Opel Astra G: Gyakori Üzemzavarok és Megoldások
Az Opel Astra G, mint sok más népszerű modell, hosszú élettartama során számos jellemző problémával szembesülhet. Ezek a hibák a motor működésétől kezdve az elektronikai rendszerekig terjedhetnek. A következőkben összegyűjtöttük a leggyakrabban előforduló panaszokat és a lehetséges megoldásokat, figyelembe véve a felhasználói tapasztalatokat.
A hibák először télen, a nagy hidegben jelentkeztek, aztán elmúltak.
1. Motorikus és Gyújtásrendszeri Problémák
1.1. Nehéz Indulás és Rángatás
A motorral kapcsolatos panaszok gyakran nehéz indulással és rángatással kezdődnek. Egy 2002-es G Opel Astra 1,7 CDTI olyat csinál, egy hete, hogy nagyon nehezen indul, a minap meg olyat művelt, hogy lassításkor leállt.
Most múlthéten szerelőnél volt, alkatrész cserén jól megrángatták az autót szerelés közben, aztán ismételten nem indult, s azóta szinte 1-2 alkalmat kivételével, ismételten nehezen indul.
Egy 1.6-os XE motorú Astrám egy ideje állandó sebességnél néha berángat, mintha kimaradna a gyújtás egy pillanatra. Gyertyát, benzinszűrőt kicseréltük, a rendszer tiszta. Diagnosztika nem jelez hibát.
Kormányzási szög jeladó hibaelhárítás
Lenne egy elég érdekes problémám. Tavaly év vége felé kezdte azt csinálni, hogy hidegindításkor nem ment az egyik henger... pár 100 méter megtétele után viszont már semmi gond nem volt. Pár nappal azután, hogy ezt elkezdte, már melegen elkezdett nagyobb gázadásnál rángatni az autó, egyszerűen elment az ereje.
Ha épp melegen alapjáraton ment a motor, akkor pedig néha pár pillanatra le-leesett a fordulat az alapjárat alá, és ilyenkor egy halk, tompa puffanás is hallható volt a kipufogóból. Egyértelmű gyújtáshiba. Gyertya csere, trafósor csere és tökéletesen meggyógyult. Most 5-6 hónappal később megint elkezdte az egészet az új (bontott de akkor bemért) trafósor. Gyertyákat néztem, minimális fekete korom van rajtuk, ezen kívül semmi különös. Hibakód nincs, mivel ebben a modellben még nincs a gyújtás kimaradás megfigyelve.
A 4 hengerből az egyik teljesen ki volt bukva, ezért ott a gyertyám is folyamatosan szétégett.
P300 és P302 hibakódot villogott le. A motornak nem mondhatjuk meg, hogy mikor rángasson! Ezt egy "szakember" mondta!
1.2. Olajfogyasztás és Szelep Problémák
Na az én opelomnak elég fura gondja van tényleg... 2003-as G Astra Ecotech es, 1,6-os benzines motorral. Jelenleg 190e km van benne, én 50-el vettem. Az viszonylag gyorsan kiderült, hogy nagyon eszi az olajat, még a megszokottnál is jobban. Emiatt sajnos az EGR szelepemet cserélni kellett, ugye a koksz....
Útmutató az Opel Astra G Caravan ABS hibáinak okairól
Sokat olvastam erről a dologról, mindenhol azt írják, hogy trafócserekor megjavul ideiglenesen, de általában a szelepekkel szokott gond lenni. Ha pedig eszi az olajat is, akkor valószínű lehet a szelep kokszosodása, emiatt néha nem zár rendesen és kész is a gyújtáskihagyásra jellemző tünet.
Az olajfogyasztás is inkább a szelepek miatt van, a szelepszárszimmeringek szoktak elkopni hamar és ott csipegeti fel az olajat. Ha pedig esetleg úgy áll meg a motor, akkor álló motornál becsepeg a hengerbe, ami indításkor okozhatja a háromhengerezést. Érdekes módon ennél a motornál is vannak olyan példányok, amik nem eszik az olajat, van ami meg zabálja.
