Janis Joplin: A blues-rock királynője és a Mercedes Benz jelentése

Ma lenne Janis Joplin születésnapja, ha nem hal meg 27 évesen herointúladagolásban. Ha lexikont szerkesztenék, az „énekesnő” szócikkhez az ő képét raknám. Nekem mind a mai napig ő Az énekesnő. A hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje a 3J időszaka.

Elemi erővel, tornádóként robbant be a 60-as évek zeneiparába, ahol alaposan felforgatta a női szerepekről szóló hagyományos elképzeléseket. Mert Janis Joplin aztán minden volt, csak passzív, finom és jól nevelt nem, ezzel mellékesen kulturális forradalmat robbantott ki, pedig őt mindvégig csak a zene érdekelte.

Egy pillanatra játsszunk el a gondolattal: most, születésnapján is ott ücsöröghetne kaliforniai verandáján, túlméretezett napszemüvege mögé bújva, whiskyt kortyolgatva és régi bluesdalokat énekelve. Ha valaki vicceset mondana, harsányan felkacagna összetéveszthetetlen, kásás hangján, aztán jókedvűen dúdolna tovább.

Persze mindez merő képzelgés, a rock'n'roll legendáinak nem mindig jár békés öregkor. Janis Joplin is örökre egy letűnt korszak ikonjává merevedett, mikor 1970 októberében túladagolással megtalálták Los Angeles-i hotelszobájában. Kemény ősz volt ez az amerikai ellenkultúra számára, hisz az emberek még fel sem ocsúdtak Jimi Hendrix pár héttel korábbi halálából, aki szintén túladagolta magát egy magányos éjszakán. Mindketten 27 évesek voltak, akárcsak Jim Morrison, akinek holttestét a következő nyáron találták meg egy párizsi szálloda fürdőkádjában. A virágkoszorús idealizmust vérbe fojtó altamonti rockfesztivál mellett ez a tragédiasorozat tett be igazán a hippikorszaknak.

Janis Joplin

Mercedes 200D differenciálmű hibaelhárítás

Janis Joplin útja a hírnév felé

Joplin nagy utat járt be, mire a rock'n'roll királynője lett belőle. Amerika egyik legkonzervatívabb szegletében, a texasi Port Arthurban született, amit távolról elkerült a 60-as évek kulturális forradalma. Janis azonban már tizenévesen is más volt, hamar a gimi ügyeletes különcévé vált, akivel ugyan senki nem akart barátkozni, mégis mindenki róla pletykált. Egy fiú sem hívta magával a szalagavató bálra, ám az összes azt hazudta a haverjainak, hogy már rég lefeküdt vele.

Nem csoda, hogy az ambiciózus és szabad szellemű Joplin nem igazán találta helyét ebben az 50-es évek hangulatát őrző, élére vasalt közegben, ahol a suliból kikerülve mindenki biztosítási ügynök vagy háziasszony akart lenni. "Nem voltam közkedvelt. Tudod, milyenek a kisvárosok. Elvárják, hogy a gimiből kilépve azonnal megházasodj, szülj egy kisebb hadsereget, és fogd be a szádat. Hát én egyikre sem voltam hajlandó"- mondta egy későbbi interjúban.

Végül a zenében találta meg a kitörési pontot, azon belül is a bluesban és folkban, amit sokkal őszintébbnek érzett, mint a rádióból ömlő slágereket. 17 évesen megszökött otthonról, hogy az éneklésnek szentelje magát, de Texastól még mindig nem tudott elszakadni.

Eleinte sörért cserébe énekelt bluest austini bárokban, majd beiratkozott a helyi egyetem művészeti képzésére. Hamarosan azonban itt is botrányt okozott szabadszelleműségével: ő volt az első lány az intézmény történetében, aki melltartó nélkül járt az előadásokra, annyira felborzolva ezzel a kedélyeket, hogy még a helyi lapok is beszámoltak az ügyről. 1963-ban Kaliforniába költözött, ahol megunt bőrként vedlette le magáról Texast és a vele együtt járó tradicionális életformát - bár egész életében küszködött a gyerekkori elutasítás emlékével és az ebből fakadó érzelmi bizonytalansággal.

Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a beatkorszak végén San Francisco éjszakai életébe, amelynek még hajszálereiben is folkzene és amfetamin csörgedezett. Joplin mindkettőnek hamar a rabjává vált, és két év alatt annyira kikészült az önpusztításban, hogy meghunyászkodva haza kellett térnie a szülői házba, ahol hónapokba telt, mire összekaparta magát. Hiába fogadkozott azonban anyjának, hogy "jó útra tért", és "beáll a sorba": amint rendbe jött, azonnal visszatért Friscóba, ahol ekkor már javában dübörgött a hippikorszak.

