Honda Jazz: Tapasztalatok és Vélemények
A Honda 2001-ben nagyot gurított a Jazz bemutatásával, hiszen kifejezetten sok újdonságot és vevőt hozott a modell a kisautók szegmensébe. Nem véletlenül, hiszen nem mindenkinek egy hosszmotoros, kéziváltós, hátsókerekes sportautó az ideálja. Lehet, hogy sokunknak szinte elképzelhetetlen, de az emberek nagy többsége egyszerű használati tárgyként tekint az autójára, mintha csak egy kenyérpirító lenne.
Az átlag felhasználóknak, pedig a "jó autó" egy olyan "közlekedő edény", ami teljesen érzelemmentesen elvisz A-ból B-be, azonban ezt a lehető legmegbízhatóbb és legköltséghatékonyabb formában teszi.
Tesztünk alanya már a 2008-ban debütált második generáció tagja, azon belül pedig egy egészen korai, 2009-es példány. Fontos kiemelni, hogy a generációváltás során nem értelmezték gyökeresen újjá a típust, csupán minden tulajdonságán javítottak az elsőhöz képest.
Gömbölyded formákkal operál a vonalvezetés, amitől egy szerethető kinézete lesz az elsősorban városi cirkálónak. Ha tüzetesebben szemléljük az autó kiállását, feltűnhet, hogy a kerekeket kitolták egészen a karosszéria két végébe, ami által a belső tér a Jazzben hatalmasra hízott.
Az ajtókat feltépve, a kategóriában teljesen egyedülálló térérzettel szembesülünk, amit az imént említett óriási első szélvédő még tovább növel. Apropó ajtó, szintén átgondolt részlet, hogy minden bemenet derékszögig nyílik, ezáltal nagyban megkönnyítve a ki- és beszállást, a rakodásról nem is beszélve.
Civic kipufogó leömlő választék
Jobban szétnézve belül, látszik, hogy próbáltak nagy hangsúlyt fektetni a minőségérzet javítására az első generációhoz képest. Habár egy-két helyen találkozunk elég bántó műanyagokkal, de azok sem a pusztító kategóriába tartoznak, valamit, némileg a kárpitozott ajtóburkolatok kárpótolnak értük.
A volán mögé huppanva, természetesen hanyatt esni azért nem fogunk, de mégis az ülések kialakítását, a kárpitok tapintását, a gombok, tekerőkapcsolók nyomásérzetét egy általános igényesség lengi át. Ötletesen játszadoztak a formákkal is. Tették mindezt úgy, hogy közben természetesen a pakolhatóság volt a fő szempont, így kapunk két kifejezetten nagy kesztyűtartót és négy pohártartó az első sorban.
Az ajtózsebek is kényelmesen elnyelik a félliteres palackokat, illetve az oda száműzött jégkaparókat is, de egy nagyobb termoszt azért már nem tudunk beleszuszakolni. Egyébként abszolút nem érződik vállban sem szűknek a Jazz, egyedüli kritika azért érheti, hogy habár az ülései versenytársaihoz képest kellően komfortosak és jól beállíthatóak, középen könyöklőt felár ellenében sem lehetett rendelni a típusba. A Trend Plus felszereltséghez még nem járt bőrkormány.
Az igazi parádé azonban akkor jön el, mikor 180-190 centis felnőttként szeretnénk beülni a második üléssorba. Itt ugyanis nem hogy kategóriatársak, hanem számos nagyobb vagy épp a manapság felkapott kupé SUV modellek is gyakran elhasalnak. Hiába tűnik kívülről kisautónak a Jazz, belül kényelmesen elfér négy felnőtt, mi több a 399 literes csomagtérben a poggyászaiknak is jut hely.
A második üléssor meglepetései viszont nem érnek ott véget, hogy felnőtteknek is elegendő láb- és fejteret nyújt, mivel egy ügyes trükk segítségével az üléseket annyi irányba lehet hajtogatni, hogy azt még egy összecsukható kempingszéktől sem várná az ember. Az egész mutatvány Magic Seats névre hallgat és onnét indul, hogy a benzintankot átköltöztették a hátsó üléssor alól az anyósülés alá.
