A retro magyar rendszámok története
Magyarországon valahogy mindig nagy a felhajtás a rendszámok körül, gondoljunk például arra, hányszor került már szóba a segédmotoros kerékpárok hatósági jelzéssel ellátása - majd máig nem történt semmi az ügyben.
De akkor sem ment minden simán, mint például a mopedautók, vagy a veteránok esetében, amikor végül mégis sikerült megoldást találni.
Ahogy mondják, minden kezdet nehéz, de rendszám ügyben az az érdekes, hogy a kezdet nem volt valódi kiindulópont.
Ma talán furán hangzik a kijelentés, de a rendszám régebbi dolog, mint az autó.
Ha belegondolunk azonban, mindjárt a fejünkre csapunk, hogyan is lehet ez.
Hol kaphatók retro autó alkatrészek?
Bár még autó egy sem közlekedett az utakon, lovas bérkocsi és fiáker annál több.
És bizony gyakran előfordult, hogy azok okoztak balesetet, ezért a hatóságok jónak látták őket - időben évekkel az autók megjelenése előtt - azonosító jelzéssel ellátni.
A kezdetek: 1901-1933
A gépi erővel hajtott jármű azonban újdonság volt a hatóság számára, méghozzá sokkal nagyobb, mint közelmúltunkban a trike, a quad, vagy a mopedautó.
Annyira új, hogy legalábbis Magyarországon öt éven keresztül senki nem foglalkozott azzal, hogy lajstromba vegye őket.
Igaz, nem is voltak sokan, hiszen az első autó, Hraschek Béla optikus Benz Velója 1896-ban hónapokig egyedüli géperejű járóműként rótta Budapest utcáit, és az elkövetkező években sem lőtt ki rakétaszerűen a számuk.
Talán azért sem kapkodtak a hatóságok, mert az első autók sebességét sem lehetett a rakétákéval összevetni, az említett Benz Velo például legfeljebb 20 km/órás sebességgel volt képes száguldani.
A fejlődés azonban haladt, az autók egyrészt egyre gyorsabbak lettek, másrészt a számuk is szép lassan növekedésnek indult.
Budapest rendőrfőkapitánya az első autó megérkezése után öt esztendővel, 1901-ben döntött úgy, hogy most már valamit tenni kellene.
Ekkor már annyi autó közlekedett az utakon, hogy nem lehetett őket egyszerűen a típusuk, kinézetük és gazdájuk alapján megkülönböztetni, és már látszott, hogy a későbbiekben egyre többen lesznek.
Az első szabályozás kicsit felemásra sikerült (minden kezdet nehéz), mert csak a budapesti autókat látták el hatósági jelzéssel, a vidékieket nem.
KSH vs MVM data on gas consumption
Az első hivatalos magyar rendszám a kerületet jelző római számból és három számjegyből állt.
Apró probléma volt azonban, hogy idő közben egyes vidéki városok is szükségét látták, hogy valamiféle jelzéssel lássák el az autókat, ami a legtöbb esetben teljesen egyedire sikeredett.
A helyzet 1910-re vált tarthatatlanná, ekkor látták a hatóságok úgy, hogy elérkezett az országos szabályozás bevezetésének az ideje.
Budapest rendszámozásához nem nyúltak hozzá, az ország többi részét azonban 11 járműkerületre (Budapesttel együtt 12-re) osztotta.
Ezek mindegyikét egy betű jelölte, amit egy háromjegyű szám követett.
Ez ma kissé hajmeresztően hangzik, ha belegondolunk, hogy például a B betűvel jelzett Budapest környéki járműkerület Pest, Heves, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéket, ezeken belül Kecskemétet és Székesfehérvár városokat tartalmazta.
Erre a hatalmas területre tudtak volna mindösszesen 999 rendszámot kiadni.
Az alacsony autósűrűség miatt a rendszámrendszer jól működött volna vélhetően még sokáig, ám a történelem közbeszólt.
A nálunk trianoni békediktátumként ismert esemény (amit amúgy a világon mindenütt máshol Versailles-i Békeszerződésként tartanak nyilván, ezért a külföldiek elég bambán tudnak nézni, amikor mi Trianont emlegetjük), átrajzolta az ország térképét és ezzel együtt a járműkerületeket.
A hatóság 1920-ban reagált a változásra.
Meghagyták a területi jelleget, de a járműkerület a nagyvárosainkhoz kötődött.
