A vízisikló: Ismerd meg Magyarország leggyakoribb kígyóját
A vízisikló az egyik legváltozatosabb megjelenésű kígyófajunk. Hazánkban is előfordul a Balkán-félszigetre jellemző ún. „persa”változat, a csíkos vízisikló, amelyet sokan alfajként tartanak számon. Magyarországon meglehetősen gyakori faj. Hazánk leggyakoribb hüllő faja. A vízisikló nagy elterjedési területtel rendelkező, Európa déli és középső részén mindenütt elterjedt hüllőfaj.
Megjelenés és azonosítás
Hossza elérheti a 120 centimétert, de általában ennél kisebb. Léteznek azonban adatok 2 métert is elérő egyedekről. A nemzetségnek ez a legismertebb képviselője megnőhet 1.58 m hosszúra is, de ennél rendesen rövidebb; a hím rendszerint kisebb a nősténynél; egy kivételesen nagy svájci nőstény, 1.80 m hosszú volt. Viszonylag karcsú testfelépítésű, de az öregebb példányok meglehetősen robosztus termetűek is lehetnek. Testfelépítésük viszonylag karcsú, de erőteljes.
Felismerő jegyek: a jellegzetes nyakszirtfolt
Legjellegzetesebb ismertetője a feltűnő nyakszirtfolt, amely a piszkosfehértől a citromsárgán át a narancsvörösig változhat. A nyakszirtfolt jellegzetesen hátrafelé domború, félhold alakú, amelyet hátrafelé egy hasonló formájú fekete folt határol. A világos nyakszirtfolt és a szem között egy további sötét folt húzódhat, amely általában nem foglalja magába a szemkörüli pikkelyeket. Egyes populációknál a világos és fekete nyakszirtfolt hiányozhat. A vízisiklót könnyű felismerni színes nyakszirtfoljáról, amely révén szinte mindig azonosítható. Fejét a halántéka mögött mindkét oldalon két fehér vagy sárga, a déli formákon gyakran élénkpiros, holdalakú folt díszíti, amelyeket hátrafelé mindkét oldalon egy-egy ugyanolyan széles, fekete holdfolt szegélyez, ez utóbbiak a tarkó közepén érintkeznek egymással, de a déli formákon általában különváltan maradnak. Ezek a foltok eléggé jellemzik a vízisiklót ahhoz, hogy ne legyen összetéveszthető más hazai kígyófajokkal.
Színezet és mintázat
Alapszíne a szürkétől a zöldes-barnán át a feketéig sokféle árnyalatú lehet, amelyet a legváltozatosabb formájú, nagyságú és árnyalatú pettyek tarkíthatnak. A pettyek rendeződhetnek sorokba vagy pepitamintázatba. Alapszíne a szürkétől a zöldes-barnán át a feketéig sokféle lehet, amelyet változatos formájú, nagyságú és árnyalatú pettyek tarkíthatnak, de általában kevéssé mintázottak. A csíkos vízisikló hátának két oldalán és a testoldalain egy-egy, összesen négy, sárgás- vagy aranybarna csík húzódik végig. Néhány élőhelyen (pl. Belső-Somogyban) előfordulnak fekete, úgynevezett melanisztikus példányok. Bár testük fekete, világos (általában piszkosfehér) nyakszirtfoltjuk megmarad. A vízisikló színezete változatos: ormós pikkelyű háta zöldes- vagy kékesszürke (gyakoriak a fekete melanisztikus példányok), a sötétszürkés haspajzsok széle csontfehér. A háton páros fekete pontsor fut végig. A hát színezete nagyon változékony, barnásba, zöldesbe vagy szürkéskékbe megy át, sőt néha egészen zöld, kék vagy közel fekete, s ez esetben a sötét foltok csaknem teljesen elmosódnak.