Valamint megoldották, hogy a második sor komplett ülőlapját egy egyszerű mozdulattal függőleges helyzetbe lehet hajtani, így egy akkora hely keletkezik, hogy például egy biciklit könnyű szerrel be lehet tenni keresztbe a Jazzbe. Plusz adalék, hogy mivel az ülőlap a felhajthatóság miatt csak vékony kis vas lábakon csatlakozik a padlólemezhez, ezért lehajtott pozícióban is simán befér két sporttáska a hátsó üléssor alá. Ez a lehetőség, pedig életmentő lehet, mikor már a csomagtartó koppig megtelt.
Ha mindez nem lenne elég, akkor teljesen síkba is dönthetőek a háttámlák, ha éppen egy sikeres vadászat után egy dámszarvast szeretnénk bedobni a csomagtartóba, habár egy könyvespolc szállítása lehet életszerűbb példa.
Az extralistára viszont nem fért sok minden, hiszen ez a hófehér példány Trend Plus felszereltséggel rendelkezik, ami habár nem a legfapadosabb kivitel, nagy dolgokra így sem kell gondolni. Megjelenésén sokat dobnak a nyári könnyűfém keréktárcsák, de a téli kerékszetthez már csak lemezfelni jutott. Belül, a hátsó ablakok lehúzása bizony még kézi erőt igényel és a manuális klímán túl ülés- vagy kormányfűtés sem tud meleget csiszolni. Cserébe viszont a négy hangszórós, AUX bemenetes, MP3 lejátszásra is képes alaphifi teljesen korrektül szól, a tökéletes üléspozíció érdekében, pedig a kormányoszlop négy irányban állítható.
2009-es megjelenésekor a vezetést támogató rendszerek még a luxusbálnákban is gyerekcipőben jártak a most megszokottakhoz képest, nem csoda tehát, hogy a Jazzbe még parkolóradar sem jutott. Egyébként erre semmi szükség, mert az autó rövid túlnyúlásait minden irányba remekül lehet érezni.
Ellenben, a már sokszor említett hatalmas szélvédő miatt az A oszlopot olyan vaskosra rajzolták, hogy hiába van mellette egy kis ablak, így is könnyedén kitakar egy gyalogost vagy biciklist a forgalomban, így erre mindenképp érdemes odafigyelni. Szintén a nagy üvegfelület számlájára írható, hogy igen könnyedén párásodik hidegebb időben az autó.
Műszaki adatok: Honda CB500 (1998)
A napi közlekedés során csupán ezeket a komfortbeli áldozatokat kell meghoznunk, mivel a városi ingázás meglepően kellemes már-már pihentető a második generációs Jazzel. Ahogy arra következtetni lehet, ezt nem az extrák halmozásával, hanem jól átgondolt, igényes műszaki megoldásai segítségével éri el a típus. Menet közben a beltér teljesen néma, semmi nem csörög-zörög vagy épp kopog benne.
Amire még anno nagypapám utalt, a motor járása alapjáraton alig hallható, de forgatva is nagyon kulturált az 1,2 literes változó szelepvezérlésű, 90 lovas erőforrás működése. Viszont nagy hátbavágást semmilyen fordulatszám tartományban ne várjunk. Habár négyezer fölött egészen szép hangja lesz, a sebességünk nem fog drasztikusan megugrani. Ettől függetlenül a forgalom ritmusát könnyedén felveszi, köszönhetően a rövid áttételezésű, tökéletes kapcsolási érzettel operáló ötsebességes váltójának.
Itt a tökéletes jelzőt tényleg nem érzem túlzásnak, mivel az örökös etalonnak számító MX-5-ből volt szerencsém több generációt is kipróbálni és habár nyilván azok még rövidebb úton, még kifinomultabb mechanikai érzettel járnak, a Honda kisautó mivoltjához képest meglepően közel áll azokhoz. A kiegyensúlyozott, szinte minden rezonanciát nélkülöző szívómotornak köszönhetően, pedig hamar fel is kapcsolgathatunk, 60-nál akár ötödikbe.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy autópályán egy hatodik fokozat nem ártana, mert 130-nál már 3000 felett forog a motor, megjegyzem az utastérben mégis a gördülési zaj uralkodik már ilyen sebességnél. Az elsősorban városi felhasználásnak megfelelően a kuplung és a kormány hangolásába nem szorult túl sok spiritusz. Utóbbi lehetne kicsit közvetlenebb, de így legalább nagyon könnyen tekerhető és az autó fordulóköre is zseniális, mindössze 9,9 tized méter.
