatsz a jogsi megszerzésébe. A különböző kategóriájú jogosítvány megszerzését eltérő életkor betöltéséhez kötik. Utánajártunk, mikor kezdhettek motort, autót vagy buszt vezetni.

Motoros jogsi kategóriáknál fontos tudni, hogy a fokozatosság elve érvényesül a motor mérete és a korhatárok tekintetében. Kismotoros jogsi megszerzésének például már 13 és fél évesen nekirugaszkodhatsz, míg a legmagasabb A kategóriás motoros jogsi feltétele a 24. életév.

Mikor kezdheted el a tanfolyamot és vizsgát?

A jogszabály rendelkezése szerint tanfolyami képzésre az vehető fel, aki „a megszerezni kívánt vezetői engedély kiadásához szükséges életkort betöltötte, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb”. Az utolsó életkor határ a KRESZ és egyéb elméleti vizsgákhoz kapcsolódik. Ez azt szabályozza, hogy hány évesnek kell lenni ahhoz, hogy a jogosítvány megszerzéséhez - és a gyakorlati oktatás megkezdéséhez - szükséges elméleti vizsgát elvégezhessük. A jogszabály szerint elméleti vizsgára az bocsátható, aki a megszerezni kívánt vezetői engedély kiadásának feltételéül a jogszabálynál előírt életkornál legfeljebb három hónapnál fiatalabb.

Buszvezetői engedély London

Így ha valaki „B” kategóriás jogosítványt szeretne szerezni, akkor 16,5 éves kortól jelentkezhet a tanfolyamra, 16 évesen és 9 hónaposan elvégezheti a KRESZ vizsgát és 17 évesen leteheti a forgalmi vizsgát.

A1 - kismotoros jogosítvány: Az elméleti tanfolyamra már fél évvel a 16. születésnapotok előtt jelentkezhettek, három hónappal előtte pedig már KRESZ-vizsgát is tehettek. Gyakorlati vizsgára azonban csak a 16. életév betöltése után mehettek.

B kategóriás jogosítvány: Vezetési vizsgát 17 éves kortól, KRESZ-vizsgát azonban már három hónappal a 17. születésnapotok előtt is tehettek.

Az autós jogsinál fontos megemlíteni, hogy legtöbb kategóriában Magyarországon általában már korábban vezethetsz a megszerzett jogosítvánnyal, mint külföldön.

FONTOS! Teherautóra, pótkocsira megszerezhető a jogosítvány már a 18. életév betöltésétől, azonban az így szerzett jogsit a 21. életév betöltéséig csak Magyarországon jogosít vezetésre. Ugyanez vonatkozik a „D” kategóriára is, amelyre a jogsit ugyan meg lehet szerezni már 21 évesen, de a 24. életév betöltéséig csak Magyarországon jogosít vezetésre.

Jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat

A motoros jogosítvány kategóriái és korhatárai Magyarországon:

  • „AM” kategória - robogó: 14. életév
  • „A1” kategória - kismotor (max. 125 cm³, 11 kW): 16. életév
  • „A2” kategória - motor (max. 35 kW): 18. életév
  • „A” kategória - korlátlan motor:
    • Ha a tanuló még nem rendelkezik korábbi motoros jogosítvánnyal („A2”), akkor csak 24. évtől szerezheti meg.
    • Ha rendelkezik legalább 2 éve „A2” jogosítvánnyal, akkor a teljesítménykorlátozás nélküli „A” kategóriára már 20. életévétől szerezhet jogsit - de ez esetben is a 21. életév betöltéséig csak Magyarországon jogosít vezetésre.

Az autós és egyéb járműkategóriák korhatárai Magyarországon:

Kategória Leírás Minimum életkor Megjegyzés
„B” Személygépjármű 17 év KRESZ vizsga már 16 év 9 hónaptól
„C” ; „CE” Teherautó; pótkocsi 18 év 21 éves korig csak Magyarországon jogosít
„D” Busz 21 év 24 éves korig csak Magyarországon jogosít
„E” (BE/CE/DE) Nehéz pótkocsi 21 év Legalább 2 éve meglévő B és C kategória szükséges

Ifjak Magyarországért: Jogosítványszerzés, lefizetés nélkül

Jogosítvány Angliában: Különbségek és részletek

Mint oly sok minden más dologban, az autóvezetésben is különböznek az angolok a többi európai országtól, kezdve a legszembetűnőbbel, a bal oldali vezetéssel. Nem lesz könnyű dolgunk itt megszerezni a jogsit, de ha megvan, akkor szinte biztosan tudunk majd vezetni a világ bármely pontján.

A jogosítvány megszerzésének első lépéseként először is igényelnünk kell egy ideiglenes jogosítványt, azaz provisional driving licence-t. Autót egyedül 17 éves kortól, kismotort vagy robogót viszont már 16 évesen is vezethetünk.

