Skoda Fabia: Motorkódok, Generációk és Jellemzők
Az 1999-es Frankfurti Autószalonon mutatták be az első Fabiát és még ugyanabban az évben elindult a gyártása is. Anno nagy durranásnak számított az újonnan piacra vezetett Skoda Fabia. Sokan meglepődtek, amikor a Škoda előrukkolt a Fabiával, amelynek 3960 milliméteres hosszúságába meglepően kényelmes méretű utasteret „csomagoltak”. A 3,96 méteres hosszúságához viszonyítva rendkívül kényelmes, tágas utasteret szereltek az autóba. A kedvező fogadtatás nem is maradt el. Az első generációból 1 790 000 darabot gyártottak, ám ez a szám természetesen magában foglalja a később érkező kombi és lépcsőshátú modelleket is. Akkorának, hogy már az első generációból majdnem 2 millió példányt gyártottak (beleértve a lépcsőshátú és kombi modelleket is).
A Fabia a gyártó szempontjából is sikeres típusnak számított, ugyanis költséghatékony módon a legtöbb mechanikus alkatrésze a Volkswagenek gyártásához is felhasználható volt. Nem csak a vásárlók, de a gyártó szempontjából is sikeres választás volt, hiszen gyártása költséghatékony volt, mivel a mechanikus alkatrészeinek zömét a Volkswagenekben is fel lehetett használni. Azóta még inkább tökélyre fejlesztették a közös platformon történő gyártást, ám akkoriban ez még kevésbé számított megszokottnak. A közös platformon való gyártást azóta csak még tovább erősítették. Az autót 1999-től 2007-ig gyártotta a Skoda a Mladá Boleslav-i gyárában. A Volkswagen konszern PQ24-es platformjára épült úgy, mint a VW Polo IV és a Seat Ibiza III /Córdoba. A Fabia sikerének egyik kulcsa az volt, hogy a mechanikus alkatrészek fejlesztése a Volkswagen által vagy segítségével történt, a másik pedig az, hogy ez volt a testvérmodellek közül a legolcsóbb.
A Skoda Fabia első generációja (1999-2007)
Az első generáció motorválasztéka rendkívül sokszínű volt. Egy dolog van viszont, mely teljesen egyedi, nem lehet a Volkswagenekkel társítani: ezek az 1.0-ás és 1.4-es MPI motorok. Ezek a Skoda saját fejlesztésű 1.3-as motorjának utódjai. Ezek a nyolcszelepes 1.0 és 1.4 MPI motorok voltak, amik a Skoda saját fejlesztésű 1,3 literes erőforrásának a leszármazottjai. Természetesen azért jóval szélesebb kínálatot nyújtottak motorfronton a csehek, hiszen létezett dízel variáns is, illetve az MPI jelzésű nyolcszelepes erőforrások mellett a 12 és 16 szelepesek is ott szerepeltek az árlistán. Nem csak ezek a típusok kaphatóak az első generáció palettáján, volt dízel változat, valamint az MPI-vel jelölt nyolcszelepes motorokon túl ott vannak még a 12 és 16 szelepes Fabiák egyaránt. Mi utóbbiakat ajánljuk inkább, ugyanis az 1.0-ás túl lusta, míg az 1.4-es már jóval dinamikusabb 16 szelepes változatban.
Ráncfelvarrás és a használtpiaci helyzet
A ráncfelvarráshoz 2004-ben érkezett el a típus. Az ilyenkor szokásos módosításokkal, enyhén átrajzolt fényszórókkal és lökhárítókkal, új kormánykerékkel, illetve átszabott felszereltségi listával kereste tovább a vásárlók kegyeit a típus. 2004-ben ráncfelvarráson esett át az első generáció, minimálisan áttervezték a lökhárítókat, fényszórókat, kormányt, illetve kicsit jobban átszabták a felszereltségi listát is. 2004-ben az autó átesett egy ráncfelvarráson, megváltoztak az első ködlámpák, a hátsó lámpák, a hűtőrács, a kormány és a műszerfal, valamint átdolgozták a felszereltségi szinteket.
