Melyik autómárkák nem bírják az E10 benzint?

Alaposan felbolygatta az autós világot az új benzin, melyet január 1-jével vezettek be Magyarországon is, miután az EU szabályozásai alapján minimum 10% bioetanolt, vagy etil-alkoholt kell tartalmaznia a 95-ös oktánszámú benzinnek.

Már eddig is tartalmazott etanolt az E5-ös motorbenzin, sőt, egyes dízel üzemanyagok is tartalmaztak bioösszetevőt. Az E5-ös maximum 5% etanolt tartalmazott, és ez az a benzin, amelyet lényegében normál 95-ösként eddig tankoltunk.

A decemberben kiadott hír után az autósokban jelentős mértékű aggodalom lett úrrá, mivel tudni lehetett, hogy az új benzin kétszer olyan magas alkoholtartalma miatt veszélybe kerülhet az autók motorja. Ne pánikoljunk, ez azért erős túlzás! Az viszont tény, hogy lehet hatással az üzemanyagrendszerre.

Elsősorban a nyugati országokban elérhető is volt eddig is, de az eladások jóval elmaradtak az E5-öshöz képest. A prémium üzemanyagok továbbra is 5% etanolt tartalmaznak, ezt az E5-ös jelzés is mutatja.

Fontos tudni, hogy jelenleg is van etanol a benzinben, a kútoszlopon a 95-ös benzin esetében erre utal is a kiegészítő jelölés:

Termosztát beépítési útmutató Renault Clio-hoz

  • E5 : benzin, amelynek alkoholtartalma 5 százalék etanol
  • E10 : 10 százalékos etanolos alkohol tartalmú benzin.

Egy kormányrendelet szerint azonban jövő év január elsejétől, már csak E10-es lehet a 95-ös üzemanyag is.

Az autók kompatibilitása óriási kérdés, a hazai autópark magasabb mint 14 éves átlagéletkorát tekintve az autók évjáratában igencsak nagy a szórás. Joggal merülhet föl a kérdés, hogy az enyémbe vajon tankolhatok-e az új benzinből, vagy ezzel csak elpusztítom?

Fontos megjegyezni, hogy elpusztítani nem fogja az autót az új benzin és még az sem biztos, hogy bármiféle hatással lesz rá. Hogy az autónk érintett-e, kell-e félni attól, hogy kárt okozhat az új benzin, arra már több lehetőségünk van, hogy utánanézzünk.

Az ACEA listájába belelapozva, néhány példát emelnék csak ki a 2019-es import lista éléről. Az első helyen szereplő Opel Astra esetében aggódniuk az F Astrásoknak sem kell, az Opel szerint csak a 2,2 literes benzines motorjukkal lehet összeférhetetlen az új üzemanyag. A Ford Focus tulajoknak szintén nincs okuk aggodalomra, a Golf esetében ez már nagyobb kérdés. A Volkswagen egész hosszú listát emelt ki, melyekkel gond adódhat. A Golf IV és Golf IV Variant esetén a 2001-2004 között gyártott autókkal kell vigyázni a népszerű 1.6 FSI motorokkal szerelt változatoknál. Ugyanez a motor a Bora és Touran modelleknél is problémás lehet, de az 1,4-es FSI Polók, 1,4 szívó Lupók és 2,0 literes FSI motorral szerelt Golf és Touran modellek is érintettek lehetnek.

Az ACEA listája elég jól átlátható, de pár magyar fejlesztőnek köszönhetően csöppet egyszerűbb dolgunk is akad. Fejlesztettek hozzá egy pofonegyszerű weboldalt, mely teljesen költségmentesen használható. A www.e10check.hu oldal egy pár soros kereső, mely alapvetően az ACEA által is közzétett adatbázisra épül, vagyis több mint 35 000 modell található meg benne.

Blokkolásgátló rendszer javítása Ducato

Nem kell nekünk böngészni az információhalmazban, egyszerűen kiválasztjuk egy listából a márkát, a modellt és az évjáratot, majd egy kattintásra egyértelmű találati listát kapunk. Itt láthatjuk az adott évjárathoz tartozó motorokat, és hogy azzal kompatibilis-e az új üzemanyag.

Így például pár kattintás alatt kiderül, hogy az első esztergomi Swift hiba nélkül üzemeltethető E10-zel. Némi plusz infót is kaphatunk, ebben az esetben éppen arról, hogy a '88-'92 között gyártott autókat is már az E10 szerint állították be.

