A turbónyomás szabályzó szelep működése és hibaelhárítása Peugeot 1.6 HDI motorokban

A turbónyomás szabályzó szelep a motor egy rendkívül fontos eleme, amely a turbótöltő teljesítményének szabályozásáért felel. Ha nem működik megfelelően, az a motor teljesítményében nagyon sok gondot tud okozni. Ezért is olyan lényeges, hogy a turbónyomás szabályzó szelep hiba jeleit felismerjük, mert csak így tudjuk a további károkat megelőzni.

A motor egy összehangolt gépezet, melyben minden elemnek fontos szerep jut. Nincs ez másként a turbónyomás szabályzó szelep esetében sem. A meghibásodását számos dolog okozhatja, a bajt pedig akkor tudjuk időben észlelni, ha figyelünk az árulkodó jelekre. Sokan azonban ezeket nem ismerik fel, hiszen az akadozó gyorsulást vagy a nagyobb fogyasztást más gond is okozhatja. Érdemes azonban tisztában lenni vele, hogy egy adott jelenség mi mindenre utal, és utánajárni a problémának.

Turbónyomás szabályzó szelep működése

A turbó működése

Mielőtt rátérnénk a turbónyomás szabályzó szelep hiba jelekre, illetve okokra, előbb nem árt, ha tisztázzuk, hogyan is működik a turbó, így a hibákat is jobban meg tudjuk érteni. Nos, azzal a legtöbb autós tisztában van, hogy a motor teljesítményének előállításához az üzemanyag és a levegő keverésére van szükség. A turbó feladata az, hogy több levegőt ad a keverékhez. Ennek köszönhetően a több üzemanyag ég el, a teljesítmény pedig nő.

A turbók tehát nagyon magas fordulatszámon működnek, ez viszont nagy nyomást és magas hőmérsékletet is jelent, ezért rendszerint hűtőrendszerrel szokták őket párosítani.

A turbó két félből áll, amelyeket egy tengely köt össze. Az egyik oldalon a forró kipufogógázok megpörgetik a turbinát, amely egy másik turbinához csatlakozik, amely levegőt szív be, és azt a motorba préseli. A turbina általában 80 000 és 200 000 fordulat/perc közötti fordulatszámon forog. Ez a kompresszió az, ami extra teljesítményt és hatékonyságot ad a motornak, mert mivel több levegő jut be az égéstérbe, több üzemanyagot lehet hozzáadni a nagyobb teljesítmény érdekében.

1.9 TDI turbo problémák

1.9 tdi hibás n75 vákuum szelep működése

A turbónyomás szabályzó szelep hiba jelei

Számos jele van annak, hogy a turbónyomás szabályzó szelep nem működik megfelelően:

  • Lomhább az autó a szokottnál, és alacsony a teljesítménye is: Nagyon árulkodó jel az, amikor az autónak hirtelen csökken a teljesítménye, és a gyorsulásban is jelentős visszaesés tapasztalható. Ilyenkor a szelep nem szabályozza megfelelően a turbótöltő nyomásást, emiatt pedig a motorhoz nem jut el a szükséges levegő és üzemanyag mennyiség, melyre az égéshez szüksége lenne.
  • Megnő az üzemanyag-fogyasztás: Ha a szelep hibás, az az üzemanyag-fogyasztásra is kedvezőtlenül hat, ugyanis ilyenkor a turbófeltöltő folyamatosan nagy nyomást generál, emiatt pedig túl sok üzemanyag kerül felhasználásra.
  • Szokatlan zajok a motortérben: Ha szokatlan zajok sosem jelentenek jót egy autó esetében, különösen, ha azok a motortérből származnak. Ez is arra utalhat, hogy a turbónyomás szabályzó szelep hibásan működik, ezért mindenképp lényeges, hogy azonnal szerelőhöz forduljunk.
  • Fekete füst árad a kipufogóból: Nagyon árulkodó jel, ha fekete füst jön ki a kipufogórendszerből. Ez annak a jele, hogy a motor nem képes megfelelően elégetni az üzemanyagot, és ez okozza a nagy mennyiségű fekete füstöt.
  • Rángat az autó: Amennyiben lökéseket és rángatást tapasztalunk vezetés közben, az is arra utal, hogy a turbónyomás szabályzó szeleppel gond van. Ilyenkor ugyanis a turbótöltő nyomása nem stabil, ingadozik, ez pedig a motor teljesítményének instabilitásához vezet.
  • Szelepkárosodás: Ha a motortérbe pillantva azt vesszük észre, hogy a szabályzószelep szivárog, esetleg sérült, akkor az mindenképp arra utal, hogy az alkatrész cserére szorul. Ez egy elég egyértelmű jelzés, ami azonnal megoldást igényel.
  • Világít a motorhiba jelző lámpa: Amikor a műszerfalon felvillan a motorhiba ellenőrző lámpa, az jót nem jelent, viszont azonnali beavatkozást igen. A hibajel számos dolog miatt felvillanhat, többek között a turbónyomás szabályzó szelep hibája miatt is.

