Motorolaj választás Skoda Octavia III modellekhez: Miért fontos a megfelelő kenőanyag?

Hét évvel ezelőtt lépett piacra az Octavia harmadik generációja, már az 1.2 TSi alapmotorral is teljesen korrektül mozog, pedig nem szerény méretű. 2013-ban, azaz hét évvel ezelőtt lépett piacra a harmadik generációs Skoda Octavia, hiszen a Volkswagen-konszernnél az első generációt az 1997-ben megjelenttől számítják, nem mellesleg az volt az első olyan Skoda, ami már teljes mértékben a Volkswagen fennhatósága alatt készült, és ami igazán meghozta a Skoda - azóta persze rengeteget finomodott - mai arcát. Mérföldkő volt természetesen a 2013-ban debütált harmadik generációs Octavia is, ami évekig számított a legnépszerűbb kompaktnak hazánkban is, igaz, 4,66 méteres hosszával csöppet sem kompakt, pedig ugyanúgy az MQB platformra épült, mint a nála sokkal rövidebb Golf VII.

Idén nemcsak a Golfnál, az Octaviánál is generációváltás van, a korai Octaviák, mármint az Octavia III-ak pedig egyre nagyobb számban kerülnek második, akár harmadik tulajdonosukhoz, egyre nagyobb számban jutnak olyan szervizekbe, ahol nem feltétlenül tudják, hogy milyen olaj kell hozzájuk.

Milyen motorolaj illik a 1.4 TSI CZD motorhoz?

A megfelelő motorolaj kiválasztása kulcsfontosságú az autó hosszú távú és megbízható működéséhez, különösen a modern, turbós motorok esetében. Egy olvasónk kérdése is rávilágít erre a problémára:

Kedves Olajdoktor! Vásároltam egy harmadik generációs Skoda Octaviát, 1,4 literes TSI motorral. Az autó 2017 gyártású, CZD motorkódú. Az Octaviában jelenleg 0W-20 motorolaj van, ezzel szervizelték végig. Érdemes volna váltani? Az autót főképp városba használnám, és a neten azt olvastam, hogy vannak, akik 5W-30-at használnak ehhez a motorhoz.

Az Olajdoktor válasza egyértelmű útmutatást ad:

Skoda Octavia RS 260 LE: Érdemes megvenni?

Kedves Dávid! Legjobb tudásom szerint ennek az autónak a motorolaj előírása a VW 504 ami vagy 0W-30 vagy 5W-30 viszkozitási osztályban érhető el. Ez egy normál HTHS viszkozitású kategória. Ez az előírás nem érhető el 0W-20-ban.

A félreértés abból adódhat, hogy később ezt az előírást az újabb motorokban váltotta a VW 508 ami viszont csak és kizárólag 0W20-ban érhető el. Ez viszont egy minden korábbinál alacsonyabb HTHS viszkozitású kategória, aminek az alapja az ACEA C5. Fontos tudni, hogy ez az olaj nem kompatibilis visszafelé, ezért semmiképpen nem használható ott, ahol az előírás VW 504.

Az olaj jelentősége és ellenőrzése

Pedig kivétel nélkül turbós motorjaikhoz nagyon fontos, hogy a megfelelő kenőanyagot kapják, ahogyan arra is érdemes figyelni, hogy nem feltétlenül jó kihasználni az ideális üzemi körülmények között elérhető hosszú csereperiódust, ha mégis, közben az olajszintet ajánlott néhány ezer kilométerenként ellenőrizni! Érdeklődnék, hogy 1,2-es, 105 lovas Octaviába milyen olajat érdemes tenni.

