A Suzuki Swift története Magyarországon

A Suzuki Swift hazánk egyik legnépszerűbb autója, melyet a Suzuki Motor Corporation 1983 óta gyárt. Magyarországon különösen kedvelt, olyannyira, hogy 2018. december 31-én 224 224 darab futott belőle útjainkon, amivel a második helyet foglalta el a ranglistán.

Parkoló Suzuki Swift Kiskunhalason

Parkoló Suzuki Swift Kiskunhalason, 2020-ban. 5 ajtós változat.

A kezdetek és a magyarországi gyártás

Minden az Opellel kezdődött, legalábbis a modern kori magyar autógyártás kiindulópontját az jelentette, tavasszal meg is emlékeztünk 1992-es születéséről. De abban az évben nemcsak az F Astrát kormányozta le Antall József a gyártósorról, bizony beindult a Suzuki is. Maga a Magyar Suzuki Rt. már egy évvel korábban, 1991-ben megalakult, meg is írtuk a sztorijukat tavaly, a harmincas jubileumon, az autógyártás azonban csak 1992-ben indult.

Éppen így, augusztus végén számolt be róla a sajtó, hogy elkezdődött a próbagyártás Esztergomban, a fenti, 1992. Mintát, hiszen afféle előszéria volt ez, élesben csak októberben indult a termelés. Az igazi első, immár tényleges sorozatgyártás keretében elkészült Swift a szélvédőre nyalt matrica tanúsága szerint egésze pontosan ötödikén hagyta el a gyárat.

Pár héttel később, 22-én Japánban és Esztergomban egyidejűleg fedték fel az itthon készülő autók árát, kiderült, hogy az ezres, ötajtós alapmodell 730 ezer forintba kerül, míg az 1,3-as 799 ezerért vihető haza. Az MTI korabeli szóhasználatával élve a luxusváltozat 850 ezer forint volt. Minden kivitelhez három év vagy 100 ezer kilométer garancia járt.

Baleno acélfelni specifikációk

Lepsényi István, a Magyar Suzuki Rt.

Lepsényi István, a Magyar Suzuki Rt. A magyar és japán igazgató a gyár udvarán.

Érdekes módon a gyáravatót csak 1993-ban tartották meg, Osamu Suzuki, a japán anyavállalat elnök-vezérigazgatója vágta át a szalagot Antall József miniszterelnök társaságában, 1994-től exportra is dolgoztak, majd a 2000-es években jöttek az újabb modellek: a Wagon R+, az Ignis, az új Swift, az SX4 és a Splash,, de a közelmúltból az SX4 S-Crossra, valamint a Vitarára is emlékezhetünk.

Míg 1992-ben még három napig tartott az első autó legyártása, addig ma 85 másodpercenként gördül le a sorról egy kész példány. Harminc évvel ezelőtt, az indulástól az esztendő végéig összesen ezer darabot sikerült legyártani, tavaly már 700 volt a napi átlag.

A rendszerváltás után a Swift jelentette az olcsó, de végre nem szocialista megoldást, emellett tényleg megbízhatóak voltak, a fenntartási költségeik pedig minimálisak. Ráadásul 1992-től egészen 2004-ig Esztergomban gyártották, így még különlegesebb kötődés alakult ki.

A Mi Autónk 🇭🇺 Így indult a Suzuki hazai története | 1992 Suzuki Swift [ENG. sub.]

A különböző generációk

Az MK1-es Swiftek karburátoros vagy befecskendezéses 1.0 (G10), vagy 1.3 literes (G13) motorral kerültek piacra.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

Parkoló régi Swift Budapesten

Parkoló "régi Swift" Budapesten, 2020. december 26-án.

Bár igencsak sikeres volt az Esztergomban készült első Swift, 1996 második felére megérett a cserére és jött az új változat, ami szebb és biztonságosabb lett. Bizony az autót oldalról megnézve alig látunk változást, inkább az elejével és hátuljával foglalkoztak (plusz persze a tartalommal). És egyébként igazuk is van, mert ami jól működik és bevált, azon miért kellene változtatni?

Negyedik generációs Swift Budapesten

Negyedik generációs, "új Swift" Budapesten, 2020. december 26-án.

A nálunk Swiftként ismert modell 1983-ban mutatkozott be a fantáziadús SA310 néven. Világszerte forgalmazták, Amerikában a General Motors M platformjaként, GEO Metro név alatt szerepelt a piacon. Nem bonyolítjuk tovább, térjünk vissza a Swiftre! 1984-től kapta meg a Swift nevet, 1986-ban átesett egy komolyabb modellfrissítésen, ekkor többek között a hátsó laprugókat tekercsrugók váltották fel. 1986-ban érkezett meg a vérmes GTi változat, aminek később, ötajtós verziójaként szerepelt a cikkben szereplő fehér GXi.

Miért érdemes Swiftet vásárolni?

A Suzuki Swiftek annyira elterjedtek hazánkban, hogy sokan a magyar kispolgáriság egyik szimbólumaként tartják számon ezeket az autókat, így méltánytalanul le is nézik őket. Azonban a Swift nem feltétlenül csak egy lesajnált kisautó.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

A korábbi ötajtósat, bár klasszikus kisautó volt, mégis egyterűsebb formavilággal áldották meg, persze nem gondolták túl a dizájnt. Szög egyszerű ülések, amik tényleg csak arra vannak, hogy beleüljünk és menjünk. Oldaltartás minimális, ahogy a kényelmi szint is. A távoli előd beltérének állapota a tulajok érdeme, sehol egy karc, egy elszakadt szövet, a váltó teteje még épp csak kifényesedett, ráadásul a belső kárpitozás is az igényesebb fajtából való.

