Skoda Kodiaq Tesztvezetés: A Családbarát SUV Új Generációja Részletesen

A Škoda Kodiaq modellek a praktikum, a technológia és a kényelem lenyűgöző ötvözetét kínálják, ami vonzóvá teszi a középkategóriás SUV-k piacán. A Skoda mondhatni későn, 2016-ban lépett be az SUV piacra a Kodiaq-kal, azóta további kettő (Kamiq, Karoq) modellel bővült a paletta. A Kodiaq második generációja megtartja családbarát vonzerejét, miközben jelentős fejlesztésekkel büszkélkedhet a formaterv, a technológia és a hajtásláncok terén.

A Kodiaq gyártása a csehországi Kvasinyban 2016. október 18-ától zajlik. A cseh márka legnagyobb modellje számára bővítették és modernizálták a gyártóberendezéseket. Az újonnan átadott karosszériaüzem és a szerelőszalag átépítése mellett a fényezőüzem és a logisztikai területek is bővültek. Kvasiny a Škoda három csehországi termelési helyszínének egyikeként jelenleg mintegy 5900 dolgozót foglalkoztat, ezzel Hradec Králové régiójának egyik legnagyobb ipari munkáltatója. 2024. április 19-ig több mint 866 ezer Kodiaqot adtak el 60 országban, legnagyobb piaca Németország, ahol 137 ezer kelt el, utána jön az Egyesült Királyság 58 ezerrel, majd a Skoda hazája, Csehország 50 ezerrel. A Kodiaq nemcsak méretében tűnik ki testvérei közül, hanem díjainak számában is. Főleg az „Az év SUV-ja” kategóriában tarolt más-más autós újságoknál, az év autója lett Csehországban, de Lengyelországban és Bulgáriában is. Lehetünk szkeptikusak, hogy mennyiben igazolják a modell kiválóságát az efféle díjak, de az már mindenképpen jelenthet valamit, ha 2016 óta 40-et szerzett.

Dizájn és Külső Jellemzők

A 2024-es Kodiaq megőrzi erőteljes és magabiztos külsejét, és elődjéhez képest kifinomultabb formatervet kínál. Élesebb vonalak, nagyobb hűtőrács, karcsúbb LED Matrix fényszórók és frissített hátsó lámpák adnak neki modern és határozott megjelenést. Feltűnően masszív jelenségnek tűnik szemből a Škoda Kodiaq, ráadásul egyértelművé válik, hogy a négyszemű elrendezés sokkalta előnyösebb ebben a formában, mint mondjuk a frissített Octavia esetében. A terepjárós külsejű autónak kifejezetten jól is áll az emeletes lámpatest. Azért az sem árt, ha akad mellé egy ennyire hatalmas hűtőrács és ilyen határozottan domborodó gépháztető. Ettől azonban távolról sem nyomasztó a Kodiaq jelenléte. Az élekkel erősen tagolt forma könnyen elhiteti velünk, hogy a Kodiaq legalább egy mérettel nagyobb autó, mint valójában.

Az új külső jelentősen áramvonalasabb lett, a légellenálási együtthatót 0.32-ről 0.28-ra tornázták le. A SUV teljes méretei kissé megnőttek, így nagyobb helyet kínál belül anélkül, hogy túlméretezettnek éreznénk. Igaz, a centikkel nem fukarkodtak a csehek, ez a legnagyobb MQB platformra épülő modell a konszernen belül 4697 mm-es hosszával és 1882 mm-es szélességével. Eközben pedig a nagy még nagyobb lett, ugyanis 61 mm-rel hosszabb a második generáció (4758), 18 mm-rel szélesebb, viszont 17 mm-rel alacsonyabb! Különösen látványos formában, vörösen izzik benne a C betű, amihez a fényt LED-ek biztosítják. Vízszintes vonalakból a farán is használtak több szinten, hogy ne csak szélesnek, hanem magasnak is tűnjön. A hátsó fényszórók már alapkivitelben LED-technikájúak, a helyzetjelzők skodás megoldásként C-alakú világítási képet adnak.