Sajnos ezeknél a motoroknál nem kizárt a szelepek nem megfelelő zárása sem, ami ugyanígy gyújtáskihagyásra utaló jeleket tud produkálni. Mondjuk leírásod alapján, hogy melegen leesik az alapjárat és puffan a kipufogó, én kipufogószelep kokszosodásra gondolnék, ilyenkor nem zár le teljesen és az a henger kihagy.
Volt már nálunk a műhelyben is hasonló tünettel ilyen motorú autó, tulaj szerint volt trafó, gyertya cserélve, akkor egy ideig elmúlt, majd ismét előjött. Szervizben nem tudnak mondani rá semmit, ott csak trafót cserélgetnének mindig. Rákérdeztünk, hogy olajat eszi-e, a válasz igen volt, a szerelő pedig már mondta is, hogy akkor hengerfej felújítás, mert amiatt vacakol.
Az olajfogyasztásom szinte teljesen megszűnt, a gyertya normálisan használódik. Olajat eszi, de ezt betudtam annak, hogy a motor sajátossága, mert mindenki mindenhol ezt írja erre a motor típusra. 10.000km-en durván 2 liter megy el benne.
Astra J: Főtengely jeladó hiba - részletes útmutató
A hiba fokozatosan rosszabbodott. Minden sebesség fokozatban, nagyjából 1500-2500 fordulat között, pici gázadásra el kezdett a kocsi ugrálni, de egyre durvábban. Arra a döntésre jutottam, hogy meggyűrűztetem, a szerelőm is ezt tanácsolta. Így is történt. A hiba meg is szűnt, de sajnos kb. 5e km múlva ismét előjött. Hibaüzenetet nem dob, semmit.
Az alapján, amit írtál, az ugrott be, hogy hidegen a szelepek elégtelen állapota produkálja a jelenséget, majd melegen ahogy kissé tágul az anyaguk már jobban tömítenek és csillapodnak a tünetek.
Nekem is produkált leállást akkoriban meg ilyesmit, de azóta nincs ilyen gondom.
1.3. Gyújtásrendszer Diagnosztika és Tippek
Trafóra gondolok, de potyára nem szívesen adnék ki 40-50000-et.
Szia! Hát lehet a gyújtótrafó is hibás. Ellenőrizd le, ezt meg tudod csinálni otthoni körülmények között is, leírom a menetét.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a gyújtótrafó ellenőrzésének lépéseit és a várható értékeket:
| Mérés típusa | Pontok | Várható érték |
|---|---|---|
| Testzárlat ellenőrzése | Trafó 15-ös pontja és a test | Végtelen |
| Primer ellenállás ellenőrzése | Trafó 1-es és 15-ös pontja között | 0,4 Ohm (mérővezeték ellenállását figyelembe véve) |
| Szekunder ellenállás ellenőrzése | 1-es és 4-es kapocs | kb. 4,7 kOhm |
Lehetséges, hogy ilyen szerencsétlen lennék és meghalt a másik trafó is benne, vagy valami más gond lesz, ami megöli a trafókat? Gondolok itt például nem megfelelő földelésre, ami miatt egy idő után átüt vagy akármi... de miért pont hidegen csinálja? melegen miért nem?
Sajnos nekem fém a szelepfedél és a trafócserekor különösen figyeltem arra, hogy meglegyen a kellő tisztaságú kontaktusa a trafónak a motor fém részeivel, mert anno olvastam, hogy ez a leggyakoribb oka a haláluknak elvileg.
A gyújtásmodul cseréje biztos megoldás volt? Ha kell kicserélem, de ahogy láttam, van ami elég borsós árban van. Milyen árban sikerült hozzájutni? Ki tudom én is cserélni?
Össze-vissza szoktam használni, az elején a másik trafóval amikor még csak néha-néha csinálta próbáltam valamiféle rendszert felfedezni, mennyit hogyan és hol használtam az indítás előtt stb... de mindig véletlen szerűen jelentkezett ez. Most is kb. egy fél órája pöccre indult és tökéletesen húzott, mintha semmi gond nem is lenne. Ettől teljesen függetlenül már megfordult a fejemben, hogy kompressziót kéne mérni a hengerekben. Ezek szerint ennek épp itt lenne az ideje?
Csináltunk kompresszió mérést, nem volt veszélyes eltérés a hengerek között. Megnéztük a gyertyákat injektor probléma kizárva, mivel a kormon kívül más nem volt az amúgy is szar gyertyákon. Jó gyertyával is csinálja.