A Jazz futóművére érdemes még mindenképp kitérni, ugyanis kellően stabilnak, feszesnek, de az aránylag hosszú rugóútnak köszönhetően ballonosabb gumival egészen komfortosnak mondható a második generációs változat felfüggesztése a 15 colos alufelnikkel. Főként az itthon szép számban előforduló nagyobb úthibáknál érezhető az előrelépés az elődhöz képest, habár a rövid tengelytávból adódóan azért a mélyebb kátyúk őt is zavarba tudják hozni.
Az eltelt 13 év alatt, pedig még egy nagy ütőkártyáját fedte fel a kis Jazz. Ugyan évente kevesebb, mint 10 ezer kilométert futott - ezért a 110 ezer még mindig nem gyűlt benne össze - de ezt bármiféle meghibásodás nélkül tette. A kötelező szervizeken, folyadékokon, gyertyákon, fékbetéten és féktárcsán túl, 8 év elteltével a gyári akkumulátort kellett egyszer lecserélni, de ezeken a tételeken felül semmire nem kellett költeni. Emellett, pedig az egykettes erőforrást hibrideket megszégyenítő fogyasztással lehet használni. Nagyrészt elővárosi szaladgálással az örökös átlag 5,1 literen áll. Ez ilyenkor télen a belvárosi forgalomban kicsit feljebb tud kúszni, de hat liter feletti értéket én még sose láttam a műszerfalán.
Ellenben ha melegebb időben, egyenletes sebességgel, odafigyelve közlekedünk, akár öt liter alá is be lehet merészkedni a Jazzel, ami egy ennyi idős autótól tényleg remek érték.
Sajnos a fényezés minősége hagy némi kívánni valót maga után, mert mostanra már szinte teljesen kimattult az egykor fehérben tündöklő kisautó. Ugyanez a típusbetegség jellemző a nagyra nőtt első fényszóró búráira is, melyeket a nap pár év alatt teljesen ki tud szívni. Érdemes őket időnként felpolírozni, ugyanis cseréjük kifejezetten költséges. Sajnos a jó minőségű kopó, fogyó alkatrészek között válogatva is igaz lehet, hogy a vártnál nagyobb árral találkozunk, viszont tényleg aláhúzandó, hogy nem várt meghibásodásra az esély igencsak minimális.
Szerencsére a rozsdavédelemre a 2008-tól gyártott modellek esetében már sokkal jobban figyeltek, mint az első generációs példányoknál. A típust, megdöbbentő értéktartása miatt, megvenni nem lesz olcsó. A hasonlóan keveset futott, második generációs darabok ára kétmilliótól indul, a 2011-ben érkezett modellfrissítés utáni, nagyobb motoros példányok pedig már átlépik a hárommilliós határt is.
Azt gondolom, ár-érték arányban, egy korai második generációs darab a legjobb választás, de ha bővebb keretből gazdálkodunk, akkor egy 1,4-es akár modellfrissített Jazzt is hazavihetünk. Igazat megvallva, leginkább precíz vezethetősége miatt lopta be magát szívembe a Jazz, de ezen felül páratlan helykínálata és olcsó fenntartása tényleg igazi svájci bicskává varázsolják.
A sportos autóiról ismert Honda nagy meglepetésre 2002-ben egy magas tetős, kombiszerű kisautót mutatott be. A Jazzt ötletesen variálható belső tere és megbízható konstrukciója tette sikeressé, a népszerűségéből pedig használtan sem veszített. A kisautók közé illő 3,85 méteres hossza és viszonylag rövid, 2,45 méteres tengelytávja ellenére a Jazz kivételes belső térkialakítással rendelkezik, utasterének helykínálata az eggyel nagyobb kategóriás autókét idézi, a variálhatósága pedig még azokon is túltesz.
Belső tere olyan sokféleképpen variálható, hogy azt kihasználni szinte művészet: alaphelyzetben az ülések mögött 380 literes csomagtér található, ami figyelembe véve a kis külső méreteket, és a kategória átlagát, kimagasló, mintegy másfélszeres értéknek számít.
