Honda Legend 1990: Felni méretek és az Accord története
A Honda Accord máig az egyik legsikeresebb családi utazó autó a Honda kínálatában. Története 1976-ra nyúlik vissza, mikor is bemutatták az első generációt. 1989 óta az egyik legkelendőbb autó az USA területén. Mára már a 9. generációt gyártják, és népszerűsége töretlen, megbízhatóságának, és teljesítményének köszönhetően. Megbízhatóságát tekintve, a világ egyik legjobb gépjárműve.
A Honda Accord generációi
Honda Accord 1. generáció
Ez volt az első Honda Accord mely legördült a szerelősorról. A gyártás először egy 3 ajtós autóval indult, majd körülbelül rá egy évre megszületett a szedán változata is. Honda ezt a modellt is CVCC motorral szerelte. Ennek lényege az volt, hogy feltétel nélkül megfeleljen az USA szigorú környezetvédelmi normáinak. Legnépszerűbb motor a kínálatban az 1.6 literes benzines motor volt. Ez az Accord jól fogyott köszönhetően nem túl nagy méretének, és üzemanyag takarékosságának.
Ez volt az első olyan Japán autó, mely rendelkezett szakaszos ablaktörlővel, választható kárpitozással, és fordulatszámmérővel. Az LX kivitelben debütált a klíma és a szervokormány. 1980-ban a két sebességes automata váltót felváltotta a 3 sebességes. Ugyanekkor az 1.8literes motor is elérhetővé vált, valamint a 3 ajtós kivitel is megkapta az előre hozott visszapillantó tükröket. Az alapfelszereltség akkoriban gazdagnak mondható, tartalmazta a rádiót, fordulatszámmérőt, első tárcsafékeket, szervós kormánymű stb.
Honda Accord 2. generáció
Mintegy öt évvel az első széria megjelenése után, a Honda úgy gondolta, hogy felfrissíti a modellt, a ferdehátút és a szedánt egyaránt. így született meg a 2. generációs Honda Accord 1981-ben Japánban, majd 82'-ben az USA piacokon. Ez volt az első amerikai gyártású Honda az új gyárban: Marysville, Ohio. A frissítés a belsőt és a külsőt egyaránt érintette.
Sokat fejlődött a minőség ellenőrzés is, így vált máig az egyik legmegbízhatóbb márkává Amerikában, melyet a mai napig megőriz. 1983-ban a 3 sebességes Hondamatik automata váltót frissítették 4 sebességesre, ezzel jelentős előrelépést hozva. 84-es modellfrissítés következtében a CVCC motor 86LE-lett, az oldalsó szélességjelző lámpákkal (USA szabvány) már a közlekedési minisztérium is megelégedett.
Civic kipufogó leömlő választék
Az LX kivitel gazdagon szerelt volt, jelen volt a velúr kárpit, sztereo rádiómagnó, klíma, tempomat, szervokormány, elektromos ablakok, a központi zár, digitális kvarc óra, tetőantenna, fekete vastag díszlécek, műanyag lökhárító, könnyűfém felnik. A ferdehátú volt az egyetlen Accord mely tartalmazott kettős oldalsó visszapillantó tükröt. 1984-ben, modellfrissítéskor, Special Edition utolsó kiadás (SE-i) kihasználva az utolsó években a gyártást, kapható volt a non-CVCC, már közvetlen befecskendezéses 110LE (82kw) ES3 motorral.
Ehhez a modellhez lehetett kérni a bőr üléseket, elektromos üvegtetőt, bronz színezett üvegeket, és Premium Sound kazettás magnót, valamint 13" könnyűfém kerekeket. Egyben ez volt az a modell melyhez lehetett kérni a világ első autós navigációját, melyet később a Legend modell is megkapott. Az eddigi 1.6os benzines motor mellé társult egy új 1.8literes motor is.
Honda Accord 3. generáció
Ez a sorozat volt az első Egyesült Államokban és Japánban a Honda "pop-up" (bukólámpa) fényszóró piacon, melyek hasonlóak a Prelude lámpáihoz. Európába fix lámpás változatot forgalmazták, de azt is eladták az USA-ban CA modellként. Ebben a típusban jelentek meg az első és hátsó kettős lengőkarok. Ez jobb stabilitást, és kezelhetőséget nyújtott az autónak, egyenes és kanyargós úton egyaránt. Ugyan így az első és hátsó stabilizátor rudak.