A turbónyomás szabályzó szelep hibáinak okai

A turbónyomás szabályzó szelep hiba jeleket számos dolog okozhatja: elektromos hibák, a vákuum-ellátáshoz kapcsolódó gondok, de maga a szelep is meghibásodhat. Az elektromos hibák kapcsolódhatnak a csatlakozókhoz vagy a biztosítékhoz, a vákuum-ellátás kapcsolatos problémák esetében pedig a szivárgó tömlő vagy a belső meghibásodás lehet a bajok forrása.

Amennyiben a szelep megy tönkre, akkor javításra nem nagyon van lehetőség, általában csak a csere jöhet szóba, ami lényegesen drágább, mint az elektromos vagy tömlő hiba javítása.

Bármelyik turbónyomás szabályzó szelep hiba jelet is tapasztaljuk, azonnal forduljunk szerelőhöz, mert komolyabb károsodáshoz is vezethet, ha a bajok forrását nem tárjuk fel időben, illetve nem orvosoljuk azokat.

A turbófeltöltők működése és szabályozása

A turbófeltöltők alapvető működési elve azon alapul, hogy a kipufogógázt, ami veszendőbe menne, munkára fogjuk. A tökéletes égéshez több levegő szükséges, amit a szívó motorok már nem tudnak biztosítani. A turbófeltöltőt a kipufogógáz hajtja meg és az általa létrehozott többletlevegőt juttatja be az égetésbe, ahol nagy nyomással juttatja hozzá az üzemanyagot.

Árak és tudnivalók: E46 320d turbó

Szabályzó nélkül a turbófeltöltő nyomásértéke kontrollálatlanul emelkedne, ezt pedig nem bírná el az autó motorja. Éppen ezért szükség van egy eszközre, ami a turbón áthaladó maximális töltőnyomást korlátozza.

Létezik külső és belső nyomásszabályzó szelep. A belső szelep a turbófeltöltő részét képezi. A külső szelep a turbófeltöltő és a hengerfej között helyezkedik el.

A régebbi típusú turbófeltöltőket még a „hagyományos”, nyomásra működő szabályzó szelepekkel szerelték, melyek a többlet töltőnyomást engedik le. A későbbi, változó geometriás turbófeltöltőknél már vezérlőszelepnek nevezzük ezt az alkatrészt. Ebben a kategóriában is több típust különböztetünk meg. Vannak sima vákuumos, és helyzetérzékelő pótméterrel egybeépített vákuumos vezérlésű szeleppel szerelt turbófeltöltők, illetve elektromotoros vezérlésű turbók.

Vákuumos szabályzók esetén idővel a nyomás és a hő kezdheti el gyengíteni a rugót. Ez eredményezheti, hogy a wastegate előbb nyit, mint kellene, és csökkenti a nyomást - ezáltal a turbó teljesítményét. Továbbá az is előfordulhat, hogy elszakad benne a membrán, ami azt jelenti, hogy a szelep egyáltalán nem tud kinyitni.

Egy hibás elektromos aktuátor is okozhatja, hogy a gépjármű elveszíti az erejét, és kigyullad a „check engine” lámpa. Az elektromos vezérlésű turbófeltöltők elektronikájának meghibásodása összefügg a változó geometria meghibásodásával.

Golf 5 GTI turbó problémák: Teljes útmutató

Ha a változó geometria nem működik, vagy akadozik, akkor a vezérlőmotor fogaskerekei sérülnek. Ilyenkor csere szükséges.

A helyzetérzékelő pótméterrel ellátott szelepeknél a leggyakoribb hiba a pótméter meghibásodása. Ez egy rendkívül érzékeny alkatrész, akár egy beázás is tönkreteheti.

Önmagában az alkatrész karbantartására külön nincs mód, mert ez egy zárt rendszer. Évről évre fejlődik a technika a turbófeltöltők terén is, akárcsak bármely más területen. A szabályzók is egyre komplexebbek lesznek, a javítási és cserelehetőségek pedig csökkennek.

Nyomásszabályzó vagy vezérlő elektronika nélkül tehát a turbófeltöltő nem tudná ellátni optimálisan a feladatát. Meghibásodása egyértelműen észlelhető, például nem lehet beállítani a gépjárművön a turbót, nem adja le a megfelelő teljesítményt, esetleg letilt az autó.

A turbófeltöltőknek 2 fő hátránya van a szívó- vagy kompresszoros motorokhoz képest:

  • A meleg: Mivel a turbót forró kipufogógázok hajtják, nagyon felforrósodik. Néha bizonyos motor körülmények között maga a turbófeltöltő is elkezdhet pirosan izzani, de ez természetesen nem mindennapi vezetési körülmények között fordul elő; akkor fordul elő, ha a motort folyamatosan maximum teljesítmény közelében használjuk. Ez az oka annak, hogy néhány turbófeltöltős sportautót szellőző nyílásokkal a motorháztetőn vagy a sárvédőn, hogy a levegőt a motortéren keresztül át szellőztessük, és hűtsük az alkatrészeket.
  • Turbó lyuk: Valahányszor rálépünk a gázpedálra, később kapjuk meg a kívánt motor erőt mint azt szeretnénk - azonnal :) Ha a motor fordulatszáma alacsony, nem sok kipufogógáz halad át a turbófeltöltőn, így amikor teljesítményt kérünk a motortól, a turbófeltöltő turbinájának időre van szüksége, hogy az optimális fordulatszámon forogjon. Ennek hatásai csökkenthetők, ha alacsonyabb sebességfokozatba kapcsolnak, vagy kisebb turbot használnak a tervezéskor vagy változtatható geometriájú feltöltőt illszetünk a motorhoz.