Az igazi csoda azonban akkor körvonalazódik, ha a személyszállításon kívül más feladatot is szánunk az aprócska Hondának. A hátsó ülések lapjait a támlákhoz felhajtva függőleges irányban 1280 mm-es teret kapunk, ahol például egy növésben lévő tuját, vagy egyéb magas tárgyat is szállíthatunk, ezt pedig egyik másik autóban sem tehetünk meg. A következő lépcsőben a teljes hátsó üléspadot a padló síkjába hajtogathatjuk, minek eredményeként 1325 literre növekszik a csomagtartó, és 1,7 méter hosszú tárgyak elhelyezésére nyílik lehetőség. Így például két, kiszerelt első kerekű kerékpár is elfér a kiskocsiban. Amennyiben ez is kevésnek bizonyulna, csupán a jobb első ülés támláját kell lehajtani, s a rakodható tér hossza 2,4 méterre bővül. Az egész koncepció átgondolt, aprólékosan megtervezett, és jól használható.
Az ideális vezetési pozíció beállítása már nem minden testalkatú vezető számára könnyű, mivel a kormány csupán magasságában állítható, tengelyirányban nem, az ülőlapnak pedig csak a dőlésszöge szabályozható, a magassága nem. Sportosságot, direkt kormányzást és stabil futóművet vár az ember egy Hondától, és ezen a téren végül is a Jazz sem okoz csalódást, hiszen mindkét elérhető motor jól mozgatja a könnyű, alig egy tonnás autót.
Az alapmodellt 1,2 literes 78 lóerős négyhengeressel, míg a drágább kiviteleket 1,4 literes 83 lóerős motorral szerelik. Mindkét erőforrás jól pörgethető, kihúzatva sportos hangú, mégis rendkívül takarékos. Az ötfokozatú kézi váltó működése példaértékű lehet az autógyártók számára: a középkonzol aljára, magasra helyezett kar rövid úton, precízen kapcsolható, apró rezonancia sem fedezhető fel a váltókaron.
Az áttételezés rövid, ami a városi közlekedésben előny, hiszen fürgévé teszi a kocsit, viszont országúton a magas fordulatszám miatt erősebb a motorzaj. Fokozatmentes CVT erőátvitelt is lehetett rendelni hozzá, ezek a példányok ritkábbak és drágábbak, dízelmotor viszont felárért sem volt elérhető. A futómű feszes, kemény, különösen az első évjáratoké, emiatt a kanyarokban nagyon stabil az autó.
Szánjunk elég pénzt a vásárlásra, a Jazz ugyanis praktikus kialakítása és megbízható felépítése miatt nagy elismertségnek örvend, és ezért érezhetően drágább is a kortárs kisautóknál. A megbízhatósága tényleg példás, de mint minden hasonló autónál, ez is csak akkor igaz, ha megkímélt és rendszeresen karbantartott példányról van szó. A benzinmotorok tartósak, de vegyük figyelembe, hogy dupla gyújtógyertyásak, ezért ennek költsége is valamivel nagyobb.
Az új korában is meglehetősen drága Jazzt később egy S kivitel bevezetésével tették olcsóbbá, ezt pedig mindössze két légzsákkal, blokkolásgátlóval és szervokormánnyal szerelték fel. Érdemes legalább az S Cool kivitelt keresni, amely már elektromos ablakemelőt és tükörmozgatást, központi zárat, CD-s rádiót és klímaberendezést is kapott.
A Honda Jazz például az egyik legtökéletesebb, kisebb családok számára is használható autó, ha a nyers funkcionalitás és az általános tartósság oldaláról, szigorúan közlekedési eszközként tekintünk rá. Például az megvolt, hogy az első, 1981-ben bemutatott Honda Jazz-ben - ami amúgy inkább nulladik generáció, mert Európában City-nek hívták - volt hely egy beépített robogónak? Igen, a Jazz hátuljában a szuperaranyos Honda Motocompónak csináltak helyet, ami egy összecsukható, ötvenes robogó.