Nyílván ellenőrizted már a szikrát minden gyertyánál, így mivel a komplett gyujtás rész cserélve lett, azt kizárhatjuk. Következőnek méretnék egy kompressziót, hátha gond van a szelepekkel, ugyanis a gyenge kompressziót okozhatja azt, hogy kicsit kitámaszt valamelyik szelep (nem zár tökéletesen) és ott egy pici levegő elszökik, pont annyi, hogy már ne járjon tökéletesen.
1.4. Üzemanyagellátás és Alapjárati Problémák
Lehet, hogy tévedek, de ezeknél a kocsiknál van egy előszivattyú a tankban is. Az is tud érdekes dolgokat művelni, ha gyengén szív és visszaejt a tankba. Igen, azt még a télen az első tüneteknél, de most megint kicserélem. A búvárcső hibája nem okozhatja, mert ha tele van a tank,v.
Nekem egy olyan problémám van 96-os F Astra 1.4 C14NZ, hogy ha az üzemanyag szint jelző 1/4-ed alá megy, akkor el kezd rángatni, de leginkább akkor, amikor fordulok vele... Most amikor voltak ezek a nagyon hidegek, akkor tökéletesen működött, pedig negyed alatt volt az üzemanyag, de amint jöttek a jobb idő -5,0+-ok, egyből el kezdte ezt a rángatásos dolgot, már ki lett cserélve az AC az üzemanyag szűrő, eddig ezekre gyanakodtam, nem tudom, hogy az Aktívszéntartálynak lehet-e hozzá köze...
Ha az üza szivattyú nem húz fel a kulcs elfordításakor, akkor a reléjét meg kellene nézni, mert ha az nem működik, akkor semmi más sem fog működni. Hogy hol találod a relét, azt nem tudom, de jobb oldalon szokott lenni a relétáblán 85,86,87,30 lábkiosztással és egy kilenclábú 1...9 számozással. Ez a két "fő" reléje van a kocsinak, de ha a világításod sem működik, akkor az inkább akku hiba lesz.
AC relé jó, mert indul az autó.
Opel Astra F 2001-es évjáratú X14NZ motorkódú autóm van, kb. 2 hete jelentkezett nála, hogy még üzemmeleg motornál is működik az automata szivató (magas az alapjárat) szerelő kiolvasta az ECU-t, nincs semmilyen tárolt hibakód, ha leállítom és újra indítom a motort, onnantól kezdve jó az alapjárat..
Hello! Nem biztos, hogy tudományos hiba van. Nekem is pont ez az évjárat van. Szinte a kezdet óta, egy bizonyos hőmérséklet tartományban hülyéskedik az alapjárat. "Fönnakad", lépcsősen csökken a fordulat a lámpánál. Aztán libeg, mintha nyomkodnám a gázpedált. Meg kell nézni ezt az alapjárati motort, ami pont olyan dzsuva, mint a képen látható. A kosztól elakad a szelep és "dadogva működik". Kezdetben kiszedték, és megpucolták a szervizben, amitől egy darabig jó volt, aztán megint jelentkezett. Mára már meguntam, tudom mikor fog ökörködni. Igazából magától is elmúlik, ha meg megpucolod, ismét bekoszolódik.
Ha bemelegszik a motor és üres járatban miközben gurul az autó, az alapjárat elkezd liftezni, kb. 900-1200 ford./perc között, majd ha az autót nullára fékezem és megállok, az alapjárat visszaáll normál alapjárati fordulatra, és nyomban megszűnik a liftezés! Tehát csak akkor jelentkezik ez a jelenség, ha mondjuk egy piros lámpa előtt mondjuk 50 méterrel kiveszem üresbe, és egészen addig liftezik az előbb említett fordulati tartományban, míg gurulva el nem jutok a lámpáig, és állóra nem fékezem a kerekeket!
Hát sajna nekem is vannak ilyen ingadozási problémák is az alapjárattal, még csak annyi kérdésem lenne, hogy ez az alapjárati motor hol található benne, keresgéltem már, de nyomát sem találom..
