Alfa Romeo Giulietta 1750 TBi: Mire figyeljünk a főtengely csapágyaknál?

Kevés autógyártó mondhatja el magáról, hogy olyan elkötelezett rajongótáborral rendelkezik, mint az Alfa Romeo. Az idén 110 éves vállalat számtalan hullámvölgyet és csúcsot is megjárt már. A 2000-es évek vége sem épp a fénypontról szólt, akkoriban a 159-es mellett az addigra már kiöregedett 147-es alkotta a kínálat oroszlánrészét.

Épp ezért volt nagy szükség egy friss és fiatalos új típusra: ez lett az Alfa Romeo Giulietta, amely 2010-től egészen 2020-ig készült. A modellt egyre többen keresik, hiszen szinte minden Alfa Romeo Giulietta teszt a típus szép formáját és jó vezethetőségét emelte ki. Most pedig már megfizethető árakon kapható a modell, így sokan szeretnének egyet maguknak.

Alfa Romeo Giulietta
Alfa Romeo Giulietta

Általános tudnivalók a Giulietta megbízhatóságáról

A korábbi, igencsak rossz hírű Alfák után felüdülés, hogy a Giulietták a kategóriatársakhoz képest nem tartogatnak sok gondot. A hibák többsége is inkább bosszantó, de ezek többségét is idővel kiküszöbölték. Általánosan elmondható, hogy jobban jársz egy későbbi, legalább 2012 utáni darabbal, mint egy korai példánnyal.

A 1750 TBi motor sajátosságai

A benzinesek csúcsát az 1.8 TBi jelenti, amely 235 majd 240 lóerős teljesítményének köszönhetően igencsak dinamikusan mozgatja a Giuliettát. Ennél a motornál előfordulhat, hogy idő előtt elöregszik a szelepfedél tömítés, emiatt olaj kerülhet a gyertyákhoz, ez gyújtásproblémákhoz vezet. Jelentkezhet még a változó szelepvezérlés hibája is: ha indítás után több másodpercig kerregő hang jön a motor felől, szinte biztosan elkoptak a vezérműtengely bordáskerekek.

Főtengely csapágyak: mire figyeljünk?

A 1750 TBi motor esetében a főtengely csapágyak fokozott figyelmet igényelnek. Bár nem típushiba, a magasabb teljesítmény és a sportos használat megnövelheti a kopás kockázatát.

Alfa Romeo 156 hűtési problémák

A kopás jelei:

  • Kopogó hang a motorból, különösen terhelés alatt
  • Csökkent olajnyomás
  • Fémforgács az olajban

Megelőzés és karbantartás:

  • Rendszeres olajcsere: Használjunk a gyári előírásoknak megfelelő, magas minőségű motorolajat.
  • Olajszűrő csere: A minőségi olajszűrő megóvja a csapágyakat a szennyeződésektől.
  • Motor diagnosztika: Időnként végeztessünk motor diagnosztikát, hogy időben észrevegyük a problémákat.
Főtengely csapágyak
Főtengely csapágyak

Amennyiben a fenti tüneteket észleljük, haladéktalanul forduljunk szakemberhez! A csapágyak cseréje időigényes és költséges, de elengedhetetlen a motor épségének megőrzéséhez.

Alfa Romeo Giulietta cloverleaf 1750 Tbi engine noise

Egyéb gyakori hibák a Giuliettánál

Persze azért néhány apróbb kopás így is jelentkezhet: főleg az ezüstbetétes kormányoknál gyakori, hogy lejön a festés, alatta pedig a fekete műanyag látszódik. Sok Alfa Romeo Giulietta példánynál jelentkezik, hogy a műszerfal tetején lévő tárolórekesz idővel nem záródik megfelelően, érdemes legalább egyszer ezt is kinyitni és bezárni a vétel előtt. Jól nézzétek meg az első üléseket, főleg a korai daraboknál tapasztalhattok nyikorgást.

Zár- és kábelhibák: Az első ajtóknál előfordulhat a kilincsek beragadása, míg a csomagtartónál a nyitógomb elöregedése okozhat problémát. Ha az Alfa Romeo logó megnyomására nem nyílik az ajtó, szinte biztosan tönkrement a gomb.

