Makó gazdasági helyzete és fejlődése a két világháború között

Makó számára közvetlen tapasztalat volt a trianoni szerződés következménye, hogy Magyarország - adottságait tekintve - földművelő állam lett. Minden közjó csak a termelésből sarjadhatott, tehát a termelés számára kellett a fejlődési lehetőséget előteremteni.

Megfosztották iparunkat nyersanyagtermő vidékeitől, elvesztettük a vasút, a szénkészlet nagy részét, a sóbányák egészét, elvesztettük az állattenyésztés összes feltételét. A gazdaság talpra állításának lehetőségeit keresve nem jöhetett számításba az ipari termékek erőteljes exportja, mely garantálta volna az állam szükséges bevételeit.

Nem jelentett megoldást a mezőgazdasági termékek nagyarányú kivitele sem, mert az egyoldalú agrárexport Magyarországot hátrányba hozta volna az ipari államokkal szemben. A mezőgazdasági termékekért külföldön csak a nyersanyag árát fizették, míg az iparcikkek vásárlásakor Magyarország az ipari földolgozás árát, a nyersanyaghoz adott tudásértéket egyenlítette ki.

A kibontakozás egyik útját a mezőgazdasági ipartelepek létesítése jelentette. Magyarországnak sok ipari földolgozásra alkalmas terméke volt. Búza helyett lisztet, burgonya helyett burgonyaszeszt, len és kender helyett vásznat, répa helyett cukrot, gyümölcs helyett különféle gyümölcsízeket, lekvárt javasoltak kivitelre. Ezek a nemzetgazdasági összefüggések különös súllyal estek latba Makón.

Makó mezőváros. Városi minőségének összetevői fejlett mezőgazdasági kultúrájában találhatók meg. Makónak az ország új határaihoz alkalmazkodó társadalomgazdasági berendezkedése 1920 után kezdődhetett meg. Ez a folyamat a hagyományos piacaitól elvágott, a forradalmak és a román megszállás által sújtott városban nem lehetett zavartalan.

Melyik Bontrager országúti gumit válaszd?

Az 1920-szal kezdődő korszak első évtizede sajátos konjunktúrának látszott, mert a földreform és a jobb értékesítés az inflációs esztendők kiszámíthatatlan fordulatai ellenére életet vitt a mezőgazdaságba. A pengő bevezetése javított a konjunktúrán, de ennek a gazdasági világválság vetett véget. Makó legfontosabb gazdasági ága, a mezőgazdaság exportnehézségek közé került, termékeinek árzuhanása, az agrárolló szétnyílása a minimumra nyomta le jövedelmezőségét. Ezért nem javulhatott a mezőgazdaság népességeltartó képessége.

A válság szanálása utáni újabb föllendülést pedig a második világháború kitörése törte ketté. Makó e negyedszázad alatt gazdaságilag sokat fejlődött. Mezővárosi alapvonása megmaradt, de tagadhatatlan földművelő jellegének valamelyest visszafejlődése és a modern gazdasági ágazatok megerősödése. Mindezekre bizonyítóanyagot szolgáltatnak az őstermelés, ipar, kereskedelem és az értelmiség foglalkoztatottjainak létszámadatai.

A fönti számsorok fő tanulsága, hogy az első világháború után, nemhogy csökkent volna, de nőtt a lakosság száma. Ez elsősorban a határon túlról érkezett menekülők nagy számával magyarázható. Ha ezt a rendkívüli növekményt nem számítjuk, akkor is a két világháború között egyenletesen nőtt a népesség. Makó gazdaságának népességeltartó képessége lassú, de folyamatos bővülést tett lehetővé. A második világháború első évének kis megtorpanása elhanyagolható, mert az első világháború előtti utolsó békeévhez képest az 1941. évi népszámlálási adat növekedést mutatott.

A lakosság számának 40 év alatti szerény növekedése (kb. 2000 fő), és 35 ezer fölötti stabilizálódása azt mutatja, hogy a földművelés népességi kapacitása igen enyhe volt, de elég ahhoz, hogy a fejlődő ipari-forgalmi szektorral együtt a társadalom megkapaszkodásához megfelelő alapot nyújtson. Makó gazdasági helyzetének fontos aspektusa a népesség foglalkozási megoszlása.

A népesség ama részének megjelölésére, mely fizető munkával foglalkozott, a „kereső”, és a munkájuk eredményéből élőkre az „eltartott” kategóriáját alkalmaztuk. A lakosság e két csoportját Makón nehezen lehetett elválasztani, mert a keresők többsége mezőgazdasággal foglalkozott, ahol a családfőnek segítő családtagként sokan bedolgoztak. Pl. 1920-ban az önálló birtokosok és bérlők száma 3459-re rúgott, miközben segítő családtagjaiké 2604-re. Ők együtt 5881-főt tartottak el.