Beltér és Technológia

Belül a Kodiaq utastere prémium érzetet sugároz, köszönhetően a kiváló minőségű anyagoknak és az átgondolt elrendezésnek. Néhány függőlegesen húzott vonalával az egész műszerfal tovább hangsúlyozza az SUV-ságot, a hatalmas fényes betétek szerencsére nem porgyűjtő és karcolódó zongoralakk felületek - olyan ugyanis csak a klímapanel és a váltó köré került - hanem szolid mintázatú dekorelemek. Az utasülés előtt ráadásul egész tisztességes méretű tárolórekesz van mögötte. A műanyagok jó minőségűek, habosítottak és nem csillogóak. A műszerfalat a nagyméretű érintőképernyős információs és szórakoztató rendszer dominálja, amely az Apple CarPlay és az Android Auto segítségével zökkenőmentes csatlakoztathatóságot kínál. Mi más uralhatná a középkonzolt, mint egy 8 colos érintőkijelző, ami igazán minőségi benyomást kelt csupán azzal, hogy üvegből van. Sokkal masszívabbnak érződik, ráadásul karcolódásmentes a felület, cserébe viszont eléggé fel tud forrósodni, ha sokáig éri a napfény.

Fabia alacsony alapjárat okai

A mögötte lévő menürendszer jól kezelhető, csak a navigációban lakó nénire férne rá egy kis nyelvi továbbképzés. Temérdek funkció mellett 4G-s internettel szolgáltat fedélzeti wi-fit, vezeték nélkül tölti az erre alkalmas telefonokat, de a Connect App alkalmazással olyanok is ellenőrizhetőek az okostelefonról, mint az üzemanyagszint vagy a riasztó. A teljesen digitális műszerfal modern jelleget kölcsönöz, az egyéni preferenciáknak megfelelően testre szabható kijelzőkkel. Mindezek mellett helyet kaptak a személyreszabható vezérlők, melyek segítségével mindenki megtalálja, hogy épp a klímát szeretné velük szabályozni, vagy a nagyszerűen működő masszázsüléseket.

A technológia fontos szerepet játszik az új Kodiaqban: a fejlett vezetőtámogató rendszerek, mint például az adaptív sebességtartó automatika, a sávtartó asszisztens és az autonóm vészfékezés, szériafelszereltség. A további funkciók közé tartozik a head-up kijelző, a 360 fokos kamera és a fejlett parkolóasszisztens, amelyek nagyban megkönnyítik a vezetést és a manőverezést ezzel a SUV-val. Az alapkivitelhez tartozó, városi vészfék funkcióval kiegészített koccanásgátló radar érzékelőivel ismeri fel az autó előtt gyalogosokkal vagy más járművekkel adódó veszélyes helyzeteket. Amennyiben szükséges, figyelmezteti a vezetőt és adott esetben enyhe, de akár vészfékezést is generálhat. Ugyancsak újdonság a márkánál az felülnézeti kamerarendszer. Az első, hátsó traktusba és a külső visszapillantó tükrök házába épített környezeti kamerák nagylátószögű objektívjeikkel a fedélzeti monitoron több nézettel szolgálnak a jármű közvetlen környezetéről. A távolságtartós adaptív tempomat és sávtartó asszisztens párosa kiválóan szelte végig az M3-ast kormányon tartott jogi segítséggel.

A jövő SUV-ja? Skoda Kodiaq 2024. DRIVEN Nemzetközi Bemutató

Simply Clever Megoldások

Az autó beltere csaknem teljes revízión esett át, a Simply Clever funkciók megújultak, kiegészültek, frissültek, zöldültek. Az ajtóba rejtett esernyő újrahasznosított anyagokból van, ahogy a tanksapkában elhelyezett jégkaparó is, amivel már a gumiabroncs profilmélységét is meg tudjuk mérni! Van itt aprópénz tartó, kettő/négy pohártartó és természetesen tárolórekeszek. A már ismert okos megoldások (esernyő az ajtóban, jégkaparó a tanksapka alatt) mellett hasznos az ajtók peremvédője, amely előfeszített rugóival az ajtó nyitásakor önműködően kiemelkedik, így akadályozva meg, hogy az ajtó fémpereme a garázsfalhoz vagy a szomszédos parkoló autóhoz érjen. Az ajtó becsukásakor a védőléc ismét alaphelyzetébe áll vissza.

