VW Tiguan Allspace Biturbo Teszt: Vélemények és Értékelések

A fundamentalista autórajongó talán nem hiszi el, hogy önfeledten lehet örülni egy városi terepjárónak, különösen egy, a paletta mértani közepéről származó Volkswagennek. Könnyű figyelmen kívül hagyni az embertársi valóságokat, elutasítani, hogy létezik ma Magyarországon olyan társadalmi réteg, ahol a "Révbe értünk, drágám, mit vegyünk?" kérdésre a válasz egy 15-16 millió forintos Tiguan.

Pedig van ilyen szelet, és egy ideális világban mindenkinek Tiguannal kéne járnia. Úgy néz ki, hogy a valóság ez idill felé igyekszik: a Volkswagen szerint a Tiguan a csoport legjobban fogyó modellje, Európában a legkelendőbb SUV, 2019-ben 35 másodpercenként gurult le egy-egy darab a világ VW-szalagjairól.

Aligha meglepő eredmény, ha egyszer tényleg mindennek a közepe: alatta a T-Cross és a T-Roc, fölötte a Tiguan Allspace és a Touareg áll, a "még igen, már nem" szerkezet minden változata alkalmazható rá: már nem olcsó, még nem túlzó. Már van benne szubsztancia, még nem drága. Még szép, hogy már nemigen csúnya.

Néhány kivételtől (Karmann Ghia) eltekintve a Volkswagen soha nem a szépségről szólt, nem az esztétika tette a világ második legnagyobb gyártójává - ahogy a Toyotát sem a legnagyobbá. De az utóbbi évek sablonból metszett formái után a Tiguan a mostani facelifttel - különösen az Elegance kiviteltől felfelé - megkapta azt a néhány részletet, amitől kis hümmögés után a morózusabbja is képes azt mondani rá, hogy csinos.

Kell is, hogy slankítsa, nélküle bárdolatlan masszívumnak tűnne az autó. Egyedül a hátsó nézet maradt felejthető, békaperspektívából nem több egy felfelé nyújtott Golfnál, talán a hátsó lámpák belső struktúráját lehet kiemelni, az legalább valamilyen.

Minden a Tiguan Allspace-ről

A Tiguan koherens abból a szempontból, hogy a külső határozottság belül is megvan, a márka évtizedes egyenbelsejéhez nem is kellett ráspoly, elég volt átmenni rajta 400-as smirglivel: a fő funkciók logikus csoportokban ülnek, és hála a Boldogságosnak, nem mindent tuszkoltak be erőszakkal a központi kijelzőbe.

A kijelző gyorsan reagál, a Volkswagen őszi bemutató-túráján felszínre került lefagyás - random kikapcsolás - újraindíthatatlanság hármast is kigyomlálták belőle. A sofőr előtti műszerfal már MIB3, teljesen digitális, üdvözlendő, hogy teljesen átlátható, a távoli konkurens Honda CR-V felülete ehhez képest eurobeat vizualizáció a Winampban.

Megjegyzés a tesztautó összeállításához: a világos kárpit és a napfénytető annyira pozitív atmoszférát teremt az autóban, hogy érdemes lenne megfontolni az állami szubvencionálást, sokat javulna tőle az ország mentálhigiéniája (igaz, hogy a velúrba gyötört csokismafin kiolthatja a mosolyokat, mindegy, számolják ezt ki a parlamentben).

Szintén megjegyzendő, hogy 2021-ben már az automata váltókar önmagában ciki, kismillió helytakarékosabb/elegánsabb módja van, ráadásul a váltó körüli gombok közül pont azt takarja el, amit néha nyomogatna is az ember: a start-stop kikapcsolóját. Agyafúrt módja ez a szándékos akadályozásnak, ha erről van szó.

Ezek apróságok, de a vezetéssegítő rendszerek már nem: a Travel Assist csomag a legtöbb helyzetben hibátlanul működik, a tempomat is pihentető, képes a forgalom ritmusában tartani az autót, de a sávtartónál időzzünk egy kicsit: tudom, speciális helyzet az M4 Szolnok-végi szakasza, ahol egy hirtelen U-kanyarral és néhány súlyos betonelemmel keverik le a forgalmat az új útról a régire, itt a Tiguan szerint a helyes út a betonelemen át vezet.

Családbarát autóvásárlás

Az ok az volt, hogy a kanyarodó és az egyenesen a betonelem alatt vezető felezővonal is meg volt hagyva, így a kanyarodást ő indokolatlan felezővonal-átlépésként értelmezte. A 4Motion négykerék-hajtáshoz van egy kis tárcsánk, amivel a módok között lehet váltogatni, de ahogy azt minden egyes SUV-tesztnél, úgy itt is elmondjuk: terepre ezek soha nem lesznek víve, a hó/jég beállítás viszont biztos ad valamilyen, minimum szubjektív biztonságérzetet.

Ami viszont az új autók garmadájával bombázott újságírónak üdítő, hogy ez az autó nem elektromos, nem plug-in, nem hibrid, se kemény, se lágy, se semmilyen: ez egy egyszerű dízel Volkswagen. Az épületes trendeket elnézve nem sokáig lesz ez a kombó evidencia, mégis rádöbbentett arra, hogy némi igazuk azért van az állandóan, emiatt rendesen unalmas hőzöngőknek: simán csak menni az autóval, nem törődni semmivel - természettel és tüdőbetegekkel kiváltképp - , marha kellemes dolog.

Az autó felengedett gáznál is szépen gurul tovább, ahogy azt száz év alatt megszoktuk, nincs fékenergia-visszanyerés, sem egypedálos vezetés, az autó nem dicsér meg, és nem ad bónusz zöld leveleket, ha takarékosan vezettél, és ugyanígy nem fedd meg, ha tiprod: ridegen közli veled a tizensok litert, de ítéletet nem mond.

Igaz, hogy az 1788 kilójához és a homlokfelületéhez képest eleve nem kér sokat, 6,5-7 liter környékén evett nálam 700 autópályás, mindenes kilométer alatt, de azért nem is az a dízelpüspökök által igehirdetett absztinens motor a kétezres TDI, amivel aztán Priusokat lehetne alázni a benzinkúton.