A mai napig rengeteg I-es Fabia kapható a használtautó-piacon. A Használtautó.hu felületén rendkívül széles a választék elsőgenerációs Fabiából. Több mint 400 darab közül lehet válogatni, jelenleg is majdnem 500 példányból lehet válogatni. Ami a motorválasztékot illeti, a benzinesek uralják a piacot 1.2-es és 1.4-es változatban, az 1.0-ásokból szerencsére kevés van. Zömében benzinmotoros változatok keresik új gazdájukat 1,2-es és 1,4-es motorral, viszont az egyliteresből kevés van, ami talán nem is baj. Dízelfronton pedig 1,4-es és 1,9-es közül lehet választani. A dízeleknél az 1.4 és 1.9 literes motorok jellemzőek a piacon. Az árcédula is ugyanilyen széles skálán mozog, hiszen találni már 500 ezer forint alatti példányokat, illetve másfél millió forintos, megkímélt darabokat is. Az első generáció árpalettája széles skálán mozog, lehet már 500 000 forint alatt is kapni, de a megkímélt, kevés kilométeresekért akár 1 500 000 forintot is kérnek. Többnyire megbízhatóan üzemelnek még ezek az első generációs masinák is, ám a típushibák listája elég hosszúra nőtt.
Skoda Fabia Kombi 1.2 12V Teszt - Ügyes mindenes
Skoda Fabia II: A második generáció (2007-2010/2014)
A második generáció a Genfi Autószalonon debütált 2007 márciusában. A Skoda Fabia II, amely 2007 és 2010 között készült, egy ötajtós hatchback. A második generációt 2007-ben, a genfi autószalonon tárták a nagyközönség elé. Valamelyest nagyobbra szabták, mint elődeit, ám már nem készült belőle lépcsőshátú változat. Kicsit megnőtt az elődhöz képest, viszont eltűnt a kínálatból a lépcsőshátú változat. Csak az ötajtós és az év vége felé bemutatott kombi karosszéria maradt. A kombi Fabia csomagtartója immár 480 literesre növekedett.
Ezt a generációt a kompakt, de praktikus autót kereső sofőrök számára tervezték, a mindennapi használatra. Funkcionális dizájnjának és felhasználóbarát belső terének köszönhetően a Fabia II népszerű választás lett a városi sofőrök és fiatal családok körében. Az autó stílusa a modernitást ötvözi klasszikus elemekkel, így a felhasználóknak teret és kényelmet kínál.
Járási jellemzők és kényelem
A Fabia II elsőkerék-meghajtást használ, ami stabil vezethetőséget és jó tapadást biztosít változó útviszonyok között. Ez a modell kiválóan alkalmas városi használatra, kompakt felépítésének köszönhetően, amely megkönnyíti a parkolást és manőverezést. A kényelmes utazást olyan elemek emelik ki, mint a szervókormány vagy az ergonomikusan tervezett műszerfal. Továbbá, bár az autó nem terhelt túl sok technológiai újítással, alapvető, de hatékony sofőrtámogató rendszereket kínál.
Motorválaszték és teljesítmény
A Fabia II motorházteteje alatt széles választékban találunk benzin- és dízelmotorokat, 60-tól 105 lóerőig. A motorpalettán vegyesen régi és új szerkezetek is megtalálhatók voltak. Maradtak a „klasszikus” háromhengeresek, de érkezett a csúcsra (a benzinesek között) az 1,6 literes, négyhengeres szívó motor 105 lóerővel. Ami a motorválasztékot illeti, a már megszokott háromhengeres opciók mellett választékba kerültek az 1.6-os benzines, négyhengeres motorok is 105 lóerővel. A benzines motorok, mint például az 1.2 és HTP (60 LE), valamint az 1.6 és 16V (105 LE), különböző vezetési dinamikát kínálnak, az üzemanyag-hatékony megoldásoktól kezdve a dinamikusabb verziókig. Ezzel szemben a dízelopciók, beleértve az 1.9 TDI (105 LE) motort, jobb üzemanyag-hatékonyságot kínálnak hosszabb távokon. A dízelmotorok választékát változatlanul az 1.4 és 1.9 PD TDI motorok alkotják a második Fabia generációban.
Ugyanehhez a motorhoz (1.6 16V) elérhetővé tettek egy hatfokozatú automatikus sebességváltót, amely az Aisin „konyhájából” származik. Ez a változat kapott egy hatfokozatú automata sebességváltót is az Aisin jóvoltából. Az RS modell sokak bánatára eltűnt a második generáció érkezésekor, ám nem örökre, hiszen a 2010-es modellfrissítés során újra színre lépett és immár nem csak dízelmotorral (ráadásul kombi karosszériával is). Sokak nem tetszésére az RS modelleket immár beszüntették, egészen a 2010-es modelfrissítésig, amikor is már benzines változatban is lett RS. A szokásos csinosítás egy új motort hozott, méghozzá az 1,2 literes (TSI) turbófeltöltéses benzinest. A vérfrissítés magával hozott egy új, 1.2-es TSI turbófeltöltésű benzinmotort is. Az Aisin váltót is nyugdíjazták, helyét egy hétfokozatú DSG vette át. Visszatérve kicsit az RS-hez, az 1,9 literes motor mellett ugyanazt a turbós 1,4-est lehetett még választani hozzá, amely a VW Polo GTi-ben is szolgált.