Térkínálat és Praktikum

A Kodiaq öt- és hétüléses konfigurációban is elérhető, bőséges láb- és fejtérrel minden sorban. A tengelytáv 2791 mm, de ez semmit nem mond el arról, hogy milyen elnöki lábtér keletkezik az első sor mögött átlagos termetű sofőrökre igazított beállításokkal. A kényelmes ülések számos kényelmi felszereléssel rendelhetők, igény szerint fűthetők, szellőztethetők és elektromosan állíthatók, memóriafunkcióval kiegészítve. A hátsó ülés szintén sokrétűen variálható: 60:40 arányban osztva lehajtható, hosszirányban már alapkivitelben 18 centiméteres hosszon állítható és támlájának dőlésszöge is egyénileg változtatható. A második üléssor fej- és lábtérben bővelkedik, ez az öt- és hétüléses kiszerelésre is egyaránt igaz. Az első új autónk, amibe nagyon beleszerettünk feleségemmel. Fontos szempont volt számunkra, hogy 3 gyerekkel is lehessen utazni, ebben ugyanis elfér, bár kicsit szorosan, egymás mellett 3 gyerekülés. A harmadik üléssor a hétszemélyesben felnőtteknek továbbra is nagyon kényelmetlen, ugyanis a lábaidat a nyakadba kell venni, valamint a ki-beszállás procedúrája is elmehetne egy akrobata gyakorlatnak. Igaz, 15 mm-rel több a fejtér, mint az előző generációban.

A raktér bőséges (910 liter), és az ülések lehajtásával hatalmas rakodótér jön létre (több, mint 2000 literes), így ideális családi kirándulásokhoz. 4,697 méteres hosszúságával, akár hétüléses utasterével és kategóriája legnagyobb csomagterével a Skoda Kodiaq a cseh autógyártó első nagyméretű szabadidő-autója. Szélessége 1882, magassága 1676 (tetősínekkel együtt), tengelytávja pedig 2791 milliméter. Belterének hosszúsága 1793, könyökmagasságban mérhető szélessége elöl 1527, hátul 1510 milliméter. Bár a csomagtér pereme magasan húzódik, a padló alatt nemcsak hasznos pótkerék, hanem a rakteret takaró roló tárolására alkalmas hely is található, meg pár zug mindenféle hasznos apró kacatnak. Öt üléssel 720 liternyi teret tölthetünk meg csomagokkal, ami az üléstámlák helyzetétől függően változik, mindent lehajtva azonban nem kevesebb mint 2065 liter áll rendelkezésre. 313 ezer forintért hétüléses lehet a Kodiaq, hat felnőttel is kipróbáltuk, a leghátul ülő sem nyomorodott meg (a csomagtartó padlójából kihajtható ülések alaphelyzetben gyerekeknek valók, isofix-csatolójuk azonban nincs). Ha az opcionális lehajtható támlájú utasülés is a felszereltség része, akár 2,80 méter hosszú tárgyak is szállíthatók az utastérben.

