Egy Rendhagyó Teszt: A Suzuki Barta Paks Szerviz Ritkasága

Valamikor március idusa előtt néhány nappal éppen Pakson, a Suzuki Bartánál volt jelenésünk, méghozzá egy dízel Vitara tesztelésének okából, amikor egy különleges kis Suzuval hozott össze a véletlen.

Nem tagadom, a Pirelli + kockás zászló matricák kombinációja egyből elvette az eszem, fogalmam nem volt, hogy mit, és miért látok, de azt tudtam, hogy nem véletlenül van ott az a Swift, és biztos van mögötte egy stabil sztori.

Körülöttem egy rakás friss márkatárs sorakozott, mégis ezt a fura szerzetet néztem ki magamnak (új autót látok eleget), közelebb érve pedig azzal is szembesülhettem, hogy választottam automata váltós.

Ki is böktem a kérdést, hogy vele mi a helyzet, lehet-e tesztelni? Majdnem öt hónap telt el, mire végre újból Paksra vezetett az utam, és beülhettem a vezetőülésre.

Teljes joggal kérdezhetitek, hogy mégis mi az érdekes ebben az autóban? Azon kívül, hogy nem kell benne gangolgatni (vagyis kell, de kényszerűségből - erről majd később), alig maradt pár darab belőle, méghozzá azért, mert eleve ritkaságnak is számított. De mindez eltörpül a története mellett.

Baleno acélfelni specifikációk

Egy Kis Történelem

Lépjünk hátrébb 22 évet az időben. 1995-re a Swift harmadik szériája már meghódította a magyar piacot. Szaporodni kezdtek a márkakereskedések, a Barta Cégcsoport ebben az évben, Sárbogárdon nyitotta meg az első szalonját, majd egy évvel később már Pakson is jelen voltak.

Tesztünk kulcsfigurája ekkor még új járgányként rótta a köröket, majd úgy alakult, hogy néhány évre rá Paksra került, használtként ugyan, de látszólag eladható állapotban.

Amennyiben csak ennyi történt volna, a cégnél valószínűleg már régen elfelejtették volna az autót, ám mint kiderült, átvágták az alvázszámot, a kálvária pedig innentől kezdve elkerülhetetlen volt.

A bajban lévő Suzuki végül kapott egy AF-es kódot, és mire rendeződni látszódott a helyzete, már vevő is akadt rá.

Egy rokkant fiatalemberhez került volna a Swift, az üzlet azonban végül meghiúsult, mivel az ilyen esetekben igényelhető kedvezményt csak úgy tudták volna felhasználni, ha az autó a tulajdonába kerül.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

A felcicomázott, mindennapi használatban lévő Swift olyan, mint egy öreg macska a vastelepen. Kicsit már lassan jár, de még megfogja az egeret, cserébe pedig adnak neki enni. Itt az egeret cseréljük le a városon belüli szaladgálásra, tökéletesen ellátja ugyanis a szerepét, ha a szervizből kell elgurulni A-ból B-be, akár alkatrészért, akár a boltba kiflit venni.

A város határát jelző táblát már nemigen lépik át vele, ennek ellenére nem hagyják elanyátlanodni, műszakilag rendben van, még ha a külső első ránézésre nem is ezt sugallja.

Ezek után joggal éreztem, hogy ez a Suzuki megérdemel „életműdíjként” egy rendhagyó tesztet. Szerintem ez az az autó, amit mindenki ismer a húszezres kisvárosban, és így legalább lesz róla egy emlékkép, miután leszerelt.

Hagyjuk a kötelező köröket, a kilencvenes évek bájáról beszéltünk már eleget, mind tudjuk, hogy miként fest egy mezei Swift. Ami itt a lényeg, az maga a megtestesült múltidézés.

A rákövült matricák, melyeken már nem létező domainnevek, vagy rég nem kapcsolható telefonszámok láthatóak. De ott a szürke „GL”-ről származó csomagtérajtó, melyről csak az Isten tudja, hogy miért és mikor került rá, az viszont egész biztos, hogy az igazságot elferdíti, mivel tesztalanyunk GA, vagyis a legalacsonyabb felszereltségű modell.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

Bármennyire is extrém ez a megjelenés, egészen irreálisnak tűnő módon van egyben szerkezetileg az autó, a rozsdafoltok többsége felületi, tapogattam lyukakért a küszöböket, belül a felhajlott szőnyeg alá is benéztem, sokkal rosszabbat vártam.

Belül sem vészes a helyzet, bár az első üléseknél a huzat alatti pöttyös kárpittal nem tudtam mit kezdeni, gyanús, hogy csak a hátsó ülés eredeti, de ez igazából mit sem számít.

Mielőtt még elforgattam a virslikormányt, és felkattintottam a klasszikus bajuszkapcsolót, még odaszóltak a szerviz széléről, hogy D-ben ne induljak el, mert lomha a kicsike, helyettesítsem be az L-lel. Hát jó.

De ment a szekér, forgott a kormány, fogott a fék, közben pedig azon gondolkodtam, hogy a 23085-ön álló óra hányszor fordulhatott már át.

A Szentlélek-templom fekete tornyainál időztünk egy kicsit, aztán úgy döntöttünk, ha már Paks, keressük fel a másik jelképet is, az atomerőművet.

Suzuki Swift teszt: Tökéletes kisautó, szinte…

Mentünk tehát pár alapos karikát, és a futóműnek szava nem volt, a kormányműnél is csak a műanyagház alá került por okozott egy kis súrlódást, de az 53 lóerős, háromhengeres egyliteres is ügyesen vitte a mindössze 770 kilogrammos bódét.

Jutalomjáték - ez ugrott be, mikor visszaértünk a telephelyre, és beálltam a Swift megszokott helyére.

Ennek az autónak már nem kell bizonyítania, megtette már ő ezt régen, elég csak felgurulnia a „színpadra”, azért is tapsot érdemel, és ezzel az egész harmadik széria tartósságának is dicsőséget állít.

A sok új járgány között jó volt látni ezt a lenyomatot, és a hozzá kötődő ragaszkodást.

Ráadásképp én is átélhettem - még ha nem is teljesen korhű módon - , hogy milyen „keletről átülni nyugatra”, néhány hete fejeztük be ugyanis a Lada-kalandot, még frissek az élmények az 1200s-sel, mindenesetre furcsa volt megtapasztalni a váltás kontrasztját.