Vélemények a magyar gyártású Mercedes-Benz Sprinterről

A Mercedes-Benz Sprinter egy közkedvelt kishaszonjármű, melyet 1995-ös bemutatkozása óta több mint 3 millió darabot adtak el. Azoknak az egyéni vállalkozóknak, kis- és közepes vállalkozásoknak vagy multicégeknek ideális választás, amelyek városi és regionális áruszállításra, vagy személyszállításra alkalmas kishaszonjárművet keresnek.

Mercedes-Benz Sprinter

A Sprinter új generációja

A Mercedes-Benz Sprinter új generációja könnyen beazonosítható, letisztult, elegáns formatervet kapott. Ezért még nem színre fújt lökhárítóval is tetszetős haszonjárműre tehetnek szert a leendő üzemeltetők. A jármű orra dizájnban átmenetet képez az X-osztály és a Vito között. Az opcionálisan LED-technológiával szerelt keskeny fényszórók felső vonala egészen az oldalajtók ablakáig húzódik, a háromküllős hűtőrács pedig mélyen benyúlik a lökhárítóba. A hűtőmaszk alatt - az előző generációhoz hasonlóan - egy fellépő is helyet kapott, így könnyebben megtisztítható a szélvédő. Nem maradt érintetlenül a hátfal sem, a korábbi hátsó lámpák helyett elegánsabb világítótesteket alkalmaztak.

A gyártó szakembereivel beszélgetve két dolog vált világossá: a Sprinterrel a Mercedes-Benz alapvetően szeretett volna kilépni a konzervatív márka imázsából, másfelől pedig fejet hajtottak a szegmensben uralkodó trendek előtt és bevezették a fronthajtást. Immáron front-, hátsó- és összkerékhajtással is rendelhető. 80 milliméterrel alacsonyabb a belépési magassága, fronthajtásnál pedig 50 kilogrammal nagyobb terhelhetőség áll rendelkezésre.

Változatok és méretek

A Sprinter összesen hatféle - dobozos zárt áruszállító, Tourer személyszállító, platós, nyerges vontatós, busz, valamint felépítmény nélküli - kivitelben kapható. A felépítményhossz, a vezetőfülke kialakítása, a terhelhetőségi szint, illetve a raktérmagasság és felszereltség variálásával legalább 1700 variáns hozható ki belőle.

A leendő megrendelők ötféle tengelytávolság közül választhatnak a 3,25 méter és 4,32 méter közötti intervallumban. Az elsőkerék-hajtású változatok 3,25 vagy 3,92 méteres tengelytávolsággal rendelhetők, de a hátsókerék-hajtás esetén akár 4,32 méteres tengelytávolság is elérhető. Össztömeget illetően a fronthajtásúak 3, 3,5 és 4,1 tonnás kivitelekben, míg a hátsókerekesek 3,5 és 5,5 tonna közötti dimenziókban érhetők el.

Sprinter 316 CDI típushibái

A széles kínálat ellenére az elsőkerék-hajtású változatok mellett számtalan előny szól. Egyrészt ezek önsúlya kivételesen alacsony, kevesebb mint két tonna, így hasznos teherbírásuk meghaladja az egy tonnát. A zárt furgon rakterének térfogata 7,8 köbméterről indul, a csúcsot pedig a 17 köbméteres jelenti, mely 3,5 tonnás hasznos teherbírással rendelkezik. A platós kialakításnál a raktér befogadóképessége 5,8-tól 9,2 köbméterig terjedhet, dupla kabin esetén pedig ez az érték 4,3 és 7,7 köbméter között van.

Mercedes-Benz Sprinter méretek

Belső tér és ergonómia

A Sprinter műszerfala alapvetően igazodik a gyártó jelenlegi termékkínálatához. A középső konzol négyféle felszereltségi szinten áll rendelkezésre: az alapváltozatnál középen csak egy üres fakk van, az eggyel fejeltebbnél már egy zongoralakk színű konzollal egészül ki a műszerfal, mely a rádiónak és a klímakezelő felületének ad helyet. A harmadik változatnál 7 colos, a negyediknél pedig 10,25 colos színes kijelző van a konzolban.

Alapvetően még a legtöbb fakkal felszerelt változat sem ver rá a versenytársakra a használható tárolórekeszek tekintetében, de legalább hozza a piacon elvárt kötelezőt. Ha valakinek ez nem lenne elég, akkor 80 ezer forintos feláron kis, összecsukható munkaasztalt is rendelhet, amely kisebb tárolóként is funkcionálhat.