Skoda Superb II áttekintés

Teljesítmény és Hatékonyság

A 2024-es Kodiaq számos motorválasztékot kínál, köztük mild hibrid benzines és dízel változatokkal. Már a 150 lóerős teljesítményt és 250 Nm csúcsnyomatékot adó hengerlekapcsolós 1.4 TSI is tisztességgel viszi az 1,8 tonnás SUV-t, ez tagadhatatlan. A 190 lóerős 2.0 TDI azonban joggal lehet az egyik legnépszerűbb motor. 400 Nm-es csúcsnyomatéka már 1750-es fordulattól rendelkezésre áll, hétsebességes duplakuplungos váltóval és összkerékhajtásával bőséges stabilitást és megnyugtató kényelmet áraszt. A benzines lágyhibrid Kodiaq-ban a Golfokból ismerős 1.5 eTSI dolgozik, ami 150 lóerős és 250 Nm maximális nyomatékra képes, a motorhoz a hétsebességes DSG kapcsolódik. Hibrid hajtása 48 voltos rendszerre épül, az autó képes a vitorlázásra, ami autópályán kimondottan hasznos és meglátszik a fogyasztáson. Lesz kétezres TSI is (hibrid nélkül), ami 204 lóerős és négykerék meghajtással jön-megy, de ez csak az év végén lesz kapható.

Ugyanígy újdonság, hogy már PHEV Kodiaq is lesz, amihez nagy ígéreteket fűztek. Ezt sajnos kipróbálni nem tudtam, de a leírások szerint több mint 100 kilométer lesz az elektromos hatótáv. Ezt pár újságíró, akik próbálták, megerősítették. Ezt egy bruttó 25,7 kWh-os akkumulátorral érik el, ami 173 kg plusz súlyt jelent. Az elektromotor mellett egy 1.5-ös TSI munkál, viszont csak hatsebességes DSG-vel, ugyanis ehhez a meghajtáshoz csak ez jár. A benzintartály mérete egy tízessel kisebb a többinél, 45 literes. Összereje 204 lóerő és 350 Nm, viszont ez is csak elöl hajt. AC-n 11 kW-os töltésre is képes, DC-n pedig 50 kW-ra. Dízelből kapható lesz egy 150 lóerős 360 Nm nyomatékos verzió, ami csak az első kerekeket hajtja, valamint lesz egy 193 lóerős, 400 Nm-es összkerekes. Mindkettőben kétezres TDI van, hétsebességes DSG-vel. A 2,0 TDI csúcsváltozata 140 kilowattot (190 LE) és 400 newtonmétert küld a főtengelyre. SCR-katalizátorral szerelik, az AdBlue folyadékszintjéről elektronikus úton tájékoztat a fedélzeti számítógép. A hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) először kap helyet Skodában. Olyan változatról van szó, amelyet erősebb motorokhoz, egészen 600 newtonméter forgatónyomatékig méreteztek a tervezők. A DSG váltóművet kompakt építési mód, valamint villámgyors és kényelmes kapcsolások jellemzik.

Fogyasztási Adatok (WLTP)

A Škoda Kodiaq modellek WLTP szerint mért fogyasztása: 4,5 - 8,2 l/100 km, CO2 kibocsátás: 118 - 215 g/km. A megadott értékek a típusjóváhagyás során rögzített, gyári felszereltséggel kerültek megállapításra, és a hirdetés feladásának időpontjában érvényesek. 2017. szeptember 1-jétől bizonyos új járművek típusjóváhagyása a Könnyűgépjárművekre Vonatkozó, Világszinten Harmonizált Vizsgálati Eljárás (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure, WLTP) alapján történik, amely egy új, reálisabb vizsgálati eljárás az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás mérésére. 2018. szeptember 1-jétől a WLTP teljes mértékben felváltja az Új Európai Menetciklust (NEDC). A reálisabb vizsgálati körülmények miatt a WLTP keretében mért üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás sok esetben magasabb az NEDC-ben mért értékeknél. Az NEDC alatt feltüntetett értékek a WLTP alapján kerültek meghatározásra, és az összehasonlíthatóság érdekében illetve a jogszabályi előírásoknak megfelelően az NEDC-re lettek visszaszámítva. A nevezett értékek nem egyes járművekre vonatkoznak, nem részei a tájékoztatónak, hanem a különböző járműtípusok összehasonlítására szolgálnak, a 715/2007/EK rendelet jelenleg érvényes előírásainak megfelelően. Ezen értékeket egyes többletfelszereltségek, tartozékok, valamint a vezetői szokások és egyéb, nem technikai jellegű tényezők (pl. környezeti feltételek) is befolyásolják.