Haspajzsok és pikkelyek
A vízisikló hasa jellegzetes fekete-(piszkos vagy sárgás-)fehér, sakktáblához vagy zongorabillentyűzethez hasonló mintázatú. Teste középtáján általában 19 pikkelysor húzódik. A faj jellemvonásaként még fölemlíthetjük, hogy ormós pikkelyei 19 hosszanti sorban állanak, valamint hogy a felső farkpikkelyek símák vagy alig észrevehetően ormósak. Haspajzsaik lekerekítettek és oldalaikon nem türemlenek szögletesen fel, az alsó farkpajzsok kettős sorban állnak. Ajakpajzsai világosak, a piszkosfehértől a sárgáig változhatnak. A felső ajakpajzsok határai gyakran feketék, függőleges csíkozást vagy foltozottságot adva a felső ajkaknak. Az alsó ajakpajzsok általában egyszínűek.
Fajok közötti különbségek
Néha azonban összetévesztik a fiatal erdei siklókkal (Zamenis longissimus), amelyek ugyancsak jellegzetes sárga nyakszirtfoltot viselnek. Mivel a vízisikló is gyakran tartózkodik vízben, messziről összetéveszthető közeli rokonával, a kockás siklóval (Natrix tessellata). A kockás sikló színezete azonban többnyire eltér a vízisiklóétól, nyakszirtfoltja soha nincs. A vízisikló egyes változatai „kockás” mintázatukkal emlékeztethetnek a kockás siklóra, de azoknak is minden esetben van sárga nyakszirtfoltjuk. Belső-Somogyban a vízisikló fekete példányait esetenként, ha csak egy pillanatra látjuk őket, össze lehet téveszteni a keresztes vipera (Vipera berus) fekete példányaival. A vízisiklók azonban lényegesen karcsúbbak, fürgébb és könnyedebb mozgásúak, mint a viperák. Ha alaposabban is szemügyre tudjuk őket venni, akkor a fekete vízisikló példányain is megfigyelhető a világos nyakszirtfolt, amely a keresztes viperánál hiányzik. A fekete viperák szeme majdnem parázsvörös, függőlegesen hasított pupillával. Ausztriában világos holdfolt nélküli, egészen fekete példányok is előfordulnak, amelyek olykor a fekete vipera elterjedési területén is találhatók s így ezzel könnyen összetéveszthetők.
Elterjedés és élőhely
A vízisikló szinte minden hazai tájunkon előfordul, ahol kisebb vagy nagyobb vízterületek találhatók. Magyarországon az Alföld és a dombosvidékek mocsarai és folyói mentén mindenütt előfordul. A vízisikló Európa déli és középső részén mindenütt elterjedt. Északon eléri Anglia középső részét, valamint felhatol Skandinávia déli feléig. Keleti irányban a Bajkál-tóig terjed. Délkeleten eléri Libanon déli részét, illetve a Kaszpi-tó déli partját. A vízisiklók honosak az egyenlítőtől északra fekvő országok legnagyobb részében, de Ázsia trópusi vidékeitől a Molukki-szigeteken és Új-Guineán át egészen Ausztrália északi részéig el vannak terjedve. A vízisikló nagy területen, az Atlanti-óceántól a Bajkál-tóig megtalálható északon egészen a 67° északi szélességi körig. Európában Nagy-Britannia és Skandinávia északi részéről, valamint egész Írországból hiányzik.
Preferált élőhelyek
A vízisikló elsősorban a vízközeli, dús vegetációjú helyeket kedveli, ahol napos tisztások, szegélyek is a rendelkezésére állnak. Előfordul nádasokban, kiszáradó réteken, ártéri növénytársulásokban egyaránt. Gyakran találkozhatunk vele erdőszéli cserjések mentén, amennyiben a közelben van víz. Mivel azonban nem ragaszkodik a víz közvetlen jelenlétéhez, felbukkanhat más száraz vegetációtípusokban is. Mocsarak és ingoványok bokros partjai, lassú patakok és folyók, elhanyagolt tógátak, nedves erdők, a káka és a sás, s maga a mocsár a vízisikló legkedveltebb tartózkodási helyei, mert itt találja meg szokásos táplálékát. De a magas hegyeken, minden víztől távol is találkozunk vele, és pedig Lenz szerint nemcsak véletlenül, hanem az év minden szakában, minek alapján joggal tehetjük fel, hogy állandóan ott tanyázik. Gyakran az emberi lakások közelében is felüti tanyáját, lyukat fúrva magának a szemétdombban, vagy patkányok, egerek és vakondokok járatait keresi fel, de éppen olyan szívesen telepszik meg a pincében és az istállóban is.