Hello! Ezen az oldalon keresgéltem képet, hogy megmutathassam. Itt a helyét is megtalálod, ha igaz. Egy csatlakozó van a seggén, és két elég rosszul hozzáférhető "speciális" csavarral van rögzítve. Ha kiveszed, próbáld megnézni mennyire áll ki a szelep, és ugyan oda visszaállítani, mert különben sokat gondolkodik hol az állás helye.
Ami biztos, hogy sok üzemanyagot kap. Kormos mind a 4 gyertya. Mivel hidegen is csinálja és hibakód sincs, így elvileg a lambda kizárva, mert az hideg motornál nem figyel, meg általában hibakódot is dob. Ami még szóba jöhet az a MAP szenzor és az injektorok. Egyébként tankolás után jött elő a hiba, elképzelhető, hogy valami szutyok benzint kaptam a kúton, vagy csak véletlen egybeesés. Benzinszűrő is cserélve lett. Sokat is eszik és rossz a CO-ja is. Kérdés, hogy injektorok, vagy a MAP szívat? Esetleg más lehet a probléma?
P1405 Exhaust Gas Recirculation valve pos. A második az egy nyomáskülönbség szenzor, az EGR-t felügyeli. Mivel ilyen nincs a te motorodban, ezért csak az EGR lehet a hibás. Lehet tele van koksszal az EGR is és fennakadt, vagy nem tud mozogni és azért veszi be hibának. Köszönöm a segítséget és a tippeket, pénteken viszem egy szakemberhez, remélem Nektek lesz igazatok és nincs nagy baj. Mindenképp leírom mi volt.
Fojtószelepház tisztítása
2. Elektromos és Érzékelőhibák
2.1. Sebességjel és Műszerfal Problémák
Sziasztok! Olyat produkál a 2008-as évjáratú Opel Astra G Classikom (26e Km, Z14XE motorkód), hogy hol van, hol nincs sebességjel (pl. 5 fokozatban, 2900 ford/perc-nél a mutató ingadozik 90 km/h és 60 km/h között) és ezzel együtt az össz km számláló és a napi számláló is hol mér, hol nem, ha mér is, pontatlanul. Ha egyáltalán nincs sebességjel, a motor rángat 4.-ig. Valaki valami megoldást tud erre a problémára?!
Nem rég vettünk egy 2007 -es Astra G -t (Z14XEP) és jönnek elő kisebb-nagyobb problémák. Bár az elmúlt napokban nem figyeltem, de eddig azt csinálta, hogy ha állt az autó, de a gyújtás rajta volt vagy járt a motor, a sebességmérő mutatója mozgott kb. Ez mitől lehet? Mit lehet vele csinálni?
Menet közben a fordulatszám mérő és a sebességmérő mutatója remegve leesik nullára a rádió újrabootolásával egyidejűleg, majd 1-2 másodperc után minden visszaáll normálisra. Ez a két jelenség mindig egyszerre lép fel. Valami műszerfal test hibára gondolnék.
Az óracsoport egyik napról a másikra nem működik. Se fordulatszám mérő, se üzemanyag szint jelző, se km óra. Menet fény, helyzetjelző se működik, fény duda igen, index igen, elakadásjelző nem, fényszórókürt igen. Megvilágítás működik úgy, hogy halványodik el és erősödik magától, a km számláló kijelzőn meg villogva függőleges és vízszintes vonalak váltják egymást.
Nem tudom segít-e valamit, de némelyik Opelnél, és lehet más autóknál is, de a sebességjelet a bal első ABS jeladó szolgáltatja, vannak olyan típusok, amiben nincs ABS, de van egy bal első jeladó emiatt. Meg van az a véglet is, hogy nincs ABS, de akkor vagy bowdenes az óra, vagy a bowden helyén van egy elektromos jeladó a váltónál. Szóval lehet, hogy a bal első jeladó rossz, és amiatt világít az ABS lámpa, és pont emiatt megy el a sebesség is. A sebességjel hiánya okozhat erővesztést az autóban, mert az ECU nézi a sebességjelet is. De az is lehet, hogy az ABS vezérlőben rossz valami, és nem tudja tovább küldeni az ECU-nak a sebességjelet. Összetett hiba is lehet.