Fontos persze észben tartani, hogy ezek az adatok tájékoztató jellegűek és csakis a gyári üzemanyagrendszerű autókra vonatkoznak. Ha valamikor már cserélték az üzemanyagrendszer komponenseit, előfordulhat, hogy mégiscsak érzékenyen reagál az új benzinre.

Hogy mitől lesz ilyen repedezett egy 10 éves, de sokat állt, keveset futott autó üzemanyagtankon belüli benzincsöve? Ez idáig világos, de most jön a nagy kérdés: vajon tönkreteszi-e az autókat, vagy csökkentheti-e a motoralkatrészek élettartamát az E10-es? Nos, nem kell tömeges meghibásodásokra számítani.

Viszont az elhanyagoltabb, vagy idősebb autók tulajdonosai számolhatnak azzal, hogy az E10-es intenzívebb oldóhatása miatt az üzemanyag-rendszerből kioldja a koszt, amit előrébb szállítva dugulások léphetnek fel. Az ilyen ellen a leghatékonyabban az üzemanyagszűrő cseréjével lehet védekezni, ez úgyis elhanyagolt téma, különösen a benzines autók esetén. A cserélt, tiszta szűrő 10 000 km megtétele után ellenőrizhető, az állapotából lehet következtetni arról, hogy mosott-e ki az etanol zavaró mennyiségű szennyeződést.

Minden, amit a turbónyomás mérő órákról tudni kell

Érzékenyebben érintheti az E10-es az olyan autókat, amelyeket huzamosabb időn át nem használnak. Ezekben már az E5-ös üzemanyagból is kiváltak összetevők, amelyek üzemképtelenné tehetik a benzinpumpát („összeragasztva” a forgó és álló részeket), eltömíthetik a befecskendezőket, vagy a karburátoros autók fúvókáit. Itt két dolog tehető, időnként járatni kell a nem napi használatban lévő autókat, illetve a tudatos, hosszabb leállítás előtt a lehető legkisebb elérhető etanoltartalmú (pl. prémiumbenzin) üzemanyaggal kell feltankolni őket.

Az E10-esben lévő nagyobb alkoholtartalom miatt számolni kell továbbá a fokozott korrózióveszéllyel (az üzemanyag-rendszer nem rozsdamentes fém alkatrészei), illetve a műanyag és gumi alkatrészek gyorsabb elöregedésével. A legnagyobb probléma az újfajta üzemanyaggal, hogy sok olyan jármű lehet, amelynél az üzemanyagrendszert még nem alkoholtűrő anyagból gyártották, az újfajta üzemanyagtól néhány hónap alatt megnyúlnak és elveszítik tömítőképességüket, más esetekben megkeményednek, rideggé válnak és eltörnek.

Mindenképpen érdemes online adatbázisban rákeresni, hogy a jármű alkalmas-e az E10-es benzinüzemre is. Ilyen például ez a német nyelvű kereső, amely elég logikusan követhető. (Bár a keresőt elvileg a német bioetanol szövetség üzemelteti, akik azt írják, az adataik a gyártóktól származnak, az egyes eredmények csak tájékoztatnak, hivatalos és bizonyító erejűnek vélhetően nem tekinthetők. A konkrét autóra vonatkozó megfelelést azt tanácsoljuk, mindenki az adott alvázsszám alapján kérdezze meg szakszerviztől, vagy márkaimportőrtől.)A rendszer konkrétan rákérdez évjáratra vagy motortípusra.

Tönkreteszi az E10 üzemanyag az autódat?

Így csak példaként: az adatbázis alapján egy 1992 előtti Ford Fiesta nem alkalmas még az E10-re, vagy hogy konkrét motortípust említsünk, a Skoda Octavia I-esből az 1.8 literes (AUQ motorkódú) változatok, amelyeket 1996-2000 között építettek a kocsikba, nem bírják az új benzint.

A tanksapka belső oldalán ott a gyártói ajánlás, hogy milyen üzemanyagot kell tankolni. Általában csak az oktánszámot jelölik, de gyakran találkozni már csupán az E10-es infóval.