Rendszertan és földrajzi változatosság
A vízisikló rendkívül változékony megjelenésű faj. Földrajzi változatosságából fakadóan számos alfaját különítik el: a törzsalak Natrix natrix natrix a Rajnától keleti irányba a Dnyeper vidékéig, a Kárpát-medence déli részétől Finnországig fordul elő; a spanyol vízisikló (N. n. astreptophora SEOANE, 1884) az Ibériai-félszigetet népesíti be; a nyugat-európai N. n. helvetica (LACÉPÈDE, 1798) a Pireneusoktól északra Anglia középső részéig, északnyugaton a Rajna vonaláig, keleten az Alpok déli vonulata mentén a Dinári-hegységig, dél felé az Appennini-félsziget északi pereméig fordul elő; az olasz vízisikló (N. n. lanzai KRAMER, 1970) az Appennini-félsziget északi felén terjedt el; a délolasz vízisikló (N. n. sicula CUVIER, 1829) az Appennini-félsziget déli felét és Szicíliát népesíti be; a korzikai vízisikló (N. n. corsa HECHT, 1930) Korzikán, a szardíniai vízisikló (N. n. cetti GENÉ, 1883) Szardínia szigetén élnek; a csíkos vízisikló (N. n. persa PALLAS, 1814) a Balkán-félsziget alfaja; az Égei-tengeri Milos szigetcsoporton a miloszi vízisikló (N. n. schweizeri L. MÜLLER, 1932) található meg; a Kea-vízisikló (N. n. fusca CATTANEO, 1990) az Égei-tengeri Keán fordul elő; a gothlandi vízisikló (N. n. gotlandica NILSON & ANDRÉN, 1981) a Balti-tengeri Gothland-sziget alfaja; a ciprusi vízisikló (N. n. cypriaca HECHT, 1930) Cipruson található, és Dél-Anatóliától Észak-Szíriáig fordul elő a szír vízisikló (N. n. syriaca HECHT, 1930). A legkeletibb alfaj az orosz vízisikló (N. n. scutata PALLAS, 1771) a Fekete-tengert északról határoló síkvidéktől Szibériáig terjedt el.
Filogenetikai vizsgálatok
A fenti alfajok többsége egy morfológiai bélyegekre alapozott részletes filogenetikai vizsgálat szerint (THORPE, 1979) azonban önkényesnek, és nem követi a populációk földrajzi változatosságának valódi mintázatát. THORPE rámutatott, hogy a jégkorszakot követően a vízisikló két fő menedék- (refúgium-) területről népesítette be Európát. Az egyik a Balkán-félsziget volt, ahonnan nyugaton Közép-Európa nyugati pereméig, keleten a Bajkál-tóig terjedt el a faj. A másik menedékterület Délnyugat-Európa volt, amely további két elkülönült populációnak adott otthont: 1. az Appennini-félszigeten; 2. az Ibériai-félszigeten. A két populáció a jégkorszakot követően Nyugat-Európában egyesült, és Közép-Európáig terjedve egy csak alig összeolvadó hibridzónát hozott létre a keleti formával. A nyugati vízisikló tehát THORPE szerint továbbra is külön alfajnak tekinthető N. natrix helvetica néven, a keleti vízisikló pedig a faj törzsalakja a N. n. natrix. THORPE ezenkívül további két alfajt talált elegendő mértékben különbözőnek ahhoz, hogy alfaji rangjukat megőrizze: a N. n. cetti-t és a N. n. corsa-t.