Hibák és potenciális problémák, valamint használtpiac
A Fabia II, bár szilárd, nem mentes bizonyos problémáktól. A potenciális tulajdonosoknak tudomásul kell venniük az elektromos rendszerek, különösen a központi zár és a belső elektronika körüli meghibásodások lehetőségét. Néhány verzió gyakrabban igényel karbantartást, ami, bár tipikus az idősebb modellek esetében, plusz költségekkel járhat. Ezenkívül a csomagtér tágasságának közepes értékelése megérdemli a figyelmet, mivel nem biztos, hogy megfelel a nagyobb családok igényeinek. Hibákat tekintve picit kevesebb tételt mutatnak a listák, mint az előző generációnál.
Második generációból körülbelül feleannyit találni a Használtautó.hu felületén, mint első generációsból. Kicsivel több, mint 250 darabot dobott fel a kereső, köztük nagyon sok 1,2 literes benzinest, illetve szép számmal szerepelnek még az 1,4 literes benzinmotorok is. Második generációs Fabiákból kb. fele annyi található a magyar használtautó piacon, mint az elsőkből, és azoknak is zöme 1.2 literes, valamint 1.4 literes benzinmotorú. Az árcédulákat nézegetve ritka a másfél millió forint alatt kínált példány, viszont 2,6 millió forintnál sem nagyon kérnek el többet a legfrissebb változatokért. Vételáruk nem igazán megy 1,5 millió forint alá, viszont 2,5 millió forint fölé sem.
A Skoda Fabia harmadik generációja (2014-től)
A harmadik generáció 2014 év végén debütált a piacon, idén pedig már át is esett a plasztikai beavatkozáson. A Fabia harmadik generációja 2014 végén debütált, és viszonylag gyorsan, 2018-ban már túl is volt az első ráncfelvarráson. Tesztjeinken már bizonyította, hogy a kisautó kategória egyik legígéretesebb képviselője, ráadásul a frissítés után még jobbra csiszolták. Kijelenthetjük, hogy a kisautók kategóriájában azóta is töretlenül az élmezőnyben van mind minőség, mind kedvelhetőség szempontjából.
Motorpalettája szűkebb, mint az elődöké, de így is megfelelő. A motorválaszték ugyan kisebb, mint a korábbiaknál, ám így sem lehet okunk panaszra: kétféle háromhengeres, egyliteres benzinmotor (az egyik szívó a másik turbó), illetve egy 1,4 literes dízel választható hozzá. Kétféle háromhengeres, 1.0-ás benzinmotorral (egy szívó, és egy turbó), valamint 1.4 literes dízelmotorral kapható. A frissített modellek motorpalettáját pedig a menetpróba tapasztalatai között találod meg. Mivel még nagyon friss a harmadik generáció, nincs sok szerviztapasztalat róla, valószínűleg az ütemezett látogatásokon és kopó alkatrészek cseréjén kívül nincs vele gond.
A teljesen új Škoda Fabia magabiztosan modern, dinamikus, színes és magával ragadó! De akár azt is mondhatnánk, hogy stílusos és elegáns. És még ezernyi jelző, ami mind igaz a vadonatúj Fabia megjelenésére. Egy kisautó mely nagyra nőtt, és ez nem csak a helykínálatára igaz. Városban vagy városon kívül, a vadonatúj Fabia kiegyensúlyozott vezethetőségével elkápráztat majd téged is. A benzinmotorok széles kínálatából pedig könnyedén megtalálhatod a számodra legmegfelelőbbet. A vadonatúj Fabia egy újabb lépéssel előrébb viszi a Škoda formatervezési nyelvét. Úgy terveztük, hogy bármilyen szögből is látod, mindig újabb és újabb érdekes részleteket fedezhess fel benne. Persze mindez nem öncélú. Büszkék vagyunk arra, hogy a légellenállási együttható a kategóriában a legalacsonyabb (0,28-tól). Hogy miért fontos ez? Mert ezzel sikerült alacsonyan tartani a fogyasztást, és ezáltal a károsanyag kibocsátást is.
