Sportágválasztó Kolozsvár: A mozgás öröme és a közösségépítés
A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) a 2010-es indulástól kezdve sokkal több egy nyári fesztiválnál. Ez az a pillanat, amikor a magyar közösség helyben van, és több tízezer ember együtt érzi otthon magát a saját városában, szellemi fővárosában, kultúrájában.
A KMN évről évre bebizonyítja, hogy Kolozsvár magyar identitása elevenen él, és erős közösségbe szervez mindnyájunkat - a legfiatalabbaktól az idősekig. Mindig is azt vallották, hogy a magyar napok egyfajta éves találkozási pont: egyszerre ünnep és alkalom a visszatekintésre, tervezésre. Itt születnek új együttműködések, itt talál egymásra - egy amolyan kulturális vásártér keretében - a város és vidéke, a helyi közösség és Erdély, a Kárpát-medence, valamint a nagyvilág magyarsága.
A Donaton futóverseny mára márkanévvé erősödött az erdélyi sportvilágban. Tizenöt éve indították el a Kolozsvári Magyar Napokat, a nyolc-kilenc napos rendezvénysorozatot, amely mintegy 500-600 programot foglal magába. Már az első években felvetődött a gondolat, hogy jó lenne kiterjeszteni a tömegsport felé.
Kézenfekvőnek tűnt, hogy a célra a futás lehet a legjobb választás. Élt a helyi emlékezetben egy nagyon szép XVII. századi legenda a török közeledésének hírével a városba rohanó, s a katonaságot riasztó Donát pásztorról, innen jött az ötlet, hogy összekapcsolják a szervezett futással, és a versenyt beépítsék a Kolozsvári Magyar Napokba.
A magyar napokon az első évektől kezdve hangsúlyosan jelen volt a sport, főként a foci, a kosárlabda, a streetball s hosszú éveken át a teqball, na meg a sakk is. Néhány éve megpróbálták ezeket összehúzni, és azt mondani, hogy más sportágakkal kiegészítve életre hívunk egy amolyan sportágválasztó családi hétvégét, amelyen a magyar edzőkkel lehet találkozni és bemutatkozhatnak a kolozsvári magyar kötődésű klubok is.
Felni méretek Peugeot autókhoz
Kolozsváron kizárólagosan magyar sportklub tudomásom szerint nem működik. Talán a gyerekfociban a Dribli Gyermekfoci Klub, bár szerintem ők sem küldik el a román gyermekeket, ha náluk kopogtatnak. Ez érthető is, nem méltányos dolog etnikai alapon kizárni bárkit, ráadásul sok vegyes házasságból érkező gyerek van a közösségünkben. Ennél sokkal fontosabb, hogy a magyar gyermekek olyan klubokban kezdjenek sportolni, ahol az oktatás magyarul is zajlik, s az edzők közül van, aki felvállaltan kommunikál az anyanyelvünkön.
Eleinte a politikum és a városvezetőség mellett a város románsága is inkább hűvösen, jobb esetben közömbösen viszonyult a Kolozsvári Magyar Napokhoz. Aztán ahogy teltek az évek, láthatták, hogy nem vagyunk ellenségesek, még csak be sem zárkózunk, mi több, egyfajta kirakatot szeretnénk nyitni feléjük is. Első évtől kezdve román nyelven is közzétették a programot, és amit csak lehetett, igyekeztek románul is hozzáférhetővé tenni. Rövid időn belül egyre pozitívabb lett a rendezvénysorozat megítélése.
A számok semmiképpen sem arról tanúskodnak, hogy jól állnánk a magyarság helyzetét tekintve Kolozsváron. Tudni kell azonban, hogy nemzetiségi vonatkozásban a népszámlálás sem tükrözi pontosan a valóságot. Sokan vannak külföldön, sokan pedig nem nyilatkoznak a nemzetiségükről. Fontos ugyanakkor, hogy a kolozsvári magyarság abszolút számát tekintve egy Eger méretű közösség, amely jelentős súlyt jelent. Mindent összevetve nem rózsás a helyzet, de állítom, hogy a város a mai formájában igenis élhető, és van remény a további pozitív változásokra.