Hogyan kell feltölteni az autót motorolajjal? | AUTODOC tippek

Részletes áttekintés a VW motorolaj specifikációkról

A Volkswagen-konszern, amelyhez a Skoda is tartozik, szigorú motorolaj-specifikációkat ír elő járműveihez. Ezek a specifikációk biztosítják a motor megfelelő kenését, védelmét és optimális működését. Az alábbi táblázat részletezi a legfontosabb VW motorolaj specifikációkat:

Specifikáció Leírás Megjegyzés
VW 500 00 Az egyik legrégebbi VW motorolaj specifikáció, amely a benzines és néhény diesel motorhoz lett előírva. Az ilyen specifikációjú olaj használatát általában a 2000-es évek előtt gyártott autók esetében írja elő a Volkswagen. A VW 500 00 olajspecifikációt a VW 502 00 / 505 00 olajspecifikáció váltotta fel.
VW 501 01 Alap specifikáció a benzines és néhány dízel motorhoz. Az 500.00 specifikáció közvetlen utóda szintén a régebbi régebbi konstrukciókhoz. Lényegében azonos a 501.01-es specifikációval, de tartalmazza a VR6-os motorokra is a gyári jóváhagyást.
VW 502 00 A 90-es évek közepétől egészen a 2010-es évek közepéig gyártott szívó benzines motorok használták ezt a specifikációt. A specifikáció magában foglalja az összes benzines motort, támogatva már a hosszú szervizperiódust is, ami maximum 30000 km is lehet! VIGYÁZAT! NEM VÁLTJA KI A 502.00jóváhagyást!!
VW 503 00 Az olaj igen magas folyásképességű, alacsony viszkozitású.
VW 504 00 A legújabb csökkentet kén és hamutartalmú kenőanyag specifikáció benzines erőforrásokhoz. Főként a modern TSI és TFSI modellekben használható egészen 2018-as gyártási évig.
VW 505 00 Ez volt az alap szabvány a DIESEL motorokhoz.
VW 505 01 VIGYÁZZAT! Az 505.00 DIESEL specifikáció kibővitése mégpedig az adagoló porlasztószivattyús motorokkal (azaz a VW PDTDI motorok, Pumpe Düse, Unit Injectors) részére fejlesztve.
VW 506 00 Nos ez nem más mint az 505.00 specifikáció hosszú olajcsereperiódusra kifejleszett változata. VIGYÁZAT! NEM VÁLTJA KI A 505.00 jóváhagyást!!
VW 506 01 VIGYÁZAT! Nos ez nem más mint az 505.01 specifikáció adagoló porlasztószivattyús motorokhoz (azaz PD TDI motorok, Pumpe Düse, Unit Injectors) hosszú olajcsereperiódusra kifejleszett változata. A VW 506.01 specifikáció megszűnt. Dízelrészecskeszűrős motorok esetében a VW 507.00 specifikáció helyettesíti.
VW 507 00 A legújabb csökkentett kén és hamutartalmú kenőanyag specifikáció diesel erőforrásokhoz. Kötelezően alkalmazandó a diesel részecskeszűrőkkel (DPF) ellátott dízel motorokban. EZ A JÓVÁHAGYÁS KIVÁLTOTTA AZ 506.01-t!
VW 508 00 / 509 00 VIGYÁZAT! A VAG (Volkswagen Auto Group) legújabb specifikáció kombója, ahol az 508.00 a benzines, az 509.00 pedig a dízel motorok specifikációja. Ez egy 0W-20 viszkozitással rendelkező, üzemanyag takarékos motorolaj, ami hosszú olajcsere periódus elérését teszi lehetővé. VIGYÁZAT! Ezek a specifikációk NEM kompatibilisek lefelé a korábbi VW specifikációkkal. Benzines: VR6 FSI, W8 és W12 motorok. Diesel: R5, V10 DPF el vagy anélkül!! Benzines: VR6 FSI, W8, W12. Diesel: R5, V10 DPF el vagy anélkül!!

Átfogó útmutató a Skoda Octavia burkolatokhoz

Octavia 2 ablaktisztító rendszer hibaelhárítás

tags: #octavia #eloirt #olaj