Az igazából is első generációsnak tekinthető, itthon is széles körben ismert Jazz-ben már nem voltak ennyire radikálisan elmeroggyant megoldások. A második generációs 2007-ben jött - mint tesztünk alanya is -amit 2013-ban következett a harmadik, majd 2020-ban a negyedik generáció. Ahogy egy ilyen, a használhatóságról szóló típustól elvárható, a második Jazz-t is a praktikum terén csiszolták az elődnél is fényesebbre.
A Jazz külseje egyik generáció esetén sem egy hatalmas tűzijáték, hiszen egy ékben végződő hasábról van szó. Tartalmazza a Honda mindenkori stílusjegyeinek egy részét, de láthatóan nem járt prémium a dizájnernek ha valami ügyes formai játékkal rukkol elő. Ez talán nem is meglepő, mert a formát teljes mértékben a funkciónak rendelték alá.
A külső olyan, mint egy enyhén kigúvadt szemű, vidám aranyhal és egy kicsit élesre hámozott krumpli furcsa kombinációja. Egyesek szemében esetlen, mások szemében aranyos, mindenesetre abban könnyű megegyezni, hogy nem egy dizájntörténeti mérföldkő, de azért semmiképp se bántó jelenség.
Ameddig nem próbáltam Jazz-t - ami egyébként a teszt pillanatáig így volt - addig nem tudtam elképzelni, hogy mire fel ez a hype körülötte. Persze, értettem, hogy ez egyrészt egy olyan kisautó, ami belül mégis nagy, másrészt meg ugye Honda, tehát iszonyú tartós is. Ez mind igaz, de sokkal többről van itt szó igazából. Például a belső nem úgy tágas, hogy kicsit kevésbé szűk, mint egy kisautó, hanem úgy, hogy egy tulajdonképpen a Honda valahogy alkalmazta rajta Hermione tágítóbűbáját.
Szürreális, hogy a 184 centimmel kényelmesen tudok ücsörögni a hátsó sorban, miközben a vezetőülés is rám van beállítva. Ez a váratlan térérzet egyébként már a nyolcadik generációs Civic-nél, sőt, az új HR-V-nél is jelen volt. Itt azonban jár hozzá még egy rakás nagyon állat, praktikus megoldás is. Például az, hogy a hátsó üléseket nem csak lehajtani, hanem felhajtani is lehet, ami akkor jön jól, ha valami nagyméretű cuccot kéne az utastérben szállítani.
Az ülőlapok fém lábakon állnak, amik az ülések visszacsukásakor a helyükre érkeznek, így azzal sem kell szerencsétlenkedni, hogy azokat visszajátsszuk a megfelelő pozícióba. Mivel alapesetben egy tényleg kicsi autóról van szó, azt lehetne hinni, hogy biztosan a csomagtér kárára készült az utastér, de ez sem feltétlenül igaz. Azt az ügyes trükköt vetették be, hogy a tank az első ülések alá került, ezért a csomagtér padlója rendkívül alacsonyra került, így egy jól pakolható, viszonylag nagy - amúgy abszolútértékben sem kicsi, 399 literes - rakteret kapunk. Ez további 883 literre bővíthető, ha az üléseket lehajtjuk.
Elöl is az volt az érzésem, hogy egy számmal nagyobb autóban ülök, amit úgy a legegyszerűbb tetten érni, hogy két nagyobb méretű ember vállai sem találkoznak romantikusan, mint sok más kisautóban. További királyság, hogy minden tökéletesen kézre esik és gyakorlatilag bármit hajítunk el vakon az utastérben, az szinte biztosan a körülbelül ezer tárolórekesz egyikében talál nyugalomra.
Egyébként ez a példány kimondottan fapados: a klímán és az első elektromos ablakokon túl szinte semmilyen extra nincs benne. A sok pozitívum mellett azért azt látni kell, hogy a rengeteg praktikusság ellenére ez még mindig egy kisautó. Az anyagok teljesen átlagosnak tűnnek és az összeszerelési minőség sem emeli ki a többi hasonló kocsi közül. Ugyanakkor így bő 130 ezer kilométer és 11 év után se zörög semmi és a felületek sem tűnnek kopottnak vagy elhasználtnak.
