Suzuki Burgman 400: Kényelem, Teljesítmény és Praktikum a Nagyrobogók Kategóriájában

1998-ban, amikor a Suzuki elkezdte gyártani a Burgman 400-at, még nem tudta, hogy sikerszériát teremtett. A Burgman 1998-as megjelenésével egy teljesen új irányzatot nyitott meg a kétkerekűek világában. Korszakalkotó volt ugyanis a japánok azon ötlete, mely szerint kombinálták a kisebb robogók hatékonyságát, fürgeségét, kényelmét a városi forgalomban és a nagymotorok erejét, sebességét a hosszabb távú utakhoz. E kettő „hibridje” így helyt áll városon belül és kívül is. A Suzukinak ismét sikerült nagyot alakítania a 400-as sorozat fejlesztésével, frissítésével. Valljuk be, már ráfért, mert egy évtizeden át csak minimális változtatások történtek ebben a kategóriában. A Suzuki tervező mérnökei egy új irányt vettek célba. Sportosabb, agilisabb, és mindezek mellett izmosabb lett az új 400-as Burgman. De ebben is nagyot változott az új négyszázas. És a meglepetések nem maradtak el a továbbiakban sem.

Stílus és Dizájn: Sportosan Elegáns Megjelenés

A Burgman 400 megjelenése sportosan elegáns. Stílusos, akár egy méretre szabott öltöny. Az elegáns formaterv, a praktikum és a kényelem nyerő kombinációját nyújtja. Az új orrész karcsú, elegáns stílusának meghatározó elemei a divatos, dupla LED-fényszóró, az integrált LED-es helyzetjelző lámpák, és az alattuk elhelyezett irányjelzők. A valamivel agresszívebbre formált karosszéria is könnyebb lett, mint az elődmodell esetében, egészen pontosan 220 kg.

Modern Világítási Technológia

A 15-ös első kerekeken gördülő Burgman LED-es lámpákat kapott elől és hátul is. Persze a rövidebb és keskenyebb méret hozománya, hogy kisebbek lettek a lámpák, amik gyárilag full ledesek elől és hátul is, és megfelelő beállítással jól megvilágítják az elénk táruló utat, mert itt már mindkét első lámpa egyszerre világít. A farrésze nagyon dögösre sikerült. E mellett a LED-es hátsó lámpákat illetve a házméretű indexeket biztosan mindenki észre fogja venni. A sötétben való közlekedésünket az első lámpák könnyítik meg. Szinte szó szerint mondhatom, hogy nappallá varázsolták az első fényszórók (már a tompított fény használatakor is mind a kettő első lámpánk világít) az éjszakát. Jobban láttam, mintha a saját autómmal jöttem volna haza.

Optimális Szélvédelem

Az Új Burgman 400 felfelé ívelő szélvédő-kialakítása letisztult, kompakt megjelenést kölcsönöz a motornak elölről vagy oldalról nézve. Ugyanakkor megegyezik elődjével abban, hogy optimális szélvédelmet és jó kilátást biztosít a motorosnak. A plexi magassága, illetve helyzete nem állítható sajnos, ennek ellenére a szélvédelem pozitív csalódás volt. A Burgmanon lévő plexi helyzete mind lassú, mind gyors sebességnél pont jó volt. Nem korlátozott a kilátásban és nem rángatta a szél a fejemet.

Motor és Teljesítmény: Dinamikus Erőforrás

A Burgman 400 kimagasló teljesítményét az erős, 399 cm3-es, négyütemű, egyhengeres, üzemanyag befecskendezéses DOHC-motor frissített változatának köszönheti. Az újdonságok között található a megújult légszűrőház, amely segít az alacsony-közepes fordulatszám-tartományban leadott nyomaték növelésében, valamint az azonnali gázreakció és erőteljesebb gyorsulás elérésében gyakori megállásokkal járó közlekedés esetén, miközben nagyobb teljesítményt garantál motorozáskor. A folyadékhűtéses 400 köbcentiméteres, négyütemű, egyhengeres, DOHC üzemanyag-befecskendezéses motort alaposan átdolgozták. Erőteljes gyorsulást biztosít, miközben megfelel az Euro 5 kibocsátási szabványnak. Az újonnan bevezetett technológiák javítják az égés hatékonyságát, csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és növelik a végsebességet. A motoron is fejlesztettek, sokkal gazdaságosabb lett az üzemeltetése.

Baleno acélfelni specifikációk

A Burgman 400 31 lóerő maximális leadására képes, így A2-es jogosítvány birtokában is vezethetjük. Elinduláskor, illetve alacsony- vagy közepes sebességekről való kigyorsításkor elegendő ez a 31 lóerő. A 130-as tempót pedig játszi könnyedséggel bírja az EUR5-ös normákat teljesítő motor.

