Suzuki Baleno: Ráncfelvarrott Kisautó Részletesen

A Suzuki Baleno egy globális csapott hátú modell, melyet a Maruti Suzuki gyárt Indiában, a Suzuki egyik legkorszerűbb, világmodelleket előállító gyártóbázisán. A modell piaci világpremierje 2015 októberében volt Indiában, ahol a Suzuki piacvezető. A Baleno megjelenése harmonikus, összességében tetszetős. Formáját hajlékony vonalak jellemzik, az autó hátulja érdekes a csapott lekerekítéssel, melyet a légterelők tesznek izgalmasabbá.

A Suzuki Baleno Európában a 2015-ös Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, majd kiállították a Tokiói Autószalonon, majd a 2016-os Genfi Autószalonon is.

Suzuki Baleno

Felszereltség és Belső Tér

A Baleno háromféle felszereltségben kapható: GA, GL és GLX. Belterében kemény tömésű, jó tartású ülések vannak, hatalmas első üvegablak jó kilátással, a műszerfal tetszetős, a vezető előtti műszercsoportos különféle értékek jeleníthetők meg. A vezető ajtón lévő könyöklője lehetne 2 cm-rel közelebb, hogy kisebb növésű emberek is elérjék, fokozva az utazási kényelmet.

A műszerfalban 4,2 colos színes LCD kijelző tájékoztat a jármű aktuális teljesítményéről, olyan adatokról, mint például a gyorsulási erő, az üzemanyag-fogyasztás, a motorteljesítmény és a nyomaték. Az SLDA (Smartphone Linkage Display Audio) okostelefonnal összekapcsolható navigációs rendszer nagyméretű, hétcolos érintőképernyőjén a tolatókamera képe is megjelenik.

Az SLDA-rendszer Apple CarPlay-kompatibilis, vagyis a Balenóban biztonságosabban használható az iPhone telefonálásra csakúgy, mint az aktuális közlekedési viszonyokat figyelembe vevő úttervezésre, zenehallgatásra, üzenetek kezelésére és egyéb szolgáltatásokra.

Baleno acélfelni specifikációk

Technikai Jellemzők és Súlycsökkentés

A Baleno egy teljesen új padlólemezre épül, a karosszériának szilárdságát mintegy 10 százalékkal sikerült megnövelni. A lágy formájú, folyamatosabb vázstruktúrának köszönhetően az autó súlya mintegy 15 százalékkal csökkent. Ilyen mértékű súlycsökkenést az tett lehetővé, hogy a tervezők nem külön gondolkodtak az egyes részletekről, hanem egységes egészként szemlélték az autót. A csekély súly és nagy merevség eléréséhez nagy szilárdságú acélt használtak. Ennek köszönhető, hogy a Baleno váza ebben a járműkategóriában a legkönnyebb.

A Baleno karosszériájának tervezésében - amiként a mechanikus részek, köztük az ajtók, ülések, belső részek, felfüggesztés, motor és fékek fejlesztésében is - szerepet kaptak a súlycsökkentő technológiák. A tervezők megnövelték a tengelytávot, és optimalizálták az ülések elhelyezését, amivel egyúttal jelentős csomagteret is sikerült kialakítaniuk. Így lett a Baleno tandemtávolsága 805 mm. A 355 literes csomagtér a B szegmensbe tartozó csapott hátú gépkocsik mezőnyében a legnagyobb. A csomagtér másik jelentős előnye a flexibilitás.

Suzuki Baleno csomagtér

A Baleno karosszériájának tervezésében - amiként a mechanikus részek, köztük az ajtók, ülések, belső részek, felfüggesztés, motor és fékek fejlesztésében is - szerepet kaptak a súlycsökkentő technológiák. A tervezők megnövelték a tengelytávot, és optimalizálták az ülések elhelyezését, amivel egyúttal jelentős csomagteret is sikerült kialakítaniuk. Így lett a Baleno tandemtávolsága 805 mm. A 355 literes csomagtér a B szegmensbe tartozó csapott hátú gépkocsik mezőnyében a legnagyobb. A csomagtér másik jelentős előnye a flexibilitás.

Motorválaszték és Teljesítmény

A Baleno kétféle benzinmotorral kapható.