A meghibásodási kockázatot esete válogatja. Ökölszabályként a 2008 után gyártott autók a gyártói közlések szerint bírják a növelt mennyiségű etanolt. Ez annak a fent említett ténynek köszönhető, hogy a gyártásukkor már létezett és kapható volt az E10-es, tehát a gyártók számoltak vele. Azonban az általános információ mellett érdemes utánanézni a konkrét autó gépkönyvében, hogy a gyártó erről mint nyilatkozik: az autógyártók tíz év távlatában akkor említik a használati utasításban az E10- est, ha azzal nem javasolják, vagy tiltják az üzemeltetést.

Az E10-es általános magyarországi bevezetése kapcsán napvilágot látott autógyártói kommunikációk szerint ismét csak általánosságban az mondható el, hogy a 2000 után gyártott autók java bírja az új összetételű benzint. Az energiatartalma alacsonyabb, más az illékonysága, és megint más a hatása az anyagokra.

2008 környékén, amikor az E85-ös üzemanyag - amely nagyobb arányban tartalmazta az etanolt, és csak 15%-ban a benzint - számított a jövő üzemanyagának, és megjelent a magyar benzinkutakon is, többen, köztük én is kipróbáltam. Akkoriban több autógyár is piacra dobott erre az üzemanyagra optimalizált autót. Az ilyen kocsik tiszta benzinnel is vígan üzemeltek, de az üzemanyag-rendszerbe beépítettek egy keverési arányt mérő eszközt, a motorvezérlő elektronika az üzemanyag etanoltartalma alapján állította az előgyújtást és a befecskendezési mennyiséget.

A Totalcar.hu több problémát is felsorolt, és megmutatta azt a listát is, amelyből tételesen kiderül, melyik autók "nem bírják" az új típusú benzint. Az egyik gond az, hogy az alkohol vízmegkötő (higroszkópos) tulajdonsága miatt azok az üzemanyagok, melyekhez valamilyen arányban bioetanolt kevernek, felgyorsítják a velük érintkező fémalkatrészek korrózióját. A harmadik probléma abból adódik, hogy az alkohol jobb oldószer mint a benzin, ezért ha egy olyan autó üzemanyagrendszerébe kerül, melynek tartályában, az üzemanyagpumpában, a csőrendszerben, a befecskendezőkben, vagy karburátorban, illetve a csatlakozókon lerakódások keletkeztek az évek során, ezeket leoldja és dugulást okoz.

Emiatt előfordulhat, hogy nem indul be a motor, esetleg menet közben leáll és nem lehet újraindítani. Gondot okozhat az alkohol kölcsönhatása a műanyag- és gumialkatrészekkel. Ha ezeket nem alkoholtűrő anyagból gyártották, az újfajta üzemanyagtól néhány hónap alatt megnyúlnak és elveszítik tömítőképességüket, más esetekben megkeményednek, rideggé válnak és eltörnek. Mindkét esetben szivárgás keletkezik az üzemanyagrendszerben, ami szintén a fenti műszaki hibákat okozhatja.

Az E5 előírásnak megfelelő, maximum öt százaléknyi bioetanolt, más néven növényekből előállított etilalkoholt tartalmazó benzint már megszoktuk. Ezt tankoltad minden magyar és európai kúton az utóbbi évtizedben. Az új szabályok értelmében a magyar kutakon és más Európai uniós országokban 2020. január 1-től a sima 95-ös benzinben a kétszeresére emelkedett a biokomponens-arány. Erről a töltőpisztolyokon lévő E10 matrica árulkodik.

A keverési arány eltoldósának hatására még kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához. A változtatás elvileg kedvező az üvegházhatás és a légkörbe kerülő többlet-széndioxid mennyiségének csökkenése miatt, a mezőgazdaságban viszont átrendeződést indíthat be, hiszen az üzemanyagcélú alkohol gyártásához nagyobb és nagyobb termőterületek szükségesek.

A témáról szóló korábbi cikkünkben tovább boncolgatjuk a témát. Abban egyebek mellett szó esik arról, hogy az alkohol energiatartalma kisebb a benzinénél, ezért legalábbis kevesebbet biztosan nem fog fogyasztani az autónk az új benzinből. Az alkohol emellett vízmegkötő (higroszkópos) tulajdonságú is, ami miatt a magasabb alkoholtartalmú benzinbe a szállítás, tárolás, átfejtés során több környezeti nedvesség kerülhet, mint korábban.

