A Renault Scenic 1.5 dCi – Előnyök, Gyengeségek és Karbantartási Tippek

Valamit nagyon tudnak újabban a franciák háza táján, bár eddig is nyílt titokként lengte be a köztudatot: az autógyártásuk mindig próbál egyedi irányokat mutatni, példaértékkel. Mára a negyedik szériás Renault Scenic-ek futnak az utakon, illetve helyesebben ezek a legújabb generáció képviselői.

A Renault Scenic Története és Dizájnja

Jól emlékszünk, amikor tavaly, 2016-ban Genfben bemutatták, ámultunk és bámultunk, eleve a 20 colos papucsok, valamint a merészbe hajló, most minden Renault modellen aktuális formavilág és vonalvezetés (hála az új Espace-nak) köszöntek vissza; máris átjött, hogy hála az égnek, marad a tálalás és a körítés. Az orr részletei félreismerhetetlenül hordozzák a Reanult stílusirányzatot, az aktuálisat - a hangsúlyos hűtőmaszk, közepén a gigászi Renault-emblémával, visszafogott, bár perfektül szembetűnő krómberakásokkal mind a prémiumjelleget hívatottak előtérbe helyezni.

Oldalról nézve a Renault Scenic inkább kompaktnak tűnik, na jó, kompakt egyterűnek, mert különösebb méricskélés nélkül is látható, hogy a méretezés némileg kiterjedtebb, mint mondjuk egy Megane esetében. Viszont visszafogottabb, mint az Espace-nál, arra ott a Grand Scenic. Minden egyedi. Tele van egyedi elemekkel a Renault Scenic, ilyen például az oldalajtók alsó részére kanyarított védőburkolat, amely ügyesen egészíti ki az autó szellemiségét, tálalását. Ide is került krómjelleg, és a dizájnerek figyeltek arra, hogy a tekintélyes méretezéssel megáldott, egyébként két színtónust felvonultató, 20 colos széria Exception Aerodesign felnikkel megmaradjon az összhang. Hozzátartozik a teljességhez, hogy a Renault Scenic tesztautó színválasztása is remek. Nem lehet tudni, hogy gyakorlatban, saját használatra választanánk-e a mézsárgának hívott árnyalat (egész pontosan: mézsárga plusz fekete tető), de az bizonyos, hogy demonstráció szempontjából ismét megy a csillagos ötös a Renault hazai importőrének. Az utca embere érdeklődve fordult sok esetben az autó után.

A műszeregységek elrendezése tetszetős és nem utolsó sorban praktikus, minden remekbeszabottan látható, az LCD alapú kijelzők maradéktalanul közvetítenek és a sofőr keze alá dolgoznak - csakúgy, mint a kezelőegységek. Kissé döntött a manuális, 6 gangos váltókar elhelyezése, a középkonzol félkörívébe integrálta a gyártó, így az egész cockpit egységet alkot a kardánalagút gerincburkolatával, közrefogva az első két ülést.

Az 1.5 dCi Motor: A Renault Erőssége és Hagyatéka

A Reanult 1.5 literes dCi aggregátja az egyik kedvenc dízelünk (csakúgy, mint az 1.6 dCi). Kedvelt motor az először a Clio II-ben feltűnt 1.5 dCi. Nem titok, hogy erős személyes kötődésem van a Renault 1.5 dCi motorjához, hiszen volt ilyenem Renault Grand Scénicben, a motorral való kapcsolatom azonban régebbi, talán 2007-ben sikerült vele szerelt Nissan Note tesztautóval nyaralni, majd őszén egy Nissan Qashqai-ban is sokat hajtottam. Takarékos, erős és kulturált járású volt már közel 10 évvel ezelőtt is. Maga a motor egyébként idén 15 esztendős. A K9K kódú 1461 cm3-es blokkot ugyanis 2001-ben hozta ki a Renault. Borg-Warner turbóval és a később Boschra cserélt, az alacsonyabb teljesítményűeknél Delphi, az izmosabbaknál Siemens befecskendező-rendszerrel. Még Euro 3-as emissziós normával és 65, 80, idővel 100 lóerős teljesítménnyel. Aztán jött az Euro 4 norma, ami már 70, 85 és 105 lóerőt hozott, az Euro 5-nél már 75, 90 és 110 lóerőt láthattunk - részecskeszűrővel. A tesztelt Renault Scenic-be az 1.5 literes, közös nyomócsöves befecskendezésű turbótöltött verzió került, méghozzá 110 lóerővel, a hajtásláncba épített 6 sebességes manuális kéziváltóval.

Útmutató Renault Trafic vásárláshoz Németországban

Természetesen nem csak a teljesítmény, a nyomaték is szórást mutat, 160-240 Nm között adhat az 1.5 dCi, ami akár 1,5 tonnás autókat is egészen elviselhetően tud mozgatni. Hogy egy alapvetően remek motor, azt az is mutatja, hogy ma a csinos Mercedes CLA-ban is megkaphatjuk, meg persze az A- és B-osztályban, valamint a Renault Kangoo-t jelentő Citanban és temérdek Nissanban is. Élénk, közvetlen gázreakciók jellemzik a Renault Scenic karakterisztikáját az 1.5-ös dCi-vel, fulladásra hajlamos alacsonyabb fordulatszám-tartományokban, de ez elenyésző. A hatsebességes váltó fokozatainak hangolása tetszetős, jól megválasztott áttételezések jellemzők, az első három fokozat ténylegesen a gyorsításról, a dinamizmusról, míg a negyedik-ötödik hatodik inkább az utazásról szól.