Háttérképek Mercedes E220-hoz

A második nekifutás jobban sikerült, és meghozta neki az áttörést. Csatlakozott a Big Brother and the Holding Company nevű bandához, majd szédületes erejű énekével mindenkit magával sodort az 1967-es Monterey popfesztiválon. Itt figyelt fel rá Albert Grossman, aki a korszak szupersztárját, Bob Dylant is menedzselte. Nagy sikert aratott a Cheap Thrills című lemezük, de hirtelen mindenki Joplinra lett kíváncsi, az újságok csak tőle kértek interjút a Big Brotherből, a kritikák is csak őt dicsérték, így nemsokára ki is nőtte eredeti zenekarát, és szólókarrierbe kezdett. A hippikorszak utolsó nagy dobását jelentő Woodstockba már az egyik fő fellépőként hívták meg.

Hiába váltotta azonban valóra álmait, és hiába kiáltották ki a rock'n'roll first ladyjévé, Joplin szeretetéhsége és frusztrációi nem múltak el. Gyakran panaszkodott barátainak, hogy esténként 25 ezer emberrel szeretkezik a színpadról, mégis egyedül megy haza a koncertek után. Előadásmódjában épp az volt a magával ragadó, ahogy érzéseit teljes nyíltsággal meg merte mutatni éneklés közben, közszemlére téve kétségbeesését, fájdalmát és szorongásait. A színpadi eksztázis elérésében nyilván az is segítette, hogy közben rászokott a heroinra, és a konzervatív Amerika hagyományos kábítószerét, az alkoholt sem vetette meg. Sokszor a koncerteken is üvegből itta a whiskyt.

Joplin szorongásainak egyik fő forrása mindvégig a gyerekkora maradt: az az áthidalhatatlan szakadék, ami közte és kisvárosi családja között húzódott. Erről tanúskodnak azok a szívszorító levelei is, amiket szüleinek írt ebben az időszakban. Döbbenetes, hogy miközben a rock'n'roll első számú dívájaként egyik bódulatból a másikba zuhanva hódítja meg a világot, a leveleiben még mindig annak a jókislánynak a hangját halljuk, aki igyekszik megmagyarázni apjának és anyjának az általa választott életformát, hogy elnyerje helyeslésüket vagy szeretetüket. Ez az, ami soha életében nem sikerült neki.

Nagy sztárként egyszer még texasi szülővárosába is visszatért, hogy a gimis osztálytalálkozón jól a képébe röhögjön azoknak, akik annak idején rajta nevettek. A média persze minden lépését követte, és mikor másnap anyja látta a tévében lánya kissé zavarodott és provokatív viselkedését, teljesen kiborult a szégyentől. "Bárcsak meg sem születtél volna" - vágta dühösen Janis fejéhez, ami feltehetően nem segített neki eredendő szeretethiánya enyhítésében.

Hiába volt törékeny, mégis az erős nő szimbólumává vált a 60-as évek végére, hiszen a sztereotípiákat ledöntve tudott sztárrá válni egy férfiak által uralt szakmában. Azzal is új távlatokat nyitott, hogy merte nyilvánosan megélni szexualitását, miközben a hagyományos ideál szerint egyáltalán nem számított szépnek. Nem félt túl soknak vagy akár közönségesnek lenni, felforgatva a fehér énekesnőket béklyóba kötő sztereotípiákat. Megzabolázhatatlan viselkedésével kikövezett egy olyan utat az utána következő előadók számára, amelyen ő már nem mehetett végig. Nem véletlen, hogy ma is számos énekesnő tartja példaképének, mint például Pink, Beth Hart vagy Alicia Keys.

Chiptuning a Mercedes E 270 CDI-hez

"Fogalmam sincs, miért, miként vagy mióta, de mély spirituális kapcsolat fűz Janishez. Mindig is vonzott az energiája, a fájdalma, a hangja és az élettörténete. Szerintem ő az egyik leglenyűgözőbb nő, aki valaha élt" - mondta róla Pink, aki Joplin egyik leghíresebb számát, a Me and Bobby McGee-t is gyakran énekli koncertjein - nem is akármilyen átéléssel.