Az alábbi táblázat összefoglalja a különböző motorváltozatok fogyasztási adatait:

Motor WLTP Fogyasztás (l/100km) CO2 Kibocsátás (g/km)
1.5 TSI 5.5 - 7.5 130 - 170
2.0 TDI 4.5 - 6.5 118 - 160

Két és félszáz kilométert mentünk főleg autópályán és szerpentinen, amihez összesen 6,6 litert kért 100 kilométerenként. Ez a szám hosszabb távon biztosan lejjebb megy, de ez is egy szép eredmény. Autópályán 130 km/h-nál 7 litert, míg 150-nél kb. 8-8.5 litert kér. 5 emberrel teljesen megpakolva is hamar eléri ezt a sebességet, így jónak mondható a menetdinamikája. Döntő többségében autópályán senkinek nem kell törnie magát a 7 literes átlagfogyasztásért, ami egy ekkora homlokfelületű tér mozgatásáért, a gondtalan suhanásért cserébe korrekt érték. Az 1.5 TSI motorral kisebb városokban (80.000-100.000 fő) ahol a forgalom nem óriási, hozható az 5.5 literes fogyasztás, ha az ember megtanulta a váltó és a gáz ügyes használtát. Autópályán természetesen a nagy homlokfelület és a súly miatt, már nincs dízeles fogyasztás. Számunkra fontos volt, hogy az autóval viszonylag ekonómikusan lehessen utazni, ne fogyasszon 10 litereket, és ezzel a motorral ezt meg lehet valósítani.

Skoda Felicia hibaelhárítás

Vezetési Élmény

A menetdinamika egyenletes, kiegyensúlyozott kezelhetőség és kényelmes vezethetőség jellemzi, még egyenetlen terepen is. A Škoda továbbfejlesztette a felfüggesztést, hogy a rugózási élményt még jobban csillapítsa. Az én ízlésem szerint a dízel motorok illenek a legjobban az autó karakteréhez. Katalónia északi tartományában teszteltük az autókat, ami több szempontból is szerencsés: az utak minősége a hazaihoz képest isteni, vannak szakaszok, amik kimondottan izgalmasak. Csodára ne számítsunk, az új Kodiaq nem különb a többi SUV-nál. Kormányzása könnyű, még sport módban is, futóműve pedig kényelmes, amire az újgenerációs DCC Plus aktív felfüggesztés rá tud tenni egy lapáttal. A futómű talán egy cseppet feszesebb a kelleténél, rossz úton - főleg a jó megjelenést szolgáló 19 colos alufelnikkel - enyhén rázós, de ezen bizonyára sokat javít a ballonosabb gumival szerelt szett. A vonóerő-átadási képességek elvesztése az adott menethelyzettől függő előzetes szabályzás eredményeképpen szinte kizárt. A McPherson-rendszerű első felfüggesztések részben alumíniumból készülnek. A négykaros, acél hátsó felfüggesztések elemei egymástól elkülönítve veszik fel a hossz- és oldalirányú erőket. Az elektromechanikus rásegítésű szervokormány pontos visszajelzésekkel szolgál a kerék-útfelület kapcsolatról.