A vezetőteret nagyfokú ergonómia és megfelelő anyaghasználat jellemezi. Az ülések kényelmesek, egyes változatoknál pedig memóriás ülőalkalmatosságok is igényelhetők. Az elektronikusan állítható ülések kezelőgombjai az ajtó belső oldalára kerültek. Alapesetben háromféle automatikus ülőlap- és hátfali beállítás közül választhatunk, de az M betű megnyomásával visszatérhetünk az általunk preferált üléspozícióhoz. A Sprinter fülkéje kellően tágas, még a magasabb emberek számára is bőven akad lábtér. Szintén pozitívum, hogy az ajtón kétféle könyöktámasztási pozíció is van.

Motorválaszték és hajtáslánc

Az új Sprinter motorpalettájának gerincét a korábban már bizonyított 2,1 literes, négyhengeres dízelblokk adja, amelyeket alaposan átdolgoztak a mérnökök a kiegyensúlyozott teljesítmény és az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás érdekében. Az Euro 6c károsanyag-kibocsátási szinttel rendelkező erőforrások 114, 143 és 163 lóerős teljesítményszinteken érhetők el fronthajtás esetén, de hátsókerék-hajtásnál a 163 lóerőst leszámítva ugyanez a kínálat. A kínálat csúcsát a szegmens egyetlen hathengeres, 3 literes erőforrása képviseli, melynek csúcsteljesítménye eléri a 190 lóerőt. A motor 1600-2600 közötti percenkénti fordulatszámon 440 newtonméteres maximális forgatónyomaték leadására képes.

Skoda Octavia: Mire figyeljünk?

Mivel a Sprinter szelektív katalitikus redukcióval (SCR) teljesíti a károsanyag-kibocsátási normákat, ezért szükség van AdBlue tartályra is. Az elsőkerék-hajtású modellekhez két új sebességváltót fejlesztettek. Alapból minden motorhoz hatfokozatú manuális váltó társul, de akár kilencfokozatú bolygóműves automatával is rendelhetők. A hátsókerék-hajtású változatoknál pedig opcionálisan a 7G-Tronic Plus automata áll rendelkezésre. A hátsókerék-hajtásos, dízelmotorral szerelt Sprinter maximális szervizintervalluma két év vagy 60 ezer kilométer.

MBUX és Mercedes Pro Connect

Már a bevezetőben említettük, hogy az új Sprinterrel a németek szerettek volna kilépni a konzervatív márka skatulyájából. Éppen ezért megalkották a Mercedes-Benz User Experience multimédiás rendszert, vagyis az MBUX-et. Szintén ezt a cél hivatott elérni az egyelőre még bétaverzióként létező Mercedes Pro Connect is.

Az MBUX valóban kiemeli a Sprintert a szegmensből, hiszen olyan funkciókkal bír, mint például a 3D-s topografikus navigációs megjelenítés, a hangvezérléses SMS-írás, illetve az asszisztensrendszerek személyre szabása. Nem utolsósorban pedig az MBUX jeleníti meg a hátsó tolatókamera képét, illetve a 360 fokos nézetet is. Jó hír, hogy az MBUX számtalan európai nyelven, többek között magyarul is elérhető.

A Sprinter másik nagy újdonsága a Mercedes Pro Connect, mely egy professzionális járműmenedzsment-rendszer. Ez képes részletes információk, így az üzemanyagszint, a kilométeróra-állás, illetve az akkumulátor feszültségszintjének megjelenítésére. A Pro Connect könnyedén kezelhető okostelefonra letöltött alkalmazással és segítségével valóban kinyitható a Sprinter központi zára. Azt nem lehetne állítani, hogy az autó mellett állva gyorsabb, mint mondjuk, amikor az ember a távirányítót használja, de bizonyos helyzetekben kifejezetten hasznos lehet. Sőt, a Mercedes Pro Connect nemcsak a járműnyitásra képes, hanem akár azt is meg tudja jeleníteni a sofőr számára, ha valamelyik ablak le van húzva.

Mercedes-Benz Sprinter Safety Workshop - MBUX Safety and Assistance Systems

Menettapasztalatok

Elsőként egy hátsókerék-hajtásos, ezüstmetál fényezésű, kilencszemélyes Tourer változatot próbáltunk ki. A hathengeres, 190 lóerős motorral és 7 fokozatú automata váltóval szerelt variáns a felszereltség tekintetében a csúcsot képviselte. A Tourer alapvetően komfortos vezetési élményt nyújt, ami leginkább alacsony menetzajnak, a rendkívül kellemes rugózásnak és a könnyű kormányzásnak köszönhető. Az egyedüli zavaró tényezőként a hanghengeres motor visszafogott dinamikáját lehetne megemlíteni, ugyanis alacsonyabb sebességről történő gyorsításokkor sokszor lomhának tűnt.