Pink énekli a Me and Bobby McGee-t

A "Mercedes Benz" jelentése és Joplin öröksége

A Kris Kristofferson által írt legendás dal Joplin utolsó lemezén, az énekesnő becenevét viselő Pearl-ön szerepelt, amely már csak a halála után jelenhetett meg. Pedig épp ekkor érte el zenei kiteljesedésének csúcsát, olyan halhatatlan dalok szerepelnek még az albumon, mint a fogyasztói társadalom kritikáját gospel formájában megéneklő Mercedes Benz, az elementáris erejű Cry Baby vagy a búcsúlevéllel is felérő Get It While You Can (Joplin leghíresebb dalainak jó része feldolgozás, de ő sajátjává tette a mások által írt számokat is. Még Gershwin kissé elhasznált Summertime-jából is sikerült tökéletesen egyedi verziót csinálnia).

A Pearl hat héttel Joplin halála után jelent meg, és azonnal első lett a lemezeladási listákon. Joplin végrendeletében 1500 dollárt hagyott arra a célra, hogy barátai méltó módon, egy vad bulival emlékezhessenek meg róla. A belépőre csak annyi volt írva: "A piákat Pearl állja".

Janis Joplin nem pusztán kirobbanó énekstílusával inspirálta zenészek generációit, személyisége is több híres dalt ihletett. Leonard Cohen például rövid és intenzív kapcsolatukról írta Chelsea Hotel című számát, amelyben a New York leghíresebb művésztanyáján eltöltött romantikus napjaikat idézi fel. Később Cohen megbánta, hogy elárulta, kiről szól a dal, és pályafutása egyetlen komoly indiszkréciójának nevezte az esetet. "Visszanézve sajnálom, mert vannak benne olyan sorok, melyek nem tartoznak senki másra" - mondta a melankólia pápája.

Patti Smith, a punk egyik úttörője is a Chelsea Hotelben találkozott Joplinnal, mikor az épp New Yorkban koncertezett. A fellépés jól sikerült, Joplin viszont lehangoltan tért vissza a hotelbe, a magányról panaszkodva barátnőjének. Ekkor írta meg neki Patti vigaszként az I was working real hard című dalocskát, amit rögtön el is énekelt a sírdogáló Joplinnak. "Ez én vagyok haver - mondta. - Ez az én dalom. Amikor felálltam, hogy induljak, a tükörbe nézett, és megigazította a boáit. - Milyen vagyok haver? Mint egy gyöngy - feleltem - igazi gyöngyszem." - idézte fel Patti Smith a jelenetet memoárjában.

Janis Joplin zenéje és sorsa a mai napig lázban tartja a rock and roll kedvelőit. Számos életrajzot írtak róla, a leghíresebbet húga, Laura Joplin. Ennek alapján készült egy nagy sikerű Broadway-musical és több életrajzi film is előkészületi fázisban van. Persze a tavalyi év sem telhetett el Joplin nélkül: a Janis: Little Blue Girl című dokumentumfilmet a Torontói Filmfesztiválon mutatták be.

Rengeteg olyan világsztár van, aki idejekorán hagy itt minket, sokan fájóan fiatalon haltak meg. Ilyen volt Janis Joplin is, aki mindössze 27 éves volt, amikor kábítószertúladagolásban meghalt. Janis Joplin 1943-ban született Texasban, gyerekkora békében telt. Vallásos szülei úgy vélték számára több figyelem kell a testvéreihez képest és ezt igyekeztek is megadni neki. Ugyanakkor a gimnáziumi évek mély nyomot hagytak az énekesnőben. Ekkoriban meghízott és rengeteg pattanása volt, amiért iskolatársai rendszeresen gúnyolták őt. Idő közben egy huligánokból álló bandához csapódott, itt ismerkedett meg a blues zenével olyan előadókon keresztül mint Bessie Smith, Ma Rainey vagy Lead Belly. Ekkor döntötte el, hogy ő is énekesnő lesz, énekelni is barátaival együtt kezdett el.