A fékek terén is nagy előrelépés volt tapasztalható, hiszen 4db tárcsaféket is kapott (a JDM Si modellben ikerdugattyús féknyergek is megtalálhatók!). ABS rendelhető lett opcióként. Alapmodellen 13" acél felni volt, míg a drágább modelleken 14" könnyűfém felnik. Európai piacon a a következő motorok voltak kaphatók: A16A1, A20A2, A20A4, B20A2 és B20A8.
Felszereltség terén a spártai és a luxus kategória között lehetett választani. Japán belpiacon (JDM) elérhető volt egy "full extra" csomag is, mely többek között tartalmazott fűthető tükröket, digitális műszerfalat, napfénytetőt, tempomatot, klímát, és a már előző modellnél megemlített navigációt. Ez a felszereltség Amerikai piacon nem volt elérhető (vagy erősen korlátozva), hiszen a Honda éppen akkor kezdte bevezetni az Acura luxus márkát.
Honda Accord 4. generáció
A klasszikus Accord vonal megtestesítője. Ez volt az első generáció, ahol megszűnt a 3 ajtós modell, és csak szedán, coupe, Aerodeck (kombi) modelleket lehetett vásárolni. Az autó úgymond testvére az a Honda Ascot. Valamint a Japán belpiacos Vigor ami eddig azonos alapokra épült az Accordal, most azonban pár dologban eltérő lett.
A formatervezés igen előkelőre sikerült, sokan a második generációs Honda Legendel keverik össze, nem véletlenül, hiszen ugyanúgy eleganciát sugároz még mai szemmel nézve is. Ezzel a növelt méretekkel rendelkező modellel az Accord erős középmezőnybe került Amerikában is. Konkrétan az autó méreteit tekintve, megegyezet az első generációs Honda Legend modellel. Az egyik első olyan jármű volt amerikai piacon, mely síküveges első fényszórókat kapott. Ezzel a modellel mutatkozott be a 2.2literes 16 szelepes elektronikus üzemanyag befecskendezéses motor.
Ausztráliában és Új-Zélandon 4 kerék kormányzással is árulták (4ws). Megjelentek, főleg nagyobb felszereltségnél (pl. EX) pl.: a 15" Könnyűfém keréktárcsák, napfénytető, korszerű kárpitozás, 4 hangszórós sztereo magnó, rendelhető ABS (akkoriban ezt még ALB-nek nevezték). Újratervezték a kézi sebességváltót, megjelent a hidraulikus kuplung, valamint rendelhető volt minden típushoz a 4 sebességes automata váltó.
Utóbbi érdekessége, hogy itt megjelent egy hidraulikus motortartó bak, melyet számítógép vezérelt, és fordulatszám függvényében keményítette, illetve lágyította az első motortartót, hogy az a rezgéseket, hangokat jobban elnyelje. Néhány kereskedőnél rendelhető volt akár CD lejátszó is (akkoriban ez az egyik legnagyobb luxusnak számított), valamint 6 lemezes CD váltó, ködlámpa, riasztó, csomagtér spoiler, sportos hűtőmaszk, kartámasz, napfénytető, üléstakarók és autótakarók.
Az EX modell nagyobb kipufogót kapott, dupla kivezetéssel melynek köszönhetően, plusz 5 Lóerővel gyarapodott, valamint az ABS, is széria volt ezen a felszereltségi szinten. 91-ben megjelent a Kombi változata Ohio-ban, ahol a coupe-t is gyártották. Ezt később onnan is exportálták Japánba (Accord Aerodeck). Elérhető volt néhány modell Bose hifivel, bőrkormánnyal, nagyobb első fékekkel.
Műszaki adatok: Honda CB500 (1998)
Honda Accord 5. generáció
Ez volt az első Európai Accord ami az Angliai Swindon gyárban készűlt (kivéve Coupe és Aerodeck). Azonos időben a Honda a Rover csoporttal beindította a Rover 600 as sorozatot is. Ez a modell valójában a Honda Ascot Innova modellre alapszik, mely külsőre szinte teljesen egyezik, igaz Japán piacon már 1992 óta árulták.