Szórólapok fontossága

Leidenből Jupiter-piros, elsőkerék-hajtásos, 143 lóerős dízelmotorral szerelt zárt áruszállítóval indultam tovább. A közel 70 kilométeres tesztútvonalon viszonylag gyorsan meg lehetett szokni a hatgangos manuális váltót, köszönhetően annak, hogy a fokozatok megfelelő távolságban vannak egymástól, emellett a váltókar pozíciója is ideális. A Mercedes-Benz ezen a szakaszon életszerű feladatot bízott az újságírókra. Nekem egy csomagot kellett felvennem egy igazi, hamisítatlan holland tulipánkereskedésben.

Mercedes-Benz Sprinter belső tér

eSprinter - az elektromos változat

Az eSprinter már régebb óta létezik, mint elsőre gondolnánk. A külső terén különbségről egyáltalán nem beszélhetünk, az elektromos furgon kiköpött mása a dízelesnek. Ennek ellenére korántsem fapados változatról beszélhetünk. Elektronikusan behajtható, fűthető és állítható visszapillantókkal, hátsó ajtónál elhelyezett fellépővel, illetve tolatókamerával is felszerelték, utóbbi a szokásos helyen, a hátsó ajtók felett kapott helyet. Karosszériája oldalsó védelmet is kapott egy, mindkét oldalt végig futó vastag műanyag borítás személyében, ami az ilyen furgonoknál mindig jól jön, pláne városban.

A belső terén sincs meglepetés a dízeles változathoz képest, igazából ugyanazzal a műszerfallal készül, mint a belsőégésű motorral rendelkező testvére. Ezen a téren egyébként a Merci négy műszerfal kialakítást alkalmaz, amelyek lényegében a középső panel kialakítása terén térnek el egymástól. A raktértől teljes értékű válaszfallal elszeparált vezetőtérben három fő részére alakítottak ki ülőhelyeket.

Az elektromos hajtáslánc miatt szerencsére nem kellett kompromisszumot kötni a raktér kapacitását illetően, ami ugyanúgy 11 köbméteres, mint a dízelesnél. A 47 kWh összteljesítményű lítiumion energiatároló csomag ugyanis a padlólemez alá került. Mindössze annyi kompromisszumot kellett kötni, hogy a pótkerék bekerült a raktérbe.

Az eSprinter hajtásától 116 lóerős (85 kW) villanymotor gondoskodik, amely a hagyományos erőforrás helyére, a jármű motorházába került beépítésre. Ez az elektromotor elegendő nyomatékot biztosít az üresen 2579 kilogramm súlyú furgonnak.

Árak és összehasonlítás

A Sprinter hazai forgalmazása már megkezdődött: első körben a 211 CD 32 Van modell vásárolható meg nettó 6 341 400 forintos normál indulóáron. Egy hasonló méretű és tudású VW Crafterért jelenleg nettó 5 854 0 forintot kérnek el, míg egy Ford Transit L2H2-ért hozzávetőlegesen nettó 7 060 000 forintot kell kifizetni. A számtalan újítás ellenére a német gyártó a fent említett változatot 237 ezer forinttal olcsóbban kínálja. 2019-ben pedig megérkezik az elektromos változat, mely 150 kilométeres hatótávra lesz képes.

Tekintsük át az árakat egy táblázatban:

Modell Nettó ár (HUF)
Mercedes-Benz Sprinter 211 CD 32 Van 6 341 400
VW Crafter 5 854 000
Ford Transit L2H2 7 060 000

BKV tesztbuszok

Az utóbbi időben újra megszaporodtak a tesztbuszok a BKV-nál. A tesztalany ezúttal az idén áprilisban a Nemzetközi Év Minibusza címet is elnyert Mercedes-Benz Sprinter City 75 minibusz egy bemutató példánya volt, amely az ilyenkor szokásos európai tesztkörút első állomásaként ejtette útba fővárosunkat. A július 12. és augusztus 3. között kijelölt tesztprogram során a járművel összesen ötféle, jórészt klasszikus midibuszos vonalon (16, 27, 115, 219, 237) lehetett utazni.

Annak ellenére, hogy a BKV és általában véve Budapest sosem számított a kisáruszállító-alapú orrmotoros minibuszok Mekkájának, ez már a harmadik Sprinter, amelyet a magyar főváros figyelmébe ajánl a hazai EvoBus képviselet. A legújabb tesztbusz bő háromhetes ittléte alatt az óbudai divízió vendégszeretetét élvezte, karbantartásáról a forgalmazó EvoBus Hungária gondoskodott.

tags: #sprinter #magyar #gyártó #vélemények