A Volkswagen Golf III: A Megbízhatóság és Tartósság Legendája

Nagy várakozás előzte meg a 3-as Golf premierjét, ami nem csoda, hiszen az újraegyesített Németország új népautóját már az egykori keletnémetek is megvásárolhatták. Nagyot lépett előre, bemutatásakor mégis sok kritikát kapott az újdonság, mert az átlagosnál többet vártak el tőle a 2-es Golfot - jogosan - etalonnak tartó szakértők és vásárlók. A méretek növelése helyett ezúttal a formatervre és a biztonságos felépítésre koncentráltak. Legömbölyített karosszériát kapott, a kerek fényszórókat mandula alakúakra cserélték. Gert Volker Hildebrand a vaskos C-oszlopot megtartva határozott kiállású és áramvonalas külsőt rajzolt, ezzel a karakterét is sikerült megőriznie. A 0,30-as alaktényező nem volt kiemelkedő, a Golf esetében azonban előrelépést jelentett, ahogy a megnövelt passzív biztonság, illetve a kibővített felszereltség is előnyös volt, de hátrányokkal is járt. Tömege 100-200 kilóval nőtt, ráadásul a magasabb előállítási költség miatt többe is került.

Motorválaszték és Típusok Sokszínűsége

Amikor 1991 őszén bemutatták az új modellt, 6 különböző motorral lehetett választani. Bár a kínálatban maradt több, 2-es Golfból származó blokk is, a 2,0 literes, 115 lóerős GTI mellett megjelent a még ikonikusabb csúcsváltozat, a 2,8 literes, 174 lóerős, 15 fokos hengerszögű, hathengeres VR6-os, amely egyedülálló volt a kategóriában! Hasonló jelentőségű volt az 1,9 literes, 90 lóerős, közvetlen befecskendezős TDI dízelmotor 1993-as bevezetése is. Hogy az Opel Astra GSi mellett ne maradjon szégyenben, egy éven belül elkészült a 8 helyett már 16 szelepes, 150 lóerős GTI. A választékból nem hiányzott az összkerékhajtású Syncro modell és az 1,9 literes, 64 lóerős örvénykamrás dízelből készült Ecomatic kivitel sem.

A Golf III motorok áttekintése

Motor Típus Lóerő (LE) Megjegyzés
2,0 literes GTI 115 Kezdeti változat
2,8 literes VR6 174 15 fokos hengerszögű, hathengeres, kategóriájában egyedülálló
1,9 literes TDI 90 Közvetlen befecskendezéses dízel
1,9 literes örvénykamrás dízel Ecomatic 64 Takarékos dízel
2,0 literes GTI 150 Későbbi, 16 szelepes változat

A wolfsburgiak igyekeztek bepótolni minden elmaradásukat, hogy a sikeres Golfból a lehető legtöbbet hozzák ki. Elsőként a 3-as Golfból készült Variant, melyet 1993 és 1999 között forgalmaztak. A vásárlói igényekre reagálva elkészítették az Opel Astra Caravan és a Ford Escort Turnier ellenfelét, a kombi, vagyis a Variant változatot, amely egyező tengelytáv mellett a 32 cm-es hossznövekedésnek köszönhetően 320 helyett 466 literes rakteret kínált, a hátsó támla ledöntésével 1152 helyett már 1425 litert lehetett telepakolni. A 4 ajtós sem tűnt el, Európában azonban Jetta helyett Vento néven folytatta pályafutását. A 3-as Golfból a régóta várt, új kabrió kivitel is elkészült, addig ugyanis az 1-es Golf vászontetős változatának frissítésével oldották meg a feladatot. A Cabriolet kivitel 1993 és 2001 között a Karmann németországi üzemében készült, a 2002-es példányokat Mexikóból importálták.

Kezdeti fogadtatás és a tartós siker

Az 1991-es nemzetközi bemutatóról vegyes érzelmekkel utaztak haza az újságírók, akik bár díjazták a 3-as Golf vívmányait, a 2-eshez hasonló külső méretek ellenére szűkebbnek tűnő utastér, a nagyobb tömeg, a kevésbé életteli kormányzás és az elsőre ijesztő árlista miatt az újdonságot bizonyos szempontból visszalépésnek tartották. Nem csak a szakértők, a vevők sem voltak maradéktalanul elégedettek, sokan kifogásolták a korai példányok minőségét és a korábbinál erősebb rozsdásodási hajlamát. A hibákat hamarosan kijavították, az is kiderült, hogy az új Golf továbbra is kiemelkedőnek számít a kategóriában.

A nagy darabszámban gyártott változatok mellett a németek folytatták a CityStromer sorozat fejlesztését, és a Siemensszel közösen elkészítették a Golf tisztán elektromos hajtáslánccal felszerelt kivitelét. Az 50 km/órás sebességgel akár 90 km megtételére is képes VW feltöltése 1,5 órán át tartott, egyik újdonsága a gördülési és a fékezési energia felhasználása volt. Ezt a generációt már bárki megvehette, végül összesen 120 darab készült belőle, ami a Golf A59-es prototípusának egyetlen elkészült példányához képest nagy szériának számít.

Golf 3 TDI váltó árak

A Golf III Magyarországon és a Használtautó Piacon

A nyugati gyártmányok kereskedelme a rendszerváltás után Magyarországon is új lendületet vett, a Németországból kapott 2-es Golf rendőrautók után megjelentek az egy vagy két villogóval felszerelt 3-asok, de a civilek körében is népszerű volt az új generáció. A Szomszédok című sorozat mind a kettőnek emléket állított.