A jövő SUV-ja? Skoda Kodiaq 2024. DRIVEN Nemzetközi Bemutató

A tesztprogram során számos belső funkciót is vizsgáltak, például a fűtési rendszer teljesítményét rendkívül hideg külső hőmérsékleten és az utastér hőkomfortjának szintjét. A téli tesztek során a PHEV járművek nagyfeszültségű akkumulátorait fagyos állapotban töltik, majd meghatározzák a maximális hatótávolságot. A jármű viselkedésének számos aspektusát értékelik fagyos körülmények között - például azt, hogy a jármű mennyire jól kezelhető a latyakos úton, vagy hogy az első és hátsó lökhárítók hogyan viselkednek, amikor a jármű hóakadályba ütközik. A jégtömbökön való áthajtáskor pedig a felfüggesztés és az alváz szilárdságát tesztelik. A Kodiaq kiválóan teljesített a sarkkörön végzett intenzív hidegtesztek során. Az extrafelszereltségként kínált menetdinamikai kapcsoló öko fokozatában szabadonfutó funkció is rendelkezésre áll, amely 20 kilométer/óra felett gázelvételkor önműködően üresbe teszi a sebességváltót, a kocsi pedig vitorlázik.

Skoda Kodiaq RS

Nyugaton a zöldek megvetéssel tekintenek rájuk, s közutálat tárgya szemükben a Skoda Kodiaq RS és hasonszőrű társai. Egy monstrum üzemagyagfaló, amely hozzájárul ahhoz, hogy hazavágjuk a bolygónkat, s veszélyesebb, mint a bubópestis - tartják róluk a greenek. Lehet, hogy valamennyi igazság van benne, ám az ő szemüvegükön keresztül nézve a világot, még ma is szekérrel kellene járnunk. Márpedig a Skoda Kodiaq RS teszt során próbált modell bőven, nagy kanállal méri az élményt. Reálisan nézve a mindennapokra bőven elég volna egy sima öt vagy hétszemélyes Kodiaq is, ám ahogy senki nem akar megállni az első megszerzett milliójánál, itt is többet akarunk. Sajnos vagy sem, de ilyenek vagyunk. Aki azonban nem akar versenyezni, az akár a navigációs térképet is kirakhatja maga elé a képernyőre.

Ami a külcsínt illeti, a csúcs-Skodát nem kell hosszasan ízlelgetni, könnyű beleszeretni. A tervezők minden formai megoldást bevetettek a siker érdekében. Persze, már az alapok is jók voltak, de a látványhoz rendesen hozzáadnak a hatalmas 20 colos felnik, mögöttük a tűzpiros féknyergek, no és a Skoda RS-modellekre jellemző versenykék metálfényezés. Jól passzol a színhez a feketére festett hűtőrács-, visszapillantó tükör-, ablakkeret és a tetősín is. A cseh óriás csomagtérajtaján végigfutó piros fényvisszaverő csík csak ezen a verzión található meg, de vadul mutatnak a lökhárítóba integrált kipufogóvégek is. Bár a téli hidegben kicsit viccesen hat, hogy csak a bal oldalinak van funkciója, csak az pöfékel. Az utastérben megkapjuk mindazt, amit elvárunk egy ilyen modelltől, hiszen a jól bevált klasszikus recept szerint alakították a belsőt. No, nem nagy dolgok ezek, de azért jól mutatnak az alumíniumpedálok, a vágott aljú sport bőrkormány, a piros cérnával varrott Alcantara-kárpitozású, a két, jellegzetes oldaltámasszal ellátott első sportülés, és a karbon hatású műszerfali betét. Ebben az osztályban már nem extra, hanem inkább elvárás a digitális műszerblokk, amely ebben a Skodában személyre szabható. Többek között itt ellenőrizhetők egyes műszaki adatok, az olajhőmérő, az aktuális teljesítmény-leadás, vagy éppen a fordulatszám. A központi kijelző is mindent tud, és természetesen a telefontükrözés sem gond. Igényes a kidolgozás szinte mindenhol, bár arra azért még itt is nagyon vigyáztak, hogy ne legyen Volkswagen szint.