Műszaki Adatok Összefoglalása

Jellemző Adat
Motor típusa 399 cm3, négyütemű, egyhengeres, DOHC, üzemanyag-befecskendezéses
Max. teljesítmény 31 LE
Kibocsátási szabvány Euro 5
Menetkész tömeg 220 kg
Első kerék mérete 15 col
Ülés alatti tároló 42 liter (akár 2 bukósisak részére)
Fogyasztás (átlag) 4-4,5 liter/100 km

Speciális Henger Felületbevonat

A SCEM (Suzuki Composite Electrochemical Material) a Suzuki saját fejlesztésű speciális henger felületbevonata. A nikkel-szilíciumkarbid felületkezelő / be-vonó eljárás kifejlesztésében a versenypályákon szerzett tapasztalatok játszották a főszerepet.

Váz, Futómű és Kezelhetőség: Agilis és Stabil

Kisebb lett a motor néhány centivel hosszában és szélességében is, ezáltal a súlya is kevesebb lett, és ennek hozománya, hogy könnyebb terelgetni a sorok közötti előrejutás közben is. És a kisebb súlyhoz párosuló plusz erő igazi kis vadócot csinált belőle. A 215 kg-os menetkész tömegét maximum csak állóhelyzetben érezzük soknak.

A következő meglepetést a futóműve okozta - mindazok ellenére, hogy ugyanazt a 41 milliméteres első teleszkópot, és a 7 fokozatban állítható hátsó, központi rugóstagot használja mint az előd sorozaté - mert egy áttervezett vázat kapott, és elől már egy 15 colos kerék forog peresebb gumival, a régi, 14-es helyett. Az új váz, a nagyobb első kerék és a keskenyebb de magasabb, párnázott ülés kombója annyi változást hozott, hogy kis hazánk útjainak a hibáit jobban feledteti, kevésbé kínozza a hátsó fertályunkat, komfortosabb az érzés. Az új BURGMAN 400 az elődje 14 colos kereke helyett egy nagyobb, 15 colos első kereket kapott. Ez a változás új és merész megjelenést biztosít, illetve stabilitást nyújt a városban a kátyúkkal szemben, ami növeli a komfortérzetet. Az utóbbi évek Burgman-ja ráadásul már nem 14, hanem 15 colos kerekeket kapott előre, mely a kényelem mellett a biztonságunkat is növeli. A kormányszög ideális, nagyon kényelmes ezen a ponton is. A Burgmanon ülünk a leglejjebb, így a nagyon alacsony súlypont miatt baromi jól terelgethető a robogó a testünk mozdításával.

Kényelem és Ergonómia: Utazás Felsőfokon

A Burgman 400 ABS a kényelemről és az univerzális használatról szól. Kényelmesen vezethető, és bajnokhoz méltóan teljesít. Mint ahogy a nappalinkban lévő kanapén, így a Burgman-on is simán el lehet tölteni hosszú órákat, maximális kényelemben. Az egyik legkényelmesebb ülés, de nyugodtan mondhatjuk, hogy fotel, amivel valaha találkoztam eddigi motoros pályafutásom alatt. Megfelelő a tömöttsége, se nem kemény, se nem túl puha. A hátsó deréktámasztás pedig kis mértékben állítható a testmagasságunknak megfelelően. Mindamellett, hogy hatalmas nagy ülésünk van, még a deréktámasz is állítható, helyzete személyre szabható. Robogóra jellemző a felvett testhelyzetünk is. Kezeink a Burgman széles kormányán, valamint a lábaink helyzete is tökéletes, nem lehet belekötni. Két óra elteltével is ugyanolyan fitten szálltam le a motorról, mint ahogy felültem rá.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

Kényelem az Utas Számára is

A hátsó utas sincs elhanyagolva. A benzintyúk visszajelzése alapján tökéletes volt a komfort azon a területen is. Hatalmas és puha a hátsó ülés is, ráadásul egy kis ívelés is van benne, mely az utas derekának támasztására szolgál. Mivel jócskán magasabban ülünk hátul mint a vezető, így előrefelé sem korlátozza semmi a kilátásunkat, viszont a nagy plexi a szelet még az utas elől is védi valamennyire. A finom gázreakciónak, illetve a nem túl nagy erőnek köszönhetően pedig kezdő utaskodóként sem fejeltem le soha a vezetőt, vagy éreztem volna, hogy külön életet élek a motor dinamikájától. Hatalmas kapaszkodót találunk a Burgmanon, mely szintén éppen kézre esik.

Suzuki Burgman 400

Praktikum és Tárolókapacitás: Minden Kézre Áll

A Burgman 400 hatalmas tárolókapacitást kínál, ami a mindennapi használat során rendkívül hasznos. A két első rekesz közül a jobb oldali 3,5 literes tárolóhelyet biztosít, a bal oldali pedig 2,8 literes tárolóhelyet. Rengeteg hasznos eszközzel pakolhatod tele a kedved szerint. A kormány mögött középen található a mutatós rögzítőfék, tőle jobb és baloldalon egy-egy tároló.

Tágas Ülés Alatti Tároló

A BURGMAN 400 nagyobb és tágasabb, így most már 42 literes ülés alatti tárolója, amiben akár két bukósisak is befér és elegendő helyet biztosít a felszerelés bepakolásához. A tágas, 42 literes tárolórekesz például két sisak vagy nagyobb mennyiségű egyéb kellék elhelyezését is lehetővé teszi. A jó robogóhoz híven a Burgonya esetében is hatalmas csomagtérrel találkozhatunk az ülés alatt.