Személyes Tapasztalatok a Megbízhatóságról

Vétel elött rengeteg Golfot néztünk meg, mielött e mellett döntöttünk. A kocsit a barátnőmnek szántuk. Szempont: nem óriási de nem is lili puti kocsit kerestünk, nem feltétlenül újat, ami azért tartja az árát. És a legfontosabb szempont legyen megbízható!!! Sajnos a Golf III-as többsége nem túl jó állapotban van, sok a lehajtott, sok Golfot befogtak vontatásra is, a szervizelést meg kevesen ismerik. Igaz, Magyarországon vagyunk... Ezt nem lehet elfelejteni.

Nálam a szervízelés nem azt jelenti, hogy olajat cserélnek benne néha, és esetleg egyszer egy évben a vízet megnézik a kocsiban. Ettől sokkal többről kellene hogy szóljon a szervíz. Aki hosszú távon akar egy ilyen gépet használni, érdemes minden ilyen kopó alkatrészt kicserélni benne.

Azt hiszem a Golfok közül ez az utolsó, amelyekből még nem spórolták ki az anyagot. Modernebbek készültek, jobban már kevésbé. A véleményem elég szubjektív, de szerintem sokan osszák.

1995 VOLKSWAGEN GOLF III 1.9 l Diesel TOP SPEED DRIVE ON GERMAN AUTOBAHN 🏎

Hosszú távú használat és fenntartás

Aránylag extrás autóról van szó. A belseje is aránylag szép. A motorja jól húz, bár picit hangos azért. Végsebességéről fogalmam nincs, 130 km körül lehet vele utazni, felette picit kezd hangosodni. Amúgy 150-nél is húz még, de már nem szerencsés ott hajtani, mivel az autó már 14 éves. Fogyasztása magáért beszél: 5 litert eszik hosszútávon.

Gyors szélvédőcsere Golf Cabrio

Egy év és 11 ezer km után véleményem már kicsit földhöz ragadtabb, de próbálom reálisan leírni a véleményem. A kocsi nem szervízigényes, ha baja van rendbe kell tenni, de tényleg nem kell vele rohangálni szervízbe. Azt vettük észre,hogy a motor leállítása után a kocsi nem akar indulni, és semmilyen elektromosság nem működött. Lejtőn kicsit belökve azonnal indult és haza tudtunk vele menni. Ezen kívül baj nem volt vele. A túlzott olajfogyasztását idén tavasszal megpróbálom orvosolni. A kocsi jelenleg másod autó a családban egy 190 (2.5 TD) mellett, várhatóan 4-5 évig még meg akarjuk tartani.

Az elpusztíthatatlan dízel motorok legendája és a futásteljesítmény

Eddigi tapasztalataim és a családban 9 éve lévő másik Golf III 1.9 D kocsi alapján kimondottan jó. Első és másod autónak is nyugodt szívvel ajánlom. Bár a 64 lóerős dízelmotor még mindig ketyeg, valószínűleg nem a videón látható padlózás volt az általános felhasználási módja a tesztelt Golfnak. Aki száguldozni akart, amúgy sem ilyet vett, ugyanis több mint 17 másodpercig tart a százas sprintje állórajtból.

Van aki nevet ezeken a számokon, de nem szabad elfelejteni, hogy ezeket a motorokat nem kellett 300 ezres futás után kidobálni vagy felújítani, konkrétan akármennyi kilométert elmennek alapvető karbantartással. Az viszont, hogy mennyi maradt meg a teljesítményükből, már más kérdés. Mint az a videóból is látható, az autó - annak ellenére, hogy tényleg nem valami fürge - nem csak simán elérte a végsebességét, és eközben megőrizte hibátlan műszaki állapotát, de hosszú percekig volt végsebesség közeli tartományokban nyúzva, 4000 feletti fordulatszámokon forgatva, és ezzel sem volt semmi problémája. Számomra mindez nem meglepetés, és ha jól sejtem, akkor senki másnak sem, akinek volt valaha ilyesmije. Ezek a motorok tényleg elpusztíthatatlanok. Ez a rendkívüli tartósság az oka annak, hogy még közel félmillió kilométerrel is komoly árat kérnek ezekért az autókért, és sok esetben a tulajdonosok nem ijednek meg a magasabb futásteljesítménytől sem, bízva a bevált technológiában. A motor - kellő karbantartással - bőven bírja komolyabb meglepetésköltségek nélkül a végtelenségig, így a kilométertől sem kell félni.

A Golf III tartós értéke a használtautó piacon

Egyre nagyobb a kereslet a használt autókra, hatványozottan igaz ez azokra a modellekre, amelyeknek jó a szerviz-hírneve, keveset esznek, praktikusak és kényelmesek. Ezekért az autókért kevés kilométerrel, újszerű állapotban gyakorlatilag bármennyit el lehet kérni a mai piacon. A tökéletes használati tárgy ez: akkora amekkorának lennie kell és úgy megy, ahogy azt az átlagos sofőr elvárja: rezzenéstelenül és impulzusmentesen. Elsuhan veled A pontból B pontba, minden kézre áll, minden kényelmes, ráadásul ki sem tűnik a tömegből, tökéletes céleszköz a közlekedésre.

Remélem tudtam segíteni annak akit komolyan érdekel ez a típus.

Minden a VW Golf 1.4 16V vezérműszíj cseréjéről

tags: #Golf #3 #3 #millió #km #után