Skoda Fabia motorválaszték részletesen
A Fabia modellekbe motorok meglepően széles skálája került. Az alábbiakban a legjellemzőbb típusokról olvasható részletesebb leírás:
| Motor típus | Henger elrendezés / Szelepszám | Teljesítmény (LE) | Üzemanyag | Jellemzők |
|---|---|---|---|---|
| 1.0 8V MPI | 4 henger / 8 szelep | 54 | Benzin | Zsugorított változat, nem túl dinamikus, magas fogyasztás. |
| 1.2 MPI 6V | 3 henger / 6 szelep | - | Benzin | Skoda saját fejlesztés (2001-től). Rengeteg gyermekbetegséggel küzdött, melyeket az Euro 5-ös normára való áttervezéssel sikerült kiküszöbölni (Fabia II-ben). |
| 1.2 HTP 12V | 3 henger / 12 szelep | 60 | Benzin | Szinte ugyanaz, mint a 6 szelepes verzió, csak pepitában. Üzemanyag-hatékony megoldás. |
| 1.4 MPI 8V | - / 8 szelep | - | Benzin | Skoda saját fejlesztés (1000MB-ig visszanyúló gyökerekkel). Nem modern, sokat fogyaszt, de faék egyszerűségű (egyenetlen alapjárat, termosztát hibák). |
| 1.4 16V | - / 16 szelep | 75, 80, 101 | Benzin | Három különböző teljesítményszint. Nem problémásak, megfelelő karbantartással nagyon jó motorok lehetnek. Fontos: 98-as benzinnel kell üzemeltetni! |
| 1.6 16V | 4 henger / 16 szelep | 105 | Benzin | Dinamikusabb verzió, a Fabia II-ben a benzines kínálat csúcsa. |
| 1.2 TSI | - / - | - | Benzin | Turbófeltöltéses benzinmotor, a Fabia II 2010-es modellfrissítésével érkezett. |
| 2.0 8V | - / 8 szelep | 115 | Benzin | A Fabia motorok "szent grálja". Ritka, jó öreg VW-motor (APK, AQY, AZJ, AZH kódok). Olaj-benzin-hűtőfolyadék szentháromság fenntartása mellett megbízható. |
| 1.4 TDI 6V | 3 henger / 6 szelep | - | Dízel | Az 1.9-es PDTDI motor kistestvére. Megfelelő karbantartással rendkívül tartós. Alacsony fogyasztás (4,5-6 L /100 km), de hidegen nem a legszebb a járása és a hangja. |
| 1.9 SDI 8V | - / 8 szelep | - | Dízel | Agyonüthetetlen. A "olaj-benzin-hűtőfolyadék" szentháromság betartása mellett a világból kimegy. Alacsony teljesítménye miatt főleg városba ajánlott. |
| 1.9 PDTDI 8V | - / 8 szelep | 105 | Dízel | Híres/hírhedt, megosztó motor. Megfelelő karbantartás mellett "örök élet +1 nap" kategória. Vezérlés csere 60.000-120.000 km között. EGR szelep és légtömegmérő problémák előfordulhatnak. Nincs részecskeszűrő és kettős tömegű lendkerék a Fabiákba szerelt változatokban. |
| 1.9 PDTDI 8V RS | - / 8 szelep | 131 | Dízel | Az RS felszereltségű modell motorja. Igazán jó tuning alap a 131 LE-jével, 310 Nm nyomatékával és a hat fokozatú kéziváltóval. Problémák hasonlóak a kisebb PDTDI-knél tapasztaltakkal, viszont ebben már változó geometriájú a turbó és van benne kettős tömegű lendkerék. |
Skoda Fabia Kombi 1.2 12V Teszt - Ügyes mindenes
Belső tér és felszereltség (első generációs jellemzők)
Az alapmodell kifejezetten puritán volt. Sehol egy elektromos ablak, a kesztyűtartó csak egy lyuk az utas előtt a műszerfalban, vak gombok garmadája és a kormány is az Octaviából lett "kölcsönözve". Belül mindenhol tapintásjavítós műanyagok, a kor szellemének megfelelően. Az ülések kényelmesek, bár derékban tarthatnának jobban egy kicsit. Mivel kisautóról van szó, hátul 2,5 ember fér el kényelmesen, három felnőttnek kifejezetten kicsi az ott levő hely.
tags: #skoda #fabia #motorkódok #típusok #jellemzők