Amit te írsz, az a főtengely jeladó. Neki sebesség jeladó kell, ami ha jól emlékszem, a váltónál van a km spirál meghajtónál. Köszönöm a helyesbítést. Akkor kicsit összekevertem a dolgokat. Úgy tudtam, hogy ami az ECU számára a sebesség értéket állítja elő, az a km órában a spirál végénél van. Így a sebesség jeladónak a főtengelyen lévő jeladót gondoltam.
Ha már csak ennyi a hiba, hogy ezekben az esetekben felvillan a jel, akkor a megoldás kézenfekvő: cserélni kell a jeladót. (Bár a csere előtt én inkább megtakarítgatnám különös tekintettel a csatlakozót és precízen visszatenném hátha megjavul alapon.) Így néz ki. Hogy ez pontosan hol is van abban nem vagyok biztos, de ha jól emlékszem akkor a főtengely végén, és alulról láthatónak kell lennie.
2.2. ABS és ESP Hibajelzések
Indítás után, van, hogy pár 100m, van, hogy pár KM után kigyullad az ABS és az ESP lámpa és úgy marad. És ezt egyre sűrűbben csinálja. Segítséget kérnék, hogy mi lehet a baja.
- 1.: ABS lámpa általában világít, nagy melegben és nedves időben elalszik a lámpa. Poros, úton való fékezéskor helyrejön. És olyankor napokig nincs gond vele. Tipikusan akkor jön elő, ha lerakom az autót, és pár óra múlva újra használom.
- 2.: Ha az ABS lámpa világít, akkor néha a sebesség mérő nullát mutat.
- 3.: Ha ABS lámpa világít és a sebesség mérő is nullán áll, akkor néha előjön az, hogy valamivel gyengébb a motor, mint kéne. Szervíz azt mondta, teljes elektronika csere.
Ki kellene olvastatni a hibát az ABS-ből és akkor előrébb lennénk. Ez lehet tényleg ABS vezérlő hiba, bár általában javítható, mert a forrasztások szoktak vacakolni. Vagy a csatlakozónál vagy magán a vezérlő panelon.
Tényleg erről jut eszembe, nekem folyamatosan világít az ABS lámpa, viszont kivillogtatáskor semmiféle hibakódot nem ad. Ez mitől lehet? Ha dugnék rá USB-ODBII kábelt, akkor azzal csak ki tudnék olvasni valamit, nem? Villogtatással csak a motorvezérlőben tárolt hibákat tudod kiolvasni. A többi rendszert csak műszerrel tudod kiolvasni. Opelekhez az OP-com kábelt szokták javasolni, mivel ezzel mindent lehet olvasni, kódolni, illeszteni. Igen erre gondoltam.
2.3. Egyéb Elektromos Rendszerhibák
A probléma a következő. Adott egy 1997-es X14Xe motoros Astra F. Tünet a következő: autó tökéletesen ment hiba nélkül, majd leállítottam, elintéztem ezt-azt, majd amikor ismét indítani akartam, szembesültem vele, hogy se világítás, se töltés, se elektromos ablak, se műszerfalvilágítás nincs. Nem működik a fordulatszámmérő és az üzemanyagszint mérő sem. Minden bizti átnézve a motortérben is (szakadásvizsgálóval is), de mind jó. Testkábelek a motortérben levéve, csiszolva+kontakt spray, majd vissza a helyére. Gyújtáskapcsoló jónak tűnik, átmértem. Amit találtam hibát, az a világításkapcsoló. Az áram szálra menő lábánál megolvadt körben és megtaláltam a belső érintkezőjének is a darabját kiesve, ami megvolt égve. Szerintem szétugorhatott a belseje és zárlatot csinál.
Amit nem értek, hogy miért nem ment ki egy bizti sem? Mindenhol a megfelelő értékű van és patkolva sincs egyik sem. Arra tippelek, hogy a zárlat miatt eléghetett valahol egy vezeték, de sehol nem látok égésnyomot. Még a műszerfal le lesz bontva, mögé még beakarok nézni, hátha látok ott valamit.
G Astrában a "középkonzol" LCD kijelző saját háttérvilágítással működik, vagy izzók vannak mögötte? Már régebben észrevettem, hogy a kijelzőnek csak az egyik oldala világított, de egy ideje teljesen sötét.