Astra F katalizátor állapotának vizsgálata

Nem világos azonban a statisztikai besorolás, hogy a segítő családtagokat végül is milyen arányban sorolták be az őstermelés összes keresői és eltartottai közé. Ha megnézzük, hogy a város összes keresőihez vagy eltartottjaihoz miként viszonyult az őstermelők ilyen megoszlása, azt látjuk, hogy mindkét esetben kiegyenlítettek az arányok. Míg a lakosságon belül a keresők, az őstermelők közt az eltartottak voltak kevesebben.

Utóbbi általános országos jelenség volt a háború után, mert az őstermelő kereső népesség száma nőtt, de ezen belül az őstermeléssel foglakozó önállóké még jobban. 1920-ban 3459, 1930-ban 3848, 1941-ben 4081 mezőgazdasági foglalkozású önállót számláltak meg. Az „önálló” azt jelentette, hogy tulajdona volt, ha csak egy hold is. Az önállók számának növekedése pedig együtt járt a segítő családtagok bevonásával a munkába.

1920-tól az a tendencia érvényesült, hogy a kisbirtokosoknak és részes földműveseknek - különösen női - családtagjai, kik nem csak háztartási teendőket végző eltartottak voltak, hanem az őstermelés részesei is, gazdaságilag segítő családtagnak minősültek. 1930-ban ezért egyenlítődött ki annyira a kereső-eltartott arány, amely 1941-re is csak 500 fős különbséget mutatott az előbbiek javára. A Makó életét meghatározó mezőgazdasági jellegnek köszönhetően a kereső népességen belüli önállók nagy aránya mindig előtérben maradt. 1930-ban az összes kereső 37%-a „saját lábán állt”.

Ezzel szemben a mezőgazdasági segédszemélyzet aránya kisebbedett. A „mezőgazdasági segédszemélyzet” megnevezés különböző foglalkozásokat, eltérő munkanemeket takart (földműves napszámosok, gazdasági cselédek, tisztviselő, munkás). 1920-ban még 21 tisztviselő, 761 cseléd, és 4592 munkás (napszámos) dolgozott keresőként a mezőgazdaságban, ugyanez 1930-ban a következőképp alakult: 6, 617, 3195.

Végeredményben a mezőgazdasági keresők száma a korszak egészét tekintve kisebb lett, de ezen belül a birtokos és bérlő társadalom nagysága nőtt, csak a függő helyzetűeké csökkent. 1930-ban a segítő családtagok egy részét eltartottnak minősítették, és ez szintén apasztotta a keresőként nyilvántartott csoportokat. Az önállók növekedése pedig azzal függött össze, hogy 1930-ban az 1-10 holdas kisbirtokos vagy kisbérlő napszámosokat még abban az esetben is az önállók közé sorolták, ha magukat a számlálólapon földműves napszámosoknak nevezték. Korábban 5 hold felső határig az önbesorolás volt irányadó a foglalkozási csoportosításban, ezt most eltörölték.

A ház, amit minden magyar ismer: A Kádár-kockák Teljes Története

Alkatrészek Hyundai kompresszor javításhoz

Növelte az önállók számát az 1920. XXXVI. tc.-en alapuló földreform végrehajtása is. Sok új gazda jutott birtokhoz akkor, de a kis parcellákon összezsugorodott a földbirtok-jövedelem, s így alig növekedett a mezőgazdaság népességeltartó képessége. Makón tehát a földtulajdonban részesedők gyarapodásával fokozódott a gazdasági széttagoltság, de ez szociális (munka, megélhetés) szempontból pozitív változás, még ha gazdasági racionalitása megkérdőjelezhető is.

Az iparral foglalkozó népességet a két világháború közötti népszámlálások az iparűzés módja alapján 3 kategóriába sorolták. A „tulajdonképpeni ipart” a kézmű- és gyáripar jelentette, külön taglalta a házi vagy népipar és a vándoripar kereső tagjait. Nagy népesedési jelentősége az elsőnek volt, a házi- és a vándoriparban foglalkoztatottak száma elenyésző: 1920-ban 19 valamint 13, 1930-ban 7 és 9 kereső tartozott e csoportokba.

A háziiparnak megvolt Makón a létjogosultsága a télen kevéssé elfoglalt lakosság foglalkoztatásában, valamint az elszegényedett rétegek keresethez juttatásában, különösen a nád-, vesszőfonásban. Mindkét háziipari tevékenységhez kellő ügyesség és művészi ízlés kellett, ami a makóiakban megvolt. Mégis megfelelő üzleti szervezés híján, talán a városi támogatás elégtelensége miatt is nem futott be nagy fejlődési pályát.