A kolozsvári románságban is kialakul egyfajta regionális öntudat. Az erdélyi románok jelentős része többnek érzi magát a Kárpátokon kívüli nemzettársánál. Ami az etnikai különbözőségeken felülemelkedő független szemléletmódot illeti, ez egyelőre nem jellemző, bár már nem is teljesen üres halmaz. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá, hogy a mindennapi együttélés sokkal jobb, mint a nyolcvanas vagy a kilencvenes években volt.
Szerintem egy ilyen folyamat végzetes lenne számunkra. A nagy közösön belül lüktető magyar társadalmunk fenntartása meggyőződésem szerint létkérdés. Ugyanakkor az sem jó, ha a közösségeink párhuzamos egyenesekként elfutnak egymás mellett. Inkább a másik vonallal rendszeresen érintkező szinuszgörbének látnám a saját világunkat, amelynek megvan az önállósága, de folyamatosan interakcióban van a többségi társadalommal is. Az elszigetelődés egyértelműen zsákutca.
Útmutató a Briggs & Stratton gyújtógyertyákhoz
A futballstadionok nyelvezete általában nagyon leegyszerűsítve fogalmazza meg a társadalom jelenségeit, mégis érdemes felvetni a kérdést: az erdélyi és a Kárpátokon túli közeg szellemiségbeli különbsége megjelenik-e, mondjuk, a CFR és a Steaua Bucuresti vetélkedésében?
Nem vagyok CFR-szurkoló, egyszerűen azért, mert nem vagyok futballszurkoló. A magyar válogatott az egyetlen kivétel, a nemzeti csapatnak feltétel nélkül, szívvel-lélekkel szurkolok. Nem szurkolok a CFR-nek, és ezt több CFR-es barátom szóvá is teszi. Szurkolok azonban a CFR magyar szurkolótáborának, ők számomra sokkal érdekesebbek, mint maga a klub. A KVSC-szurkolótábor egy spontán alakult, organikusan fejlődő magyar közösség Kolozsváron, amely kiváló bizonysága annak, hogy a sportnak milyen erős közösségépítő, identitáserősítő ereje van.
A két nagy rivális klub között a 2000-es évek óta dúl a gyűlölködő rivalizálás, amely korábban nem volt jellemző. Manapság a magyar nyilvánosságban leginkább a román ultranacionalizmussal, magyargyűlölettel kötik össze a csapat szurkolótáborát. A CFR-hez, amely eredetileg KVSC, vagyis Kolozsvári Vasutas Sport Club néven alakult 1907-ben, erősebb a magyar kötődés.
A külső szemlélő azt gondolhatja, hogy az „U” a román, a CFR pedig a magyar klub, de ez így nem igaz. Gyerekkoromból jól emlékszem arra, hogy a legtöbb magyar drukker ismerősünk „U-s” volt, ráadásul a csapatban az idők során rengeteg magyar játékos is megfordult. A CFR vasutascsapat volt, erős helyi és regionális kötődésekkel. A KVSC mint önállóan szerveződő magyar rajongói kör számomra megkérdőjelezhetetlenül többletet, hozzáadott értéket jelent a klub megítélésében.
A sportot illeti, a médiában jellemzően elhallgatják a nemzetiségi hovatartozás tényét, de a románok is büszkék a román színekben versenyző magyar sportolók sikereire. Van olyan román csapat, például a román kézilabda-válogatott vagy például az „U” kosárlabdacsapata, amelynek őszintén tudok szurkolni. Ugyanakkor nem tudok a román futballválogatottnak drukkolni, leginkább a stadionokban divatos magyarellenes hangulatkeltés miatt.
A sport identitáserősítő szerepe tagadhatatlan, és a Kolozsvári Magyar Napok is évről évre bizonyítja, hogy a sport közösséget épít, hidakat teremt és felejthetetlen élményeket nyújt.
A Kolozsvári Magyar Napokon jelen volt a sport, főként a foci, a kosárlabda, a streetball s hosszú éveken át a teqball, na meg a sakk is.
Néhány éve megpróbáltuk ezeket összehúzni, és azt mondani, hogy más sportágakkal kiegészítve életre hívunk egy amolyan sportágválasztó családi hétvégét, amelyen a magyar edzőkkel lehet találkozni és bemutatkozhatnak a kolozsvári magyar kötődésű klubok is.
A sportnak milyen erős közösségépítő, identitáserősítő ereje van.