A Fiat Brava és Bravo gyakori hibái és a hűtőrendszer ellenőrzése

Az alábbi felsorolás a teljesség igényével készült, és a Fiat Brava, valamint Bravo modellekre jellemző leggyakoribb hibákat mutatja be. Fontos megjegyezni, hogy a leírt hibák jelentős része nem konstrukciós eredetű, hanem az alkatrészek normális elhasználódásának, elöregedésének következménye. Előfordulási valószínűségük nagyban függ az adott modell korától, futásteljesítményétől, használatának módjától és helyétől (pl. vidék/város), valamint - leginkább - a tulajdonos gondosságától, a rendszeres és szakszerű (vagy éppen szakszerűtlen és hiányos) karbantartástól.

Karosszéria hibák és jellegzetességek

A Fiatnak komoly erőfeszítésébe került, hogy az 1970-80-as évek korróziótól sújtott modelljei által támasztott negatív előítéleteket eloszlassa. A Bravo/a galvanizált karosszériája már megfelelően ellenáll a rozsdának, rohadásra csak a szakszerűtlenül javított, vagy olcsó utángyártott pótelemek hajlamosak (pl. sárvédő kerékív, küszöb).

Egyebekben a fényezés jó minőségű, színtartó. A karambolos autókat elég könnyű felismerni a nem párhuzamosan futó, túl nagy, vagy túl kicsi illesztési hézagokról, különösen az első és hátsó lökhárítóknál.

Gyakori karosszéria-specifikus problémák

  • Csomagtérajtó és motorháztető: Hátul a csomagtérajtó zárt állásban kissé kifelé álló alsó pereme, és ezáltal szélesebb hézagai nem feltétlenül jelentenek sérülést, okozhatják a túlságosan kicsavart gumibakok is, amikkel az ajtó illeszkedését lehet beállítani (ugyanilyenek tartják a géptetőt is a fényszórók felett). Ezek kitekerésével, és ezáltal az ajtó megfeszítésével a tulajdonosok gyakran próbálják elhallgattatni a csomagtérajtó zörgő zárszerkezetét. Az orr-részen gyakoriak a kőfelverődésből eredő apró pattanások, de általában ezeknél sem fordul elő rozsdásodás. A motorháztető szakszerűtlen lecsukásától - a záráshoz ejteni kell, nem nyomni - horpadások keletkezhetnek a lemezen.
  • Hűtőmaszk: A hűtőmaszk az oldalsó rögzítőcsavarok körüli műanyag hüvely vékony tartótüskéinek letöredezése miatt elválhat a motorháztetőtől (le nem esik, mert az embléma mögötti középső csavar ilyenkor is megtartja). Javítani a hüvely visszaragasztásával (ha nehezen fogja meg a ragasztó, esetleg próbálkozhatunk forrasztással is) lehet.
  • Külső elemek: A külső tükrök fekete tartó-háromszögei (és Brava-nál a hátsó utasajtók sarkában lévő hasonló elemek) az idősebb daraboknál hajlamosak ledobni a festéket, különösen mechanikai behatások eredményeként, pl. gépi polírozás, automata vagy nagynyomású mosóberendezés használatakor.
  • Kilincsek: A Bravo/a egyik leggyakrabban előforduló típushibája a külső kilincsek műanyagának repedezése, széttöredezése. Ez egy anyagminőségi hiba, a kilincs cseréjével javítható, és műanyagápoló készítmények használatával megelőzhető. A belső kilincsek gumiszerű bevonata (facelift után, előtte kemény műanyagból van) szintén hajlamos a karcolódásra, hámlásra.
  • Üvegek és ablaktörlők: A gyári üvegek könnyen karcolódnak. Télen tanácsos műanyag élű jégkaparóval tisztítani a szélvédőt. Poros üvegen nem szabad szárazon járatni az ablaktörlőket, és gondot kell fordítani a törlőgumik rendszeres tisztítására, szükség esetén a lapátok cseréjére. A hátsó ablaktörlő lapáton a gumit rögzítő kiugró műanyag részek mélyen megkarcolhatják az üveget, ha a gumi elhasználódik, és törlés közben ráfekszik az üvegre. Ez a hiba nagyon sok Bravo-nál megfigyelhető.
  • Oldalüveg gumicsíkjai: Gyakori (elsősorban Brava-knál) az oldalüvegek alsó peremén végigfutó gumicsík elcsúszása, ami oda vezethet, hogy a hátsó ajtóról az első alá lógó csík végét egy szerencsétlen ajtóbecsapással letörjük. Néha érdemes kézzel, vagy esetleg óvatosan gumikalapáccsal a helyére ütögetni a gumit, vagy teljes leszerelés után a helyére is ragaszthatjuk, de ez megnehezíthet egy esetleges karosszériamunkát (pl. ha fényezéshez le kell bontani).
  • Lökhárítók: Parkolásnál az elülső lökhárító alján végigfutó (azzal egybeöntött, nem cserélhető) koptatóperem felakadhat a járda peremén; szerencsés esetben csak horzsolódik, de el is törhet. Magas padkáról óvatlanul letolatva a hosszú elülső túlnyúlást könnyen odacsaphatjuk a földhöz, ami súlyos sérülést (repedést, törést) okozhat a lökhárítón. Hátul a sárfogó gumikat szakíthatja le a magas járdasziget.
  • Szélvédő előtti elemek és ajtószigetelés: A szélvédő előtti műanyag levélfogó fedőelem hajlamos a vetemedésre, felpúposodásra. Az ajtók belső felének alján szigetelő gumicsík fut végig, ami az ajtó és az ajtókeret egymáshoz képest történő mozgása miatt egy vékony csíkban kikezdi a fényezést a küszöbön, akár a fémig hatolva. Idősebb példányoknál gyanús lehet, ha nem látható kopás a küszöbökön, ami esetleges újrafényezésre utalhat.
  • Ajtóhatárolók: Az ajtók határolója egy idő után elgyengülhet, eltörhet, kiszakadhat a helyéről.