Kárbejelentés Aegon biztosítónál
Életmód és viselkedés
A vízisikló általában nappal aktív faj, de olykor éjszaka is járhat zsákmány után. Hüllő lévén elsősorban nappal aktív, ilyenkor vadászik. Gyakran figyelhető meg a víz közelében, amint a nádas peremén, partoldalakon, vagy vízbe dőlt fatörzseken napozik. A fiatal egyedekhez hasonlóan a kifejlett példányok is a nap jelentős részét az erdei tisztásokon, kőhalmokon, nádas peremén, partoldalakon, vagy vízbe dőlt fatörzseken napozva töltik, majd mikor testhőmérsékletük kellőképpen megemelkedett, zsákmányszerző körútra indulnak. Néha órák hosszat is elhever változatlan helyzetben a napon, de sokat kószál is, mert a legelevenebb és legmozgékonyabb fajok közé tartozik. Mozgékonysága és elevensége lassú folyású vizek bokros partjain könnyen megfigyelhető. Rendszerint közel marad a felszínhez s fejét a víz fölött tartva kígyózó mozgással úszik, közben pedig folyton öltögeti a nyelvét; olykor azonban a víz felszíne és az altalaj között tartózkodik, levegőbuborékokat bocsát ki magából és nyelvével tapogatózik a szilárd tárgyak közelében.
Vízisikló
Táplálkozás
Táplálékát elsősorban kétéltűek (főként békák) alkotják, és egyes szerzők szerint a legmérgezőbb fajokat (unkák, foltos szalamandra) is minden további nélkül elfogyasztja. Apró halakat is zsákmányul ejt. Táplálékát kisebb termetű gerincesek képezik, elsősorban különféle halak és kétéltűek, kiváltképpen békák. Zsákmányát nem fojtja meg, hanem élve nyeli le. Az a mód, ahogyan a vízisikló prédáját elnyeli, valóban iszonyatot kelt a szemlélőben, mert nem vesződik azzal, hogy áldozatát előbb megölje (amire természetesen nem is képes), hanem élve temeti el gyomrába. Rendszerint halakra, gőtékre és békákra vadásznak, de nem fojtják meg zsákmányukat elnyelés előtt.
Szaporodás
A párosodási időszak a helyi éghajlati viszonyoktól függően március végétől május közepéig tart. A vízisikló téli álma rövid ideig tart, gyakran már március elején előbújik téli rejtekéből. A párzási idõ május hónapra esik. A nőstények nyár közepétől rakják le tojásaikat faodvakba, kiegyenlített hőmérsékletű partoldalakba, nádkupacokba stb. A tojások száma 8-12, de idősebb nőstények esetén még több is lehet. Ezek száma a nõstény nagyságától és kondíciójától függ. Általában egy fészekaljba 9-15 tojás kerül. A kifejlett siklók tavasz végén-nyár elején párzanak, de a nőstény csak július-augusztusban rakja le kb. 15-30, végüknél füzérré összeragadt tojását. Erre a célra előszeretettel választ komposzthalmokat, rothadó növénykupacokat, olykor más nőstényekkel közösen. A fehér tojás hossza 25-40 mm szélessége 15-20 mm, súlya 3-5 gramm. A kelési idõ viszonylag rövid, mert a tojásrakás idõszakában már fejlõdõ embriók vannak a tojásban. A hõmérséklet függvényében a kis kígyók 32-70 nap között látják meg a napvilágot. Frissen kikelt példányait augusztustól figyelhetjük meg, hűvösebb időszakokban a kicsik előszeretettel ülnek ki az utakra melegedni. Márciustól kezdődően egész évben találkozhatunk vele, ugyanis forró nyári napokon is aktív, és gyakran még novemberben is találkozhatunk egy-egy sütkérező példánnyal.
Védekezési mechanizmusok
Természetes ragadozóik között emlősök és madarak egyaránt megtalálhatók, bár bűzös mirigyváladéka miatt - amelyet a kloakáján át ürít ki, ha zaklatják - feltehetően sok ragadozó elkerüli. Ragadozókkal szemben, legyenek azok madarak vagy emlősök, sziszegve védekezik és igyekszik őket megharapni; ha azonban helyzete veszélyessé válik, akkor menekül előlük, különösen pedig az olyan állatok elől iparkodik hamar elszelelni, amelyeknek táplálékául szokott szolgálni.