A jövő SUV-ja? Skoda Kodiaq 2024. DRIVEN Nemzetközi Bemutató

A Skoda Kodiaq RS méretek hatalmas helykínálatot biztosítanak, ami már több mint bőséges, főúrian nagyvonalú. A tér óriási, pakolóhely bőven van, kesztyűtartóból pedig kettő is. Bár nálunk csak az ötszemélyes verzió járt, de rendelhető két pluszüléssel is. A 4.7 méteres autó egyébként a világ egyik leggyorsabb hétüléses SUV-ja. Igaz, ez a cím a nincs értelme kategóriába tartozik, mert hát melyik családapa kezd versenyezni mondjuk két-három lurkóval hátul. A Nürburgringen futott rekord leginkább csak a márka és a modell nimbuszát hivatott növeli, mintsem a hétköznapi használatról szól. Az adaptív menetmódválasztóval sportosabban is vezethetünk, keményebb kormánnyal és lengéscsillapítókkal. Ilyenkor még generált motorhangot is kapunk a hangszórókból, már-már olyanok a morajok, mintha egy V8-as dolgozna benne. De lehet komfortosabb, kényelmesebb is a haladásunk, vagy havas útra optimalizált, és persze van az Eco mód, amelyben lomhább a kocsi, a fokozatokat nem forgatja ki annyira. Sajnos a Skoda Kodiaq RS fogyasztás ettől nem igazán lesz gazdaságosabb. A menetmódválasztó egyébként a motor, a váltó, valamint az összkerékhajtás vezérlését egyaránt érinti. A 2.0 literes erőforrás fogyasztása magas, de hát ezen olyan nagyon ne csodálkozzunk, ez az egyik legharapósabb, legerősebb Skoda a palettán. A Skoda Kodiaq RS méretek tekintélyesek, és bár nem versenyautó, dinamizmusa mégis nagyon élvezetes. Viszont azt is meg kell említeni, hogy presztízsben ugyan nem, de árban sajnos ott van, ahol a német prémiummodellek - és ez bizony fáj. A Skoda Kodiaq RS ára közel 20.5 millió forint, ami azért már barokkos túlzás. Mert bár szép, gyors, erős autó, de egy kicsit több pénzért már magasabban lévő polcokról is válogathatunk.

Ár és Felszereltség

A Kodiaq 15,4 millióról indul hazánkban, ennyiért a mild hibrid verziót kapjuk, a dízel 16,7 millió forint. Viszont jelenleg mindegyik modellre van egy 1,4 milliós árkedvezmény, vagyis ennyit még levonhatunk az árból. Jól látszik, hogy a nagyra nőtt Škoda messze nem olcsó autó, cserébe nem is érződik rajta a görcsös pozicionálgatás a mindenható konszernen belül. Megfontoltan pipálva az opciós listát, igazán versenyképes ajánlat lehet a hamarosan érkező testvér, Tiguan Allspace ellenében a Kodiaq. Az autó minősége (ülések, műanyag borítás, etc) kívül-belül jó, természetesen ebben a kategóriában.

Károsanyag kib. 6 872 200 forintról indul a Škoda Kodiaq 125 lóerős benzinmotorral, hatsebességes kézi váltóval és elsőkerék-hajtással. Egy szinttel feljebb (Ambition) már automata klímát, csomagrögzítő hálót, kulcs nélküli indítást és hátsó parkolóradart kapunk. Tolatóradart érdemes vásárolni előre és hátra is, hogy az autó épségét minden parkolás során megőrízzük. Így is lejt a pálya a Kodiaq-nak konszernen belül, ugyanis a VW Tiguan Allspace 14,8-ról indul, amire szintén vonatkozik egy 1,3 milliós árkedvezmény. Prémium kategóriában a Q5 hozható fel, de az kisebb és sokkal drágább: 18,5 millió forinttól indul. Konszernen túl ebben a kategóriában van a Honda CR-V, ami brutális 19,6 millió forintban kerül, cserébe full hibrid. A Volvo XC60 mild hibrid hajtással viszont így is drágább, 21 millió forint. Stellantis-klánból a Peugeot 5008 rivális, ami 14,7 millióról indul, viszont 1.2-es PureTech és manuális váltó van benne. A Toyotánál pedig ott a RAV4, ami 15,8-ról indul, de ennyi pénzért rendes hibridet kapunk.

tags: #skoda #kodiaq #tesztvezetes #50 #arert