Ez fokozza a korrózióveszélyt azoknak a járműveknek az esetében, amelyekben nem rozsdamentes fém alkatrészekkel is érintkezik az üzemanyag. Az alkohol a régebbi autók üzemanyagrendszerének gumi- és műanyagalkatrészeit szintén károsíthatja, ezek gyorsabban öregednek, válnak merevvé, repedeznek vagy éppen nyúlnak, mint a kisebb alkoholtartalmú, vagy alkoholt egyáltalán nem tartalmazó benzinnel.

Az alaptényekkel az utóbbi hetek információáradatának hatására most talán tisztában van a többség, azt viszont nagyon nehéz megmondani, hogy egy jellemzően tíz-húszéves autón, amelyet nem alkoholos benzinhez terveztek, mikor jelentkeznek a fenti tünetek. Erre vonatkozóan két állítás létezik.

A másik állításcsoport az autógyártóké, amelyek az ACEA, vagyis az Autógyártók európai szövetségének tagjaként egyenként nyilatkoztak arról, hogy mely típusaik bírják az újfajta benzint és melyek nem. Bizonyos gyártók, pl. a BMW évjárattól függetlenül minden autójához engedélyezi az E10-es benzint, a Mini a márka 2000-es újraindulását követően gyártott autók esetében, a Mercedes elsősorban a hármas hatású katalizátorral felszerelt, tehát jellemzően a kilencvenes évektől gyártott autókhoz, a korai közvetlen befecskendezésesekhez (pl. C200CGI) és a karburátorosokhoz nem, és így tovább.

A korai közvetlen befecskendezéses benzinmotorral szerelt autók még sokáig köztünk járnak majd, ahogy a náluk sokkal fejletlenebb, régebbi Fiat és Alfa Romeo benzinesek is. Az érintett, tehát jellemzően 2005 előtt gyártott benzines autók gazdái két dolgot tehetnek, illetve hármat.

Egyrészt végigpörgethetik a három magyar programozó, vagyis a Code Factory által 37 ezer autó adataiból felépített keresőrendszert. Ebben az autó márkáját, a típust (modell és motorváltozat), illetve az évjáratot legördülő menüből kiválasztva tájékozódhatnak. Az adatbázis alapját a korábban belinkelt ACAE gyűjteményen kívül ezt az általános autóműszaki-adatbázist használták. A kereső használata pofonegyszerű, ide kattintva kezdheted is.

Amint látni fogod, háromféle státuszjelzés elképzelhető. Ha egy autóhoz a gyártó szerint lehet E10-es benzint használni, akkor zöld körben pipa jelenik meg a típusnév mellett, ha nem, akkor piros körben x. Ha a gyártó nem nyilatkozott, akkor pedig krémszínű körben kérdőjel.

A másik eshetőség, hogy bár régi autód van, nem törődsz az E5-E10 átállással és továbbra is sima 95 oktános benzint tankolsz. Ekkor vagy nem történik semmi, vagy igen, és akkor először nehezebben fog indulni az autód, majd esetleg egyáltalán nem.

A harmadik eshetőség, hogy a korábban az E5 előírásnak megfelelő benzinnel kiválóan működő autóba ezután prémiumbenzint tankolsz, mint amilyen az OMV Maxxmotion 100, Shell V-Power Racing 100, Mol EVO 100 is. Az ilyen, jellemzően literenként 40 forinttal drágább üzemanyagok továbbra is E5 szerintiek, mert ezt megengedi az uniós előírás és a magyar jogszabály, ahogy azt is, hogy az előírt biokomponens-arányt az ETBE (etil-tercier-butil-éter) nevű adalékkal oldja meg a forgalmazó.

Akárhogy is döntesz végül, a mostani átállás jó apropó arra, hogy ellenőriztesd a teljes üzemanyagrendszert és cseréltesd ki az összes szűrőjét, esetleg az elöregedett csöveket is.

Még idén újabb, kevésbé környezetkárosító benzinfajta jelenhet meg a magyar kutakon. Nem minden autóba lehet majd betölteni, mert a régebbi típusok motorját már középtávon károsítja, ráadásul várhatóan drágább lesz a 95-ösnél, és növeli a fogyasztást is. Mi értelme ennek az egésznek?

tags: #melyik #autómárkák #nem #bírják #az #E10