A vezetéstől valószínűleg senki nem fog elájulni, hiszen ebben a 2011-es Jazz-ben egy egykettes négyhengeres motor van és a futóműve se olyan sportos és éles, amilyen a Hondáké szokott lenni általában. A motor 90 lóereje pont elég, de még ebben a könnyű, 1,1 tonnás autóban is sokszor nyomatékszegénynek érződik. Azt viszont tudja, hogy könyörtelenül lehet forgatni, ahol megérkezik a hangja is - ez itt dícséret, mert szépen szól - és némi tüzesség is felsejlik.
A futómű rugóútjai nagyok, ezért a legtöbb egyenetlenséget ügyesen kimozogja, viszont a kanyarokban kevésbé tűnik stabilnak, mint mondjuk egy Civic. Ugyanakkor a 90 lóerős motornak van két óriási előnye: egyrészt Euro 5-ös, tehát egy darabig még biztosan nem kell félni attól, hogy kihúzzák majd a használója alól, a másik pedig a fogyasztása. Mostanában épp jó szériában van a Jazz, hiszen épp 5,8-on áll a fogyasztása, de a vétel óta se sokkal több a hosszútávú átlaga, ami pontosan 6,4 liter.
Általában kisebb távokat tesz meg egyhuzamban ez a Jazz, de előfordul, hogy a teljes család - apuka, anyuka és két kicsi gyerek - is ezzel ruccan ki valahova. Ez azért is érdekes részlet, hiszen ugyanannak a családi flottának a tagja a Honda, aminek a mostanában tesztelt Espace is. Egy Jazz-t életben tartani sem egy zsebmetsző mutatvány, mivel az az egyik legjobb tulajdonsága, hogy nem igazán szokása elromlani.
Általában kopó alkatrészeket kér, azok viszont váratlanul drágák is lehetnek, ha jó minőségű alkatrészt választunk: például egy szett Bilstein lengéscsillapítóért 238 ezret is elkérnek. Kevés jó alternatívája adódik a Honda Jazz-nek a használtpiacon, ami az árakon is látszik.
A 2007-től kapható második generáció első példányai valamivel 2 millió alatt kezdődnek, de a keveset futott, fiatalabb példányok ára inkább olyan 2,5 millió körül alakul. Ha az összenyomott egyterűek között nézelődünk, akkor például a Nissan Note jöhet szóba. Ezeket a Hondához hasonló futásteljesítménnyel, hasonló évjáratban bő félmillióval kínálják olcsóbban, de nem is sűrűn merül fel, hogy valaki a Jazz helyett Note-ot ajánlana. Ha már egy használtpiaci aduász a teszt alanya is, vegyük még ide a másikat, vagyis a kettes Priust.
A Honda Jazz meglepett, méghozzá nagyon. Nem hittem benne, hogy ez tényleg ennyire jó, mivel sokszor előfordult már, hogy a hatalmas felhajtás ellenére sem volt nagy szám a rajongás tárgya, inkább csak szemellenzősnek tűnt a rajongótábora. De a Jazz nagyon más. Egyszerűen irreális, hogy mennyi hely van benne ahhoz képest, hogy mennyire apró autó és süt belőle, hogy több ezer mérnökórát szántak rá, hogy ennyire praktikus legyen. Lehet, hogy amiatt is tetszik ennyire, mert rajongok az igényes és átgondolt műszaki megoldásokért. Ezeken felül már szinte csak bónusz, hogy szétüthetetlen a technika és még a fogyasztása is alacsony.
A Honda Jazz előnyei és hátrányai
A Honda Jazz számos előnnyel rendelkezik, amelyek miatt népszerű választás a kisautók között:
- Tágas belső tér
- Variálható ülések (Magic Seats)
- Megbízhatóság
- Alacsony fogyasztás
- Jól kezelhető váltó
Azonban néhány hátránya is van:
- Kemény futómű (főleg az első évjáratoknál)
- Magasabb ár a kortárs kisautókhoz képest
- A kormány csak magasságában állítható
- A fényezés minősége hagy kívánnivalót maga után
Fogyasztás
A Honda Jazz fogyasztása az egyik legnagyobb előnye. A 1.2 literes motorral szerelt modellek akár 5 liter alatti fogyasztásra is képesek, míg a 1.4 literes motorral szerelt modellek is rendkívül takarékosak.
tags: #honda #jazz #tapasztalatok #vélemények