A változó geometriájú turbók (VGT)

VGT-k a turbófeltöltők aerodinamikai alakú lapátokból álló gyűrűt tartalmaznak a turbina házban, a turbina bemeneténél. A személygépkocsikban és a kishaszonjárművekben használt turbók állíthatóak, hogy a gázörvénylési szöget és a keresztmetszeti területet egyszerre változtassák.

A belső lapátoknál megváltoztatják a turbók felület/sugár arányát (A/R), hogy megfeleljenek a motor aktuális fordulatszámának, és csúcsteljesítmény leadásakor is.

Alacsony fordulatszám esetén alacsony A/R arány lép fel, ami a kipufogógáz sebességének növelésével segíti a turbó gyors felfutását. Magasabb fordulatszámon megnő az A/R arány, ami a megnövekedett légáramlásért felelős. Ez alacsony küszöbértéket eredményez, amely a turbó késés csökkentéséért felelős, valamint széles és egyenletes nyomaték karakterisztikát ad nekünk.

A változó geometriájú turbófeltöltő előnyei:

  • Elég széles és lapos nyomatékgörbe.
  • Ez egy hatékony turbófeltöltési módszer, nagyon széles fordulatszám-tartományban.
  • Csak egyetlen turbóra van szükség, ami a szekvenciális turbóbeállítást kompaktabbá teszi.

A változó geometriájú turbófeltöltő hátrányai:

  • Ezeket leginkább a dízel-alkalmazásokban használják, ahol a kipufogógázok alacsonyabbak, így a lapátok nem károsodnak a hő hatására.
  • A benzines alkalmazások ritkák. mert magasabb a kipufogó gázok hőmérséklete, ami jobb anyagminőséget kíván a feltöltőtől. Az ára miatt nagyon kevés benzines autóban találkozhattunk ezidáig vele. A technológiát a Porsche 997-ben használták.
  • Csökkentett élettartam a hagyományos turboval szemben

A turbó hibái

  • Fütyül a turbó: Ennek oka lehet a kipufogó oldalon, ellenőrizni kell a tömítéseket, csöveket.
  • Fekete füst: Ha ehhez társul még a gyakori városi használat, garantált a geometria elkokszolódása. Fekete füst esetén ellenőrizzük a csúcsokat, akár egy csúcs is kormolhat annyit ami megeszi a turbót.
  • Olajfogyasztás: A tömítések elfáradása illetve a turbo tengely kopása, és a csapágyak sérülése-kopása okozhatja, azt olajfogyasztást ami a turbóra vezethető vissza. Igen nehéz ezt megállapítani, hogy a turbo miatt nőtt az olajfogyasztás vagy a motor kopásából eredően. Bontás nélkül szinte lehetetlen biztos diagnosztikát felállítani.

Mire ügyeljünk a turbo cserénél, ha azt házilag végezzük?

  • Feltétlen cseréljünk olajat, olajszűrővel együtt.
  • Minden turbohoz kapcsolódó tömítést cseréljünk. Ehhez nagy segítséget nyújt a gyártók által kínált tömítés szettek, Elring, Ajusa, Reinz és DR. Motor.
  • Vizsgáljuk meg mi okozta turbo tönkremenetelét. Például találtunk egy darabot a légszűrőből, akkor vizsgáljuk át a teljes szívó rendszert és váltsunk eggyel jobb minőségű levegőszűrőre.
  • Olajcsövek és kapcsolódó vízcsővek átvizsgálása és belső tisztitása, de legjobb azokat cserélni. Elképzelhető, hogy csak gyáriban elérhető, de abban is tudunk segíteni

Gyakran Ismételt Kérdések

  • Mi a különbség a turbófeltöltő és a kompresszor között? A kompresszorokat általában a főtengelyről hajtjuk, míg a turbófeltöltő egyfajta kompresszor, amelyet a kipufogógáz hajt.
  • Mennyi lóerőt ad hozzá egy turbófeltöltő? A turbó 30-40 százalékkal vagy körülbelül 30-330 LE-vel növelheti a motor teljesítményét.
  • A turbófeltöltő rossz a motorodnak? A turbófeltöltő növeli a kopogás veszélyét, mivel levegő sűrítésekor a hőmérséklet megemelkedik, ami károsíthatja a motort, ha nem csökkenti a kompressziót.

tags: #turbo #helyzet #érzékelő #peugeot #1.6 #hdi