A 4 sebességes automata váltó maradt (kicsit átdolgozva ugyan), viszont alapfelszereltség lett a két első légzsák, és megerősített oldalsó ütközésvédelem. Alapfelszereltség része lett a legtöbb modell esetén a 4 tárcsafék, blokkolásgátló, a 15" könnyűfém felnik. A hátsó felfüggesztés több lengőkarból állt, mondhatni a következő szériák "multilink" felfüggesztésének elődje, mely kanyarban az autót még jobban manőverezhetővé tette. A bőr belső is rendelhető volt.
Japán belpiacon ez volt az első Accord amiből sport modell készült (Si-R) ami kinézetre egyezett egy EX modellel, viszont 200 lóerős H22A motorkódú DOHC VTEC motorral volt szerelve. Hasonló sportülésekkel mint akkor futó Prelude sorozat (mindazonáltal a motor is igen hasonló volt). 1995-ben Amerikai piacon debütált a V6 motor is 2.7literrel, amit az Acura Legend-ből (nálunk Honda Legendként ismert) örökölt.
Ezek a modellek 4 sebességes automata váltót és dupla kipufogót kaptak. 96-ban már szokásosnak mondható "facelift" azaz modellfrissítés történ, melynek keretében a lökhárítók lekerekítettebbek lettek, módosított lámpák, valamint OBD II motorvezérlők (ECU) kerültek be.
Honda Accord 6. generáció
A nálunk Európában ismert 6. generáció, eltér amerikai és Japán belpiacos "testvérétől", kicsit rövidebb lett. A 4 és 5 ajtós modellt Swindonban Angliában szerelték össze. Európai piacra még érkezett limitált számban, az amerikai gyártású Coupe és Aerodeck is, teljesé téve a kínálatot.
Fontos megjegyezni, hogy jelentős alkatrész különbségek fedezhetők fel amerikai és európai modell esetében, még a 2 literes motorral szereltnél is csak a motor egyezik az Eu szériával, illetve a futómű jelentős része. Viszont karosszéria és belső tér tekintetében nincsenek felcserélhető elemek. A belső tér annyira eltalált lett, hogy a maga korában irányadó lett a középkategóriában, mely az amerikai testvérmodellben még szebb lett.
Felszereltségét tekintve, kapható volt: ABS, Tempomat, Digitális Klíma, és kérésre navigáció. Az ES kapott mindent, de a navigáció, itt is csak kérésre szerelték be, valamint egy teljes diófa borítás is kérhető volt, valamint bőr belső fűtött ülések. 2001-ben ráncfelvarráson esett át, megváltoztak a felnik, a lámpák, valamint a Type-V felszereltségi szint is megjelent, ami mindent megkapott, plussz tiptronic automata sebességváltót.
2,3 literes (? Európában ezzel a modellel érkezett a Type-R. Motorja 220 LE (/7200RPM) és 221 Nm (/6700RPM). Motorkódja: H22A7. Type-R-t és a Type-V (2.3l 154le) modellt a hűtőrácson található piros Honda jel, és a Type-R hatalmas hátsó szárnya, valamint persze a felirat alapján lehetett könnyen megkülönböztetni. A Type-R Recaro sportüléseket kapott, valamint szénszálas belső borításokat. A súlycsökkentés végett még a hátsó elektromos ablakokat is kurblis váltotta a Type-R modellben.
Természetesen, mint minden Type-R modell esetében, nem csak a motor, valamint karosszéria lett átdolgozva, hanem a komplett futómű is, mely ikerdugattyús első 300mm átmérőjű fékeket kapott, valamint keményebb rugókat és lengéscsillapítókat.
Honda Accord 7. generáció
2002 őszén a Párizsi autószalonban bemutatott 7. generációs Accord 2003-tól került a szalonokba. Szintén két szálon indult el a forgalmazása. Amerikának külön modell készült, bár elég sok a hasonlóság, főleg belső tér kialakításában. A Swindoni gyártás helyett, hozzánk Európába a Japán változat érkezett, kombi és szedán formájában.
Coupe nagyon ritka Európában, de természetesen Amerikából rendelhető, és néhány EU tagállamban forgalmazták is. Két EURO4-es DOHC i-VTEC motorral (2.0 155LE és 2.4 190LE) valamint a régóta várt Honda dízelmotor (2.2 literes i-ctdi) szerepelt a kínálatban. Az Európai modellt Amerikában Acura TSX néven forgalmazták. Alapfelszereltségben jártak hozzá az első légzsákok valamint oldalsó függönylégzsákok is. Ugyan így a kormányról vezérelhető rádió.