  • 1.0 BOOSTERJET: Ez egy új fejlesztésű, közvetlen befecskendezésű 3 hengeres turbómotor nagy nyomatékkal. Nagyfokú üzemanyag-hatékonyságot és kellemes vezetési élményt nyújt. A BOOSTERJET motorral egyszerre sikerült rendkívül alacsony, mindössze 105 g/km szén-dioxid-kibocsátást elérni és kiváló menetteljesítményt biztosítani. A Vitara S után az új Baleno a második modell, amelyben az új BOOSTERJET technológiát alkalmazza a Suzuki. A Balenót a 82 kW-os, egyliteres közvetlen befecskendezésű turbófeltöltésű változat (DITC) hajtja. A BOOSTERJET turbómotort jobb üzemanyag-hatékonyság és kellemesebb vezethetőség jellemzi, amit a kis űrtartalom és a pluszerőt biztosító, nagy nyomatékú turbófeltöltő tesz lehetővé. A fejlesztés során a Suzuki mérnökeinek gyakorlatilag sikerült kiküszöbölniük az úgynevezett turbólyukat, a turbómotoroknál jelentkező jellegzetes késést az erőleadásban. Ezt úgy sikerült elérni, hogy a speciálisan fejlesztett kompakt turbófeltöltő közvetlenül a hengerfejhez csatlakozik, a kipufogócsonkot pedig magába a hengerfejöntvénybe építették be. Ez a kialakítás minimális hőveszteség mellett optimális gázáramlást biztosít a turbófeltöltőhöz.
  • 1.2 DUALJET: A Baleno az új 1,2 literes DUALJET motorral is rendelhető. Ez a kettős befecskendezésű benzinmotor emelt hőhatásfokával kiváló egyensúlyt teremt a teljesítmény és az üzemanyag-hatékonyság között.

Az SHVS enyhe hibridhajtás integrált gyújtásgenerátort (ISG) használ, ami besegít indításkor és gyorsításkor, és energiát termel a regeneratív fékezés során. Az energia tárolására a rendszer egy kompakt, nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátort alkalmaz, amelyet az első ülés alatt helyeztek el. És persze, ahogy ez elvárható, a motort automatikus motorleállító-motorindító rendszerrel is felszerelték. A motor a nagy teljesítményű lítiumion-akkumulátorban tárolt energiával segíti az indítást és gyorsítást. A Baleno SHVS rendszere esetében a célkitűzés a környezet szén-dioxid-terhelésének 93 g/km-re történő csökkentése volt. A gyorsítást a rendszer az akkumulátorban tárolt energiával segíti, ezért hívják az SHVS-t enyhe hibridhajtásnak. Az új Baleno SHVS rendszere segít a Suzuki azon célkitűzését elérni, hogy a környezet szén-dioxid-terhelését 94 g/km-re csökkentsék kiváló, 4 liter/100 km vegyes fogyasztás mellett.

Ismerje meg a Suzuki Hayabusát

Gyorsulása 0-100 km/h-ra az 1,2 literes motorral 12,3 s, a turbós kismotorral 11 s, az SHVS rendszerrel szerelté 11,4 s.

Suzuki Baleno teszt - SportVerda (KisÓ, Tordai István)

Váltók és Biztonság

Az egyliteres BOOSTERJET motor kétféle váltórendszerrel rendelhető. Az egyik az optimális fokozatkiosztású ötsebességes kézi váltó, amelyben az erre a célra külön kifejlesztett konvergens sebességfokozat-lokalizáló rendszernek köszönhetően kisebb a súrlódási veszteség, ugyanakkor jobb a váltás érzete. A másik a hatsebességes automata sebességváltó, amely kis sebességnél is nagy teljesítményt, nagy sebességnél pedig optimális üzemanyag-felhasználást biztosít.

A kategóriaelső szén-dioxid-kibocsátási adatok mellett a Baleno figyelemreméltó új biztonsági rendszerekkel is büszkélkedik. Ezek egyike a radaros féktámogatás (RBS).

Suzuki Baleno biztonsági rendszerek

Árak

A Baleno GA felszereltségben 1,2 literes motorral 3.690.000,-Ft-tól indul. Automata váltó középső szinten GL felszereltégnél jelenik meg 4.580.000,-Ft.

Vezetési Élmény és Fogyasztás

A Balenot az 1.2-es 4 hengeres motorral vezettük, amely meglepően csöndesen járt, a motor pörgős, fürgén is lehet közlekedni az autóval. Váltója jó úton, pontosan kapcsolható.

Fogyasztási teszt: Suzuki Swift vs. Citroën C-Zero

A motor viszont jó. Lehet vele menni, ez a 90+3 ló tulajdonképpen egész fickós autózást tesz lehetővé, főleg, ha csak egyedül ülünk az autóban - normális ember amúgy is csak magában állatkodik. Jó a hangja! Komolyan. De tényleg nem vicc. 3000-es fordulattól mondjuk 2-esben úgy megindul, mintha valami rendes, sportos autó volna.