Az énekesnő nem csak utánozhatatlan hangjáról és stílusáról vált világhírűvé, de lázadó viselkedése miatt is. Húszas évei elején zenész barátaival együtt járta az országot, rendszerint stoppal. Ezekben az években a rendőrséggel is összetűzésbe került, többek közt bolti lopás miatt is letartóztatták. Rendszeres kábítószerhasználóvá vált, aki mellette súlyos alkoholizmussal is küzdött. Barátai is látták, hogy ez az állapot semmi jóra nem vezet, ezért meggyőzték, hogy költözzön vissza Port Arthurba, ahol újra találkozhatott a szüleivel. Ez segített neki, hogy egy időre letegye a drogokat és az alkoholt, sőt, még a Lamar Universityre is beiratkozott. A következő években pszichiáterhez járt, akinél megpróbálta újra felépíteni magát. Miután a törekvése, hogy normális életet éljen, férjhez menjen és gyerekeket szüljön, kudarcba fulladt, ráadásul az egyetemen is rendszeresen zaklatták a társai, nem sokáig tartott, mire visszatér korábbi énjéhez.

Újra San Franciscóba költözött, ahol hamarosan a Big Brother and the Holding Company énekese lett. Eleinte nem sok sikert értek el, de végül a Monterey Bop Fesztiválon megjött a várt áttörés és Janis Joplin örökre beírta nevét a zenetörténelembe. Janis Joplin azonban ekkora úgy érezte, hogy hiába vált az együttessel együtt ő is a ’60-as évek egyik zenei ikonjává, még ennél is többre hivatott. Ezért pár hónappal az album megjelenése után otthagyta az együttest és újra szólókarrierjére koncentrált.

Az énekesnő nem csak visszazuhant korábbi drog- és alkoholfüggőségébe, de az a ’60-as évek vége felé kezdett teljesen eluralkodni rajta. A legendás Woodstock Fesztiválon és a később a Madison Square Gardenben vállalt fellépésein olyan beszámíthatatlan állapotban lépett a színpadra, amely rámutatott, hogy nagy sebességgel robog lefelé a lejtőn és tövig nyomja a gázpedált. 1970-ben az új bandával stúdióba vonultak, ahol a Doorst is menedzselő Paul Rothchild felügyelete mellett egy tucat új dalt vettek fel. Köztük volt a legendás Mercedes Benz acapella verziója is, amelyet egész karrierje egyik legjobb művének tartanak.

Az új dalok a Pearl albumon jelentek meg, amelyet évtizedekkel később a Rolling Stones magazin minden idők 125. 1970 októberében tovább akartak dolgozni a Pearl albumon, de Janis Joplin nem jelent meg a stúdióban. Ekkor a menedzsere, John Cooke elment a szállodájába, hogy kiderítse, mi történt vele. Az autóját a parkolóban találta, a szobája függönyei be voltak húzva. Hiába dörömbölt az ajtaján, nem kapott választ, ezért a személyzettel feltörette a zárat. Betört orral és vérző ajkakkal találták meg a szoba padlóján, a kezében pedig némi apró hevert. Utóbbit sosem tudták megmagyarázni. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy Janis Joplin kábítószer túladagolás miatt halt meg. Ahogy azt korábban meghagyta, elhamvasztották, majd szűk családi körben hamvait a Csendes-óceánba szórták. Mindössze 27 éves volt.

"Élj gyorsan, szeress hevesen, halj meg fiatalon"- ez volt a jeligéje a január 19-én született Janis Joplinnak, aki alig huszonhét éves volt, amikor drogtúladagolásban meghalt. Janis Joplin jó családban született egy Texas állambeli kisvárosban, de nem tudott és nem is akart megfelelni a bigott és maradi környezet elvárásainak. Az olvasásba és a zenébe menekült, tinédzser korától mulatókban, klubokban énekelt, ekkor kezdődött végzetes kapcsolata az alkohollal. Különösen a fekete blues, a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly lemezei voltak rá nagy hatással.

Érettségi után beiratkozott a főiskolára, de mivel tanulás helyett haverjaival és ivással töltötte az időt, az első szemeszternél nem jutott tovább. Húszévesen a hippi-fővárosba, San Franciscóba stoppolt, de énekesnői karrierje nem indult el, még bolti lopásra is kényszerült, és 1965 megint Texasban találta. Utoljára kísérelt meg beilleszkedni, de a zene vonzásának nem tudott ellenállni. 1966-ban végleg Kaliforniába költözött, ahol a pszichedelikus zenét játszó, kommunában élő Big Brother and the Holding Company együtteshez csapódott.

Az együttes 1967-ben meghódította a montereyi fesztivál közönségét, különösen Joplint méltatták a Ball and Chain című dal előadásáért, amelyet megítélésük szerintük háttérbe szorult társai nehezen viseltek. Az abban az évben megjelent I Got Dem Ol' Kozmic Blues Again Mama! Janis Joplin, 1969. és a közönség sohasem lehetett biztos abban, sikerül-e befejeznie koncertjeit. Utoljára 1970.

