Új Kezdeményezés a Közlekedés Segítésére Kál, Kápolna és Kompolt Településeken
Országos szinten is egyedülálló kezdeményezés indult útjára Kompolton és a szomszédos Kál és Kápolna településeken.
Számos olyan élethelyzet adódhat, amikor valaki akadályozottá válik a közlekedésben.
A saját autóval nem rendelkező, vagy biztonságosan vezetni már nem képes, nyugdíjas korú lakosokat ezzel a járművel viszik el orvoshoz, a buszmegállóba, a vasúti pályaudvarra vagy akár misére.
Az összefogás, a közös gondolkodás eredményességére már van egy bevált, jól működő példa az egymással szomszédos településeken.
Helyben, térítésmentesen járhatnak vérvételre azok, akiket az orvos korábban Füzesabonyba utalt a vizsgálat miatt.
A lakosság részéről érkezett hozzájuk a kérés, mely felmerült Kálban, a Tarna-Mente Mozgáskorlátozottainak Egyesülete vezetőjénél, Gyurovics Gábornénál is, akivel akkor közösen keresték meg a megoldást.
Munkájuk eredményeképp hosszabb ideje már minden héten egy alkalommal Kompolton, Kálban, Kápolnán is lehetőség van a vérminták levételére a betegektől.
A képviselő úgy fogalmazott: azokat a sokaknak szükséges szolgáltatásokat, amiket a településekre tudnak elhozni, szeretnék helyben megvalósítani.
A bemutatott impozáns NV-200-as modellt még dízelmotorral szerelték, ám a tervek szerint a végleges verzió elektromos lesz, napelemes töltési lehetőséggel. Ehhez felállítanának egy napelemes töltőállomást is, melyet a lakosság is igénybe vehet.
Gyetvai Péter a sajtótájékoztatón elmondta: szimbolikus helyen mutatják be a járművet, Kompolt és Kál határán.
Vélemények Tolna megyei autókereskedésekről
A kisbusz használatával kapcsolatban Blahó László elmondta, hogy az alapgondolat annyiban tér el a klasszikus falubuszos koncepciótól, hogy náluk nem lesz fizetett sofőr, hanem önkéntes alapon vezetik majd az érintett polgármesterek, polgárőrök vagy képviselők az autót.
Az igénybevétel feltételei szociális alapon lesznek meghatározva, melynek pontos rendszerét a követező negyedévben fogalmazzák meg.
Blahó László hangsúlyozta: az autó a települések biztonságát is szolgálja, hiszen folyamatosan úton lesz, reggeltől estig járja majd a vidéket, ezzel segítve a polgárőrök munkáját.
A kápolnai macskaárvaház vezetője, Bóday Pál azt is elképzelhetőnek tartja, hogy beteg kutyákat vagy macskákat juttassanak el az autóval a legközelebbi állatorvosig.
A tesztidőszak végén a tapasztalatokat eljuttatják Horváth László országgyűlési képviselőhöz, aki az 5000 fő alatti települések támogatására létrehozott Magyar Falu Programba javasolhatja az ötlet felvételét.
A sajtótájékoztatón jelen volt Horváth Gergely a Nissan magyarországi képviseletétől, aki aláhúzta: a példa nélküli kezdeményezést nagy örömmel támogatják a tesztautóval.
tags: #kal #kapolna #autokereskedes #vélemények