A különleges tudománya viszont a fogyasztás: én még ilyet nem láttam. Télen, hidegindításokkal, csak városban, sok dugóval simán öt liter alatt lehet tartani. 5,4 a hivatalos városi fogyasztás. Mi van?! Miféle önsorsrontó szabvány szerint adják meg a fogyasztást a suzukisok? Hol 840 kilót írnak a katalógusban, hol 900-at, hát még az is elég kevés.

Euro NCAP és Biztonság

Az Euro NCAP speciel 890 kilóra tartja, és négycsillagosra értékeli, ami nagyon jó, ennél többet csak még több pittyegő szörnyűséggel kaphatott volna. A ráfutásjelző rommá nyerné magát az idegesítő vezetéssegédek Oscar-gáláján. Olyan hangon csipog, hogy becsületes ember maximum ördögűzésre használná, és igazából teljesen haszontalan. Nyugdíjas tempóban gurulva, bő tíz méterrel állok meg a sorban egy régi Swift mögött, PI-PI-PI-PI-PI-PI-PI-PI!

Térkihasználás és Méretek

A mérnökök jól dolgoztak, mert a Balenóban el lehet férni, még hátul is. Érzésre is épp 8,5 centivel nagyobb a tengelytáv, mint az Ignisben, ahol nem érdemes hátraülni, és a csomagtartó is 88 literrel kisebb (267-355 liter). Ami kicsit meglepett, hogy tengelytávra a Baleno két centivel nagyobb, mint a Vitara (2500-2520 mm), a csomagtartójuk majdnem egyforma (Baleno 355, Vitara 375 liter).

Összehasonlítás és Értékelés

Két Suzuki modell van most, ami a teljes mezőnyből kiemelkedik, a Vitara és az Ignis. Sokan várták már a Suzuki új kisautóját, amely nem Esztergomban, hanem a messzi Indiában készül. Bár nem a Swift utódjának szánták, mégis van itthon keresnivalója, mert ez már családi autónak is alkalmas. A turbós benzines kivitelt teszteltük, és kellemes tapasztalatokat szereztünk vele.

Nem lódított nagyot a Suzuki, amikor azt ígérte, hogy ennyire tágas kisautó még nem volt a piacon. A magam 175 centijével a beállított vezetőülés mögé ülve a térdem és a támla között egy bő 30 centis tér tátongott, mint ha csak egy Skoda Superb-ben terpeszkedtem volna. Örömteli, hogy mindehhez nem tették a padlóra a hátsó ülést, és nem rövid az ülőlap hossza sem. Viszont a lábtérrel ellentétben a fejtér már nem ilyen bőkezű hátul, kb. 185 centitől már a plafon igazgatja a frizurát, de ez normális ebben a kategóriában.

Sokan tartottak attól, hogy az indiai gyártás meglátszik a minőségen, ezek az aggodalmak viszont nagyrészt alaptalanok. Az igaz, hogy a műanyagok a Balenóban keményebbek, mint a Swiftben, de a GLX szintnél a hátsó ajtóra is jutott puha szövetborítás, az összeszerelés minőségébe pedig nem lehet belekötni.

A beltér a tágasságot leszámítva sem rossz hely, a műszerfal a Vitara ergonómiáját és kezelőszerveit kínálja mozgalmasabb formákba öntve. Az érintőképernyő és a különböző kezelőszervek egyértelműen a kompakt SUV-ból kerültek át, és mivel ott is jól működtek, itt sem okoznak meglepetést.

Régi és Új Baleno

Nem ismeretlen a hazai piacon a Baleno név, hiszen 1995 és 2002 között (Indiában egészen 2007-ig) már készült ilyen névvel Suzuki személyautó. Ez volt a gyártó első próbálkozása a kompakt kategóriában, és a rozsdásodási hajlamot leszámítva nem is sikerült rosszul. A szedán, kombi és háromajtós ferdehátú karosszériával készült autót sokféle típus- és márkanévvel a világ szinte minden pontján árulták, még Észak-Amerikában és Ausztráliában is. Hazánkban is lehetett kapni a korábbi Balenót, de a japán import miatt túl drága volt, ezért nem is lett olyan gyakori látvány az utakon, mint a Swift. Összesen ötféle benzines (1,3-1,8 liter) és egyféle dízelmotort szereltek bele, létezett automata váltós és összkerékhajtású kivitel is, sőt, a nagymotoros kombihoz még állítható feszességű lengéscsillapítást is adtak. 1998-ban jött a ráncfelvarrás, az utód Liana 2002-ben váltotta le a Balenót.