Fogyasztási Adatok és Vezetési Tapasztalatok

A fogyasztása hihetetlen. Ha a főúton heverő kisebb falukon 55-el végigcsorgok, akkor 2.5-3.0l a fogyasztással el tudok menni. 90-100-as tempókat 4.5-el veszem, autópályán ha nagyon visszafogom magam (115-120) és fél szemmel a fogyasztást nézem, 4.5-5.5l/100km. Természetesen néha sietek is, 130 felett becuppantja a 7 litert, és városban a nagyobb kigyorsításoknál látok néha 20l-t is a számítógépen... Viszont benzinesen gyorsul, szeretem a fütyülő turbó hangját is. A kulcsa az alacsony fogyasztásnak az egyenletes sebesség tartása, majdnem bármilyen sebességen lehet tartani a 3.5-5.0l/km fogyasztást, emelkedőkön kicsit engedni kell lassulni (a másik oldalon úgyis visszahozom). A gumi szintén nagyon fontos, a téli Michelin Alpin3-al 0.5l/100km-el kevesebbet fogyaszt százon, mint a Norautós nyári gumi, ami valójában a tavalyi Hancock gumi. Egy napi 120 km-es oda/vissza jól ismert útvonalon (Zalai dombos) 4.9-es átlagot tudott hozni egy 1000km-es távon. Most 1 hetes tankolás után 5.3-as átlag, úgy hogy volt benne autópálya, sietős város, cruese-os városi menet...

Az 1.5 dCi Tipushibái és Karbantartása

A motort ugyanakkor sok tulajdonos elátkozta már, nem ritkán hallani beállt darabokról. De vajon mi az igazság? E kapcsán kérdeztük meg a hazai motorfelújító-guru Furtuna Bt. Egy kicsikét minket is meglepő, de a tapasztalatinkat alátámasztó választ kaptunk. „Ha betartjuk a józan karbantartási javaslatokat, akkor az 1.5 dCi napjaink egyik legjobb, ha nem a legjobb kisméretű dízelmotorja” - kezdte a nem csak az üzletet terelő, hanem gyakorlatilag a műhelyben felnőtt, végzettségével is gépészmérnök Kajári. Nem kell tehát temetni, átkozni a dCi-t, karbantartani kell.

Hajtókarcsapágy Problémák

El kell ismerni ugyanakkor, s a Renault el is ismerte, hogy a kezdeti hajtókarcsapágyak nem voltak a helyzet magaslatán. Míg az alacsonyabb teljesítményűek, például egy 65 lóerős akár 250 ezer kilométert is elfutottak gond nélkül, az izmosabbaknál a teljesítmény növelésével csökkent a hajtókarcsapágyak élettartama. A márkaszervizbe hordott autóknál a Renault méltányosságból és persze a nagyobb bajt megelőzendően cserélte a hajtókarcsapágyat, már izmosítottra. Itthon azonban kevéssé jellemző, hogy a garanciaidőn túl márkaműhelybe vigyék az autókat. A karbantartásnak viszont nem lenne szabad elmaradnia, és a gyári javaslatokra is érdemes figyelni. A hajtókarcsapágy nem túl drága, a Motoparts kínálatából mindössze 5676 forint a teljes készlet. Ezt 100-150 ezer kilométeres futás után ajánlott már cserélni. A kopás tünete ugyanis kívülről nem fog látszódni, ha pedig már baj van, akkor a hajtókarcsapágyakon túl a jóval drágább főtengely is cserélendő már.

RENAULT CLIO 2 BB, CB Hatchback motor csapágyzás csere [ÚTMUTATÓ AUTODOC]

Injektorok és Dugattyúk

De nem csak a hajtókarcsapágyra ajánlott figyelni, a Fortuna Bt. teljes felújítókészletet is kínál az 1.5 dCi motorokhoz. Ez nyilván húzósabb tétel, mint csupán a hajtókarcsapágy, de ha azt nézzük, hogy előbbieken túl főtengelycsapágyakat, támcsapágyakat, dugattyúkat és teljes dugattyúgyűrű-készletet is ad (szintén Motoparts termékekből), az 59 990 forintos ára igencsak baráti. Ezzel a készlettel több százezer kilométerrel nyújtható meg egy akár már problémás motor élettartama is. Akár akkor is, ha már beütött a másik dCi-baj, a hajtókarcsapágy hibájánál jóval ritkább, de azért nem egyedi injektor-probléma. Ilyenkor jellemzően megégnek a dugattyúk, illetve azok gyűrűi. Ezekre is megoldás a javítókészlet, de a Fortuna Bt. által 100-150 ezer kilométer környékén ajánlott nagyobb karbantartásnál akár elővigyázatosságként is ajánlják a gyűrűk és a dugattyúk ellenállóbbra váltását, valamint természetesen az injektorok vizsgálatát is. Ha ezeket mind megcsináltatja valaki, akkor valóban több mint 100 ezer kilométeres hibamentes üzemet kaphat egy korosabb 1.5 dCi-től. A munka a szerelési díjakkal együtt nyilván nem szerény, de a dCi simán 5 liter alá vihető fogyasztás ezt simán ki tudja termelni.