Fenyegető póz és váladék
Általában éber, és ha megriasztják, gyorsan a víz alá bukik vagy eltűnik a sűrű növényzetben. Ha ez nem sikerül, gyakran fenyegető pózt vesz fel. A sarokba szorított vízisikló fenyegető pózt vehet fel. Testét felfújja, fejét háromszög-formában ellapítja, és hangosan sziszeg. Feltehetően, ilyenkor próbál nagyobbnak vagy viperához hasonlónak tűnni, ami támadóik egy részét elriaszthatja. Ilyenkor testét felfújva, fejét háromszög-formában ellapítja, és hangosan sziszeg, vagyis próbálja magát nagyobbnak, viperához hasonlónak mutatni. Mérget nem termel, bár ha megriasztják, kobraállást vehet fel, és fenyegetően sziszeghet. Ilyenkor bűzös váladékkal spricceli le a támadót, amelyet a kloákájába ürülő mirigy termel. Ha mégis megfogják, általában nem harap, de tekergőző farkával és testének hátsó részével anális váladékát fogva tartójára keni. A váladék meglehetősen kellemetlen szagú, és még szappannal is nehezen mosható le. Ha mégis megfogják, általában nem harap, hanem kloákanyílásából végbélmirigyei kellemetlen szagú váladékát üríti támadójára, gyakran egyéb béltartalommal elegyítve.
A DEKRA kárbejelentő nyomtatványa
Holtnak tettetés
Ha a váladékával nem éri el célját, és a zaklatója nem áll odébb, gyakran holtnak tetteti magát. Ilyenkor hasát felfelé fordítja, izmait elernyeszti, enyhén elnyílt szájából kilógatja élettelennek tűnő nyelvét, még véres, habos nyálat is képes kipréselni ajkai között.
Védelmi státusz és fenyegetések
A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon - mint minden hüllő és kétéltű - védett. Mivel ökológiai igényei és ezen belül is a tápláléka az egyre sérülékenyebb vizes élőhelyekhez kötik, hosszú távon mindenképpen veszélyeztetetté válhat. Védelmét tehát a vizes élőhelyek védelme biztosíthatja. Az emberek oktalan félelmükben gyakran végeznek vele, illetve a vizek szennyezése és a vizes élőhelyek pusztulása csökkenti a faj állományát. A faj állományait főként a vizes élőhelyek pusztulása és a vizek szennyezése befolyásolja negatívan. Ennek ellenére a Természetvédelmi Világszövetség értékelése szerint a nagy területen elterjedt, emberi környezethez alkalmazkodni képes vízisikló nem szorul védelemre. "A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján".
Vízisikló morfológiája
A vízisiklók nemzetségét főként a fogazatuk jellemzi: mintegy 18-40 felső állkapocsfoguk közül az utolsó pár mindig hosszabb a többinél, míg az alsó állkapcson a fogak egyforma nagyságúak. Fejük világosan elkülönül a nyakuktól; mérsékelt nagyságú vagy nagy szemük pupillája kerek, orrlyukaik kissé fölfelé irányulnak. Hengeres testük többé-kevésbbé megnyúlt, pikkelyeik ormósak, ritkán simák, csúcsuk előtt többnyire végpórusuk van és 15-33 hosszanti sorban vannak elrendezve. A szemet elül csak egy elülső szempajzs, hátul azonban 3 hátsó szempajzs veszi körül. A 7 felsőajakpajzs közül a harmadik és a negyedik a szemmel határos. A fehér foltok kiterjedése az alsó részen nagyon különböző lehet: némely példány elülső részén oly túlnyomóvá válik a hasoldal fehér színe, hogy a fekete csak egy hosszantfutó vonal alakjában marad meg, míg más esetben a gégetájék kivételével az egész hasoldal fekete. A két nem azonban színezet tekintetében nem különbözik egymástól, s éppúgy a fiatalok sem az öregektől.