Töltési Lehetőségek és Biztonságos Rögzítés

A jobb oldali tárolórekeszben 12 Voltos egyenáramú csatlakozó található a mobiltelefonok és hasonló elektronikus készülékek töltéséhez. A bal oldaliba egy szivargyújtó kimenetet is elhelyeztek, amelyről akár a telefonunkat is feltölthetjük.

A praktikus láncrögzítő járat lehetővé teszi, hogy a tulajdonos egy láncot vezessen át a karosszérián található nyíláson, majd a vázat a lánccal megkerülve, azt egy rögzítő kampóhoz vagy más biztonságos tárgyhoz rögzítse.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Biztonsági Jellemzők: Nyugodt Utazás

A biztonsági technológiák segítenek megvédeni az értékes Burgman 400-at. Az inditásgátló rendszer (SAIS) a tulajdonos kulcsában elhelyezett elektronikus azonosítórendszerrel gátolja meg a motor illetéktelenek általi beindítását. A gyújtáskapcsoló mágneses fedele csak a tulajdonos kulcsával nyitható. Az utóbbi évek Burgman-ja ráadásul már nem 14, hanem 15 colos kerekeket kapott előre, mely a kényelem mellett a biztonságunkat is növeli.

Blokkolásgátló Fékrendszer (ABS)

Az elektronikus szabályozású blokkolásgátlóval kiegészített fékrendszer biztos úttartást garantál intenzív lassításnál, csúszós útburkolaton is. A rendszer megakadályozza a kerekek blokkolását, ha az útburkolat tapadása hirtelen megváltozik, vagy túlságosan erősen fékez a vezető. Hatékony működése a modern vezérlőegységnek köszönhető, ami fordulatonként ötvenszer ellenőrzi a kerekek forgási sebességét, és az aktuális tapadási viszonyokhoz igazítja a fékerőt. A Burgman 400 egy új, könnyedebb ABS rendszert is kapott, amely biztos úttartást garantál intenzív lassításnál, csúszós útburkolaton is.

Gazdaságos Üzemeltetés: Alacsony Fogyasztás

A Burgman 400 nagy értéke a fogyasztása. Az alacsony-közepes fordulatszám tartományban jelentkező nyomatéknövekedés ellenére az új motor hatékonysága súlycsökkenéssel párosul - ezáltal a fogyasztás csökken, míg a megtehető távolság nő. A műszerfalon szintén megtalálható a Suzuki ECO gazdaságos vezetést segítő visszajelző lámpája, amely akkor gyullad ki, ha a jármű üzemanyag-takarékos módon üzemel, így segít a motorosnak olyan technikák elsajátításában, amelyekkel kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás érhető el. Van egy kis zöld lámpácska a fordulatszámot jelző órában, ami optimalizálni hivatott a takarékos közlekedést. 4 literes átlaggal simán el lehet vele közlekedni, mindenféle probléma nélkül. Túl sűrűn nem kell a benzinkutakat látogatni vele.

Műszerfal és Vezérlők

A Burgman azon kevés nagyrobogók egyike, amelyek a modern technikát bár sok tekintetben alkalmazzák, de inkább a hagyományos robogózás érzését, hangulatát és formavilágát adják vissza. A műszeregység bizony modernnek semmiképpen nem nevezhető. Két analóg kijelző között található egy LCD kijelző, amelyről a fontosabb haladással kapcsolatos adatok olvashatóak le. A kormányon tényleg a legszükségesebb kezelők találhatóak: világítás, index, kürt, fényszóró kapcsoló és a kulcsos indításhoz szükséges gombok. Az analóg, kör alakú fordulatszám- illetve sebességmérő között egy digitális (nem színes) rész található, melyről minden információt könnyen leolvashatunk a külső hőmérséklettől elkezdve a hűtőfolyadék-hőmérsékletén át a pontos időig. Személyes kedvencem a kis zöld ECO felirat és levél volt - ezt jutalmul kapjuk abban az esetben, ha üzemanyag-takarékosan motorozunk.

A Burgman 400 a Piacon

A Burgman 400 egy olyan robogó, amely kompromisszummentesen használható a városban és városon kívül egyaránt. Városban is megfelelő közlekedési eszköz, de azon kívül érve sem ütközünk problémába. A forgalmat nem mi tartjuk fel vele, hanem inkább minket tartanak fel a lassabb autósok. Eshet az eső, lehet sötét - mi gyorsan, komfortosan és biztonságosan érhetünk célba. És egy robogónál ezek a legfontosabbak, nem a vezetési élmény. Összefoglalva a Suzuki Burgmanról elmondható, hogy a pénzünkért egy nagy rakás kényelmet kapunk. Komfortos az ülés, az üléspozíció, és egy adag idegeskedéstől is megmentjük magunkat a nyergében, hiszen viszonylag olcsón és gyorsan juthatunk el úticélunkra.

tags: #Suzuki #Burgman #400 #sportkipufogó #típusok #előnyei