Symbioz: Captur és Arkana között

Vezérműszíj Cseréje és Általános Karbantartási Javaslatok

Elégge fázok a 160000-es nagyszervíztől, állítólag 200 rugóba fog fájni. Na itt jön elő a dízel hátránya, és hogy nem láncos motor, hanem vezérműszíjas. a 2011-es verzió emiatt jobb, fenntartási költségeket illetően. Általános tanács, hogy bár a gyártók ma már akár 30 ezer kilométeres olajcsere-periódust adnak meg, azt sem árt felezni.

Egyéb Gyakori Hibaforrások és Tulajdonosi Tapasztalatok

Az 1.5 dCi motoron kívül más, Renault Scenic specifikus problémák is felmerülhetnek, melyek befolyásolhatják a tulajdonosi élményt.

  • Motor hangszigetelése: Sokkal kultúráltabb lenne egy Mercedes alaposságú hangszeigeteléssel, nem beszélve a VelSatisban bevetett folyadékos hangszigetelőről.
  • Tempomat hiánya: Nincs benne tempomat. Utólag beleszereltettem volna, de a szervízben ilyenről nem is hallottak, de ha esetleg, akkor is biztosan lesz minimum 70ezer Ft. Nem kértem.
  • Pedálok keménysége: Baromi kemények a pedálok, legalábbis az enyémen. Egyik első sietős 250km-es autópályás utamon a nagyon kemény gázpedál miatt szétdurrent egy ér a lábamban. Azóta vastagtalpú vagy keménytalpú cipőben vezetek és ügyelek a helyes lábtartásra, azóta nincs gond.
  • Irányjelző: Néha akad, nem marad bent, elég vacak.
  • Tanksapka: Vétel után a második tankolásnál vettem észre, hogy a tanksapka egyik füle le van törve, emiatt leesett. Itt nincs külön tanksapka (kényelmes), de emiatt kritikus hiba. Epoxi ragasztóval megoldottam.
  • Klímagáz szivárgás: Klíma télen elereszti a gázt, de még nem sikerült megtalálni melyik tömítésnél.

A Renault Scenic Praktikuma és Családbarát Megoldásai

Egyterűben a Renault nevéhez még egy nagy dobás fűződik, a jól variálható kompakt egyterű kategória divatba hozása az 1997-es Év Autója címet elnyert első Scénic-kel. Bár az első Espace azonos felületen többet tudott, a mai Scénic térkihasználása mégis meggyőző. 430 literjével a csomagtartó ilyenkor sem kicsi. A kalaptartó kétféle magasságban rögzíthető, ami sokat javít a csomagtér kihasználhatóságán. A tér a hátsó ülések tologatásával, előrebuktatásával, kiszerelésével és az első utasülés támlájának előrehajtásával bővíthető. Ha valaki versenyt írna ki az utasterek praktikusságában és a rakodóhelyek számában, akkor a Scénic valószínűleg nem találna legyőzőre. Ez az egyedülálló műanyagdoboz levett bennünket a lábunkról. Hosszirányban csúsztatható, így a hátsó utasok is használni tudják. A varázsdoboz a hátsó utasok felé is nyitott és belseje kulturáltan megvilágított. Ami viszont a legfontosabb: a nagyobb tengelytáv az egyedi módon alapáron 20 colos felnikkel szerelt Scenic rugózási komfortjának is jót tesz.

A család nagyon szereti, ahogy hazaérek, a gyerekek rávetik magukat és mindent végigkapcsolgatnak, nejem is nagyon szereti, mert kényelmes, minden befér. A teljes üvegtetőt főleg a gyerkőcök szeretik nagyon, főleg azt hogy kilátnak. A Skodában állandóan hangoskodtak (unatkoztak) most meg csak nézelődnek. Leírhatatlan különbség egy heti robotban leharcolt idegzetű apának! Óriási, kényelmes, család szereti. Ha kell, takarékos, ha kell, gyors, bár emelkedőkön elkelne +20LE, +50Nm.

Szerviztapasztalatok

Renault Nagykanizsa: Nagyon segítőkészek, mikor az akksimmal volt gond és bikázva tudtam csak a munkahelyemről eljönni, fél órával a zárás előtt sem hajtottak el. Gyorsan, pontosan elvégeztek mindent.

Renault Scenic biztonsági öv beállítási útmutató

Renault Zalaegerszeg: Jó tapasztalatok. Éves szerviz kibírható költséggel, gyorsak és segítőkészek voltak. Sérült kocsinál gyorsan utánajártak a javítási lehetőségeknek és áraknak.

tags: #renault #scenic #1 #5 #dci #tipushibak