Az Opel Meriva: Családi praktikum és technikai részletek

Az Opel Meriva, mely a fordítva nyíló hátsó ajtajairól vált híressé, korábban csak benzinmotorral volt elérhető, de később dízelmotorral is megjelent. Az új Meriva mérete már az első generációs Zafirát idézi, de ez továbbra is csak ötüléses. A Citroën C4 Picassótól lesték el a hullámos ablakvonalat, ami által a gyerekek is jól kilátnak hátul. Körülöleli az utasokat a szárnyakat mintázó, insigniás műszerfal. Kiváló a minőség.

Dízelmotorral az igazi

Már akkor azt gondoltam, hogy a Meriva a dízelmotorral fogja megmutatni igazi képességeit. Egy ekkora autóhoz már kell a lökettérfogat, még a turbófeltöltővel is. Érdemes legalább az 1,7-es dízelt megvenni hozzá, ami a tesztautóban is dolgozott. Ez a régi Isuzu-eredetű, de már rég közös-nyomócsövessé alakított motor háromféle teljesítménnyel, 100, 110 és 130 lóerővel választható.

Papíron a dízel 20 lóerővel gyengébb a korábban próbált benzinesnél, nyomatéka viszont 260 Nm a 175-tel szemben 1700-as fordulatszámnál. Ezért nem érződik lassabbnak vele az autó, még a motorerő egy részét felemésztő automatával sem; sőt, megkockáztatom, hogy kellemesebb vezetni. Egyszerűen arról van szó, hogy a gázpedál lenyomására határozottabban, kevesebb késlekedéssel indul, és a rugalmassága is jobb, könnyebb felvenni vele a forgalom ritmusát.

Totalcar: Opel Meriva 1.7 CDTI

Műszaki adatok: Opel Meriva 1.7 CDTi

Paraméter Érték
Hengerűrtartalom 1686 cm3
Teljesítmény 74 kW (100 LE) / 4000
Nyomaték 260 Nm / 1700-2550
Gyorsulás (0-100 km/óra) 13,9 mp
Tömeg 1503 kg

A különleges ajtók és a mindennapi használat

Már annyit írtunk a Meriva egyetlen igazi különlegességéről, a fordított irányban nyíló hátsó ajtóról, hogy most rövidre fogom. Közel derékszögben nyílnak az ajtók, bentről nehéz behúzni őket. Kapaszkodó segíti a bejutást hátra. Egyetlen igazi hátrányuk az, hogy ha a vezető és a mögötte lévő utas egyszerre száll ki egy szűk helyen, nagyjából ugyanoda lépnek ki, és egyik ajtót sem tudják majd becsukni.

Nem kevesebb, mint 30 centimétert nőtt a Meriva a modellváltással, a tömege pedig közel két mázsát, ami azonnal érezhető vezetés közben is. Ezt a mostanit viszont olyan érzés vezetni, mint a megpakolt Astrát, vagyis sokkal nyugodtabb, kevésbé pattog el az úthibákon, viszont a mozgása is kimértebb, komótosabb, a kormány parancsaira kis késéssel reagál. Magas építése ellenére kanyarban sem dől meg vészesen a karosszéria, a 225-ös, 18 colos gumikkal a tapadását sem érheti rossz szó.

Minden az autógumi élettartamáról

Tippek használt autó vásárláshoz

Az Opel Meriva egy praktikus családi autó, melynek előnyeit és hátrányait is érdemes mérlegelni vásárlás előtt. Elsődleges értéke az utastér. A hátsó üléspad 200 mm-es pályán mozgatható, ezzel megnövelhető a lábhely vagy a csomagtartó. Az alaphelyzetben 350 literes csomagtartó így 1410 literig bővíthető. Vezetőként a magas üléshely csak a kényelmes ki-beszállást garantálja, a jó kilátást nem. Ennek oka a rettentően sokat takaró első szélvédőoszlop.

Első generációs Opel Merivából is vegyes a használtautó-kínálat, vannak jól megőrzött, de a küszöbökön, a sárvédőíveken, az ajtók alján és alul is rozsdás Merivák a piacon. A karosszéria korrózióvédelme nem tökéletes, az elhanyagolt autókon szerteszét futhat a rozsda. Csúnyán elrozsdásodhat a motor és a futómű alsó segédkerete. A vizsgabiztosnak elég megkalapálni a bölcsőt az autón és ha nem érces pengéssel pattintja vissza a kalapácsot, akkor az autó mehet bölcsőcserére.

Benzines Duster váltóolaj specifikációk

Mennyibe kerül egy Skoda és egy Lexus?

tags: #JXX #rendszámú #Opel #Meriva #évjárat