Motorok típus specifikus problémái

Benzinmotorok

  • 1.2 16V: Leggyakoribb hibája az ingadozó alapjárat, súlyosabb esetben alapjáraton fulladás, leállás, amit a fojtószelep elkoszolódása okoz. Az alapjárati motor élettartama a fojtószelep rendszeres tisztításával (legalább évente egyszer) és nagy szűrőképességű légszűrőbetét alkalmazásával meghosszabbítható.
  • 1.4 12V: A legtöbb problémát az alulméretezett olajzófuratok okozzák, amelyek eltömődésével az elégtelen kenés miatt a vezérműtengelyen nem üzemszerű kopás lép fel. Ez megelőzhető a gyár által is ajánlott 5W-30 vagy 5W-40-es motorolaj használatával. A kopás jelei az egyre erősebb, zakatoló motorhang, egyenetlen járás, jelentős teljesítményvesztés. Erre a motorváltozatra jellemző a magas fogyasztás is.
  • 1.6 16V, 1.8 16V, 2.0 20V: Nincs igazán tipikus hibaforrás, de az alapjárat instabilitását az 1.6-os motoroknál ritkábban okozhatja az alapjárati motor, vagy fals levegőforrás a motor szívórendszerében. A 2.0 literes motor elektronikusan vezérelt hidraulikus vezérlésmódosítója jellemző hibaforrás, mely rendszeres cserével javítható. Jele a motor dízelesen hangos járása, teljesítményének csökkenése.

Dízelmotorok

  • 1.9 D, TD, JTD: A leggyakrabban meghibásodó alkatrészek az üzemanyag-adagoló, a porlasztócsúcsok, az izzítógyertyák, az elrepedő turbó szívócső, és nem megfelelő használat esetén (túlhajtás hidegen, leállítás visszahűtés nélkül) a turbófeltöltő.