Boosterjet Motor és Teljesítmény

A tesztelt autóban Boosterjet motor duruzsolt, a fantázianévvel elsőként a Vitarában találkozhattunk 1,4 literes változatban, négy hengerrel. A Balenónak csak egy litere és három hengere van, de a 112 lóerő és 170 Nm igen korrekt, főleg annak tudatában, hogy a jól felszerelt kocsi menetkész tömege mindössze 950 kiló. Ez csak egy mázsával több a jóval kisebb, legendásan vékony lemezruhát hordó első magyar Swift tömegénél, és a motor is alig gyengébb, mint a legendás, japán gyártású ős-Swift GTi pörgős 1,3-asa, ami jó dinamikát sejtet.

Ahogy várható, a pehelysúlyt igen könnyen repíti a turbós háromhengeres. A végsebesség tisztességes, jó hosszú egyenesben akár a 200 km/h is elérhető, persze csak a német autópályán. Kevésbé mellbevágó a gyorsulás a hosszúra áttételezett váltó miatt, de a 11,4 másodperces gyári adat erősen pesszimista, méréseink szerint 10 másodperc is elég álló helyzetből a 100 km/h-hoz. Ha felépült a töltőnyomás 2000-es fordulatszámnál, akkor utána nagyon rugalmas a motor, visszaváltás nélkül is könnyedén gyorsít.

Fogyasztás és Hibrid Verzió

Sajnos a Suzukitól megszokotthoz képest nyúlósabb, akadósabb a váltókar (a tesztautóban mindössze 350 km volt az átvételkor), városban a negyedikre is ritkán van szükség, a kímélő ötödiket tényleg csak városon kívül érdemes használni. Még a hosszú áttételezés ismeretében is meglepő volt a tesztfogyasztás, ami épp csak 5 liter feletti értékre jött ki, vegyes használattal és többségében légkondi használatával, ráadásul start-stop rendszer nélkül. Ha ezt tudja az új motor, akkor tényleg nincs szükség dízelre.

Noha a Balenóba remek választás az egyliteres Boosterjet, aki nem a dinamikára, hanem a minél kisebb fogyasztásra gyúr, annak az 1,2-es SHVS változat lesz az igazi. A mikrohibridnek keresztelt rendszer két fő elemből áll, egy főtengelyre szerelt 3 lóerős villanymotorból és egy lítium-ion akkuból. A működés igen egyszerű, mivel amikor nem nyomjuk a gázpedált vagy fékezünk, akkor a villanymotor-generátor tölti az akkumulátort. Amikor elindulunk vagy intenzíven gyorsítunk, az apró e-motor rásegít a műveletre, ráadásul a start-stop is ezen keresztül működik. Már megállás előtt leállítja a benzinmotort, amely induláskor gyakorlatilag hangtalanul és rezzenés nélkül újraindul. A műveletben nem vesz részt az önindító és a normál 12 voltos akku sem, így ezek nincsenek extra igénybevételnek kitéve.

Az 1,2 literes, négyhengeres szívómotor egyébként, ha nem pörgetik, csendesen dolgozik, ereje elegendő a normális közlekedéshez. Fogyasztásban pedig még a szintén takarékos turbósnak is alámegy: akár 4-4,5 literrel is eljárhatunk, ami mellett senkinek nem fog hiányozni egy csettegő dízel.

Végső Értékelés

Kellemes, megnyugtató érzés vezetni a Balenót, ugyanakkor a turbós motor az erején kívül különösebb élményt nem nyújt, bár nem is ilyen szerepre szánták. A kormány lehetne közvetlenebb és direktebb áttételezésű, viszont a futómű meglepően szépen vasalja ki a budapesti úthibák ütéseit, az olcsóbb verziók kisebb, 15-ös felnivel talán még ennél is kényelmesebbek.

Suzuki Baleno - Műszaki adatok

Paraméter Érték
Hengerűrtartalom 998 cm3
Furat/löket 73/79,5 mm
Hengerek/szelepek száma 3/12
Teljesítmény 83 kW (112 LE)/5500
Nyomaték 170 Nm/2000
Sebességváltó ötfokozatú kézi
Hosszúság/szélesség/magasság 3995/1745/1470 mm
Tengelytáv 2520 mm
Tömeg 905-950 kg
Terhelhetőség 480-525 kg
Csomagtartó térfogata 320/1085 l
Üzemanyagtartály térfogata 37 l
Gyorsulás (0-100 km/óra) 11,4 mp
Végsebesség 200 km/óra
Átlagfogyasztás 4,5 liter/100 km
Tesztfogyasztás 5,1 liter/100 km
Szén-dioxid-kibocsátás 105 g/km

tags: #rancfelvarrott #suzuki #baleno