Rendelhető extra pedig az érintőképernyős DVD-s navigáció, valamint esőérzékelő ablaktörlő is. További rendelhető extrák, illetve jobban felszerelt modelleknél széria tartozékok: Tempomat, kétzónás digitális klíma, esőérzékelős ablaktörlő, fényre sötétedő belső visszapillantó, xenon fényszórók, fényszórómosó, ködlámpa, "body kit", napfénytető, napellenző roló hátra, többcsatornás hangrendszer, oldalsó szélterelők, csomagtér tálca, parkoló szenzor, sport felfüggesztés (SHOWA).
A Type-S modell kizárólag 2.4 literes DOHC i-VTEC motorral volt kapható. Ez volt a prémium felszereltség, és erő együttes kombinációja. Szinte minden extra szériafelszereltség része volt. Hatalmas sikert aratott az Accord Tourer azaz a kombi változat. A dízel motor pedig rengeteg elismerést kapott. 2006-os "facelift" folyamán az autó elejét finomították, valamint a 2.4-es Type-S modellben adaptív tempomat került, mely mikrohullámú távolságtartással segíti a vezetőt.
Ugyan ekkor széria lett az elektromos gázpedál is, ami eddig csak a 2.4 Type-S modellben volt ismert (DBW - Drive By Wire).
Honda Accord 8. generáció
A Tokyo Auto Show keretein belül 2005-ben bemutatott koncepció autó a "sports 4" a fő alapja a 2008-as új Honda Accordnak. Elődjéből megörökölte a motorokat, valamint a felszereltségi szinteket is, és az autó formájába csak finoman avatkoztak be, hogy folytonosságot mutathasson. Mindezek ellenére az új Accord még szélesebb és alacsonyabb lett, ezzel sportos - dinamikus külsőt varázsolva neki.
Ezzel a modellel érkezett először a Honda középosztályba az aktív biztonság, mint a sávelhagyásra figyelmeztető elektronika a LKAS, valamint adaptív sebességtartó elektronika az AAC, valamint a vezető támogatási rendszer a CMBS. Az erőforrások terén a 2literes motor 156Le a 2.4literes motor 201Le melyek megfelelnek az EURO5 szabványnak, valamint a 2.2 dízel motor (i-DTEC), mely által kisebb a fogyasztást és részecske kibocsátást, valamint megnövekedett a teljesítménye (150Le és 350Nm).
4 hengeres soros motor, 16 szelepes, DOHC, közös nyomócsöves dízel közvetlen befecskendezés, turbófeltöltővel.
Honda Accord USDM (Amerikai/Orosz/Ázsiai piac) 9. generáció
A kilencedik generációs Accord sajnos már nem jelent meg az Európai piacon. Sajnos Erópában akkor (2012) még a „dízel német” vonal volt a „menő”, így a Honda beszüntette az Accord forgalmazását, miközben az Amerikai piacot pedig uralják a modellel. Ennek ellenére érdemes róla beszélnünk. Tervezője Shoji Matsui, aki vezető projekt mérnök volt az Accord modelleknél 1985 és 1996 között.
Öt különböző motorral volt elérhető, egy sima 2.0 benzines (R20A3 156Le), egy 2.0 benzines + 2 elektromotoros (hybrid 196Le majd 2017 után 214Le), egy 2.4 literes (K24W 185Le) benzines, egy 3.0V6 benzines (kizárólag kínai piac), valamint egy 3.5 literes V6 (278Le) benzines erőforrással. Váltókból sincs hiány, hiszen elérhető CVT, 6 sebességes automata és manuális, valamint 5 sebességes automata is.
Felszereltséget tekintve igazi Amerikai piacra szánt autó lett az Accord, hiszen minden megtalálható benne. Parkoló kamera, bluetooth, hangvezérlés, USB csatlakozók, több zónás digitális klíma, navigációs rendszer, LED lámpák, Apple CarPlay és Android Autó kompatibilitás meg még egy tonna egyéb kiegészítő.