A vándoripar szerepe a közlekedési viszonyok rohamos javulása miatt megcsappant. Az összegző számok azt mutatják, hogy a „tulajdonképpeni ipar” alkalmasabb volt több ember eltartására, mint a mezőgazdaság. Míg 1920-ban alig 300 fő különbséget tapasztalunk a két mutató között, 1941-re már 1000 főre növekedett. Vagyis ennyivel többen voltak az ipari foglalkozású keresők eltartottjai.

1920-ban az összes ipari keresőn (2796) belül az önálló iparosok aránya 1191 főt tett ki. Foglalkozási viszonyát tekintve az ipari keresők kevesebb mint fele mondhatta magát önálló mesternek, pár százzal többen (1573) segédszemélyzetnek (tisztviselő, tanonc, munkás) minősültek. 1930-ra jelentősen megnőtt az iparban dolgozók száma (3167), majd 1941-re drasztikusan 2387 főre apadt. Ez azonban csak az összes keresőre vonatkozott, a számok változása mögött lappangó lényeg ennél fontosabb. Az önálló mesterek száma ugyanis 10 év alatt valamelyest csökkent (1163-ra), de a segédszemélyzet 2004 főre szaporodott, és ez egyharmados növekedést mutatott, szemben a mesterek lassú „fogyásával”. Vagyis fokozatosan több segéd jutott egy mesterre, ami az üzemnagyság növekedésére utalt.

A kereső segédszemélyzet főbb kategóriáinak a vizsgálata rávilágít a társadalmi-gazdasági erőeltolódások szerkezetében és a munkamegosztásban bekövetkezett változásokra: miközben a tanoncok száma csökkent, a tisztviselőké és a segédeké nőtt. Mivel az ipar Makón alapjában kisipar, a szektor megerősödésére, a mesterutánpótlást szolgáló szakmai állomány növekedésére köveztethetünk. Segítő családtagot is föltüntethettek kereső segédszemélyzetként, de épp a kézműipar tudásigénye a tanoncból lett mesterlegények nagy számát valószínűsíti. Nem tudjuk a pontos okát a tanoncszám visszaesésének (az 1920-i 503-ról az 1930-i 378-ra). Ez önmagában kedvezőtlen tünet, mert hátrányosan befolyásolhatta a segéddé válást.

Vagyis a tanult munkásság szakmai utánpótlásának bázisa szűkült ezzel. Ennek lehettek demográfiai okai (a háborús szülöttek tanonckorba jutása) és társadalmiak (a gépipar felé fordulás). 1941-ben az ipar keresői 2387-en voltak, ebből 992-en számítottak önállónak, a többiek (1395) különféle beosztású segédszemélyzetnek. Az előző évtized növekedési szerkezete nem folytatódott, a visszaesés egyaránt sújtotta a mestereket és segédeket. Önálló iparos csak az lehetett, akinek az adott ipari szakma főfoglalkozása volt. Ez a vágy áthatotta a makói segédeket is. A csökkenést valószínűleg a zsidótörvények végrehajtása okozta. Az ipari segédszemélyzet 1930-i fölfutása összefüggött azzal, hogy a mezőgazdaságból a válság miatt kirekedt munkaerő-fölösleg tekintélyes részének keresethez juttatásáról az ipar gondoskodott.

A foglalkozási szerkezet megoszlása Makó gazdaságának korszerűsödését mutatja. 20 év alatt csökkent a mezőgazdaságból élők száma, de megduplázódott a kereskedők és több mint 50%-kal nőtt az értelmiség aránya. Az értelmiség városias koncentrálódása modern társadalmi jelenség. 1920 és 1941 között majdnem a kétszeresére nőtt. Társadalmi súlyát a csoport lélekszámadatai különösen kidomborították, az ágazat eltartóképessége a legjobbnak számított.

Több mint felét a közszolgálat és a magángazdaság különféle ágaiban szolgáló tisztviselők tették ki, s a klasszikus szabad foglalkozású (diplomás) intelligencia (ügyvéd, orvos, mérnök, művész) kisebb súlyt képviselt. Az egyéb kategóriába sorolt forgalmi szektorral és járadékos réteggel együtt Makónak 1941-re polgárosultabb gazdasági és társadalmi szerkezete lett, mint 1920-ban. A kereskedelem is a nagy eltartó képességű állások közé tartozott. Bár köztük az 1941-es népszámlálás több keresőt mutatott ki, mint eltartottat.