A rendszámban az illető város kezdőbetűjét (például Pécset a P, Debrecent a D betű jelezte) követték a számok, a Fortepanon fellelt fényképek tanúsága szerint általában öt darab.
Ahogy múltak az évek, újabb városok kezdőbetűje került fel a rendszámokra.
Ez megsokszorozta a rendszámokkal lefedhető járművek számát, így ez a rendszer akár évtizedekig is kitarthatott volna.
Csakhogy már 1929-ben, Párizsban összeültek Európa közlekedésügyesei és megegyeztek egy egységesebb rendszám formátumban, aminek hazai hatóságaink 1933-ra tudtak eleget tenni.
A négy éves átfutási időre mentségül szolgál, hogy épp a megállapodás évében tört ki a nagy világválság, aminek következtében összeomlottak a járműeladások és egyébként is számos más probléma megoldása vált égetővé.
Az 1933-as rendszámrendszer
Az új, 1933-ban bevezetett rendszámrendszer annyira bevált, hogy logikáját tekintve ma is azt használjuk.
Búcsút intett ugyanis az addig használatos területi kötődésnek és időrendivé változott.
Ennek megfelelően a jelrendszer is átalakult, két betűből és három számból állt, a betűk az a betűtől kezdve az idővel és a járművek számával haladtak előre az abc-ben.
Mivel az ékezetes és a kettős betűk nélkül 26 betű marad (bár Q-val és W-vel nem nagyon kezdődtek és kezdődnek rendszámok), így a két betű, három szám összes kombinációja közel 676 ezer kiadható rendszámot jelent.
Mit kezdjünk a régi rendszámtáblákkal / Régi rendszámtáblák egyszerű barkács projektjei
Ez bőségesen elegendőnek látszott az 1930-ban még csak 30 305, de még 1940-ben, a visszaszerzett területeken futókkal együtt sem több, mint 47 276 darab gépjármű (ebből 27 199 személygépkocsi, 4 818 teherautó, 13 529 motorkerékpár, és 1730 egyéb jármű) számára.
Az 1940-ben forgalomban lévőknél sokkal több rendszámra utána évtizedekig nem volt szükség.
Először a második világháború tizedelte meg a járműállományt, de nem használt a gyarapodásnak az utána következő időszak sem.
Főként a három éves demokráciát követő, Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúra nem, amelyben magánszemélyek egyáltalán nem vásárolhattak és tarthattak autót.
Erre csak a kivételezetteknek (párt és állami vezetők, állami vállalatok vezetői) és néhány kiemelt foglalkozású személynek, orvosoknak, állatorvosoknak, színészeknek nyílt lehetőségük.
Ebből következően a járműpark rendszám-igényének fedezésére nemhogy a Horthy korszakból megörökölt és továbbvitt két betűs három számos rendszámrendszer lett volna bőségesen elegendő, de talán egy betűt, vagy egy számot el is lehetett volna belőle hagyni.
Az 1958-as változások
Korszakos változás következett be Magyarországon autó- és rendszámügyben egyaránt az 1956-os forradalom után két évvel, 1958-ban.
Egyrészt mindenki számára - legalábbis elméletileg - lehetővé vált az autóvásárlás és autóhasználat, és egyben új rendszámrendszer látott napvilágot.
A logika nem változott, sőt a két betű sem, de immár négyre nőtt a számok száma.
Az alkotók nyilván a jövőben gyarapodásnak induló járműparkra gondolva szorozták meg tízzel a korábbi kombinációk mennyiségét.
Ha már ilyen sok volt, akkor azonban mindjárt vissza is vettek a lehetőségek számából, mert minden a magánhasználattól eltérő jármű saját betűt kapott.
Ha bő másfél évtizeddel később is, mint Nyugat-Európában, de Magyarországon is bekövetkezett az, amire az 1958-as rendelet alkotói számítottak, a motorizáció ugrásszerű fejlődésnek indult.
Ennek kézzelfogható jele volt, hogy míg a C-s rendszámok kitartottak tíz éven keresztül, azaz a hatvanas évek végéig, a következő évtizedben már rohamosan kezdtek fogyni a betűk.
Ez végül odáig fajult, hogy belső átalakításra volt szükség.
A buszoktól például elvették a G, a tűzoltóktól a T betűt, és odaadták a magánautósoknak.
A buszoknak a B, a tűzoltóknak az F betűvel kellett vigasztalódniuk.