Mára sokat fejlődött a Swift, mind menetkomfortban, mind úttartásban, mind biztonságban, bár a korábbi Swiftben is családok tudtak felnőni és gyomorgörcs nélkül leutazni a Balatonra. Ha nem vágyunk ekkora diszkóra, ma is megfizethető a Swift, de már nem egy szappandoboz, hanem egy komolyan vehető, árával széles skálán mozgó, de a szegmenstársakhoz viszonyítva még így is olcsó kisautó, akár a kategórián túlmutató extrákkal vagy hibridként is.

Az új modellel még nem, a hazai gyártású előddel viszont annál többen ápolnak kedves emlékeket. Én is, hisz első jogosítványos kilométereimet is Swiftben tudtam le, de sokan mások is, hiszen a rendszerváltás után a Swift jelentette az olcsó, de végre nem szocialista megoldást, emellett tényleg megbízhatóak voltak, a fenntartási költségeik pedig minimálisak.

Összehasonlítás: Régi és új Swift

Visszatérve a két ezres Swiftre, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy érdemes-e őket egymás mellé állítani? Autópiaci szempontból egész biztos, hogy nem, azonban a rögtönzött teszt nagyon jól rávilágított, hogy mennyit fejlődött hazánk népautója, mit neveztünk akkor kisautónak és milyen elvárásaink vannak ma.

Egyetlen dimenziójában nagyobb a régi ötajtós ferdehátú az újnál: 5 mm-rel hosszabb. Egyébként pedig jóval tömzsibb, nagyobb az új, ahogy szabad szemmel is látszik. 14,5 centivel magasabb és 16 centivel szélesebb, tengelytávja pedig 18,5 centivel hosszabb, amit keményen meg is érezni az utastér helykínálatában.

Az új modell magasabban hordja az orrát, mint a második generáció, az övvonal is jóval feljebb került, így már nem nyakba tett lábakkal ülünk a volánnál, hanem végre a kisautókhoz is beszivárgott a szék-effektus.

Az idős elődöt tiporni kellett, ha haladni akartunk, bár igazából akkor sem húzott igazán. A Suzuki új 120 lovas turbómotorja viszont komolyat lép, mondjuk csak 2000 fordulat/perctől, amikorra felépül a turbónyomás.

Az ős Swiftnél igen jelentős a rezonancia, míg az új motor már jóval kulturáltabb, ráadásul lámpánál álláskor aktiválódik a stop-start is. Utóbbi jelenléte lehet megbízhatósági fronton az új motor veszte, de ez majd idővel kiderül.

Régen nem volt hibrid rásegítés, szög egyszerű a motor, mégis alacsony tudott maradni a fogyasztás, persze az SHVS enyhe hibrid 4,2 literes vegyes átlagát talán nem tudná hozni a legendás előd.

A második generáció futóműve hangos, könnyen felüt és simán elúszik a kanyarokban. Ennek ellenére a motort keményen kipörgetve mégis nagyokat lehet autózni vele, és még csak nem is panaszkodik.

A külső egyszerűsége az utastérbe is átszivárgott, a friss generáció már vidámabb, a tervezők ügyesen játszottak a formákkal, így a minőségérzet is jobb.

Fapadosak az ülések, oldaltartásuk nincs, az ergonómia szó akkoriban még nem járt a Suzuki gyárban. Már csak a beszállás sem könnyű, alacsonyra ülünk és szűk résen kell bepasszíroznunk magunkat, hogy aztán lehuppanjunk a székekre, a kobak-beverés esélye fokozottan jelen van. A belső térhatás szűkös, elöl ülve benne vagyunk a szélvédőben, hátul terpesztős a helykínálat, ellenben a fejtér kisautós szinten egész jó, köszönhetően az egyenes tetővonalnak.

Mindkettő 1,0 literes és háromhengeres, azonban míg a régi ezres motor szívó, addig az új turbós, ezáltal olyan dinamizmust adva az új modellnek, amit a Swift név még nem tapasztalt. Az elindulási hajlam mindkét autónál pazar, a teljesítményleadás egyértelműen egyenletesebb a szívómotornál.

Zajkomfort szintjén minőségi ugrás tapasztalható, az új modellnél még a motortérbe is jutott tompító, míg a régi Swift még új korában is zörgött, ahol csak tudott. Az új Swift sem nehéz, turbós motorral és hibridrendszerrel is csak 875 kg, azonban még erre is keményen rálicitál az idős előd, hiszen csupán 779 kg. Talán ennek is tudható be, hogy mindössze 52 lóerővel és 998 köbcentivel is épp elég ereje van, legalábbis belvárosi használathoz.

Biztonság szempontjából össze sem hasonlítható a két Swift. Meglátszik a 15 év. Nem véletlen a 2002-es Swift masszívabb kiállása.

Így sem mondható drágának a kínálat, érdemes lehet válogatni közülük, a megbízhatóság garantált. Belvárosi használathoz az ezres is elég lehet, az átírási költségek például minimálisak, de minden egyéb kiadás is töredék, tulajdonképpen minden más autóhoz képest.

A két Swift összehasonlítása táblázatban:

Jellemző Régi Swift (2002) Új Swift (Turbós, Hibrid)
Motor 1.0 literes szívó 1.0 literes turbós, hibrid
Teljesítmény 52 lóerő 120 lóerő
Tömeg 779 kg 875 kg
Fogyasztás N/A 4.2 liter (vegyes)
Biztonság Alacsonyabb Magasabb
Kényelem Alacsonyabb Magasabb

tags: #suzuki #swift #történelem