A vesztett háború után Makó ugyanazokkal az általános problémákkal nézett szembe, mint az ország: az általános elszegényedés, a fogyasztás redukálása, nyersanyaghiány, a korona elértéktelenedése. A háborút nagyon megsínylette Makó. Helyi gazdasági szakemberek úgy vélték, hogy a világégés „minden theoriát megdöntött” mind hadviselésben, mind a közgazdaságban. Nem ilyennek jósolták a háború tartamát, eszközeit, lefolyását. Következményei közül legsúlyosabb volt az, hogy pénzzel telítette a közgazdaságot, ami Makón a betétek nagy emelkedésében és a fölvett kölcsönök gyors és nagyarányú visszafizetésében nyilvánult meg. Gyakorlatilag megszűnt az áruhitel, és csökkent a kereskedelmi forgalomból származó váltóüzlet.

A háborús viszonyok és a háborús valutáris intézkedések megszüntették a kereskedést a külföldi fizetési eszközökkel, jelentősen megnövekedett a költség az adóteher és a drágaság miatt. Az emberek arra törekedtek, hogy mindenkor értékesíthető javak alkossák vagyonukat: megőrizték ingatlanjaikat és jobb értékpapírjaikat. Mindenki azzal számolt, hogy a háború befejezése után megindulnak az újabb beruházások, ez élénkebb üzleti forgalmat idéz elő, és föllendíti a gazdasági életet. A pangás egyik biztos jele volt, hogy a pénzintézetek pénzbőségben szenvedtek, azaz kis tér kínálkozott az újabb kihelyezésekhez, üzleteket csak szórványosan lehetett kötni.

Sőt a nagy pénzbőség következtében az ügyfelek kölcsöneiket a szokottnál jóval hamarább fizették vissza készpénzben, és ez csökkentette a banki üzletágak forgalmát, mert visszafogta az üzleti forgalommal járó privát szükségleteket. A konjunkturális helyzetnek és nem az ipar általános föllendülésének lehet tulajdonítani, hogy 1916-ban egyszerre két ipartelepre is kértek engedélyt. Morgenstern Adolf a Deák Ferenc utcában létesítendő szappangyárnak kért telepengedélyt, amelyet a hatóság azért helytelenített, mert a nagy bűzzel járó szappanfőzést a város egyik legforgalmasabb helyén kívánta megvalósítani. A kezdeti nehézségek után azonban a gazdaság magára talált, olajozottan működő piacgazdaság jött létre, még ha növekedési rátája nem érte is el a dualizmus korit.

1920-ban véget ért az idegen megszállás, lassan helyre állt a közlekedés is, és az év vége felé sokat fejlődött az üzleti forgalom. A föllendülés sajátossága, hogy folyamatos áremelkedések közepett következett be. Az áruhiány, a bizonytalan átkelés a demarkációs vonalon, valamint az árak maximálása növelte a lánckereskedők és csempészek számát. Ugyanakkor a drága árak és az élénk kereskedelmi forgalom nagy pénzkeresletet idéztek elő, emiatt a pénz állandóan drágult. Különösen a gabonaneműek és a hagyma ára emelkedett, ez pedig nagy tőkék igénybevételére kényszerítette a lakosságot.

A Makói Takarékpénztár Rt. állta a sarat, s ennek a nagy pénzkeresletnek eleget tudott tenni, mert a makóiak növekvő betétei kellő födözetet nyújtottak a hitelezéshez. Az áremelkedés ütemét szemlélteti alábbi táblázatunk, két számoszlopban adva meg koronában az 1922. és az 1923. A búza hatszorosan, a kenyér hétszeresen, és a többi termék ára is többszörösen haladta meg az előző évi árakat.

A trianoni területcsonkítás Makóból határmenti települést faragott. Természetes hátországának, a Bánságnak elvesztésével gyöngült a Maroson folytatott szállításo...

Termék	Ár 1922-ben (korona)	Ár 1923-ban (korona)
Búza	X	6X
Kenyér	Y	7Y
Egyéb termékek	Z	Többszörös Z

A fejlesztés célja: valós piaci igények kielégítése, a bt. Ingatlanátalakítás költségei: 319 m2, az épület D-NYi, földszinti szárnya és az emelete átalakításra kerül. Eredetileg asztalosműhelyként funkcionáló két helyiség egybenyitásával kialakítunk egy újabb gépjármű szerelőműhelyt. 2. Kg., Szent István sugárút 17. fszt. Összesen 62 m2 területen, a modern kor igényeinek megfelelően, két, kis mérete miatt kihasználatlan helyiséget egybenyitunk a meglévő üzlettérrel, a mosdó felújítását és egy teakonyha átalakítását tervezzük.