Alfa Romeo alkatrész katalógus

Elektronikai problémák

Ellenőrizd menet közben a start/stop rendszert is: ez ugyanis érzékeny a jó akkumulátorra, ha nem állítja le a motort, az jelezheti, hogy cserélni kell az alkatrészt. Figyelj a fűtőventilátor működésére is: általában először csak magasabb fokozatokban zúg, azután teljesen megáll, így célszerű minden fokozaton ellenőrizni, hogy jól fúj-e.

Amennyiben olyan, 2014 előtti Giuliettát vennél, amelyet elláttak a többek között kihangosítást végző Blue&Me modullal, úgy mindenképp párosítsd össze a telefonod a járművel. A modul meghibásodása típushibának számít, idővel egyszerűen nem lehet rá kapcsolódni. Ezt az autó is érzékeli, ha nem tud kapcsolódni a Blue&Me egységhez, úgy a motor beindítása után elkezd villogni a futásteljesítmény a fedélzeti kijelzőn.

Benzinmotorok

A belépőszintet a 105 vagy 120 lóerős kivitelben elérhető 1.4 T-Jet jelenti: a turbós benzinmotor a konkurensektől eltérően nem közvetlen befecskendezéses, azaz a városi használatot is jól tolerálja. Ha ez a teljesítmény neked kevés, dönthetsz a 170 lóerős MultiAir motor mellett is. A pillangószelep nélküli erőforrásnál azonban épp a MultiAir vezérlőegység meghibásodása jelenti a legnagyobb költséget. Kifejezetten érzékeny a megfelelő, minőségi motorolajra és annak rendszeres időnként történő cseréjére, illetve a MultiAir szűrő időszakos cseréjére is. Amennyiben ez nem történik meg, úgy tönkre mehet a MultiAir modul ennek ára több százezer forint - vagyis mindenképpen olyan autót érdemes vásárolni, amit korábban rendszeresen szervizeltek, így elkerülhető ez a költséges javítás.

Fontos, hogy a MultiAir szűrő mellett a többi szűrőből is érdemes minőségit vásárolni. Azért, hogy a motor még véletlenül se szívjon be a levegőben lévő porból, illetve, hogy az olajban található szennyeződések ne érjék el az erőforrást, mi mindenképpen egy olyan neves gyártótól származó szűrőt javaslunk, mint amilyeneket a Mann Filter is gyárt. A Bárdi Autó kínálatában az összes Alfa Romeo Giulietta erőforráshoz elérhetők a megfelelő szűrők, így olajszűrőt és levegőszűrőt is találsz!

Dízelmotorok

Kétféle dízelmotor: Az 1,6 literes és a kétliteres motorok teljesítménye 105-től 170 lóerőig terjed és szerencsére egyik sem számít igazán problémás típusnak. A gyengébb, 1.6 litereseknél az olajszivattyú tömítés elfáradása jelentkezhet, míg a kétliteres motoroknál az EGR hűtőházának elrepedése fordulhat elő. De nemcsak ezért érdemes figyelni az EGR-re, a gyakran városban használt autóknál időszakosan ajánlott kitakarítani.

Alfa Romeo 147 váltókar javítási útmutató

Váltók

A kézi és az automata váltóknál is van mire figyelni. Főleg a korai, 2010-2011-es autóknál fordulhat elő, hogy az első három fokozatnál elkopnak a szinkrongyűrűk, így a váltás nehézkessé válik, rosszabb esetben pedig a váltó kidobja a fokozatot. Ritkábban, de előfordulhat nyelestengely-csapágy hiba is, ha a váltó felől búgó hang érkezik, majd a pedál kinyomásakor elhallgat, ez lesz a gond. Amennyiben automataváltós Giuliettát vásárolnál, az 1.4 MultiAir-hez és 1.75 TBi-hez, illetve a dízelmotorok közül a 2.0 JTDm-hez elérhető duplakuplungos az egyetlen választási lehetőség.

tags: #alfa #romeo #giulietta #1750 #tbi #főtengely