4 hengeres soros motor, 16 szelepes, DOHC, közös nyomócsöves dízel közvetlen befecskendezés, turbófeltöltővel.
Honda Accord USDM (Amerikai/Orosz/Ázsiai piac) 10. generáció
A tízedik generációt nem régen kezdték el értékesíteni, a gyártás 2017 októberében kezdődött. Jelenleg elérhető motorválaszték az 1.5 literes turbós motor (civicből ismert), a kétliteres turbó motor (k20C4) mely a civic Type-R ből lehet ismerős, viszont ...
Honda Accord (2014): Csodadízel - második felvonás - Speedzone használtteszt
Alufelni katalógus és hirdetések
Biztosítson új megjelenést Honda Accord gépjárművének, alufelni katalógusunkkal. Maxigumi.hu (AD TYRES) és partnerei (Google, Hotjar, Microsoft) azonosításra szolgáló kódsorozatokat (sütiket) és egyéb nyomkövetőket (webes tárhely) használnak a weboldal megfelelő működésének biztosítása, a navigáció megkönnyítése, a statisztikai mérések elvégzése és a hirdetési kampányok személyre szabása érdekében Az Ön eszközés tárolt sütik és egyéb nyomkövetők személyes adatokat tartalmazhatnak.
Ezért a szabadon és tájékozódás alapján adott hozzájárulása nélkül az oldal működéséhez elengedhetetlenek kivételével nem helyezünk el sütiket vagy más nyomkövetőket az eszközén. Az Ön által választott beállításokat 6 hónapig őrizzük meg. A hozzájárulását bármikor visszavonhatja a Sütik és egyéb nyomkövetők oldalon. Ön dönthet úgy, hogy a böngészést a sütik vagy más nyomkövetők elhelyezésének elfogadása nélkül folytatja. A sütik elutasítása nem akadályozza meg a szolgáltatások igénybe vételét AD TYRES.
Honda D motorok
A D motorokra jellemző, a négy henger, valamint leggyakrabban a Honda Civic, CRX, Logo típusokban találhatjuk meg őket. Néhány korai Integra modell is D-s motorral szerelt. Hengerürtartalma 1.3 és 1.7liter között mozog, megtalálható SOHC és DOHC kivitelben is, valamint VTEC vezérléssel.
- 1988-1991 Honda Civic EK motorja. SOHC.
- 1992-1995 közötti Honda Civic DX motorja.
- 1996-2002 Honda Civic LXi, EXi, DX motorja.
- 1989-1994 Honda City CE, Honda Fit.
- 1987-1991 Honda Civic GL, 1990-es CRX motor.
- 1995-1996 Honda Civic MA8 motorja.
- 1997-2001 Honda Civic 1.4i EJ9 motorja.
- 1996-2000 Honda Civic 14iS EJ9 motorja.
- 1984-1987 Honda CRX HF Grifin motorja.
- 1985-1987 Honda CRX Si és 1987-es Civic Si motorja. 1,5 literes SOHC VTEC 16 szelepes motor.
- 1,5 literes SOHC 16 szelepes motor.
- 1,5 literes SOHC VTEC-E 16 szelepes motor. 2500rpm + 3500rpm (5.
Ugyan az mint A8 testvére, de katalizátor nélkül szerelt.
- 1992-1995 Honda Civic EX (JDM)
- 1992-1995 Honda Civic EX-V (USDM)
- 1992-1995 Honda Civic 3ajtós Si (USDM)
- 1992-1995 Honda Civic ESi (EU)
- 1992-1995 Honda CRX Del Sol Si (US)
- 1992-1995 Honda CRX Del Sol ESi (EU)
- 1992-1996 Honda Civic SR 1,6 VTEC (UK) UK-ban D16Y2 kóddal.
OZ felnik
Az OZ az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező olasz felnimárka. Az 1971-ben alapított márka 40 év elteltével az automobilok világának legendájává vált. Az autóversenyeken elért sikerek és az újítások iránti folyamatos törekvés tették a világpiac vezető márkájává. Az OZ valóban kiváló olasz kerékgyártóként érdemelte ki elismerését.
Közel 45 éves története során a legelismertebb autógyártókkal dolgozott együtt, köztük a Ferrarival, a Lamborghinivel, a Maseratival, az Aston Martinnal, a Lotusszal és a McLarennel.