Az ideiglenes jogosítvány igénylése

Az ideiglenes jogsihoz ki kell töltenünk a D1 formanyomtatványt, amit a postán vagy a DVLA (Vezetői- és járműengedéllyel foglalkozó Ügynökség) oldaláról is letölthetünk. Emellett szükséges az eredeti érvényes útlevél vagy személyi igazolvány, 1 darab színes útlevél fénykép és 43 font csekken vagy postai utalással történő befizetése. Online igénylésnél lehetőség van bankkártyás fizetésre, ami jelentősen felgyorsíthatja az eljárást és csupán 34 font.

Az elméleti vizsga Angliában

Míg a jogosítványra várunk, elkezdhetjük a KRESZ tanulását. A KRESZ-t Angliában a magyar szokásokkal ellentétben nem autós iskolákban, hanem egyedül, otthon tanulják meg. Elég, ha csak beszerezzük a legújabb KRESZ könyvet és a hozzá tartozó CD-t. A CD különböző veszélyhelyzeteket mutat be valódi, úton felvett videókkal. Ez az angol elméleti vizsga legfurább része, ami tehát itt két részből áll; a feleletválasztós kérdésekből (multiple choice part) és az egérkattintós részből, ahol akkor kell kattintanunk, ha veszélyhelyzetet észlelünk a videón. Az elméleti vizsga díja 23 font.

A gyakorlati vizsga és a vezetés oktatás Angliában

Ha megvan az elméleti vizsgánk, jöhet a gyakorlat, ahol már szükségünk lesz egy oktatóra is. Sajnos elég borsosak az árak és 20-25 fontot is elkérhetnek egy óráért. A jó hír viszont, hogy vezethetünk hivatásos oktató nélkül is, ha egy legalább 3 éves jogosítvánnyal rendelkező személy ül mellettünk a kocsiban és felügyel ránk. Emellett még egy feltétel, hogy érvényes biztosítás legyen a nevünkre az autón, amin tanulunk, legyen az a sajátunk vagy egy nagylelkű baráté. Itt Angliában a biztosítás személyre és nem az autóra kötendő, újabb szigetországbeli furcsaság a többi mellé. Fontos továbbá, hogy kitegyük az L, azaz tanuló (learner) matricát is az autó elején és hátulján, mielőtt útnak indulnánk.

Jogosítvány gépkezeléshez

Angliában nincs kötelező minimum vezetési óraszám, igazából csak rajtunk múlik, mikor megyünk vizsgázni. Persze érdemes azért nem elkapkodni, mivel a gyakorlati vizsgadíj 62 font hétköznap és 75 font hétvégén.

Maga a vizsga a magyar rutin és forgalmi vizsga összevont változata. Először a látásunkat tesztelik, egy 20 méterre álló autó rendszámát kell leolvasni. Ez az úgynevezett „mutasd és mondd el” (show me, tell me) rész. Itt olyan rutin kérdésekre számíthatunk, mint hogyan ellenőriznéd, hogy működik-e a féklámpa és hogyan mérnéd meg az olajszintet. Ezek után jöhet a neheze, maga a vezetés. Aki már egyszer is utazott kocsival, tudja, hogy Angliában hihetetlenül szűkek az utak. Nagyon sok a körforgalom és a veszélyesen vezetők száma, így nagyon oda kell figyelnünk minden mozdulatra. A vizsgáztató a vezetés alatt különböző rutin feladatokat kérhet, mint a tolatás, parkolás vagy lejtőről indulás.

Ha mind sikeresen vettük, jöhet a 10 perces önálló vezetés, ahol a vizsgázó egy előzetesen megmutatott térképet kell, hogy kövessen emlékezetből. Nincs tragédia, ha nem emlékszünk mindenre pontosan, bármikor kérhetünk útmutatást a vizsgabiztostól. A legtöbb vizsga nagyjából 40 percig tart. Amennyiben nem léptük át a megengedett hiba határt (15 pont) és nem vétettünk egyetlen súlyos hibát sem, átmentünk a vizsgán. Innen már csak az új, most már állandó jogosítványra (full driving licence) kell várnunk, de már anélkül is vezethetünk akár azonnal a sikeres vizsga után. Nem könnyű, de azért nem lehetetlen Angliában jogosítványt szerezni. Sok gyakorlás és persze pénz kell hozzá és nem árt egy valóban jó oktató is, aki itt szerencsére akár az egyik barátunk is lehet.