Joplin 1970 szeptemberében rögzítette Pearl című albumát, amelyen a kíséretet a Full Tilt Boogie Band szolgáltatta. A korong érett, különböző stílusokba kalandozó, magas színvonalú muzsikát tartalmaz, különösen a kíséret nélkül előadott Mercedes Benz és Joplin hattyúdala, a Me And Bobby McGee emlékezetes. Ez volt az utolsó szám, amelyet életében felvett, s ez lett egyetlen - már posztumusz - listavezető dala. Az album is csak halála után látott napvilágot, s egy szám, a Buried Alive in the Blues csak instrumentális változatban hallható: az énekszólamot 1970. október 4-én kellett volna rögzíteni, aznap, amikor holtan találták szállodai szobájában.

Halála, amely alig két héttel a szintén csak 27 éves Jimi Hendrix halála után következett be, sokkolta a világot. Joplin önpusztító életmódja szükségszerűen vezetett a korai véghez. A színpadon és azon kívül is újraírta a férfiak uralta rockzenében a nőkre vonatkozó szabályokat, a szabad szerelmet hirdette, sűrűn váltogatta partnereit, drogozott és ivott, nemegyszer fellépés közben is. Halála után több lemeznyi anyagát szedték össze. Posztumusz került be a Rock Dicsőségcsarnokába, 2005-ben Grammy-életműdíjat kapott, 2013-tól van csillaga a hollywoodi hírességek sétányán. Életéről számos könyvet írtak és több filmet forgattak. Talán a legemlékezetesebb a The Rose, amelyben Bette Midler volt a főszereplő.

El tudjátok képzelni Janis Joplint, amint kisimult arccal, kontyba kötött hajjal az unokáit terelgeti, és altatódalokat dúdol nekik? Elég nehéz, ugye? Valószínűleg azért szólította őt olyan hamar magához az Úr, (akit a Mercedes Benz című dalában is emlegetett), mert részesülni akart abból a kivételes csodából, amit rajta kívül senki nem tudott a világon. A blues-rock királynője már 46 éve nincs velünk. 27 év adatott neki. Vagy nem is, ő adott ennyit magának. Minden bejött neki. Illetve semmi. Nem találta a helyét ebben a világban, ezért keresett magának egy másikat, ahol remélem, azt teszi, amit mindig is akart. Énekelni és szeretni. Mindegy, hogy férfit vagy nőt sodort elé az élet. Nem válogatott. Szeretett.

Egyszer egy koncerten rengeteg nézőt felhívott a színpadra, együtt buliztak. Az egyik lány iszonyúan meg volt hatva attól, hogy ott állhat a színpadon, és próbálta palástolni a könnyeit, ám nem tudta. Joplin, miközben táncolt, énekelt, őt is megölelgette, biztosította a lányt arról, hogy jó helyen van. A texasi vallásos család, amelyben felnőtt, nem tudta őt elfogadni olyannak, amilyennek született. Mindig másmilyen volt, mint mások. Hihetetlenül erős önkifejezési vágy élt benne, nagyon jól rajzolt, énekelt a helyi templomi kórusban, és vadul kereste önmagát. Tényleg vadul, mert 19 évesen végleg otthagyta a családját, és már akkor elkezdte az önpusztítást, keményen ivott. Később jöttek a drogok, és ehhez természetes módon hozzátartozott a zene is.

Időről-időre megpróbált leállni az ivással, egyetemre járt, alkalmi munkákat vállalt, állandó pasija lett, de hiába, nem tudott elszabadulni démonainak öleléséből. Irtózatos gyorsasággal robbant be a köztudatba. Első rendes koncertje, 1967-ben a monterey-i popfesztiválon volt. A közönség úgyszólván sokkot kapott attól, hogy egy fehér nő „fekete” hangon üvölt a színpadon. Előtte még soha senki nem merte ezt csinálni a színpadon. Egyszerre mély és magas, azóta is utánozhatatlan hangon ordította bele a világba a hiányát. Hiába lett világhírű, hiába rajongtak érte annyian, hiába volt annyi haverja, és hiába legyeskedtek körülötte a férfiak, senki nem tudta elviselni huzamosabb ideig azt az életmódot, ami vele járt. Ivás, botrányok, kábítószerek.

Íme, a válasz: „Megint egyszer hallottam Janis Joplin nevetését a Mercedes Benz végéről. Sokan megpróbálták utánozni, de ő valóban utánozhatatlan.