Általános motor és hűtőrendszer hibák

Karbantartás és kopóalkatrészek

  • Vezérműszíj: Mindegyik motornál eredetileg 120.000 km a gyárilag előírt csereperiódus, ezt azonban célszerű 60-70.000 km-enként (vagy maximum 5 évenként) megtenni. A vezérműszíjjal és görgőivel együtt érdemes az összes hosszbordásszíjat is egyszerre cserélni. A vezérműszíj műanyag burkolatának anyaga a motor hőjének hatására elöregedhet, szétmorzsolódhat.
  • Termosztát: A termosztát meghibásodásának eredménye a motor nem megfelelő melegedése, folyamatos üzemi hőmérséklet alatt maradása, ami megnövekedett fogyasztást és káros kopásokat idéz elő a motor alkatrészein.
  • Lambda szonda: A helytelen működésére az ingadozó alapjárat, magas károsanyag-kibocsátás hívhatja fel a figyelmet.
  • Olajszivárgás: A tömítések normális elhasználódása miatt olajszivárgás léphet fel a szelepfedélnél, az olajteknőnél, az olaj leeresztő-csavarjánál és a főtengelynél.

Mikor KELL Vezérműszíjat és Vezérműláncot Cserélni? - TIPPEK 🔧⚙️🪛🧰

Zajok és rendellenességek

  • Evaporátor zaj: Az 1500-2500/perces fordulatszám körül, különösen hideg időben hallható kerepelés a benzingőz kondenzációs rendszer szelepének (evaporátor) hangja, amely valójában az A oszlopnál, a jobb első sárvédő üregében található. Ez a zaj gyakorlatilag nem tekinthető hibának, az időjárás melegedésével általában megszűnik.
  • Kipufogó rendszer: Gyakori zajforrás a kipufogó hővédő lemeze, ami a felfogatások körül szétrohadva először rezonál, majd kiszakad. A kipufogó maga is a korrózió áldozatává válik, tipikus rozsdásodási helyek a leömlő csonkja és a hátsó dob környéke.
  • Önindító: A felpörgő, de a motort nem megforgató, vagy éles visító hang kíséretében működő önindító szintén gyakori hibajelenség. Kenéssel orvosolható, de egy idő után szükség lehet a teljes felújításra.

Kritikus motorhibák

  • Hengerfejtömítés (hengerfejesség): Ritkán előforduló hiba, ilyenkor a tömítés hiánya miatt hűtőfolyadék kerülhet a hengerekbe, illetve a motor olajat nyom a hűtőkörbe. Jelei többek között a nehézkes indíthatóság, egyenetlen járás, teljesítményvesztés, meleg motornál fehér gőzfelhők a kipufogógázban, a hűtőfolyadékszint csökkenése, vagy az olajszint változása és habosodása. Javítása nem olcsó.
  • Fordulatszám-jeladó: A hibásan működő fordulatszám-jeladó hirtelen motorleállásokat okozhat.
  • Gyújtásproblémák (benzinmotorok): Legtöbbször az elöregedett, áthúzó gyertyakábelek, -pipák, vagy a tönkrement gyújtótrafók okozzák.

A hűtőrendszer és a hűtőfolyadék szenzor

A hűtőrendszer megfelelő működése kulcsfontosságú a motor élettartama szempontjából. Ha a hűtőrendszer a benne keringő folyadékot hagyja erősen felmelegedni, és csak forrás előtt kezd dolgozni a hűtőventilátor, akkor annak előtétellenállása hibás, ami az 1. fokozatot kapcsolja. A 2. ventilátor-fokozatnak nincs külön ellenállása, ezért azt nem érinti az ilyen jellegű hiba.

A fokozatok kapcsolásának vezérlését facelift előtt a hőgomba (coolant temperature sensor), facelift után az elektronikus motorvezérlő egység (ECU) végzi. Ha a légkondicionáló bekapcsolása után kezd el erősen melegedni a hűtővíz, akkor a hibát az okozza, hogy a klíma bekapcsolásával nem aktiválódik a ventilátor megfelelő fokozata. A termosztát meghibásodása szintén okozhatja a motor nem megfelelő melegedését.

Minden a Peugeot 206 hűtőfolyadékáról

Üzemanyagtartály karbantartása

Soha ne engedjük teljesen kiürülni az üzemanyagtartályt! A tank aljáról felszívott szennyeződések javíthatatlan károsodást okozhatnak az üzemanyagszivattyúban, eltömíthetik a vezetékeket, illetve tönkretehetik a befecskendező-fúvókákat.

24V-os szivattyúk hűtőfolyadékhoz

Focus MK1 szervórendszer hibaelhárítás

tags: #hutofolyadek #szenzor #fiat #brava