Ifjak Magyarországért: Jogosítványszerzés, lefizetés nélkül

Felső korhatár és egészségi alkalmasság

Ahogy idősödünk, egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy valamit félreértünk vagy elfelejtünk, illetve lassabban reagálunk bizonyos helyzetekben. Február elején a forgalommal szemben közlekedett egy férfi az M5-ös autópályán, amikor karambolozott egy másik autóval. Az ütközés miatt egy 81 éves nő életét vesztette, hárman pedig megsérültek. A vétkes sofőr 85 éves volt. A hírt olvasva felmerülhet bennünk, hogy talán a sofőr életkorának is köze lehetett a balesethez. Így nem csoda, ha az ilyen cikkek alatt el is indul a "kommentháború" arról, hogy bizonyos kor felett miért engedélyezik a vezetést.

A világ összes országában meghatározzák a vezetési engedély megszerzésének alsó korhatárát, felső határ azonban sehol sincs. A jogosítvány megszerzésénél, illetve meghosszabbításánál az egészségi alkalmasság megállapítása rendkívül fontos, hiszen ezen akár életek is múlhatnak. Mutatjuk a kizáró tényezőket!

Valószínűleg nem véletlen, hogy Magyarországon - az erre vonatkozó jogszabály szerint - 40 év felett már csak 5 évre, 60 és 70 év között 3 évre, 70 év felett pedig mindössze 2 évre hosszabbítják meg a jogosítványunkat. Fontos hangsúlyozni, hogy az életkor önmagában semmit nem jelent. Általánosságban elmondható ugyanis, hogy az idősebbek lassabban és megfontoltabban vezetnek, nem ülnek a volán mögé ittasan, és nem szívesen indulnak útnak éjszaka vagy rossz időben.

Vannak azonban kifejezetten az idősebbekre jellemző balesettípusok. Ilyen például a nagy ívben balra kanyarodás miatt kialakuló "T-bone karambol", amikor oldalról, merőlegesen ütközik az autóba egy másik jármű. Mindez főként a periférikus látás romlásának tudható be. Az említett mintegy hatezer balesetből 1783 írható a 65 és 99 év közöttiek számlájára. Az idősebb korosztályra a haladó járművel való ütközés volt a legjellemzőbb, aminek leggyakoribb okai az elsőbbségadással, az irányváltással és a sebességgel kapcsolatos szabályok megszegése voltak. Egy 2018 eleji adat szerint itthon mintegy 1,2 millió 60 év felettinek van jogosítványa. Mivel a várható élettartam nő, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy az utakon is egyre magasabb legyen az átlagéletkor. De fontos szerepet játszik a jelenségben az orvostudomány fejlődése is.

Nem mindegy, hogy az autóvezetők milyen gyógyszereket szednek. Közlekedési jogászok szerint ha egy idősebb sofőr balesetet okoz, akkor pályaalkalmassági vizsgát kell tennie. Egyes megyékben ez már a 60 év feletti autósokra is vonatkozik. Ez a vizsga egy reflextesztből és egy pszichológiai tesztből áll, egyes esetekben pedig még egy közlekedéspszichológust és egy igazságügyi szakértőt is bevonnak a döntésbe. Ha bármiféle fogyatékosság vagy betegség merül fel, a szakorvos véleményét is ki kell kérni, egyes kórképek - mint például az epilepszia - pedig azonnal kizárják a további vezetést. A közúti járművezetők egészségi alkalmasságának minimumkövetelményeit, valamint az elbírálás szempontjait is jogszabály rögzíti. Ennek ellenére nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az orvos nem tud felelősséget vállalni a meghosszabbítás teljes időtartamára. A szakember kizárólag a vizsgálat időpontjában aktuális egészségi állapot alapján dönthet.

Ifjak Magyarországért: Jogosítványszerzés, lefizetés nélkül

Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy sokan autóhoz vannak kötve. Gondoljunk csak a falvakban - többnyire egyedül, a családtagoktól távol - élő idősekre, akiknek az egészségügyi ellátásért vagy a mindennapi ételért is autózniuk kell. Nem lehet elégszer hangsúlyozni tehát a körültekintő vezetés fontosságát. Fontos megjegyezni azt is, hogy attól, hogy valaki nem okozott balesetet, még előidézhetett olyan veszélyes helyzeteket, amelyekben a közlekedés többi résztvevőjén múlott, hogy sikerült elkerülni a bajt.

Nemzetközi jogosítvány és külföldi tartózkodás

Nemzetközi jogosítványt az kaphat, aki rendelkezik érvényes magyar jogosítvánnyal és betöltötte a 18. életévét. Fontos tudni, hogy Ön csak abban az országban kaphat jogosítványt, ahol életvitelszerűen tartózkodik vagy munkával kapcsolatos kötődései vannak. Ha Ön azért költözik külföldre, hogy ott főiskolai vagy egyetemi tanulmányokat folytasson, szokásos tartózkodási helye nem változik meg.

tags: #anglia #jogositvany #hany #eves